502[37] W 19
Düsterhaus, Bernhard (ed.): Die Waldlernrallye. Arbeitshilfen für Walderkundungen und Waldjugendspiele
Erdő-megismerési futam. Segédletek az erdő felderítéséhez és erdei gyermekjátékokhoz

Mülheim an der Ruhr : Verlag an der Ruhr, 1995. - 70 fol., ill.
ISBN 3-86072-216-6

KIKNEK SZÓL
A feladatok kor szerint három csoportba vannak osztva: 8 éves kortól, 10-11 éves kortól, illetve mindkét korcsoport számára.

TARTALOM
Az anyag egy erdő-megismerési futam előkészítéséhez és lebonyolításához nyújt segítséget.
Egy ilyen futam során a gyerekeknek egy "akadálypályán", ösvényen kell végighaladniuk, és közben különböző feladatokat megoldaniuk. Egy ilyen "ösvény" abban különbözik a hagyományos tanösvényektől, hogy a gyerekek nem a táblák által tanulnak meg valamit, hanem megfigyelésen, felismerésen és cselekvésen keresztül, tehát az ökológiai összefüggéseket az élmények segítségével értik meg.
A bemutatott anyagot Westfalen-Lipe Erdészeti Főigazgatóságának munkatársai állítottak össze elsősorban egész iskolák programjaihoz, azonban az anyagok változatosságuk miatt kisebb csoportokban is felhasználhatók.
Az első rész egy erdő-megismerési futam előkészületeinek tudnivalóit sorolja fel (pl. mire figyeljünk a terület kiválasztásánál, az ösvény kialakításánál, milyen időbeosztással dolgozzunk, mi szerepeljen a meghívókon). A második rész előre kidolgozott kérdőíveket és üres kérdőívmintákat tartalmaz, a függelékben pedig az előkészületek, a lebonyolítás és az utólagos teendők során felhasználható szövegminták, űrlapok találhatók.

IDŐIGÉNY
Egy egynapos futam megszervezéséhez és lebonyolításához több hónapra van szükség.

FEJEZETEK
- Előszó
- Bevezetésként. Természet- és környezetvédelem az iskolai oktatásban; Mi az erdő-megismerési futam célja?; Mi is az erdő-megismerési futam?
- Előkészítés. "Játszótársak" (partnerek) keresése; A terület kiválasztása; A kérdőívek elkészítése; Az "akadálypálya" gyakorlati kialakítása; Meghívások; A lebonyolítás megtervezése.
- Megvalósítás. Bevezető rendezvény; A rendezvénynap leforgása; Az "akadálypálya" lebontása; Záró rendezvény; Utómegbeszélés; Az "akadálypálya" további felhasználása; Az erdő-megismerési futam lebonyolításának vázlata.
- Anyagok a kérdőívekhez. Információs lap a gyerekeknek; Érzékelési és gyakorlati feladatok; Fajfelismerés; Erdőművelés; Pihenést szolgáló létesítmények; Kultúrtörténeti érdekességek; Becslési és számolási feladatok; Vadászat; Természetvédelem; Állomások közötti feladatok; Üres kérdőívminták.
- Függelék.

MAGYAR NYERSFORDÍTÁS
Kivonatos fordítás
[ Rich Text formátumban, tömörítve letölthető]

Kosztolányi András ismertetése

vissza Ismertetők

vissza Katalógus