"... a virágzásnak még nincs vége; a mindszenti őszirózsa itt hunyorog még lila
szemével ... az indiai krizantémumot a rossznál is rosszabb időjárási vagy politikai viszonyok sem
akadályozhatják meg abban, hogy törékeny, rőt, fehéres, arany és aranybarna virágainak végelen pompáját
kibontsa; utolsó bimbóit most nyitja a rózsa. ... Aztán a levelek virágoznak ki: a sárga, bíborpiros,
vörös, paprikaszínű, véresbarna őszilevelek; a vörös, narancsszínű, fekete és kéken harmatos bogyók;
a kopasz ágak sárga, rőt és világos árnyalatai; még mindig nem vagyunk készen. Amikor hó fekszik rajtuk,
még mindig sötétzöldek a cirbolyafenyők, vörös gyümölcseikkel, a fekete borókák, ciprusok, tiszafák;
ennek a műnek soha sincs vége. "Az isteneknek is van idényük. Nyáron az ember könnyen lehet pantheista, egy darab természetnek tarthatja magát; de így ősszel erősen érezzük, hogy csak emberek vagyunk. Ha nem is vetünk homlokunkra keresztet, lassan valamennyien visszatérünk a Kisded születéséhez. Minden házi tűzhely a házi istenek tiszteletére ég. Az otthon iránti szeretet ugyanolyan szertartás, mint valamilyen égi istenség dícsérete." |
"Azt mondják, a tavasz a rügyezés ideje: valójában az ősz az. Ha a természetet figyeljük, megállapíthatjuk, hogy az ősz az év vége, ennél az igazságnál viszont meggyőzőbb a második, hogy ugyanakkor az év kezdete is. ... Azt mondjuk, a természet pihenőre tér, miközben legvadabbul fejlődik; csupán lezárta az üzletajtókat és lehúzta a vasredőnyöket; ám mögöttük új árut csomagol ki és roskadásig feltölti a polcokat. Ez az igazi tavasz, emberek, ami nem kész most, nem készül el márciusra sem. A jövő nem áll előttünk, hanem itt van rügyek formájában; közöttünk van, ami pedig nincs közöttünk, nem lesz a jövőben sem. Nem látjuk a rügyeket, mert a föld alatt bújnak meg; nem ismerjük a jövőt, mert bennünk van. Néha úgy hiszitek, a múlt száraz almába ágyazva a korhadás illata árad belőlük; ám, ha látnátok mennyi duzzadt és fehér hajtás tör utat magának abban a vén kultúrtalajban, amit mának nevezünk; hogy mennyi mag rejlik a rügyekben, mennyi elhervadt növény gyüjti össze, halmozza erejét az élő bimbóban, melyből egyszer majd virágzó élet robban ki; ha látnátok egyszer a jövő nyüzsgését közöttünk, elmondanátok bizony, badarság mérgetek és bizalmatlanságotok; s hogy mindenek felett legjobb élő és növekvő embernek lenni." |