Úgy is vehetjük, hogy a leopárd ebben az esetben maga a biológia tudománya, amelynek elméleti változásait követi nyomon a szerző. A könyv laikusoknak, szól, s az író mindent megtesz azért, hogy az érdeklődést fenntartsa bonyolult tárgya iránt.
Nagy tisztelettel ugyan, de azt vélelmezi, hogy a darwini természetes kiválogatódás elméletét nem lehet abszolút magyarázó elvnek tekinteni az élővilág gazdag változatosságának kialakulásában. Véleménye szerint hasonlóképpen túldimenzionált manapság a gének szerepe az egyed tulajdonságait illetően.
Ideje volna visszakötni a biológiát az egzakt tudományokhoz, ahelyett, hogy historizálás uralja. A "legrátermettebb túlélése", a "verseny", az "altruizmus" vagy az "önző gén" - mind antropomorf fogalmak, melyek inkább társadalmunkról szólnak, semmint az élővilágról. A baktérium- és algakísérletek azt mutatják hogy a morfológiai (alaktani) jellegzetességek nem elsősorban genetikai, hanem fizikai, matematikai okokra vezethetők vissza. Bizonyos spirális alakzatok kialakulása például jól modellezhető fizikai kísérletek során is. A felfedezett törvényszerűségek egymástól igen távol eső fajok esetében is érvényesek, így a spirálvonal a legkülönbözőbb növények leveleinek elhelyezkedésében.
A továbbiakban vizsgálja többek közt a látószerv kialakulását a különféle állatfajokban. Azt fedezi fel, hogy ez hasonlóképpen megy végbe a legkülönbözőbb fajok esetében, rendszertani távolságuk dacára is. Olyan dinamikus rendszerek ezek a szervezetek, melyekben azonos morfogenetikus elvek érvényesülnek.
A morfogenezis kérdéskörében tárgyalja a mintázatokat, így például a hangyaboly aktivitásának mintázatát: egy hangya még rendezetlenül mászkál, ám minél több hangya van együtt, annál rendezettebben mozognak összességében. Mintázataik megegyeznek bizonyos kémiai kísérletekben tapasztalt mintázatokkal, illetve olyan alacsony rendű élőlények mintázataival, mint az amőba.
Hogyan lesz a káoszból rend? - viszi tovább a kérdést. (Lehet, hogy ezzel már egyúttal az élet keletkezésének kérdésénél is járunk?) A fejlett állatok játéktevékenységét is ilyen szempontból tekinti át: a játék a rend megbontása, időleges káosz, amely arra szolgál, hogy a rend új formái alakulhassanak ki benne. (Gondoljuk csak meg, a játék ősibb, mint a kultúra!)
Az élőlények nem egyszerűen alkalmazkodnak környezetükhöz, mint azt a darwini elmélet állította, hanem teremtik azt. (A fák például a levelek lehullajtásával képeznek talajt a maguk számára.). Az élőlények tulajdonságait tehát nem egyszerűen génjeik, hanem környezetükkel való dinamikus kapcsolatuk határozza meg. Példa erre a gyermek szocializációja is.
A könyv társadalmi okfejtésekkel zárul, kutatja a Himalájában élő hunza népcsoport kimagasló egészségi állapotának magyarázatát, - és azt a kultúrában találja meg. Vandana Shiva nyomán ostorozza "gondolkodásunk monokultúráit."

Ismertetők

Katalógus