Előszó

Olyannyira megszoktuk, hogy már észre sem vesszük. A hiánya tűnik fel: amikor valami nem működik - nem indul be az autó vagy nem jelentkezik be a számítógép. Ilyenkor megdöbbenünk, mennyire függünk - kultúrkritikai éllel fogalmazva -, mennyire kiszolgáltatottak vagyunk a technológiának persze, hiszen erről van szó. Ma már nehezen érthető a lelkesedés, amit a vonat vagy a repülőgép feltűnése váltott ki a kortársakból: az újabb és újabb technológiai eszközök megjelenése hatásosabban befolyásolja életünket, mint az évszakok vagy akár a nappalok és éjszakák váltakozása. Számunkra 'természetes', hogy egyik autómárka követi a másikat, és a megtervezett elavulás piaci stratégiája miatt időnként kénytelenek vagyunk új és új számítógép-programokat vásárolni. Ha nem tesszük, előbb-utóbb magunkra maradunk. Nem leszünk képesek másokkal szót vagy levelet váltani, nem jutunk hírekhez, egyszóval olyasféle helyzetben találjuk magunkat, mint kétszáz évvel ezelőtt a vadnyugat peremén élő farmer, akinek a legközelebbi szomszédja is több száz mérföldre volt.

A 19. század embere azért lelkesedett a gőzmozdonyért meg a gőzhajóért, mert ezekkel valami gyökeresen más jelent meg: egy új világ előfutárai voltak. Vitatható, hogy azóta embertelen szép új világban élünk-e, ahogyan Aldous Huxley gondolta, az viszont tény, hogy a dolgok új rendje köszöntött az emberiségre. Az előfutárokat rövidesen követte a fősereg, diadalmasan átalakítva és birtokba véve a természeti univerzumot. A hódítás látszólag totális győzelemmel végződött; ami másfél évszázaddal ezelőtt művinek tetszett, ma már második természetként létezik, hogy a manapság nem divatos Kari Marxra utaljak. Sokan ráéreztek persze a természetes és művi közötti hagyományos határ problematikussá válására; Mary Shelley Frankenstein-könyve is ezzel foglalkozik: művi úton teremtünk egy lényt, aki aztán hozzánk hasonló organizmusként létezik, ám valami mégiscsak hibádzik, mert szörnyeteg lesz belőle.

A természeti katasztrófák vagy napjaink divattémája, a globális felmelegedés jelzik, hogy az első természet végleges alávetése nemcsak lehetetlen, hanem fölöttébb vészterhes következményekkel jár. Ugyanakkor megkerülhetetlen tény az is, hogy technológiai univerzumban élünk.

A kötet írásai a világhelyzetre adott gondolati reflexiókat vizsgálják, afféle próbafúrások - talán egy későbbi szisztematikus feldolgozás kísérletei. A témaválasztásból adódó optika szükségképpen torzít: az érdekelt, hogy a modern kultúrkritika miként reagált a világot gyökeresen átformáló technológia megjelenésére. Már 2001-és Liget-könyvemben (A megátalkodott jóhiszeműség esélyei) is ez foglalkoztatott, s az óriásgép Lewis Mumford-féle metaforáját értelmezve arra próbáltam választ találni, hogy a modernitásban a gép megjelenése hogyan kapcsolódott össze a haladás és a hatékonyság eszméjével. Most a kötet első tanulmányával ott folytatom, ahol abbahagytam: mindenekelőtt azt keresem, milyen történeti-társadalmi konstelláció kellett a modernitás születéséhez, s miért éppen Európában került sor erre a világtörténelmi áttörésre. A kiindulópont a civilizáció fogalma; innen jutunk el Európa történeti egyediségének problémájához, amiből természetes módon következik - Polányi Károly kifej ezésével - a nagy áttörés kérdésköre, vagyis a premodernitásból a modernitásba lépés.

Nem vitás, a haladás hosszú időn keresztül talán a modernitás legéletrevalóbb eszméjének tűnt. Erről nemigen lehet megfeledkezni még akkor sem, ha idegenkedve nézünk a 19. század mára avíttnak tetsző haladás-optimizmusára; a katzenjammer fejfájós pillanataiban bizony nehéz megérteni a mámor önfeledt perceinek örömét.

De hát hogyan is kezdődött az egész?

Milyen volt az, amikor a Kertben megjelent a Gép?

Hogyan lett a kortársak által természeti paradicsomként lefestett Amerikából a modern gépvilág mintaállama?

