A kötet az alcímnek megfelelő - a médiaszövegek
elemzésével, a média intézményeivel
és a média közönségével foglalkozó
- három fő fejezetbe sorolt, igen részletes válogatás
egyetemi hallgatók számára, különös
tekintettel a teljesen kezdőkre. Minden kis fejezet végén
feladatok, kérdések és irodalomajánlás
segítik az összegzést és a továbbgondolást.
A záró részben a tanulók kutatási és
tanulási módszerek technikáit és hozzájuk
kapcsolódó esettanulmányokat kapnak; ezek segítik
a nagyobb önállóságot megkövetelő
egyetemi oktatási forma követelményeihez való
minél gyorsabb és hatékonyabb alkalmazkodást.
A szerzők a wolverhamptoni, illetve a salfordi egyetem komoly
tanítási tapasztalatokkal felvértezett médiaoktatói.
Elismerik a könyv által alkalmazott akadémikus témaköri
felparcellázás túlhaladottságát, de
didaktikai okokból, a témában még kezdők
egyértelműbb eligazítása érdekében
mégis a hagyományos tálalás mellett döntöttek.
Bátorítják azonban a hallgatókat, hogy későbbi
vizsgálódásaik és töltekezéseik
során fontolják meg a kötet struktúrájával
szöges ellentétben álló, több nézőpontú
megközelítés elsajátítását
is. A kortárs kultúrával foglalkozó vizsgálódásoknak
feltétlenül kell, hogy legyen politikai-gazdasági vetületük,
a kortársi médiaipart nem lehet a nemzetközi vállalkozói
tőke kontextusából kiszakítva vizsgálni.
A média világában ugyanis a tulajdonosi érdek,
a profitmaximalizálás kényszere a mindenek feletti
vezérlő elv. Még ha valaki nem is tud eltekinteni
attól, hogy a médiát a posztmodernitás egy
megnyilvánulási formájaként kezelje, akkor
sem hunyhat szemet a globális tőkének a posztmodern
társadalomban elfoglalt központi szerepe fölött.
A szerzők véleménye szerint a közönség
vizsgálata is csak a gazdasági érdekek összefüggésében
értelmezhető, hiszen hogy mi jut el hangzó, képi,
szövegbéli anyagként a befogadóhoz, sőt
mi az, ami egyáltalán legyártható, vagy műként
megteremthető, azt egyedül a terjesztők döntik
el. Amit nem terjesztenek, azt kár létrehozni, semmiképpen
sem fogja közönségét elérni.
Az első rész a vizuális média (film, televízió,
reklámok) textuális, jelentésbéli értelmezésének,
tartalomelemzésének eszköztárát vonultatja
fel (a 19. századi mise-en-scéne - színpadi rendezési
- fogalom újkori értelmezése - mint filmrendezői
input, szándék, konstrukció - és maga a mise-en-scéne
analízis; a szemiotikai és a tartalomelemzés; a terjesztés
és a kritika számára is oly fontos műfaji címkézés;
a narratív technikák, különösen a strukturalizmus
tükrében; az intertextualitás és a posztmodern).
A második rész a médiatartalmakat kibocsátó
intézmények értelmezésének kritikai
kereteit vázolja fel, s vizsgálja a médiaszakemberek
és az öncenzúra kérdését, a független
médiát (brit televízió, közösségi
rádiók, független filmforgalmazók), az intézményrendszer
globális összefüggéseit, a közszolgálatiság
újragondolásának szükségességét
a kereskedelmi médiumok korában, a dereguláció
és a piaci fragmentáció kérdéseit. A
záró rész elsősorban a közönségvizsgálat,
a hatástanulmányok módszereit, a tartalmak és
a közönség viszonyát, a továbbítás-befogadás
modelljeit értékeli; tárgyalja a közönség
kisebbségi (etnikai, szexuális, érdeklődési,
rajongói) csoportjait, a média-technológia és
-tartalmak fogyasztását, mint a társadalmi státus
kifejezőjét, és a közönség interaktív
részvételét (betelefonálós, beszélgetős,
kibeszélős, szolgáltató műsorok, vetélkedők
stb.).