320 M 60
Meyer, Niels I. - Petersen, K. Helveg - Sorensen, Villy:
Revolt from the Center
London ; Boston : Marion Boyars, 1981. 190 p.
ISBN 0-7145-2701-7
Tartalom
Az angol kiadás elé 7
Előszó 11
Első fejezet. A HÁTTÉR 13
Fellendülés vagy csőd?
Végzetes ellentmondások
Hit a fejlesztésben és a bizalom krízise
Lázadás balról, jobbról és középről
Gazdasági ideológiák
A liberalizmus kritikája
Ideológiai görcs
A marxizmus-leninizmus kritikája
Revizionizmus
Igény a demokratikus ideológiára
Második fejezet. ÉRVELÉS A VÁLTOZTATÁS
MELLETT 28
Van határ
Több ember, nagyobb szegénység
A gyógyszer és a beteg társadalom
Romboló vagy építő technológia?
A gazdaság nem gazdaságos
Gazdasági szabadság, egyenlőség és a
tulajdon joga
A nagy társaságok és a technostruktúra
A gazdaság nemzetközisége
Nemzetközi kényszerhatás a cselekvési szabadsága:
Dánia esete
A nemzeti gazdaság
Szervezetek és befolyásoló csoportok
Pártrendszer és képviseleti demokrácia
Centralizáció és decentralizáció, bürokrácia
vagy (helyi) demokrácia
A kormányzás eszközei
Az oktatási rendszer
Harmadik fejezet. AZ ALAP 77
Az ember nem pusztán társadalmi termék
Egy elfogult koncepció az emberiségről
Az ember biológiai lény is
A morál az irányítás eredeti eszköze
Gazdaság és morál
Szexuális morál
Munkaetika
Egyenlőség és különbség
Az agresszió formái
Az agresszió megelőzése
Szabadság és kormány
Tradíció és innováció
Az egyén és a közösség: természeti
jogok
Racionális és irracionális; tudomány és
művészet
Konklúzió
Negyedik fejezet. A CÉL 116
A humánus, ökológiailag fenntartható társadalom
átfogó képe
A XXI. század törvényhatósága
Termelés X-városban
Az oktatás és termelés kölcsönhatása
Versenyszellem az iparban
Életvitelek
Az áthárított bíráskodás
Város szintű politika
Nemzeti színtű politika
Biztonságpolitika
Nemzetközi kapcsolatok
Dialógus egy szkeptikussal
Ötödik fejezet: ESZKÖZÖK (ELEJÉTŐL)
A VÉGÉIG 152
Innen a humánus, fenntartható társadalomig
A gazdasági egyenlősítés eszközei
A jövedelem egyenlősítése a hivatásosoknál
Örökölt gazdaság
Egy új termelési struktúra kifejlesztése
Felkészülés az aktív, helyi demokráciára
Nemzeti szintű politikai információ
A jog általános racionalizálása
Alkalmazási problémák
Oktatás a humánus, fenntartható társadalomért
Szakértők és a technológia felbecslése
A korlátozott nyersanyagok felhasználása
Kis nemzetek a nemzetközi viszonyok közepette
Az új gazdasági világrend
Biztonságpolitika
Lázadás (távolodás) a központtól
Bibliográfia 187
Mutató 189
Lázadás a központból
(Az első két fejezet kivonata)
Első fejezet. A háttér
Az ötvenes-hatvanas évek gazdasági fellendülése
s az állandó anyagi növekedés természeti
törvénynek és általános emberi jognak
tűnt - a gazdasági recesszió, a növekedés
határainak kényszerű felismerése felvetette
annak kérdését, hogy az efféle krízishelyzetben
a kormányzás lehet-e hatékony a demokrácia
fenntartása mellett.
A végzetes ellentmondások:
1. A gazdasági növekedés hiány-problémákhoz
vezet.
2. A fejlődés egyszerre hozott növekvő diszkrepanciát
és növekvő kölcsönös függőséget
a nemzetek között.
3. A főbb nehézségek csak nemzetközi szinten
oldhatók meg; nincsenek hatékony nemzetközi intézmények;
a nemzetközi kormányok pusztán lépést
igyekeznek tartani a fejlődéssel.
4. A békés változást kezdeményező
lépéseket a világ 25%-át kitevő gazdag
populációnak kellene megtennie, amely az erőforrások
75%-át fogyasztja; de a gazdag nemzetek a legérdekeltebbek
a fennálló nemzetközi osztálytagozódás
fenntartásában.
5. Egyre erőteljesebb konfliktusforrás a fejlődő
országokban tapasztalható krízis és az ipari
országok növekvő nyersanyagigénye. A fegyverkezésre
fordított összkiadás a fejlődő országoknak
nyújtott teljes segély tizenötszöröse, s ezekben
az országokban is egyre növekszik a katonai kiadások
aránya.
6. Minél távolabbinak tűnik egy katasztrófa,
annál lanyhább a szándék elhárítására;
minél közelebb kerül, annál kisebb az esély
az elhárítására.
7. Minél sürgetőbb egy probléma, annál
diktatórikusabbá válik az ellenintézkedés.
