Ismertetés
Katalógus
|
Cunningham, William P. - Woodworth Saigo, Barbara: Environmental Science (Dubuque, IA [etc.], Wm. C. Brown Publishers, 1995. 3. ed.) A 12. fejezet dr. Adorjánné Farkas Magdolna fordítása [ A fejezet Rich Text formátumú, tömörített változata. ] Tizenkettedik fejezet: A kártevők elleni védelem Úgy közelítünk a természethez, hogy le akarjuk igázni. Nagyobb esélyünk lenne a túlélésre, ha alkalmazkodnánk a bolygóhoz és megértően néznénk, nem szkeptikusan és zsarnokian.
Tartalom Bevezetés Mit nevezünk kártevőnek és peszticidnek? A kártevők elleni védelem rövid története - Kártevők elleni védelem régen - Szintetikusan előállított peszticidek A peszticidek felhasználása és típusai - Peszticid felhasználás az Egyesült Államokban és Kanadában - A peszticidek típusai A peszticidek előnyei - A betegségek elleni védekezés - A termények védelme A peszticidek alkalmazásának problémái - Hatásuk a nem-célzott fajokra - Ellenálló képesség a peszticidekkel szemben és a kártevők újjáéledése - Új kártevők létrehozása - A peszticidek megmaradása és mozgása a környezetben - Az emberek egészségére gyakorolt hatásuk Alternatívák a jelenlegi peszticid használattal szemben - A termelési szokások megváltoztatása - Biológiai védekezés - Kombinált védekezési rendszer A peszticidek egészségi hatásának csökkentése - A peszticidek alkalmazásának szabályozása - Személyi biztonság Ön hogy gondolja? Háború a gyümölcslégy ellen Kaliforniában Esettanulmány Agent orange Ön hogy gondolja? Az Alar és a biztonságos élelmiszer Összegzés Ismétlő kérdések Problémafelvető kérdések Kulcs kifejezések Miután megtanulta ezt a fejezetet, képes lesz arra, hogy:
Mit tesz Ön, ha svábbogarat vesz észre a konyhaszekrényében, vagy gyermekláncfüvet a kertjében? Vegyszer után nyúl, hogy megszabaduljon tőlük? Ha igen, akkor úgy cselekszik, mint ahogy a legtöbb amerikai hasonló esetben. A peszticidekkel gyorsan, kényelmesen, célravezetően és aránylag olcsón ki lehet irtani a kellemetlen vagy kártékony élőlényeket. (12.1 ábra) Ugyanakkor ezeknek a mérgező peszticideknek a helytelen alkalmazása komoly környezeti problémát okoz, mivel a környezetben felhalmozódó vegyszermaradvány elérheti azt a szintet, amely káros az egészségre. A peszticidek túlzott alkalmazása a hasznos élőlényeket is elpusztítja, megbontja a ragadozó-áldozat fajok közötti természetes egyensúlyt, és a legtöbb kártevőnél rezisztenciát alakít ki a vegyszerekkel szemben. A modern peszticidek több millió ember életét mentik meg, hiszen a segítségükkel ki lehet irtani a betegségeket terjesztő rovarokat és növelni lehet a megtermelt élelmiszer mennyiségét. A modern peszticidek nélkül hatalmas mennyiségű mezőgazdasági terményt, építőanyagot, történelmi tárgyi emléket, műalkotást és más fontos anyagot veszítenénk el. Az életünk kényelmetlenebb lenne az alkalmazásuk nélkül. Azonban meg kell értenünk, hogy hogyan működnek ezek a vegyszerek és megfontoltan kell őket használni. Ebben a fejezetben tanulmányozni fogjuk a kártevők és a peszticidek legfontosabb típusait, valamint a kártevők ellen vívott csaták sikereit és kudarcait. MIT NEVEZÜNK KÁRTEVŐNEK ÉS PESZTICIDNEK? A kártevő az, ami vagy aki zavar minket, tönkretesz valamilyen számunkra értékes nyersanyagforrást, vagy megzavarja valamilyen tevékenységünket. Ebben a fejezetben a biológiai kártevőkre fogunk koncentrálni, vagyis azokra az élő szervezetekre, amelyek csökkentik az ember számára hasznos nyersanyagforrások elérhetőségét, minőségét vagy értékét. Hogy mit tekintünk zavarónak, az egyéni nézőpont kérdése. A szúnyogok, amelyek felhőkben kavarognak a mocsaras vidékek fölött nyáron, kellemetlenek a számunkra, de a fecskéknek és a denevéreknek alapvető táplálékforrást jelentenek. Lehet, hogy Ön a pitypangot makacs és kellemetlen gyomnövénynek tekinti, de egyes országokban mint gyönyörű és exotikus növényt nevelik és táplálékként is felhasználják. A Földön élő több millió fajta élőlény közül csupán száz féle növény, állat, gomba és mikroorganizmus okozza a mezőgazdasági termények károsodásának 90%-át. A legtöbb kártevő a rovarok között található, részben azért, mert a Földön élő összes faj háromnegyedét a rovarok teszik ki. A kártevők általánosan elterjedtek, jó alkalmazkodóképességgel rendelkeznek, gyorsan szaporodnak és könnyen elvándorolnak új területekre. A nemesített helyi fajokkal folytatott versenyben agresszívan vesznek részt. Gyakran átveszik az uralmat egy biológiai közösségben, különösen olyan helyeken, ahol az ember megzavarta a természetes körülményeket és űrt hozott létre, amelyet el tudnak foglalni. A legtöbb amerikai ismeri a pitypangot, az angol verebet, a seregélyt, az európai galambot és más olyan "gyom"-fajokat, amelyek jól meg tudnak élni a városi viszonyok között is. A tizenharmadik fejezetben példákat találhatnak arra, hogy az ember által behurcolt exotikus idegen fajok hogyan szorították ki az őshonos fajokat több területről. Néhány őshonos állatfaj - akár nagytestű is - szintén kártevővé válhat. Például a Grand Teton Nemzeti Parkban a téli etetés és a vadászati tilalom miatt nagymértékben megnőtt a jávorszarvasok száma, eléri a 25000-t (12.2 ábra). Ez a populáció körülbelül a tízszerese annak, amit az adott terület képes eltartani. A jávorszarvas csordák gátolják az utakon a forgalmat, lelegelik az emberek által ültetett virágokat és bokrokat és kiszorítanak más őshonos fajokat, például a prérikutyát, a hörcsögöt és azokat a kis ragadozókat, amelyeknek ezek az állatok a fő táplálékai. A peszticid olyan vegyszer, amely kiirtja a kártevőket. Nemcsak azok a mérgező vegyszerek tartoznak