A szerző a Londoni Egyetem szociológia-professzora és a Kulturális Tanulmányok Központjának igazgatója. E kötet az eddigi legátfogóbb munkája, mely elsősorban a szociológus- és filozófus-társadalomnak, de emellett a városi élet, a modern nyelvek, a kulturális alapkérdések, sőt a képzőművészetek iránt érdeklődőknek is szól.

A felvilágosodásnak a haladás, rend, homogenitás és megismerés alapú modernitásával párhuzamosan kibontakozott egy másik, azzal szemben álló modernitás-felfogás, mely a megismerhetetlenből, a bizonytalanságból, a mulandóságból, a tapasztalatból indul ki. Ez a másik modernitás a mai világszemléletben olyan kiemelt jelentőségű képzetekben van jelen, mint a különbözőség és a reflexivitás. Azonban az ilyen képzetek logikája önmagában is, az első modernitáshoz hasonlóan, ugyanazon szerencsétlen absztrakcióhoz vezet, mert az alapok, mint dimenzió, kifelejtődtek. A kötet éppen a másik modernitásnak mind a szociológia, mind a kulturális elmélet által figyelmen kívül hagyott alapjait - mint szimbólumokat, érzeteket - igyekszik kibontani: a helyet, a közösséget, a hovatartozást, a társadalmi vonatkozást, a hagyományt, az élővilágot. Az első és a második típusú modernitás a nyugati ipari kapitalizmus teljes története során egymás mellett volt jelen egy feloldhatatlan feszültségben, mely a szerző véleménye szerint a 20. századba fordulva, a globális információs-technikai kultúra felemelkedésével válsághoz vezetett, ahol a korábbi korok differenciáltságai elsiratandó emlékekké váltak, s az információs és kommunikációs zuhatag egy nagy homogenitást érlelt ki, komolyan megkérdőjelezve az életnek az eddigi fogalmak szerinti továbbélhetőségét.

A szerző bemutatja és ütközteti a szociológia konstruktivista és a felvilágosodás nyomán az azonosság racionalitására alapozó magasmodernitás-értelmezését az azzal homlokegyenest ellentétes dekonstruktivista, a másság antiracionalitására alapozó kultúraelmélet felfogásával, de egyik iskola felett sem tör pálcát, hanem a modernitás-értelmezésnek egy harmadik útját, egy másik modernitást kínál fel. A racionalitást sem felvállalni, sem visszautasítani nem akarja, hanem egy eltérő racionalitásról beszél, mely tulajdonképpen a kanti kisbetűs felvilágosodás reflexivitása. S ami a szociológia szemüvegén nézve reflexivitás, az a kulturális elmélet optikájában a különbözőség; de nem az azonosság ellentéteként értelmezve, hanem egy köztes, átkötő fogalomként a jelenlét és a távollét, az azonos és a más, a belül és a kívül között. Ez mindkét olvasatban egyfajta ambivalenciát, eldönthetetlenséget jelez, ahol minden megkérdőjelezhető. A kötet ennek a második vagy másik modernitásnak a nyomait, az értelmezéséből kifelejtett alapokat keresi.

Az első nagy részben a tér aspektusában, a klasszikus és humanista tradíciókból és azok rovására felemelkedett modernista építészetet, a posztmodern szimulált humanizmusát, a várost mint labirintust vizsgálja. A társadalom vonatkozásaiban tovább vizsgálódó második rész a szociológiai modernizmust, a pozitivizmus kibontakozását elemzi, majd a következő nagy részekben a tapasztalást és az ítéletalkotást. A záró részben, mely magával az objektummal, a tárgy, a nem-emberi felemelkedésével foglalkozik, azt a növekvő fenyegetést elemzi, melyet a globális információs kor kibontakozása jelent a másik modernitás és annak eltérő racionalitása számára. A globális információs kor emberietlenségei és posztnacionalizmusai fenyegetik a különbözőségek terét, az ember, a nemzet, a cégvilág és a jóléti állam szerves totalitásait körülölelő határvonalakat. A szerző hitvallása szerint a globális információs kor nem a harmadik típusú modernitás, és nem is az utca modernitása. Az első, a felvilágosodásnak a technika logikáját követő magas modernitása a nyugati civilizáció felemelkedésének volt kísérője, míg a második, a technológiával szemben álló kultúra logikáját követő esztétikai modernitás annak hanyatlásáé. A már kevésbé nyugat-központú új világrend felemelkedésében a hangsúlyok eltolódnak a nemzetitől a globális, a hagyományos gyáripartól az információs ipar, a társadalmitól a kulturális irányába. A globális információs világrend (vagy káosz) a technikai kultúra különbségeket elmosó erőteréből táplálkozik (ahol emberi és nem-emberi mind-mind csak tárgyak, melyek közé egyenlőségjel kerül, önálló, egyenrangú létre kelnek, jogaik keletkeznek és hatalmuk terem, a technológia és a kultúra, az emberi és nem-emberi formációk - mint állatok, gépek, dolgok, a természet és egyéb valóságos és virtuális objektumok - közötti különbségek elmosódnak). A szerző szerint ennek kibontakozása feltartóztathatatlan, és személy szerint helyesli is ezt, bár elbizonytalanodva, nosztalgikusan még kapaszkodik az ún. második modernitás alapjaiba is (mint nyersanyagba, emlékbe, mely meg-meg kísérti az új network-társadalmat). A kötet a szerző szavaival élve a technológiai kultúra üdvözlése, melyben a létezés maga technikává lényegül és csupán szereplői státusra degradálódik, ahol a szereplők egyenrangúak, de mind digitalizáltak, a hálózat építőkockáivá válnak (a hálózaté, mely egyszer talán kitermeli az ontológia újra megtalálásának, az eredetekhez való újra megtérésnek, a dolgok ismételt helyrehozásának feltételeit), de egyúttal emlékeink, hagyományaink elsiratása is. A globális információs kor nem a képek és az elbeszélések kultúrája, hanem a fogyasztás tárgyainak (melyek tengerében csak egy a beszkennelt ember, a kép és a narratíva) direkten materiális kultúrája.

Ismertetők

Katalógus