A kötet az alcímnek megfelelő - a médiaszövegek elemzésével, a média intézményeivel és a média közönségével foglalkozó - három fő fejezetbe sorolt, igen részletes válogatás egyetemi hallgatók számára, különös tekintettel a teljesen kezdőkre. Minden kis fejezet végén feladatok, kérdések és irodalomajánlás segítik az összegzést és a továbbgondolást. A záró részben a tanulók kutatási és tanulási módszerek technikáit és hozzájuk kapcsolódó esettanulmányokat kapnak; ezek segítik a nagyobb önállóságot megkövetelő egyetemi oktatási forma követelményeihez való minél gyorsabb és hatékonyabb alkalmazkodást.

A szerzők a wolverhamptoni, illetve a salfordi egyetem komoly tanítási tapasztalatokkal felvértezett médiaoktatói. Elismerik a könyv által alkalmazott akadémikus témaköri felparcellázás túlhaladottságát, de didaktikai okokból, a témában még kezdők egyértelműbb eligazítása érdekében mégis a hagyományos tálalás mellett döntöttek. Bátorítják azonban a hallgatókat, hogy későbbi vizsgálódásaik és töltekezéseik során fontolják meg a kötet struktúrájával szöges ellentétben álló, több nézőpontú megközelítés elsajátítását is. A kortárs kultúrával foglalkozó vizsgálódásoknak feltétlenül kell, hogy legyen politikai-gazdasági vetületük, a kortársi médiaipart nem lehet a nemzetközi vállalkozói tőke kontextusából kiszakítva vizsgálni. A média világában ugyanis a tulajdonosi érdek, a profitmaximalizálás kényszere a mindenek feletti vezérlő elv. Még ha valaki nem is tud eltekinteni attól, hogy a médiát a posztmodernitás egy megnyilvánulási formájaként kezelje, akkor sem hunyhat szemet a globális tőkének a posztmodern társadalomban elfoglalt központi szerepe fölött. A szerzők véleménye szerint a közönség vizsgálata is csak a gazdasági érdekek összefüggésében értelmezhető, hiszen hogy mi jut el hangzó, képi, szövegbéli anyagként a befogadóhoz, sőt mi az, ami egyáltalán legyártható, vagy műként megteremthető, azt egyedül a terjesztők döntik el. Amit nem terjesztenek, azt kár létrehozni, semmiképpen sem fogja közönségét elérni.

Az első rész a vizuális média (film, televízió, reklámok) textuális, jelentésbéli értelmezésének, tartalomelemzésének eszköztárát vonultatja fel (a 19. századi mise-en-scéne - színpadi rendezési - fogalom újkori értelmezése - mint filmrendezői input, szándék, konstrukció - és maga a mise-en-scéne analízis; a szemiotikai és a tartalomelemzés; a terjesztés és a kritika számára is oly fontos műfaji címkézés; a narratív technikák, különösen a strukturalizmus tükrében; az intertextualitás és a posztmodern). A második rész a médiatartalmakat kibocsátó intézmények értelmezésének kritikai kereteit vázolja fel, s vizsgálja a médiaszakemberek és az öncenzúra kérdését, a független médiát (brit televízió, közösségi rádiók, független filmforgalmazók), az intézményrendszer globális összefüggéseit, a közszolgálatiság újragondolásának szükségességét a kereskedelmi médiumok korában, a dereguláció és a piaci fragmentáció kérdéseit. A záró rész elsősorban a közönségvizsgálat, a hatástanulmányok módszereit, a tartalmak és a közönség viszonyát, a továbbítás-befogadás modelljeit értékeli; tárgyalja a közönség kisebbségi (etnikai, szexuális, érdeklődési, rajongói) csoportjait, a média-technológia és -tartalmak fogyasztását, mint a társadalmi státus kifejezőjét, és a közönség interaktív részvételét (betelefonálós, beszélgetős, kibeszélős, szolgáltató műsorok, vetélkedők stb.).

Ismertetők

Katalógus