ebbe a kategóriába, amelyek megölik a kártevőket, hanem azok is, amelyek elriasztják őket, vagy a kifejlődésüket gátolják. A kártevők ellen úgy is szoktak küzdeni, hogy felégetik a tarlót, vagy kiszárítják a nedves területet, ezzel megszüntetik a kártevők szaporodási helyét. Azt a széles spektrumú peszticidet, amely minden élő szervezetet megöl, biocidnek nevezzük. A fertőtlenítőszerek, mint például a dibróm-etilén, vagy a klór-dibróm-propán ebbe a kategóriába tartoznak. Ezeket a szereket arra használják, hogy megvédjék velük a tárolt termést, vagy fertőtlenítsék a talajt. A felhasználók általában a szűkebb spektrumú szereket részesítik előnyben, amelyek csak egy speciális kártevőre hatnak: a herbicidek (gyomirtók) a növényeket ölik meg, a rovarölők a rovarokat, a gombaölők a gombákat. Speciális vegyszereket használnak az atkák, a kullancsok és a pókok, a fonálférgek, a rágcsálók, illetve a madarak irtására. A peszticideket aszerint is lehet osztályozni, hogy hogyan juttatják őket a területre, vagy hogy hogyan hatnak. Az antibiotikumokat, amelyeket a fertőző betegségek gyógyítására használnak, szintén a peszticidek körébe sorolhatjuk. A KÁRTEVŐK ELLENI VÉDELEM RÖVID TÖRTÉNETE Az ember talán mindig használt vegyszereket, hogy megvédje értékeit a kártevők ellen. Azonban az utolsó 50 év volt igazán jelentős a peszticidek használatában. Hogyan fejlesztették ki ezeket a vegyszereket és miben különbözik a jelenlegi használatuk a múltbelitől? Kártevők elleni védelem régen Már a legrégebbi technológiák között szerepelt a kártevők elleni vegyszeres védelem. Az emberek minden kultúrában tudták, hogy a só, a füst és egyes növények távoltartják a kellemetlen élőlényeket, illetve felhasználhatók az élelmiszerek tartósítására. A sumérok már 5000 évvel ezelőtt kénnel védekeztek a rovarok és az atkák ellen. 2500 éves kínai feljegyzésekben leírásokat találtak arról, hogy higany és arzén vegyületekkel védekeztek a tetvek és más kártevők ellen. Az ókori görögök és a rómaiak olajos permetet, hamut, kén tartalmú kenőcsöt, lúgot és természetes anyagokat használtak arra, hogy megvédjék önmagukat, a háziállataikat és a terményeiket a különböző kártevőktől. A fémtartalmú és szervetlen vegyszereken felül az emberek régóta használnak szerves vegyületeket, biológiai kontrollt és különböző hagyományos módszereket. Az erjedés során keletkező alkohol és az ecetsav megakadályozza azoknak az élő szervezeteknek a növekedését, amelyek tönkre tudják tenni az élelmiszert. A fűszereket az emberek nemcsak a kellemes ízük, hanem a tartósító hatásuk miatt is régóta értékesnek tekintetik. A rómaiak a termény betakarítása után a mezőn meggyújtották a növénymaradványokat és egy adott területen váltogatták a termesztett növényfajtákat, hogy minél kevesebb haszonnövény betegedjen meg. A kínaiak növényi eredetű rovarirtókat fejlesztettek ki és 1200 évvel ezelőtt ragadozó hangyákat alkalmaztak a gyümölcsösökben a hernyók elpusztítására. Sok farmer ma is használ kacsákat és libákat a növényvédelemben, mert azok elkapják a rovarokat és lelegelik a gyomnövényeket. Szintetikusan előállított peszticidek A kártevők elleni kémiai védekezés modern időszaka 1934-ben kezdődött, amikor a svájci vegyész, Paul Müller felfedezte a DDT (diklór-difenil-triklór-etán) rovarölő tulajdonságát. A DDT-t Svájcban 1939-től a burgonyabogár irtására használták, és 1943-ban került kereskedelmi forgalomba. A II. világháborúban fontos fegyverré vált azokon a területeken, ahol a katonákra a trópusi betegségek az ellenséges lövedékeknél is nagyobb veszélyt jelentettek. A DDT nagyszerű találmánynak látszott. Olcsó, stabil, olajban és vízben egyaránt oldódik, és könnyen szétszórható nagy területen is. Nagy mértékben mérgező a rovarok számára, de csaknem veszélytelen az emlősökre. A félhalálos dózis (az a vegyszermennyiség, amely a kísérletben résztvevő populáció 50%-ának elpusztulását okozza) 113 mg/kg a DDT esetében, míg a nikotinnál ez az érték csak 50 mg/kg, a koffeinnél pedig 366 mg/kg. Más vegyszerek lassan hatnak, és csakis abban az esetben, ha még a növény elvetése előtt alkalmazzák, ezzel szemben a DDT még akkor is meg tudja menteni a termést, amikor az adott növényen már elterjedt a kártevő. Olyan erősen mérgező, hogy általában egy permetezés után a kártevők 90%-a elpusztul. Úgy látszott, hogy a DDT az a csodafegyver, ami után a tudósok már régen kutatnak. Permetezték a mezőgazdasági terményekre, a házakra, az emberekre és a háziállatokra, az egész világon használták a rovarok elleni küzdelemben (12.4 ábra). Paul Müller 1948-ban Nobel-díjat kapott ezért a felfedezéséért. Ebből a fejezetből kiderül majd, hogy a szintetikus peszticidek válogatás nélküli és túlzott alkalmazása komoly ökológiai károkat okoz és az ember egészségét is veszélyezteti hosszú távon. Ezen kívül az egyébként majdnem veszélytelen fajok is veszélyes kártevőkké válhatnak a vegyszerek alkalmazása következtében. A PESZTICIDEK FELHASZNÁLÁSA ÉS TÍPUSAI A világ teljes peszticid felhasználásáról hézagosak és bizonytalanok az ismereteink. Az Egyesült Nemzetek Környezeti Programja is az eladott mennyiségekről és nem a felhasznált mennyiségekről számol be, mert a fejlődő országok adatait nehéz pontosan megtudni. Az azonban világos, hogy a II. világháború óta drámaian növekszik a peszticid felhasználás. 