Úgy is vehetjük, hogy a leopárd ebben az esetben
maga a biológia tudománya, amelynek elméleti változásait
követi nyomon a szerző. A könyv laikusoknak, szól,
s az író mindent megtesz azért, hogy az érdeklődést
fenntartsa bonyolult tárgya iránt.
Nagy tisztelettel ugyan, de azt vélelmezi, hogy a darwini természetes
kiválogatódás elméletét nem lehet abszolút
magyarázó elvnek tekinteni az élővilág
gazdag változatosságának kialakulásában.
Véleménye szerint hasonlóképpen túldimenzionált
manapság a gének szerepe az egyed tulajdonságait illetően.
Ideje volna visszakötni a biológiát az egzakt tudományokhoz,
ahelyett, hogy historizálás uralja. A "legrátermettebb
túlélése", a "verseny", az "altruizmus" vagy az "önző
gén" - mind antropomorf fogalmak, melyek inkább társadalmunkról
szólnak, semmint az élővilágról. A baktérium-
és algakísérletek azt mutatják hogy a morfológiai
(alaktani) jellegzetességek nem elsősorban genetikai, hanem
fizikai, matematikai okokra vezethetők vissza. Bizonyos spirális
alakzatok kialakulása például jól modellezhető
fizikai kísérletek során is. A felfedezett törvényszerűségek
egymástól igen távol eső fajok esetében
is érvényesek, így a spirálvonal a legkülönbözőbb
növények leveleinek elhelyezkedésében.
A továbbiakban vizsgálja többek közt a látószerv
kialakulását a különféle állatfajokban.
Azt fedezi fel, hogy ez hasonlóképpen megy végbe a
legkülönbözőbb fajok esetében, rendszertani
távolságuk dacára is. Olyan dinamikus rendszerek ezek
a szervezetek, melyekben azonos morfogenetikus elvek érvényesülnek.
A morfogenezis kérdéskörében tárgyalja
a mintázatokat, így például a hangyaboly aktivitásának
mintázatát: egy hangya még rendezetlenül mászkál,
ám minél több hangya van együtt, annál rendezettebben
mozognak összességében. Mintázataik megegyeznek
bizonyos kémiai kísérletekben tapasztalt mintázatokkal,
illetve olyan alacsony rendű élőlények mintázataival,
mint az amőba.
Hogyan lesz a káoszból rend? - viszi tovább a kérdést.
(Lehet, hogy ezzel már egyúttal az élet keletkezésének
kérdésénél is járunk?) A fejlett állatok
játéktevékenységét is ilyen szempontból
tekinti át: a játék a rend megbontása, időleges
káosz, amely arra szolgál, hogy a rend új formái
alakulhassanak ki benne. (Gondoljuk csak meg, a játék ősibb,
mint a kultúra!)
Az élőlények nem egyszerűen alkalmazkodnak környezetükhöz,
mint azt a darwini elmélet állította, hanem teremtik
azt. (A fák például a levelek lehullajtásával
képeznek talajt a maguk számára.). Az élőlények
tulajdonságait tehát nem egyszerűen génjeik,
hanem környezetükkel való dinamikus kapcsolatuk határozza
meg. Példa erre a gyermek szocializációja is.
A könyv társadalmi okfejtésekkel zárul, kutatja
a Himalájában élő hunza népcsoport kimagasló
egészségi állapotának magyarázatát,
- és azt a kultúrában találja meg. Vandana
Shiva nyomán ostorozza "gondolkodásunk monokultúráit."