A diktatórikus "megoldások" elleni egyetlen védelem
a hatékony demokrácia; minél kritikusabb a helyzet,
annál kevésbé hatékony a demokrácia.
8. A problémára fordított figyelem nem vezet automatikusan
cselekvéshez. Szívesebben maradunk közömbösek
az olyan problémák iránt, amelyek megoldásáért
keveset tehetünk; senki sem szeret rossz álomra ébredni.
A vallásos hit a fennálló rendet hirdette és
támogatta, a gazdasági fejlődés elsöpörte
ezt és kialakította a fejlődésbe vetett hitet,
majd a krízis miatt ez is eltűnt.
A bizalom krízisét annak felismerése okozta, hogy
a fejlődés mögött semmi más nem áll,
mint az emberi értelem vagy annak hiánya s az emberek szeretnek
valami őket meghaladóban hinni. S bár a politikai
vezetőket tartják felelősnek az események menetéért,
mégsem bízzák meg őket az események
tényleges alakításával. A hatalom láthatatlan
és személytelen hatalmakká bomlott le. A szakértőkbe
vetett hit nagyobb (ők legalább valami olyasmit tudnak, ami
tú1 van a mi felfogóképességünkön),
de egyre inkább megkérdőjelezik az ő tévedhetetlenségüket
is.
A jobb- és baloldali radikális változásoktól
való félelem - mivel azok veszélyeztetnék a
kiérdemelt társadalmi előnyöket és a polgári
demokráciát - megakadályozza a társadalom megújítását.
A régen és jól megalapozott pártok befelé
és egymás felé fordulnak, s így a központban
semlegesítik egymást, ahelyett, hogy onnan indulnának
ki. A radikális forradalmi mozgalmak közepette a centrum megmarad
a fennálló védelménél, dacára
annak, hogy az nem állhat fenn változás nélkül.
Így tehát egy harmadik lázadásra van szükség,
me1y a centrumból. indul s eltávolodik a rigid helyzettől.
A kompromisszum és az engedmény kétségtelenül
alapja a demokráciának, ám a kompromisszumnak annyira
átfogónak kell lennie, hogy magába tudja foglalni
a radikális attitűdöket is. A centrumból kiinduló
lázadásnak le kell csapnia mind a profit által irányított
termelési formákra, mind pedig a kormányzás
bürokratikus formáira, mivel mindkettő összeférhetetlen
a demokráciával.
Mind a liberalizmus, mind a marxizmus-leninizmus a fejlődés
tanának ideológiája s amennyiben a fejlődésnek
határai vannak, úgy ezen ideológiák érvényességének
is.
Mind a liberalizmus (18. sz.), mind a marxizmus (19. sz.) gazdaság-motivált
embert feltételező ideológia s mivel a releváns
országokban mindkettő akadályozó tényező
lett, s a kialakult rend nincs harmóniában a természettel
és nem elégíti ki az emberek természetes igényeit
- így szükség van egy demokratikus ideológiára.
A demokratikus ideológiának az emberi szükségletekből
kell kiindulnia, ellentétben a marxizmus-leninizmussal, mely ezeket
a szükségleteket a társadalmi és gazdasági
fejlődésből eredőnek tartja (implikálva
ezzel azt, hogy az emberek szükségleteit lehet és kell
is az állam szükségleteihez igazítani). Hinnünk
kell egy olyan társadalom lehetségességében,
amely egyensúlyban van természeti környezetével
s amelyben az emberi lény nem külső döntések
és hatások passzív tárgya, hanem tevőleges,
független személy, akinek fejlődési szabadsága
a köz szabad fejlődésének előfeltétele.
És nem ennek a társadalomnak a megvalósulásában
kell hinni, hanem a helyes tevékenység kialakulásáért
dolgozni.
Ennek érdekében, a jelen helyzettől mintegy elszakadásképpen
a szerzők megkísérlik:
1. Bemutatni, hogy a jelen problémák megoldásához
szakítani kell az eddigi fejlődési trendekkel (II.
fejezet)
2. Levezetni - az emberek természetes szükségleteiből
- bizonyos társadalmi és politikai célt (III. fejezet)
3. Felvázolni nagy vonalakban azt a társadalmat, amely e
szükségleteket elismeri (IV. fejezet)
4. Megjelölni a lehetséges utakat e cél felé
(V. fejezet)
Második fejezet: Érvelés
a változtatás mellett
El kell ismernünk, hogy az élet alapvető értékeit
nem az ember alkotta, hanem ezek a természetből fakadnak.
Még mindig hat ránk az a liberalisztikus dogma, mely szerint
az emberi munka minden érték forrása s a természet
alapjában véve pusztán nyersanyagot biztosít
az emberi vállalkozásokhoz.