1950-ben gyakorlatilag nulla volt az eladott mennyiség, 1970-ben 7,7 milliárd dollár volt az eladott mennyiség utáni bevétel, 1990-re ez az érték megközelítőleg 25 milliárd dollárra emelkedett. A világon felhasznált peszticid 90%-át a mezőgazdaságban, az élelmiszertárolásnál és a szállításnál alkalmazzák. A fejlett világ gazdagabb országaiban használják fel az összes mennyiség négy-ötödét, azonban az eladott vegyszerek mennyisége 7-8%-kal emelkedik a fejlődő országokban, szemben a fejlett országokban tapasztalható 2-4%-os növekedéssel. Peszticid felhasználás az Egyesült Államokban és Kanadában Az USA Környezetvédelmi Ügynökség arról számol be, hogy 1990-ben az Egyesült Államokban 527 millió kg peszticidet használtak fel. Németországban és Olaszországban - ezek az országok a legnagyobb fogyasztók az USA után - ennek a mennyiségnek körülbelül az egy-ötödét. Kanada az USA-ban alkalmazott mennyiség egy-tizedét használta fel, azonban az utolsó évtizedben Kanadában a kétszeresére nőtt a felhasznált mennyiség, míg az USA-ban gyakorlatilag változatlan maradt. Kanadában 1970-ben a mezőgazdasági földterület 20%-át kezelték gyomirtószerrel, és csak a 2%-át rovarirtóval. Tizenöt évvel később a területek felén a gyomirtók felhasználása megkétszereződött és a rovarirtóké megtízszereződött, különösen a préri tartományokban: Albertában és Saskatchewan egyes részein. Az Egyesült Államokban alkalmazott peszticid mennyiségének a három-negyedét a mezőgazdaságban használják. A 12.5 ábra megmutatja a különböző típusú peszticidek felhasználási arányát. A gyomirtók adják a teljes mennyiség körülbelül 59%-át, a rovarirtók a 22%-át, a gombaölők a 11%-át, és a többi típus pedig a 8%-át. A sorokba ültetett növényekre, például a kukoricára, a szójababra és a gyapotra szórják az összes gyomirtó három-negyedét az USA-ban. Ezeket a növényeket évről évre ugyanazokon a hatalmas monokultúrás területeken termesztik, ezért van szükség nagy mennyiségű rovarirtóra is. A gombaölőket csak a gyümölcsöknél és a zöldségeknél alkalmazzák. Az USA-ban a háztartásokban használják fel az összes peszticid 12%-át és a rovarirtók majdnem 23%-át - ez az érték a világon a legmagasabb. A peszticidek típusai A peszticidek osztályozása, többek között, a kémiai szerkezetük alapján történhet. Ez jó módszer, mert a környezeti szempontból fontos tulajdonságok - például a stabilitás, az oldhatóság és a toxikusság - az egyes vegyületcsoportokon belül hasonlóak. A szervetlen peszticidek csoportjába az arzén, a réz, az ólom és a higany vegyületei tartoznak. Ezek a széles spektrumú mérgek általában erősen toxikusak és nem bomlanak le, ezért örökre a talajban maradnak. A vetőmagvakat egyes esetekben a higany vagy az arzén vegyületeivel vonják be, hogy távoltartsák a rovarokat és a rágcsálókat a tárolás ideje alatt, és a vetés után. Ha ezeket a vetőmagokat csupasz kézzel kezelik a farmerek vagy a kertészek, az nagyon veszélyes lehet az egészségükre. Ezek a vegyszerek általában az idegrendszert károsítják és már egyetlen érintkezés is tartós károsodást okozhat. A természetes eredetű szerves peszticideket általában növényekből vonják ki. Ilyenek a dohányalkaloidok, közöttük a nikotin, amelyeket a dohányból; a rotenone, amelyet a derris és a cube növények gyökeréből; a többféle vegyületből álló pyrethrum, amelyet a százszorszéphez hasonlító Chrysanthemum cinerariefolium (12.6 ábra) növényből (a növényt is szokták pyrethrum-nak nevezni) állítanak elő; valamint a tűlevelűekből kivonható terpentin, fenolok és más aromás olajok. Ezek mindegyike mérgező a rovarokra, a nikotin pedig sokféle élőlényre, közöttük az emberre is. A rotenone vegyületet általában a halak pusztítására szokták használni. A terpentin, a fenolok és más természetes szénhidrogének hatásos peszticidek, azonban náluk is stabilabbak és erősebben mérgezőek a szintetikus változataik, például a pentaklór-fenol. Például áthatolnak a fa felszínén és megakadályozzák annak rothadását. A kis molekulákból felépülő vegyületeket gázhalmazállapotban szokták ráfújni a növényekre vagy a terményekre. Ebbe a csoportba tartozik a széntetraklorid, a széndiszulfid, a dibróm-etilén, a metilén-bromid és a klór-dibróm-propán. Ezek az anyagok könnyen áthatolnak a különböző anyagokon. A talaj fertőtlenítésére szokták őket használni, valamint arra, hogy a tárolt gabonamagvakat megvédjék a rothadástól, a rágcsálóktól és a rovaroktól. Mivel ezek a vegyületek különösen veszélyesek azokra, akik velük dolgoznak, ezért a használatukat korlátozták vagy teljesen megtiltották. A klórozott szénhidrogének vagy szerves kloridok, mint például a DDT, a chlordane, az aldrin, a dieldrin, a toxaphene, a para-diklór-benzol (molyirtóként ismert) és a lindane szintetikus szerves rovarölők, amelyek megakadályozzák az idegsejtek membránjában az ionszállítást és ezzel meggátolják az ingerület-vezetést. A vegyületek a rájuk érzékeny élőlényekben gyorsan hatnak és erőteljesen toxikusak. Például a toxaphene, amely az egyik legmérgezőbb vegyület bármely élőlény számára, már 5 milliárdos hígításban (5 mikrogram/ liter) megöli az aranyhalakat. A klórozott szénhidrogének 15 évig megmaradnak a talajban, a táplálékláncba bekerülve feldúsulhatnak az egyes élő szervezetek zsírszövetében. A 2,4-diklór-fenoxi-ecetsav és a 2,4,5-triklór-fenoxi-ecetsav (röviden: 2,4 D és 2,4,5 T) gyomirtóknak hormonszerű növekedés-szabályozó hatásuk van és főként a kétszikű virágos növényekre hatnak. A szerves foszfátok, mint például a paration, a maltion, a dichlorvos, a dimetil-diklór-vinil-foszfát (DDVP) és a tetraetil-pirofoszfát (TEPP) a II. világháború alatt folyó ideggáz kutatás termékei. Meggátolják a kolinészteráz enzim hatását, amelynek fontos szerepe van abban, hogy a perifériás idegrendszerben a szinapszisból eltávolítsa a felesleges neurotranszmitter anyagokat. A szerves foszfátok rendkívüli módon mérgezőek az emlősökre, a madarakra és a halakra (általában 10-100-szor mérgezőbbek, mint a klórozott szénhidrogének). Már egyetlen csepp TEPP is lehet halálos, ha valakinek a bőrére kerül. A szerves foszfátok gyorsan elbomlanak, ezért sokkal kevesebb ideig maradnak meg a környezetben, mint a szerves kloridok, általában csak néhány napig vagy néhány óráig. Ezek a vegyületek nagyon veszélyesek lehetnek a mezőgazdasági munkások, például a szőlőszedők számára, akiket gyakran a permetezés után nagyon rövid idővel küldenek a szőlőtáblákba. A karbamátok és az uretánok, mint például a carbaryl (Sevin), az aldicarb (Temik), az aminocarb (Zineb), a carbofuran (Baygon) és a Mirex a szerves-foszfátokhoz hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek: hasonló a hatásmechanizmusuk, a toxicitásuk, kevés ideig maradnak meg a környezetben és kevéssé halmozódnak fel az élőlények szervezetében. A karbamátok általában erősen mérgezőek a méhek számára, ezért megfelelő gondossággal kell alkalmazni őket, hogy megvédjük a hasznos méheket. A mikrobiológiai reagensek alkalmazásakor és a kártevők elleni biológiai védelemben élő szervezeteket használunk fel, nem vegyszereket, mégis szólunk róluk, hogy teljessé tegyük a képet. Egyes baktériumok, például a Bacillus thuringiensis vagy a Bacillus popilliae úgy pusztítják el a hernyókat vagy a bogarakat, hogy amikor azok megeszik őket, tönkreteszik az emésztőrendszerüket. Az élősködő darázs, például a kisméretű Trichogramma nemzetség a gyümölcsmolyokat támadja meg, az aranyszemű fátyolka és a katicabogár pedig elpusztítja a levéltetveket. Némelyik kártevő ellen vírusokat alkalmaznak. A PESZTICIDEK ELŐNYEI A többi élőlényhez hasonlóan az ember is részt vesz az élelemért és az élőhelyért a többi fajjal szemben folytatott küzdelemben, hogy megvédje magát a betegségektől és a ragadozóktól. A túlélés elleni harcban a szintetikus peszticidek fontos fegyvernek bizonyulnak. A betegségek elleni védekezés A rovarok, az atkák és a kullancsok sok esetben a betegségeket előidéző kórokozók és élősködők terjesztői. Gondoljunk például a maláriára. Egy adott pillanatban körülbelül 500 millió ember szenved ettől a betegségtől világszerte és közülük minden évben körülbelül 2 millióan halnak bele. Az Anopheles szúnyog (12.7 ábra) terjeszti a betegség okozóját, a Plasmodium állati egysejtűt. Úgy becsülik, hogy a vegyszeres rovarirtás az utóbbi 50 évben 50 millió maláriás halálesetet előzött meg. Sri Lanka a klasszikus példa arra, hogy mennyire eredményes lehet a vegyszeres rovarirtás. Az 1950-es évek elején minden évben 2 millióan szenvedtek maláriában. 1954-ben elkezdték a DDT-t a területre szórni, és a malária teljesen eltűnt. Amint 1964-ben beszüntették a DDT alkalmazását, a malária azonnal újra megjelent. Három éven belül az évenkénti megbetegedések száma elérte az 1 milliót. 1968-ban Sri Lanka kormánya úgy döntött, hogy korlátozottan folytatja a DDT alkalmazását, a környezeti veszélyek ellenére. Arra a következtetésre jutottak, hogy a rovarirtó kiszórásának közvetlen költségei csupán az ezredrészét teszik ki annak a pénzösszegnek, amelyet a megbetegedésekkel összefüggő egészségügyi költségek, a szociális kiadások, az elvesztett munkaképesség, a fájdalom és a szenvedés jelent. Más fertőző betegségek is terjednek rovarcsípéssel, például a sárgaláz, a vírusos agyvelőgyulladás, az álomkór, amelyet a cecelégy által terjesztett állati egysejtű okoz. Az onchocerciasis (folyó-vakság) és a filariasis (egyik formája az elefántkór, 12.8 ábra), amelyeket a legyek által terjesztett apró férgek okoznak, a trópusi országokban emberek millióit kínozzák. A pestist (fekete halál) baktériumok okozzák, amelyeknek az emberen és a patkányon egyaránt élősködő bolhák a terjesztői. A hastífusz okozói szintén a baktériumok, amelyeket a tetvek terjesztenek. Ennek a sok rettenetes betegségnek a terjedését a peszticidek ésszerű alkalmazásával csökkenteni lehet. Ha Ön választás elé kerülne, hogy 30 éves kora előtt megvakul, mert a szemgolyójában férgek szaporodnak el, vagy kis valószínűséggel 50-60 éves korában a peszticidek alkalmazása következtében esetleg rákban megbetegszik, melyiket választaná? A termények védelme Bár nehéz pontos adatokat szerezni a terményveszteségekről, de úgy becsülik, hogy világszerte a növény-betegségek, a rovarok, a madarak és a gyomnövények legalább a termés egy-harmadát pusztítják el. A betakarítás utáni veszteség, amelyet a rágcsálók, a rovarok és a gombák okoznak, újabb 20-30%-ot tehetnek ki. A modern kémiai peszticidek nélkül ez a veszteség lényegesen nagyobb lenne. A 10. fejezetben szó volt arról, hogy a Földön több élelmet termesztenek jelenleg, mint amennyi az összes ember ellátásához szükséges lenne - ha az élelmet igazságosan osztanák el. Ez azonban biztosan nem lenne igaz, a jelenlegi termelési módok alkalmazása mellett, ha a modern kémiai peszticidek nem állnának a rendelkezésünkre. Gyakran idézett becslés, hogy a peszticidekre fordított minden egyes dollár 3-5 dollár megtakarítást eredményez a termelőnek. Ennek az a következménye, hogy az árak alacsonyabbak lesznek és a termény minősége jobb lesz. Sok esetben a rovarok vagy a gombák a teljes terménymennyiségnek csupán kis hányadát pusztítják el, azonban a termék gazdasági értékét jelentősen csökkenti, hogy az esztétikai megjelenése romlik. Például a gyümülcs-moly lárvája csak igen kis mennyiséget fogyaszt el az almából, azonban az a kis barna járat, amelyet a gyümölcs húsába fúr és az a lehetőség, hogy a fogyasztó beleharap egy élő lárvába, a permetezetlen gyümölcsöt eladhatatlanná teszi. Ma azonban egyre több fogyasztó gondolja úgy, hogy jobb azt a néhány