A kérdések és válaszkísérletek összekapcsolódnak. A modern technika megállíthatatlan előretörése a század romantikus gondolkodásában a Kert és a Gép metafizikai küzdelmévé stilizálódott, például Thomas Carlyle műveiben. Nála a technológiai haladás a transzcendentális történelmi szükségszerűség kibontakozásaként jelenik meg, amelyet az isteni gondviselés eszméjéből vezet le. Lewis Mumford, a 20. századi amerikai kultúrkritika első generációjának legnagyobb, s valamely tudomány- vagy ismeretterület skatulyájába aligha begyömöszölhető alakja, külön figyelmet kíván. Kultúrkritikája és az abból kinövő technológia- kép megkerülhetetlennek bizonyult a későbbiekben: érvényes ez a hatvanas évek diákmozgalmaira és a nyolcvanas évek elején kibontakozó zöld mozgalmakra is. Mumford teljesítményéből talán a legjelentősebb, hogy az ökológiai gondolkodást mindvégig igyekezett összehangolni az amerikai republikánus és demokratikus-populista tradíció örökségével, s nem engedett a múltba néző, bukolikus világkép kísértésének. Mumford szeme előtt olyan alternatív modernitás képe lebegett, amelynek kezdeményei beleszövődtek bonyolult mintázatú jelenünkbe.

A technokrácia jelensége a második világháború utáni moder-nitáskritika vezérmotívuma lett, s ebben kétségtelenül Jacques Ellul játszotta a főszerepet a totalitárius technológiai társadalom komor víziójának felvázolásával. Ellul végletesen pesszimista: a zárt technológiai univerzumban nincsenek másik, másfajta jövőbe vezető kitörési pontok. Erich Fromm, Iván Illich és Ernst F. Schumacher koncepciója a maga világosabb színeivel oldja a kép sötét tónusát. Igenis van kiút, amelyet magában a technológiában lehet megtalálni - mondja Illich és Schumacher -, mert kialakítható olyan emberléptékű technológia, amely az életmód és gondolkodás forradalmával társulva (Erich Fromm) átalakítja a modern társadalmat.

Az életmód forradalma aztán a hatvanas évek baloldali indíttatású társadalom- és technológiakritikájának egyik gondolati magvát jelentette. 1968 kétségtelenül az újbaloldal és a diákmozgalmak történelmi vereségének dátuma, ám ez a vereség, ahogyan ez általában lenni szokott, ezúttal sem volt teljes és végleges. Jóllehet a fogyasztói társadalom valóban elfogyasztotta a forradalmat, ám Herbert Marcuse-nak, Theodore Kószáknak és a korszak többi gondolkodójának az alternatív életformákra és a technológia kritikájára vonatkozó gondolatai nem felejtődtek el: nélkülük aligha születhettek volna meg a hetvenes évek identitásmozgalmai, például a feminizmus; s az általuk képviselt gondolati impulzusok meghatározóak - ha nem is kizárólagosak - voltak a zöldek esetében is.

A zöld gondolatkör nem egységes. A mozgalmat megosztó legfőbb kérdés: be kell-e tagozódni a fennálló világrendbe, és aztán belülről megkísérelni a változtatást, vagy mindenestül el kell utasítani a létezőt. Régi dilemma, amellyel minden társadalom- kritikai mozgalomnak újra és újra szembesülnie kell, és nincs, nem is lehet megnyugtató és egyértelmű válasz.

A kötet útra bocsátásakor számomra a legnehezebb kérdés: mi maradt el? A "próbafúrások" kifejezés, tudom, nem mentesít az önfaggatástól. Úgy látom, legelőbb majd a két háború közötti Németország kultúr- és technológiakritikájával foglalkozom, amely többek között Lewis Mumford munkásságának is egyik forrásvidéke volt. Vagyis A megátalkodott jóhiszeműség esélyei kötet Spengler-tanulmányainak nyomvonalát követem, olyan megállókkal, mint Ernst Jünger, Martin Heidegger és mások - hadd gondoljam (reméljem), hogy a számadásból lehetséges folytatásra váltani.

A kézirat első változatának elkészítését az NKA alkotói támogatása tette lehetővé. Az itt közölt írások egy kivételével - Út a technológia korszakába: a Gép, a Kert és a Köztársaság, Világosság, XLVIII. évfolyam, 2007/11-12. - a Ligetben jelentek meg.

---

TARTALOM

(Előszó) 5

A kőbaltától a Technopoly-ig 9

Civilizáció, háború, modernitás 44

A Léthétől az örökkévalóság pereméig 50

A modernitás sarokköve: a haladás 72

Út a technológia korszakába: a Gép, a Kert és a Köztársaság 71

Az óriásgéptől a politechnikáig - Lewis Mumford technológiakritikája 87

A technokratikus társadalom víziója és a lehetséges gyógymódok: Jacques Ellul, Iván Illich, Erich Fromm, Ernst F. Schumacher 126

Az újbaloldal rendszer- és technológiakritikája a hatvanas években 152

A zöldek és a technológiai világrend. Murray Bookchin ökológiai társadalma és technológiaképe 171