Devall, Bill: Simple in Means, Reach in Ends Practising Deep Ecology (London : Gren Print, 1990) 3. fejezet Holler Judit fordítása [ Rich Text formátumban, tömörítve letölthető. ] Sejtelmes hangok és a mélyökológia A 70-es évek végén Észak - Amerikában kereskedelmi sikernek számított a púposhátú bálnák dalának hanglokátoros felvétele (Songs of the Humpback Whales 1970). Ennek a veszélyeztetett fajnak az éneke hátborzongatóan különbözik a modern városi élet állandó dübörgésétől. Felismerve, hogy a zene segítségével kapcsolatot teremthetünk más emlősökkel, Jim Nollman és az Interspecies Communication (Fajok közötti kommunikáció) nevű szervezet tagjai a Vancouver-sziget öbleiben zenélni kezdtek a kardszárnyú delfineknek. Ezekről a "találkozókról" készült felvételeken hallható amint az orkák a zene ütemének megfelelően válaszolnak. (Nollman 1987) Kultúránkban a természetet ünneplő, a természettel együtt zengő, ihletét a természet ritmusaiból merítő zenét és irodalmat a zene és műkritikusok gyakran figyelemre sem méltatják. Pedig ösztöneinkhez hasonlóan, a természet fenségét hirdető zene és poézis az ami valóban megerősíti minden élőlénnyel való kapcsolatunkat és összetartozásunkat. Hwa Yol Jung író és filozófus írja : "Az univerzumban (uni-verzum) , ahol egy körfolyamat által láthatóan minden mindennel kapcsolatban van, a zene, a költészet és az ökológiai gondolkodás mind egybehangzó és lekerekített........A zene és költészet erejével harmóniát remélünk teremteni, jelszót az örökkévalóság ígéretével, valamint segítségével reméljük megtalálni helyünket a természetben, az egyetlen biológiai közösség láncszemeként. Valójában ez az ökológiai gondolkodás és cselekvés alapelve és végső üzenete." Jó néhány prózaíró - Thoreau-tól D.H. Lawrence-ig és Susan Griffin-ig - megfogalmaz mélyökológiai nézeteket, mégis a költészet nyelve alkalmas igazán azok kifejezésére. Ahogy Gary Snyder mondja,"a költészet a kimondható és kimondhatatlan határán" mozog "a szavak megtorpannak, de a jelentés továbbhatol".(Snyder 1980, 21-22) A költő gazdag jelentésű metaforákra talál, míg a tudósok és elméleti szakemberek fogalmakat és címkéket használnak. A költő arra szólít fel minket, hogy maradjunk meg földi lakóhelyünkön. A mélyökológia költészete egyedi szűkös énünket elhagyva egy hatalmasabb énbe hív minket. Robinson Jeffers verse az "Útjelzőtábla" világosan kimondja ezt a hívást.
Fordulj kifelé, szeresd a tárgyakat, ne az embert, fordíts hátat az emberiségnek. Támaszkodj egy sziklának, míg meg nem érzed istenségét Hűtsd le a véred, nézz a csendes csillagokba, hagyd hogy szemed A nagy létrán kimásszon az emberiség szakadékából. A dolgok annyira gyönyörűek, tekintetedet követi szereteted, A dolgok az Isten, Istent fogod szeretni és nem hiábavalóan, Felnövünk ahhoz amit szeretünk és osztozunk természetében. Végül visszanézel a csillagok fénysugarain és látod, hogy A szerencsétlen emberiség épp a mennyország alatt lakozik. Képességei kiigazítják a mozaikot körülötted, az erősség és a betegség szilánkjait, de most már szabad vagy, még ember is lehetsz. De nem asszony, hanem a szikla és a levegő szülöttje. Robinson Jeffers, Selected Poems (Válogatott versek) A Föld poétái azok az emberek, akik bizonyos szintű tudatot tulajdonítanak a nem emberi létezőknek is. Spinozával együtt elfogadják, hogy "Isten létezik, minden egyéb csak ideológia". A dolgokat olyannak fogadják el amilyenek. Robert Bly költő és tanár News of the Universe: Poems of Twofold Consciousness (Az univerzum hírei: A kettős tudatosság versei) című kötetében szembeállítja az emberi értelmet a természet felettesének tekintő "régi álláspontot", a megértést kereső "kettős tudatossággal", Föld Bölcsességgel, vagy ökozófiával. Azt mondja, a modern nyugati civilizáció néhány költője megkísérelte azt, amit az ősember évezredekig gyakorolt - az igazi látást. A látás az észlelés képessége, jelentése: figyelem az emberi szubjektumon kívül levő dolgokra, önvizsgálat. Sok amerikai őslakos ismerte a megértésnek ezt a második szintjét. Nézzünk egy Zuni imát, mit Ruth Bunzel fordításából Bly dolgozott át:
Amikor a költő kinyitja az ajtót és kilép az intellektus házából - az iskolában tanult és a környezettel kapcsolatos kijelentésekben megkövetelt fogalmak, absztrakciók és számszerűség házából - érintkezésbe kerül a hegyekkel és folyókkal. Antler (Brad Burdick), Milwaukee-i költő, ki szerény életet él, autó nélkül, néhány váltás strapabíró ruhával, időnként alkalmi munkát vállal mint gyári munkás, szobafestő, benzinkutas; az élet belső oldaláról ír, a társadalomban él, de nem a társadalom szolgájaként. Facrory (gyár) című versében annak az embernek az életét írja le, aki heti negyven órát dolgozik egy tudományos-technikai gép belsejében. De "vad" versei a fénybe emelik univerzális érzékenységét. A sötét belsejű élet című versében írja:
Nézd, oly sok év hogyan dől le Nem neked kellett elültetned ezért. Tudod, megszámlálhatatlan fa nőtt és fog nőni ott ahol ez a fa kidől. Mindenki aki ma él, föld alatt lesz, és eljut a gyökérből az ágakba és levelekbe, onnan a gyökébe, az ágakba és levelekbe rengetegszer. Láttad a fa magja hogyan hajt ki a fatönk üregéből. Bárhol, ahol lábad a földet érinti tudod olyan helyet érintesz, ahol egyszer valami meghalt, vagy megszületett. Számold meg az évgyűrűket, állj a tönkre, és nyújtsd kezed az ég felé. Gondold, hogy te is lehetnél az aki kivágta. Ott állsz, ahol még senki nem állt csak a sötét belű, az élet az sok évig. Antler, Last Words (Utolsó szavak) A mélyökológus költők és prózaírók becsületére válik, hogy ők igyekeznek felforgatni a konvencionális világképet, mintsem kulturális hóbortoknak, szeszélyeknek vagy meddő intellektuális kritikusok cinkosaivá váljanak. Kreatív és okos művészek látomásaikat érthetően fejezik ki. Itt nincs kompromisszum, hezitálás, feladás. A költő aktivista, éppen annyira aktivista, mint az ember aki transzparensekkel tüntet egy radioaktív hulladéklerakó hely előtt. Valójában a költő mindkettőt megteheti, és írhat az ellenállás vitalitásáról, ahogy Alan Ginsberg teszi Coloradóban a Sziklás-hegységi Arzenál elleni tiltakozásával kapcsolatban. Gary Snyder állítása szerint abból a célból, hogy segíthessen az élőlényeken, magára vállalta a sámán szerepét. "Az én politikai álláspontom," mondja " hogy a vadon szóvivője legyek. Ezt tekintem első számú választókörzetemnek." (Snyder 1980, 49)
Csúszkál és böfög a még élő Bokrok lecsupaszított testén A városi ember Fizetségeként. Mögöttünk egy erdő az Arktiszig fut És egy sivatag ami még a Piutehoz tartozik És itt kell meghúznunk Határvonalunkat. Gary Snyder, Front Lines, Turtle Island (Harcvonalak, Teknősbéka - szigetek)
menekülhetne meg, ha az egész világ a bálnákat imádná. Ha az ősi egyiptomiak a macskát imádták, nekünk még inkább a bálnákat kellene imádnunk . Valóban hiszem, a bálnákat kellene imádnunk. És felsőbb rendűnek tekintenünk (ha nem mindjárt isteninek). Intelligenciájuk semmi módon nem árthat nekünk. Ellentétben a legtöbb ma imádott istennel. Egész életük ujjongás és játék. Úgy hiszem inkább a bálnákhoz és delfinekhez kellene sietve tanulónak állnunk, mint akármelyik guruhoz. A bálnák énekelnek és játszanak egész nap, és amikor megéheznek csupán kinyitják hatalmas szájukat (mi egyebet tennének, ha krillek milliói maguktól úsznak be). Igen, a bálnák egész nap énekelnek és táncolnak, és nem kell dalaikat feladniuk semmilyen kiadó-bálnának, azért, hogy ne függjenek a gyáraktól, és az extázis gejzírjeit lövelljék egész nap. A bálnáknak nincsenek gyáraik, nem kellenek nekik gyárak, nem akarnak gyárakat, de énekelnek és játszanak és az öröm gejzírjeit árasztják egész nap. Csak az agyukban felrobbanó világító lövedékek okozta fájdalom és kín kergeti őket őrületbe, a szigonyokat ügyes kézzel hajítja az a lény, akit saját képére teremtett Jehova - az emberiség robbanó szigonya. Állítsátok meg azokat a szigonyokat bálnaszerűbb ember-barátaim. Jeff Poniewaz, "Whalewisdompeace Illumination," Dolphin Leaping in the Milky Way (1986) ("Bálnabölcsességbéke illumináció," Delfin szökell a Tejúton)
Buffy St. Marie, Kate Wolf, Dakota Sid, Greg Keeler, Bill Oliver (Texas Oasis), Cecilia Ostrow és John Seed humoros tiltakozódalokat írtak, vigasztalóul és lelkesítőül mindazoknak, akik tisztában vannak a Föld sérelmeivel. Hallgassuk Cecilia Ostrow szavait.
Amikor a világ, egyszer a világ élő volt Egy féktelenebb hely. Az ember útjaitól távol - Újból ezt érzem. Cecilia Ostrow, "Cummings Creek" (Csobogó patak)
szellemük még kószál ezekben a hegyekben. Hallom őket újra a sivatagi szélben, És a dalokban az ő visszhangjuk zeng. Jim Stoltz, Spirit is Still on the Run (1986) (A szellem még bolyong) Azok a költők és zenészek akiknek inspirálója a mélyökológia, a mai társadalmak "prérifarkasai". Túljárnak eszünkön, felforgatják sekélyes percepcióinkat. Jaime deAngula nyelvész, antropológus, író, aki megalkotta a modern prérifarkas-mesét, egyik versében elmondja, hogy mint a mélyökológia költője mennyire csalónak érzi magát.
a tüzem az mi ennyire gyötör? Vagy a régmúlt idők emléke, mikor a hegyekben kóborló ember voltál? Jaime deAngula, Coyote Bones (1974) (Prérifarkas csontok) |