látható kukacot és járatot eltávolítani a gyümölcsből, mint a láthatatlan, ám valószínűleg mérgező vegyszermaradványokat megenni. A PESZTICIDEK ALKALMAZÁSÁNAK PROBLÉMÁI A szintetikus peszticidek alkalmazása számos gazdasági és szociális előnnyel jár, azonban komoly problémákat is okozhat. Ebben a részben megvizsgálunk néhányat a legrosszabbak közül. Hatásuk a nem-célzott fajokra Úgy becsülik, hogy a felhasznált peszticid mennyiség 90%-a soha nem éri el azt a növényt, vagy tárgyat, amelynek szánták (12.9 ábra). Ezzel egyidejűleg azonban sok hasznos élőlényt mérgeznek meg akaratlanul a vegyszerekkel. Például az Egyesült Államokban minden évben a méhek 20 százaléka károsodik közvetlenül a permetezőszerektől, és ezen felül 15 százalékuk a virágokban előforduló vegyszermaradványoktól. A méhészeknek okozott kár évente több millió dollár. Az a veszteség pedig, amelyet a beporzás elmaradása jelent a termelőknek, ennek a tízszeresére tehető. Néhány esetben a nem-célzott fajokon azonnal érzékelhető a mérgezés és vitathatatlan, hogy az egy adott peszticid hatásának a következménye. 1972-ben három nap alatt 10000 költöző robin pusztult el Florida Dade tartományában, amikor az egyik farmon Azodrin rovarölőt alkalmaztak burgonya-tetű ellen. Hasonlóan egyértelmű volt az az eset, amikor 1991-ben egy tartálykocsi felborult Californiában, Dansmuirtól északra, a Sacramento folyó fölött átvezető hídon, és 75ezer liter erősen mérgező gyomirtószer borult a folyóba. A folyó egész élővilága - beleértve a vízinövényeket, a rovarokat, a kétéltűeket és legalább 100ezer pisztrángot - teljesen kipusztult egy 45 kilométer hosszú szakaszon. Más esetekben a nem-célzott fajok pusztulása lassabb, áttételesebb, azonban szélesebb körű lehet. Az 1950-es és 60-as években a halevő madarak, például a halászsas, a barna pelikán, a halászcsér, a búbos vöcsök, és a ragadozó madarak, például a vándorsólyom és a gébics népessége sok területen meredeken csökkent. Az Egyesült Államok keleti részén néhány ragadozófaj és vízimadár teljesen kihalt. Ez a katasztrofális méretű pusztulás a klórozott szénhidrogének, mint például a DDT és rokonai hosszantartó alkalmazására vezethető vissza, amelyek a táplálékláncon végighaladva felhalmozódnak. A vegyszerszint olyan magas lehet a csúcsragadozók szervezetében, hogy tönkreteheti a hormonok által szabályozott kálcium anyagcserét és ezért a tojások héja nem lesz elég vastag és így a madarak szaporodóképessége csökken. Hogy hány egyéb, kevésbé feltűnő fajt érintett a peszticidek túlzott használata, soha sem fogjuk megtudni. Ellenállóképesség a peszticidekkel szemben és a kártevők újjáéledése A peszticidek soha nem pusztítják el a megcélzott faj 100%-át, még a legideálisabb körülmények között sem. Amint azt már a 4. fejezetben is leírtuk, az egyedek minden populáción belül különbözőképpen tudnak alkalmazkodni a számukra káros környezeti hatásokhoz. A populáció leginkább ellenálló egyedei élik túl a vegyszeres kezelést és olyan utódokat hoznak létre, amelyek a további peszticid kezelésnek ellenálló génekkel rendelkeznek. Mivel a kártevők gyorsan szaporodnak és sok utódot hoznak létre, a populáció gyorsan újra felépül olyan egyedekből, amelyek rezisztensek az adott peszticidre. Ezt a jelenséget a a kártevők újjáéledésének nevezzük (12.11 ábra). Az Egyesült Nemzetek Környezeti Programja beszámol arról, hogy a világon legalább 500 olyan kártevő faj él, amely kémiai rezisztenciát fejlesztett ki (12.12 ábra). A Californiában élő huszonöt legveszélyesebb kártevő faj három-negyede ma már ellenálló egy vagy több peszticiddel szemben. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a farmer egyre emelkedő dózisban kénytelen alkalmazni a vegyszert, hogy ugyanazt a hatást érje el, és így belekerül egy peszticid taposómalomba, vagyis állandóan új, erősebben mérgező szerekkel kell próbálkoznia, hogy megkísérelje megelőzni a kártevőket. Annak ellenére, hogy az Egyesült Államokban 1944 óta a 33-szorosára emelkedett a peszticid felhasználás, a kártevők által okozott terményveszteség mégis növekszik (12.1 táblázat); vannak akik úgy gondolják, hogy elvesztettük a csatát a kártevőkkel szemben. (ld. Ön hogy gondolja? Háború a gyümölcslégy ellen Californiában) A hatásos peszticidek megtalálásáért folytatott küzdelemben az egyik leginkább baljóslatú jelenség az, hogy egyre nagyobb számban találunk olyan kártevőket, amelyek rezisztensek olyan vegyszerekkel szemben is, amelyek hatásának soha nem voltak kitéve. Nyilvánvaló, hogy az egyik faj a másiknak átad olyan géneket, amelyek a rezisztencia kialakulásáért felelősek. Ebben a folyamatban a vírusok vagy a plazmidok (vírusszerű DNS csupasz darabjai) viszik át a géneket. Gyakran egy egész csoport gén kerül át az egyik fajból a másikba, így többféle peszticiddel szembeni ellenálló képesség is átöröklődhet anélkül, hogy az adott kártevő valaha is ki lett volna téve bármelyik vegyszer hatásának. Ez valószinűleg egy olyan versenyfutás, amit nem tudunk megnyerni. Minél bonyolultabb vegyszerekkel próbálkozunk, annál szélesebb körűvé válik a rezisztencia. Valamilyen módon minden peszticid esetében nagyon rövid az a hasznos élettartam, amíg a megcélzott faj rezisztensé nem válik vele szemben, és a vegyszer elviselhetetlen koncentrációban fel nem halmozódik a környezetben. Nagy hibát követünk el, amikor meggondolatlanul és túl nagy mennyiségben használjuk fel a peszticideket. A DDT például annyira hasznos rovarirtó, hogy nagyon takarékosan és gondosan kellett volna alkalmazni, akkor még ma is hatásos lenne a legveszélyesebb rovarokkal szemben. Olyan széleskörűen alkalmazták a