"Ha lenne foganatja, a kertész naponta térdre hullana és nagyjából így imádkoznék: »Uramisten, rendezd valahogy úgy, hogy essen, mindennap körülbelül éjféltől reggel háromig, de tudod, amolyan csendes és langyos eső, hogy jól beszívja a föld; ám ugyanakkor ne essen a szurkos mécsvirágra, pernyére, kék démutkára, levendulára és ama többi növényre, melyeket végtelen bölcsességedben úgy ismersz, mint nedvességet nem kedvelő növényeket, ha úgy kívánod, egy darab papírra leírom nevüket is; és a nap süssön csak reggeltől estig, de ne mindenhová (így ne a páfrányokra és enciánokra, ne a jégvirágokra és a rododendronokra) és persze ne süssön perzselően; adj sok harmatot, kevés szelet, adj sok gilisztát, de szabadíts meg a levéltetűtől, csigáktól, mézharmattól és add, hogy hetente egyszer hígitott trágyalé hulljon galambürülékkel, ámen.« Mert tudjátok, ha ez így lenne, édenné fejlődnének a kertek és persze nem nőne az, aminek nőnie teljesen felesleges."