"A gyermekkor eltűnése" című könyv szerzője egy másik nevezetes munkájában azt a folyamatot ábrázolja, melynek során a társadalom a technika használójából az önigazoló-önfenntartó technika által formálttá és totálisan uralttá válik, jelentősen megváltoztatva ezáltal politika, intellektus, vallás, történelem, magánszféra és az igazság értelmét. Szenvedélyes humanistaként, ugyanakkor racionális gondolkodóként azt sem felejti el bemutatni, hogy a nagyobb emberi célok kontextusának foglalatába helyezett technika számtalan módon, pótolhatatlan eszközök révén képes szolgálni az igazán értékes emberi törekvések továbbvitelét is. Véleménye szerint az egykor felvetett téves antagonizmus - a humán műveltség és a természettudományok hamis szembeállítása - helyett az igazi frontvonal a technológiai kultusz és minden más között húzódik. Az emberek legnagyobb része jó barátként kezeli a technikát, mely nem igényli a következmények alaposabb számbavételét, de önmagával szemben bizalmat és tökéletes alázatot követel meg, s ezt az árat az emberek a cserébe kapott szolgáltatásokért, kényelemért gondolkodás nélkül hajlandók is megfizetni. Pedig nincs ekkora ajándék súlyos ár nélkül. A technika ellenőrizetlen elhatalmasodása humanitásunk éltető forrásait apasztja el, morális alapok nélküli kultúrát szül. Aláássa az olyan társadalmi kapcsolatrendszereket és mentális folyamatokat, melyek nélkül az emberi élet valódi értékeit veszíti el. Egyszerre jó barát tehát és ellenség a technika. A kötet épp azokat a pontokat igyekszik megragadni, ahol, amikor, ahogyan és amiért a technika uralma különösen veszélyessé válhat. Legfontosabb, hogy megértsük: az új technológiák, új médiumok nem egyszerűen hozzátesznek valamit az addig voltakhoz, hanem - mint ahogy az egyes fajok kipusztítása teljesen felboríthatja az ökológiai egyensúlyt - a média-ökológia teljesen azonos hatásmechanizmusa révén minden alapvetően megváltozik. A könyvnyomtatás feltalálásával beállt helyzet nem írható le azzal az egyszerű képlettel, hogy új helyzet = a régi Európa + a könyvnyomtatás. Egy teljesen új Európát kaptunk. Ugyanez érvényes a szerző örök vesszőparipájára, a televízióra is. Az új technológiák beköszöntével veszélybe kerülnek a társadalom fennálló intézményei, válságba sodorva az egész kultúrát. A helyzet teljes félreértéséből adódnak az olyan történetietlen és önveszélyes kérdésfeltevések, mint: Jobban meg tudják a gyerekek tanulni a matematikát a számítógép segítségével?; Melyik médium révén tudnánk többet eladni?; Nagyobb közönséget érhet-e el az egyház a televízión keresztül a rádióval szemben?; Mely médium a leghatékonyabb a politikai üzenetek továbbítására? A kérdező számára látszólag azonnali és praktikus hozadéka lehet a kérdésfeltevéseknek, holott ezek rettenetesen félrevezetőek. Olyan ez, mint a rabló által a házőrző kutya elé vetett finom falat, amit az eb gondosan elfogyaszt, miközben jótevői gondosan kifosztják az őrizetére bízott javakat. A számítógép esetében sem az az érdekes, hogy hatékony segédeszköze-e a tanításnak, hanem az, hogy a televízióval együtt miképpen alakítja át magát a tanulás fogalmát, ássa alá az iskola intézményét. A közönségét kereső prédikátornak is inkább azon kell elgondolkoznia, vajon az új médiumok miként formálják át a vallás jelentését, a templomnak és magának Istennek az értelmét? Az új technológiák módosítják érdeklődésünk tárgyait: a dolgokat, amikről gondolkodunk. Megváltoztatják szimbólumaink jellegzetességeit: a dolgokat, amelyek segítségével gondolkodunk. Átalakítják a közösség természetét: a közeget, melyben a gondolatok kifejlődhetnek. S mivel a szerző szerint a problémával szembeni társadalmi restség egyik fő oka, hogy neve sincs, hát ő bevezeti a fenyegetés új terminus technicusát: technopoly, azaz a technika mindenek feletti uralma.