DDT-t, hogy ma már a hatvan féle malária-szúnyogból ötven ellenálló vele szemben, és a környezetre gyakorolt káros hatások túltesznek az alkalmazás előnyein. Úgy gondolhatunk a DDT-re, mint egy nem-megújuló forrásra, amit elpocsékoltunk. ÖN HOGY GONDOLJA? Háború a gyümölcslégy ellen Kaliforniában Azt a kis méretű gyümölcsevő legyet (Ceratitis capitatia), amely mediterrán gyümölcslégy, vagy medfly néven ismert, először 1975-ben észlelték Kaliforniában. Azóta az állam több, mint 170 millió dollárt költött el annak érdekében, hogy megszabaduljon ettől a kártevőtől. Nagy a tét, mert a gyümölcslégy több mint 250 különböző gyümölcsöt és zöldséget támad meg. Kalifornia enyhe éghajlata megfelelő a mediterrán vidéken őshonos rovar számára. A gyümölcslégy Kalifornia több mint 12,5 millió hektárnyi nagyüzemi gyümölcsösében, farmján és kiskertjében találhat megfelelő életkörülményeket és táplálékot. Az az évenként 17 billió dolláros mezőgazdasági üzlet forog kockán, amely az USA téli friss gyümölcs- és zöldségszükségletének a felét biztosítja. Minden nőnemű gyümölcslégy a 40 napos élettartama alatt 1000 petét rak le azokba a szinte láthatatlan kis lyukakba, amelyeket előzőleg a gyümölcsbe fúrt. A petékből kikelő kukacok járatokat rágnak a gyümölcsbe, amelynek a húsa ettől gusztustalan barna zselészerű anyaggá válik, amit senki sem eszik meg. A termény tönkretételénél is nagyobb veszteséget okozhat az, hogy veszélybe kerülhet Kalifornia gyümölcs-exportja. Az USA többi állama és más országok megtilthatják a kaliforniai mezőgazdasági exportot, ha attól félnek, hogy a termékek fertőzöttek. Például Kína, amely 200 millió dolláros potenciális piacot jelent, megtilthatja a kaliforniai mezőgazdasági termékek bevitelét, mert attól tart, hogy a gyümölcslégy, amely még nem él Ázsiában, a kaliforniai áruval bekerülhet az országba. Kaliforniában azonnal szigorú intézkedéseket tesznek - némelyek szerint feleslegesen - ha felbukkan a medfly. Az egész fertőzött területet 1km távolságban kordonnal kerítik körül és felveszik a harcot a gyümölcslégy ellen a levegőből és a szárazföldön egyaránt. A kártevők ellen csapatokban indulnak a permetezőgépekkel felszerelt emberek (1.ábra), akik otthonokon és gyümölcsösökön gázolnak keresztül, az összes gyümölcsöt letépik a fákról, kiürítik a szemetes tartályokat és mindent lepermeteznek, ahol feltételezik, hogy a gyümölcslégy egyedei megbújhatnak. Sterilizált hímnemű gyümölcslegyek seregét bocsátják ki, hogy megzavarják a túlélő példányok szaporodását. Mivel a kártevőket eddig mindig a sűrűn lakott Los-angelesi medencében észlelték, a medfly elleni háború nagyrészt az udvarokon és a kertekben zajlik. Az emberek, a gyerekeket is beleértve, a házak, a kertek, a háziállatok, a hasznos rovarok és a vadon élő állatok is ki vannak téve a Malthion nevű szerves foszfátvegyület hatásának. Érthető, hogy sok ember aggódik a vegyszer várható hatásai miatt. A Kaliforniai Mezőgazdasági Minisztérium hivatalos álláspontja szerint a gyümölcslégy minden esetben importtal kerülhetett be Mexikóból vagy Hawaiiból, ahol elterjedt ez a kártevő. A minisztérium azt állítja, hogy az állandó megfigyelő szolgálat alkalmazásával és a gyors rajtaütésekkel - amelyek esetenként 40millió dollárba kerültek - sikerült teljesen kiirtani a Kaliforniába bekerülő gyümölcslegyeket. Ez nem így van, mondják többen, közöttük James Carey entomológus (a rovartan szakembere). A megjelenés gyakorisága - 15 éve majdnem minden évben észlelték a mediterrán gyümölcslegyet - és az egymáshoz közeli előfordulás alapján azt a következtetést vonja le, hogy néhány évtizede létezik Kaliforniában egy állandó kis populáció. Az állam által vezetett hadjárat soha nem lesz képes arra, hogy a kártevőket teljesen kiirtsa. A túlélő példányok továbbszaporodnak, és Carey térképe szerint a Los-angelesi medencéből lassan elterjednek más területeken is. Carey és mások az eddigi gyakorlattól eltérő megközelítést ajánlanak. Kevesebb pénzt és energiát kellene fordítani arra, hogy megpróbálják teljesen kiirtani a gyümölcslegyet, ehelyett inkább meg kellene megfigyelni, hogy pontosan hol tartózkodnak a kártevők, és hogy hogyan terjednek, valamint módszert kellene találni arra, hogy kontroll alatt tartsák a populációkat. Carey álláspontját így lehetne összegezni: Kaliforniában élnek gyümölcslegyek; együtt kell élnünk velük; hogyan tudjuk ezt megoldani? Vajon sorsszerű vagy az állam földrajzi helyzetéből következik, hogy nem lehet egyszerűen kiirtani a legyeket? Milyen politikát követne, ha Ön volna Kalifornia mezőgazdasági megbízottja? 1.ábra Egy gyümölcslégy-kommandós arra készülődik, hogy szembeszálljon az ellenséggel egy totális háborúban. Új kártevők létrehozása Gyakran az a legrosszabb mellékhatása egy peszticid széleskörű alkalmazásának, hogy elpusztítunk olyan hasznos ragadozókat is, amelyek előzőleg szabályozták a kártevők számát. Sok mezőgazdasági kártevő növényevő, például a tetvek, a szöcskék vagy a molyok lárvái a termesztett növényeket eszik. Természetes körülmények között a kártevők számát olyan ragadozók, például darazsak, katicabogarak vagy imádkozó sáskák szabályozzák, amelyeknek ezek az élőlények szolgálnak táplálékként. A 3. fejezetben már esett szó arról, hogy a táplálék-piramisban általában sokkal kisebb a ragadozók száma, mint azoké a fajoké, amelyek ezek táplálékát adják. Amikor széles spektrumú peszticidet használunk, a táplálék-piramis magasabb szintjén lévő ragadozók hamarabb kipusztulnak, mint az alacsonyabb szinten lévők. Ez azt jelenti, hogy olyan fajok, amelyek régebben nem voltak jelentősek, hirtelen veszélyes kártevővé válhatnak, amint megszűnik felettük a természetes szabályozás. Nézzük Canete völgy esetét Peruban. 