Jobb híján a szerző a poszt-posztmodern jelzővel
illeti azt a szemléletet, mely újat képvisel elődei,
a modern és a posztmodern építészethez képest,
az urbanisztika, a tájépítés, a külső
terek művészete és a kerttervezés területén.
A könyvet alkotó húsz esszé tele van friss ötlettel,
elképzeléssel, tisztán elméleti és földhözragadtan
gyakorlati megközelítésben egyaránt. Tanácsokat
kapunk arra vonatkozóan, miként tervezhetünk emberibb,
fenntarthatóbb, szebb környezetet a legújabb technikákat
is felhasználva (mint amilyen pl. a térinformatika, vagy
a számítógéppel segített tervezés).
Mindez a szerző egy-egy gondolatmenetének összefoglalásával
mutatható be legjobban:
Az új nézőpont kulcsmondata, hogy a város nem
fa, hanem tájkép: nem lehet hierarchikus módon leírni,
csak egymás mellett élő, egymással kölcsönhatásban
levő rendszerek halmazaként. Ennek megfelelően a tervezésnél
is újfajta elveket kell követni. Nem elszigetelt elemek halmozásával,
hanem strukturális szemlélettel kell az ismert "minták"
segítsége révén felépíteni a
rendszert. Ezek a minták lehetnek pszichológiaiak, geomorfológiaiak,
ökológiaiak, viselkedésbeliek, történetiek,
növekedésiek, vizuálisak. Viselkedési mintára
például szolgálnak az alábbi megállapítások:
"az ablakok nélküli utca sivár és rémisztő",
vagy "azonos körülmények között a járművek
és gyalogosok a két pont közötti lehető
legrövidebb utat választják".
A különböző tudományágak mintái
a következőképpen osztályozhatóak:
- Elsődleges vagy természeti minták: például
geológiai, hidrológiai képletek.
- Másodlagos minták: a városi környezet ember
által formált rendszerei.
- Harmadlagos vagy esztétikus minták: tisztán a kreativitás,
a képzelet szülöttei
- Negyedleges minták: az előzőek már bevált
kombinációjából állnak, ide tartoznak
a fent említett példák is.
A tervezési feladat során ezekből a mintákból
számtalan módon lehet építkezni. Olykor a környezet
adottságai bírnak döntő befolyással, olykor
a funkció, vagy tisztán a művészi elképzelés.
Nincs egyetlen, kizárólagosan helyes út, csak különböző
megközelítések. Ezek ismertetése között
helyet kap a "feminin" ("fészekrakó") illetve a "maszkulin"
("vadász") tervezők bemutatása. Előbbiek egysíkú,
domináns gondolkodással rendelkeznek, céljuk egyvalamit
csinálni, de azt jól. Absztrakt, nagy ívű elképzeléseket
bontanak le fokozatosan a részletekig. Utóbbiak szélesebb
látókörűek, fokozatosan ismétlődő
apró lépésekkel hosszú távú célokat
érnek el. Egy házat fel lehet építeni egyetlen
lendülettel, egy nagy ívű gondolat segítségével,
illetve lehet apránként is építeni, javítani,
tökéletesíteni. Az iskolákban kizárólag
"vadász" típusú tervezőket képeznek,
nem elhanyagolhatóan a történelmi hagyományok
folytán, így nem jöhet létre a kívánatos
egyensúly a két gyökeresen ellentétes típus
között. A feminin tervezők, akik leginkább a régi
idők mesterembereire emlékeztetnek, kisebbségben vannak,
velük szemben az építés folyamatától
eltávolodott irodai építészek alkotják
a csöndes többséget. Ezzel okolható a megbízó,
a tervező és az építő együttműködésének
nehézkessé válása.
A kiragadott két gondolatmenet jól érzékelteti
a szerző elképzeléseinek újszerűségét
és egyediségét, melyek megismerésével
minden tervező csak gazdagodhat.