Könyv arról, hogy az emberek különböző történelmi korokban miként gondolkodtak
önmagukról, a természetről és az ember helyéről a természetben. Érdemes
megismerni a régi filozófusok természetfelfogását, mert tanításaik mai
gondolkodásunkra is hatással vannak Azok számára is jól érthető olvasmány,
akik nem rendelkeznek filozófiai alapképzettséggel.
A természetet fenyegető veszély egyre inkább foglalkoztatja az egyes embereket,
és a politikai döntésekben is szerepet játszik. Az egyik alapvető kérdés,
hogy a környezetkárosítás elkerülhetetlenül környezeti katasztrófához vezet-e
a közeljövőben. Ugyanilyen fontos az is, hogy mit tud tenni az emberiség
a katasztrófa elkerülése érdekében, valamint hogy miképp segít a megoldásban
a filozófia és a természettudomány. A szerzők azt elemzik, hogy a nagy
filozófiai irányzatok milyen válaszokat adnak ezekre a kérdésekre.
Különböző korok másként magyarázzák az ember és a természet kapcsolatát.
A felvilágosodás természetszemlélete mechanikus, determinisztikus volt.
A romanticizmus filozófusai az érzések irányító szerepét vallották; misztifikálták
és idealizálták a természetet. A kulturális ökofeminizmus követői azt állították,
hogy a férfiak és nők közötti alapvető lelki és gondolkodásbeli különbség
arra is visszavezethető, hogy a nők közelebb állnak a természethez. Egyes
filozófusok párhuzamot vontak a nők kizsákmányolása és az anyatermészet
leigázása között.
Vannak, akik a természettudományt hibáztatják a környezeti problémák kialakulásáért.
Sok kutató és gondolkodó ellenben azon a véleményen van, hogy a természettudomány
megfelelő eszközt adhat az emberiség kezébe a környezeti problémák megoldására,
vagy legalábbis enyhítésére. A szerzők álláspontja szerint az ökológia
is természettudomány. Az ökológia egyik fontos állítása, hogy az élőlények
egymásra utaltak, ezért közöttük együttműködés jön létre. Úgy is felfoghatjuk,
hogy minden egyes élőlény, az embert is beleértve, egy élő közösség, sőt
egy nagy globális organizmus része. Ez a Gaia hipotézis lényege is. E felfogásból
következően az ember - a természet részeként - a többi élőlénnyel egyenrangú,
nem pedig fölöttük áll.