1949-ben, mielőtt a DDT-t bevezették, a gyapottermés 500 kg volt hektáronként. 1952-re, a DDT alkalmazásának köszönhetően, a termésátlag 750 kg-ra növekedett hektáronként, azonban megjelentek a DDT-rezistens gyapot-zsizsikek is (12.13 ábra). A DDT-t a toxaphene nevű vegyszerrel váltották fel, azonban két éven belül ez is hatástalannak bizonyult a gyapot-zsizsikekkel szemben, amelyek jobban elszaporodtak, mint addig valaha. A helyzetet súlyosbította, hogy a Heliothis férgek - amelyek előzőleg semmiféle problémát nem jelentettek - szintén nagymértékben elszaporodtak. Azt a darazsat, amely korábban mindkét kártevő természetes ellensége volt, megmérgezte a növekvő mennyiségben alkalmazott rovarölő szer. 1955-re a gyapottermés lecsökkent hektáronként 330 kg-ra, amely egy-harmaddal kevesebb, mint a peszticidek bevetése előtti termésátlag. Az események még bonyolultabb láncolatáról számolt be Paul Ehrlich, ökológus. A korai 1960-as években Borneóban DDT-t permeteztek a falvakban a zsúptetős házakra és a növényzetre, hogy elpusztítsák a szúnyogokat és ezzel visszaszorítsák a maláriát. A DDT igen hatásosnak bizonyult a legyek és a szúnyogok ellen, azonban bekerült azoknak a rovaroknak is a szervezetébe, amelyekkel a házakban élő gekkó gyíkok táplálkoztak. A gekkók szervezetében olyan sok DDT halmozódott fel, hogy megdöglöttek. Így azok a molyok, amelyeket a gekkók pusztítottak azelőtt, el tudtak szaporodni és összerágták a pálmaleveleket, amelyekből a házak teteje készült, így a tetők ledőltek. A falvak macskái megették a döglött gyíkokat és így ők is nagyrészt elpusztultak, ez lehetővé tette, hogy a patkányok, amelyek a bubó-pestis kórokozójának a terjesztői, elszaporodhassanak. A falvakban pestis járvány tört ki. A kormány néhány távoli faluban macskákat vetett be a patkányok ellen. Néha a nem egészen átgondolt cselekedetek összetett és nem feltételezett következményekhez vezethetnek. A peszticidek megmaradása és mozgása a környezetben Ugyanazok a tulajdonságok - a stabilitás, a jó oldhatóság és az erős toxikusság - amelyeknek a DDT és más klórozott szénhidrogének a hatásosságukat köszönhetik, egyben környezeti rémálommá is teszik őket. Mivel évekig, sőt évtizedekig változatlanul megmaradnak a környezetben, és a levegő, a víz és a talaj segítségével könnyen mozognak, gyakran az eredeti alkalmazásuk helyétől távol is felbukkannak. A Nemzeti Környezeti Egészségügyi Intézet 1985-ben végzett kutatása szerint minden amerikai szervezetében kimutatható mennyiségű, 10-20 ppb (egység/milliárd) DDT vagy DDE (a DDT lebomlásakor keletkező vegyület) található. A lakosság 90%-ának a szervezetében más klórozott szénhidrogének maradványait is kimutatták. Azokon a mezőgazdasági területeken, ahol az utolsó néhány évtizedben ezeket a vegyületeket nagy mennyiségben használták, az anyatej olyan magas koncentrációban tartalmaz klórozott szénhidrogén maradványokat, hogy emiatt a tej árusítását megtiltanák a piacon. A fejezet következő részében arról lesz szó, hogy még nincs biztos tudásunk arról, hogy mennyire veszélyesek a szervezetben kis mennyiségben jelenlévő peszticid maradványok, azonban az mindenképpen aggasztja a szakembereket, hogy ezek a kémiai szennyeződések mindenütt jelen vannak. 1992-ben az USA-ban végeztek egy geológiai kutatást, amelynek során huszonhárom mezőgazdasági államból származó talajvíz- és esővízmintát vizsgáltak meg a növénytermelő idényben. Minden államban kimutatható - de nem okvetlenül veszélyes - peszticid szintet találtak. Természetesen a legmagasabb szintet a közép-nyugati gabonatermelő vidékeken mérték, ahol a peszticid felhasználás a legnagyobb. Minnesota és Iowa államokban például a közkutak 20-30%-ában és a magánkutak 30-60%-ában találtak peszticid maradványokat. Legalább 60000 kút vizét nyilvánították veszélyesnek a mezőgazdasági területeken. Leginkább az atrazine és az alachlor nevű gyomirtók maradványait mutatták ki, amelyek a kukorica és a szójabab védelmében használatosak. Még a távoli és régi nemzet parkok, mint például a Royale National Park, a Lake Superior és az Acadia National Park Maine államban, sem mentesek a peszticid szennyeződéstől. Ez azzal magyarázható, hogy a peszticideket a légáramlatok messze viszik - gyakran több ezer kilométerre - majd az esővel vagy hóval a talajra kerülnek. Ezt a jelenséget peszticid esőnek nevezzük, amely a savas eső és más légszennyeződések mellett újabb aggodalomra adhat okot. A peszticidek a táplálékláncon végighaladva, felhalmozódnak az élőlények szervezetében. A St. Lawrence folyó torkolatában élő Beluga (fehér bálna) zsírjában 70000-100000 ppb koncentrációban mértek DDT-t, annak ellenére, hogy Kanadában és az Egyesült Államokban már két évtizede betiltották ennek a vegyszernek az alkalmazását. A döglött bálnákat veszélyes hulladékként kell kezelni a bennük mért magas vegyszer koncentráció miatt. Mivel sok mezőgazdasági terményt több ezer kilométer távolságra szállítanak, mielőtt a piacra érkezne, vagy akár egy évig is tárolják, mielőtt a felhasználására sor kerülne, szükséges, hogy gombaölőkkel, rovarölőkkel és más hatásos vegyszerekkel kezeljék, hogy megőrizze a minőségét a szállítás és a tárolás alatt is. A sors iróniája, hogy sok olyan peszticidet, amelynek a használatát betiltották az USA-ban, még mindig gyártanak itt, majd eladják Latin-amerikai vagy ázsiai országok számára, ahol olyan termékek védelmére használják, amelyeket végül az Egyesült Államokban értékesítenek. Azt a folyamatot, amikor olyan vegyszerrel fertőzött