A környezetvédelemhez több út vezethet. Lehet tudományos a megközelítés,
de lehet érzelmi is. A kettő nem zárja ki, sőt jó esetben erősíti egymást.
Az érzelmek szerepét már csak azért sem lehet elhanyagolni, mert sok esetben
meghatározzák tetteinket.
A szerző hangsúlyozza, hogy a gyermekkori tapasztalatok és a természet
szépségeihez kapcsolódó élmények alapozzák meg az emberekben a természet
szeretetét. A természettel kialakított személyes kapcsolat maga után vonja
a személyes felelősség kialakulását, ami áldozatvállalásra is sarkallja
az embereket.
A környezetvédő mozgalmak egy része szintén erőteljesen érzelmi indíttatású.
Sok környezetvédő munkáját a természet iránti szeretet, a szépség iránti
fogékonyság ösztönzi. Azok az emberek válnak igazán meggyőződéses természetvédőkké,
akik megélik a természet nyújtotta örömöket. Az érzelmi megközelítéssel
szorosan összefügg a spirituális. Az ilyen alapon álló környezetvédők az
élet szentségét hangsúlyozzák.
A földi élet fennmaradása szempontjából a tudományos törvényszerűségek
ismerete mellett a természethez fűződő viszonyunk is meghatározó. Csakis
akkor remélhetjük, hogy meg tudjuk menteni a földi életet, ha alapvetően
megváltoztatjuk a természettel való kapcsolatunkat és önmagunkat is jobban
megismerjük. Rá kell döbbennünk arra, hogy mi is a természet része vagyunk.
A természettudomány, a hit és az érzelmek környezetvédelemben betöltött
szerepét a permanens "természet-tanulás" folyamatával összefüggésben
tárgyaló könyv a környezetvédő szakemberek mellett tanárok, filozófusok
és teológusok figyelmébe ajánlható.