Az egyes fejezetek során végigvezet bennünket a szerszámnak technológiává való érése folyamatán, bemutatja a technokrácia kialakulását és a technológiának technopóliába való átcsapását. Technopólia mint kulturális állapot = kulturális AIDS (Anti-Information Deficiency Syndrome, ahol is tulajdonképpen az álinformációkkal szembeni teljes kiszolgáltatottságra gondol). A szabályozatlan információ a szerző véleménye szerint nem egyszerűen inert, hanem halálos. A kötet történeti oknyomozásának gondolatmenete szoros párhuzamban áll a Gyermekkor eltűnése okfejtésével (a Gutenberg-galaxis - mint az információ korának tényleges kezdete - nyomán kialakult új információs környezet, annak intézményei, iskola stb. kialakulása, megszilárdulása, majd a telegráf megjelenésével az emberléptéket átlépő sebességű információ-továbbítás, az elszemélytelenedés, a kontextusok felszámolása, a grafikai forradalom). Bemutatja, miképp omlik össze a társadalom védrendszere, amint reménytelenül próbál lépést tartani a technika által gerjesztett információdömpinggel. Az egészségügyi gépezeten és a számítástechnikán keresztül példák sokaságával illusztrálja a technopólia megtévesztő bűvészmutatványait, a trükköket, melyek lényege éppen az, hogy ne a csalásra figyeljünk, de éljük meg a varázslat okozta ámulatot. Az orvosi műszergyártás, a kifejlesztett divatos sebészeti beavatkozások és gyógyszerek, melyek adott esetben túl azon, hogy öncélúak, viszont igen jövedelmezőek a gyártók és alkalmazók számára (a világ legnagyobb pénzforrásainak, a társadalom- és betegbiztosítási kasszáknak a megcsapolásával, az emberek legelementárisabb félelmeit és ehhez kötődő vak bizalmát kihasználva), sok esetben bizonyítottan kártékonyabbak a páciensre, mint amennyi hasznot hajthatnak. A számítógép a technopólia világában megfellebbezhetetlen isteni felsőbbség, az általa kiadott keresési eredmények, kalkulációk megkérdőjelezhetetlenek, így a mögötte álló manipulátor, bürokrata, alkotó, választási eredményeket összesítő mind elterelheti a felelősséget magáról. A számítógép kaffkai szituációkba kényszerít, személytelen vádlóvá válik, melytől nem kérhető számon a rovásunkra meghozott ítélet forrása. Elég, ha a számítógép kinyilatkoztat. De hogy ki táplált abba adatokat, előfeltevéseket, milyen céllal, kinek az érdekében - mind megválaszolatlan kérdések maradhatnak. A számítástechnika nagyban erősítette a technopóliát, az emberek azon meggyőződését, hogy a technológiai innováció maga az emberi haladás. A gépeket elkezdtük antropomorfizálni, az embert pedig mechanisztikusan szemlélni. A feje tetejére állt világban tudatunkat humanizált gépekkel vezettetjük félre, míg valóban élő szervezetünk "meghibásodásait" autószerelőként funkcionáló orvosokkal reparáltatjuk.

Külön fejezet foglalkozik technopólia láthatatlan masinériáival: az intelligencia-tesztekkel, a hazugságvizsgálattal, a társadalom-statisztikával, a közvélemény-kutatással, közönségvizsgálatokkal, a hitelkártyák, a könyvvezetés világával, az önálló életre kelt romboló hatású menedzsment-kultúrával, ahol a farok csóválja a kutyát, a képesítő tanfolyamok (mint csalárd pilótajátékok) tengerével, az MLM-mel, a mások által kontrollált nyelvvel, a nyelvpolitizálással. Kiemelten taglalja a szcientizmust, a tudomány társadalomformáló erejébe vetett hit kapcsolódását a technopóliához. Végezetül a blaszfémiánál is súlyosabbnak ítélt, a kereskedők, a médiumok által gyakorolt, a legnemesebb, legmagasabb rendű kulturális szimbólumok (legyen az a nemzeti zászló, Isten, Jézus) trivializálását, az iskolák technológiai kurzusokká való degradálódását, az egyetemi, tudományos műhelyekben eluralkodott intellektuális relativizmust vizsgálja. A szerző komolyan félti Amerikát a teljes önismereti és kulturális válságtól, ahol az egyetlen szent nemzeti szimbólum egy számítógépekkel támogatott, bevetésre induló F15-ös vadászgép lesz.

Mint ahogy a szerzőtől már megszokott, nem tekinti magát nihillista kultúrkritikusnak, aki fütyül a feltett kérdések megválaszolására. Ő bevallja, hogy nem ismeri ugyan a gyógyszert, de reméli, hogy néhány konstruktív gondolattal mégis hozzájárulhat a gyógyuláshoz. A lelkes ellenálló egyénben igyekszik erősíteni a hitet, hogy a legreménytelenebbnek tűnő tapasztalások ellenére is biztos legyen alapértékeiben, fogódzóiban. Fő rohamát azonban a teljesen lezüllött színvonalú amerikai oktatási rendszer ellen indítja, az iskolák ellen, melyek úgy bocsátanak végzősöket a felnőtt életbe, hogy azoknak fogalmuk sincs Shakespeare-ről, Chopinről, Grecóról, a sztalinizmus borzalmairól, de még az amerikai, akár kortársi kultúra nagyjairól sem. Meg kell tanítani a technikatörténet összefüggéseit, a társadalmi és a szellemi szféra alapos ismeretével szoros egységben. Ugyanilyen kiemelt jelentőséget tulajdonít az összehasonlító vallástörténet tanrendbe vételének, az alapvető szent szövegek, a Korán, a Biblia stb., de még akár a Kommunista Kiáltvány megismerésének is. Vagyis hasonlóan a már idézett másik munkájához: vissza kell szereznünk a kontrollt az információ, a tudás felett, hogy gyermekeink ismét tanulni legyenek kénytelenek, hogy legyen gyermekkor, s vissza kell adni a dolgok szentségét; kell, hogy legyen egyfajta istenhit minden lépésünk és gondolatunk mögött. A technológiát meg kell fosztani felsőbbrendűségi misztériumától, és vissza kell adni a klasszikus humán műveltség alapjait és rangját.

Ismertetők

Katalógus