Egy olyan társadalomnak - legyen az nemzeti vagy nemzetközi
- amely egyensúlyt tart fenn a természettel, megújítható
és nem korlátozott mennyiségben rendelkezésre
álló energiaforrásokra kell támaszkodnia. Mégis,
ahogy az várható volt, a napenergia alkalmazásának
kutatása háttérbe szorult a nukleáris energia
fejlesztésével szemben. A növekedésre alapozott
hagyományos filozófiák szerint a lakosság számszerű
csökkenése katasztrófa, hiszen a társadalom stagnálni
fog. Ezzel szemben a jelen trend azt mutatja, hogy a gazdag országoknak
kell vezetniük az ökologikus társadalom felé vezető
úton: a jólét a legjobb fegyver a népszaporulat
növekedés-e ellen. Ugyanakkor a gazdag nemzetek is rendelkeznek
negatív tapasztalattal, így példáu1 Hollandiában
klausztrofóbia érinti meg az ott élő norvégokat
és svédeket, olyannyira távol kerülnek a természetes
környezettől, örökké emberek és autók
között mozogva.
S gyermekek milliói nőnek fel a városokban anélkül,
hogy valaha is tapasztalhatták volna a meg nem rontott természet
világát, ahol nyugodtan ihatnak a tavakból és
folyókból - és még csak nem is lehetnek tudatában
annak, hogy mi marad ki életükből.
Ugyanakkor a jelenlegi népszaporulat esetén a szegény
nemzeteknek semmi esélyük sincs arra, hogy elérjék
a jólétet. S nem lehet elvárni tőlük,
hogy ők vegyék figyelembe a világ szükségleteit,
ha az ipari országok sem teszik ezt. Így minden ok megvan
az aggodalomra, hogy amennyiben folytatódik a jelen fejlődés,
a fejlődő országok elkeserítő körülményei
könyörtelen rezsimeket termelnek majd ki, amelyek fenntartás
nélkül fognak erőszakos nyomást gyakorolni a
gazdag nemzetek ellen - akik viszont várhatóan erővel
próbálják meg visszatartani eltűnő erőforrásaikat.
A népszaporulat növekedése nemcsak egyszerűen
a szegénység, hanem a modern tudomány eredménye
is. Az orvostudomány segítségével megnövekedett
az átlagos életkor, ugyanakkor azonban az iparosításnak
is megmutatkoztak kedvezőtlen egészségügyi mellékhatásai
- tartósítók, színezőanyagok stb. Az
ipari társadalmak gyógyászata sokkal inkább
gyógyító, semmint megelőző. A WHO adatai
szerint a városok egészségügyi kiadásainak
70%-át olyan betegekre fordítják, akik egy éven
belül meghalnak. Ugyanakkor az ipari országok rákos
megbetegedéseinek 40%-át környezeti ártalmakra
vezetik vissza. A környezet rongálása elleni védekezés
már nem egy bizonyos tudományág területe - azonban
a tudományok specializálódása és a tudományos
szervezetek gazdasági érdekei meggátolják a
komplex tevékenységet.
És ha egy olyan emberközpontú tudomány, mint
a gyógyászat voltaképpen azzal foglalkozik, hogy hogyan
lehet megőrizni a beteg életet egy egészségtelen
környezetben, akkor mit mondhatunk e1 a többi tudományról?
A tudományok legnagyobb hajtóereje a hadiipar - és
az itt elért tudományos és technológiai eredmények
terjednek át a civil, "békés" területekre,
mint pl. a radar, a magenergia vagy a szuperszonikus, polgári repülőgép,
Tükröződik ez abban is, hogy a létező összes
kutatás és fejlesztés 40%-a katonai program a világon,
s ebben 400.000 tudós és mérnök dolgozik. Így
tehát folyhatnak ugyan leszerelési tárgyalások,
ám ezek nem vezetnek fegyverzet-korlátozáshoz, lényegében
pusztán az ellenség megtévesztését szolgálják,
aki nem más, mint a nyilvánosság.
Akik azt állítják, hogy a gazdasági fejlődés
egyik hajtóereje a hadiipar, nem beszélnek arról,
hogy ezek a hatalmas összegek mennyivel hatékonyabbá
tudnák tenni a szegénység és más nehézségek
elleni küzdelmet. Mindezek mellett a fegyverkereskedelem olyan jövedelmező,
hogy még egyes semleges országok is, mint például
Svédország vagy Svájc is nagy exportőrök
s így erős elkötelezettjei a katonai kutatásnak.
És az állami tulajdon - Szovjetunió - sem tudta megakadályozni,
hogy ne a hadiipar legyen az ágazatok között a legkiterjedtebb.
Míg a hadiipar létjogosultságát azzal igazolják,
hogy eredményei békés célokra is felhasználhatók,
egyes kutatási területek eredetileg humanitárius célzatú
eredményei könnyen kisajátíthatók egyéb
szempontokra. (Génsebészet, biológiai-vegyi eszközök.)
A kutatásról általában azt állítják,
hogy semleges, ám a jelen hatalmi struktúrák fennállása
esetén mindig is gazdasági, hatalmi-politikai érdekek
szolgálatába állítható, s csak abban
az esetben csökkenne veszélyességük, ha demokratikus
ellenőrzés alá vonnánk őket. Nem azt
kellene megkérdezni, hogy mennyit lehet termelni és az a
termelés mennyi profitot fog hozni, hanem azt, hogy mit kellene
termelni s mire fog az szolgálni.
|