terményt importál egy ország, amely vegyszert ő maga állított elő, de külföldön adott el, "méreg-körforgásnak" nevezzük. Az Élelmiszer és Drog Hivatal negyvenöt megvizsgált kávémintából negyvenkettőben és az összes megvizsgált banánszállítmányban talált peszticid maradványokat, gyakran veszélyes mennyiségben. Lehetetlen, hogy minden külföldről érkező élelmiszerszállítmányt leellenőrizzenek az Egyesült Államokban. Ehelyett együttműködést kell kialakítani a fejlődő országokkal és segíteni őket abban, hogy megismerjék és használják a kevésbé veszélyes kártevő elleni védekező eljárásokat. Az emberek egészségére gyakorolt hatásuk A peszticideknek az emberek egészségére gyakorolt hatását két fő típusba lehet sorolni: a (1) rövid-távú hatás magában foglalja a heveny mérgezéseket, amelyeket viszonylag magas dózis okoz és gyakran balesetek következménye, és a (2) hosszú-távú hatás, amelyről feltételezik, hogy szerepet játszik a rákos megbetegedések, a születési hibák, az immunológiai problémák, a Parkinson-kór, és más krónikus elváltozások kialakulásában. A hosszú-távú egészségi hatást a különböző vegyszerek nagyon alacsony dózisa okozza és nehezen köthető egyetlen speciális forráshoz. Valószínűleg ez utóbbi több embert érint, mint a tragikus, de helyi balesetek, amilyen például 1984-ben az indiai Bhopalban történt. Az Union Carbamid peszticid üzemben bekövetkezett robbanás során mérgező vegyszerek kerültek a levegőbe, amelyek 2500 ember azonnali halálát és további tízezrek súlyos megbetegedését okozták. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) úgy becsüli, hogy a világon körülbelül egy millió ember szenved akut peszticid mérgezésben és évente 200ezer hal meg. Ezeknek a megbetegedéseknek és haláleseteknek legalább a két-harmada a fejlődő országokban történik, ahol a növényvédelmet végző emberek mindenféle védőeszköz és védőöltözék nélkül használják a vegyszereket (12.14 ábra). Az Egyesült Államokban évente körülbelül 300ezer mezőgazdasági dolgozó szenved peszticiddel kapcsolatos betegségekben. A mérgezéseknek 10%-a akut és körülbelül huszonöt ember hal meg minden évben a mérgezések következtében. Leggyakrabban a bevándorlók szenvednek a magas dózisú, nagy toxicitású mezőgazdasági vegyszerektől, amikor a gyümölcsöt és a zöldséget kézzel szedik. Ezeknek a terményeknek a nagy részét gombaölőkkel és rovarirtókkal kezelik, hogy hibamentes, tartós élelmiszer kerüljön a szuprmarketekbe országszerte (12.15 ábra). Az EPA listája szerint az Egyesült Államokban alkalmazott tíz legártalmasabb peszticid közül hét gombaölő szer (12.2 táblázat). A legtöbb terméket, amit megvásárolunk az élelmiszerüzletben, a betakarítás előtt vagy után gombaölővel kezelték. Minden évben körülbelül 20ezer ember, nagyrészt gyermek betegszik meg Amerikában a helytelenül tárolt, vagy használt peszticidektől (12.16 ábra). Úgy látszik, hogy a háztulajdonosok a "felperzselt föld" politikáját követik minden bogárral, pókkal, hangyával és dudvával szemben, pusztítva őket a gyepen és bent a lakásban, így 5-10-szer több peszticidet használnak fel területegységenként, mint a farmerek a földeken. A golfpályákon is intenzíven alkalmazzák a peszticideket, mert a tulajdonosok azt szeretnék, ha tökéletes lenne a gyep. Egy felmérés során nemrégen kimutatták, hogy a New york-i golfpályákon huszonegy féle gyomirtó szert, húsz féle gombaölőt és nyolc féle rovarölőt használnak, területegységenként nyolcszor annyit, mint amennyit a farmerek használnak. A golfpályák látogatói közül sokan allergiások ezekre a mérgező vegyszerekre, még az is előfordul, hogy néhány órán belül meghalnak azután, hogy a kezelt gyepen jártak. Régóta feltételezik, hogy az emberek egészségét károsíthatja, ha hosszú ideig éri őket a mérgező peszticidek hatása, még akkor is, ha alacsony dózisban. Már a 9. fejezetben is volt szó arról, hogy nehéz megállapítani az alacsony dózisú krónikus hatás következményeit és nehéz meghatározni, hogy egy élet alatt egy bizonyos egészségi károsodásért a sok kockázati tényező közül melyik a felelős. Két évtizedig elhúzódó vita után a szakértők végül megegyeztek abban, hogy a vietnami háború veteránjai valószínűleg az agent orange (narancsszínű vegyi anyag) hosszú ideig tartó hatása következtében szenvednek különböző betegségekben, többek között rákban (ld. Esettanulmány). Hasonló módon azok a farmerek, akik 2,4 D és 2,4,5 T klórozott szénhidrogéneket (az agent orange fő alkotórészei) használnak növényvédőszerként, legalább kétszer olyan gyakorisággal betegszenek meg nem-Hodgkin lymphomában - egy ritka nyirokmirigy rákban - mint azok a farmerek, akik nem használják ezeket a vegyszereket. Rachel Carson a Silent Spring (A néma tavasz) című könyvében, amely egyes történészek szerint a modern környezetvédelmi mozgalmak kezdetének tekinthető (2. fejezet), felhívja a figyelmet arra a feltételezésre, hogy összefüggés lehet a peszticidek és a rákos megbetegedések között. A vegyipar támadta Carsont és tudománytalan szenzációkeltőnek minősítette azt a gondolatát, hogy a DDT és a vele rokon vegyületek megzavarják a normális nemihormon működést. 1993-ban a feltételezést végül igazolták. Egy hosszan tartó vizsgálat, amit 14ezer New yorki nőnél végeztek el, feltárta, hogy a DDT és a lebomlásakor keletkező DDE hasonlóan viselkedik a szervezetben az ösztrogén hormonhoz, amelynek megnövekedett mennyisége hozzájárul az emlőrák kifejlődéséhez. A vizsgálat során azoknak a nőknek a szervezetében, akiknek emlőrákja volt, 35%-kal több DDE-t találtak, mint azok szervezetében, akik nem szenvedtek ettől a betegségtől. Ha a szervezetben a DDE koncentráció 19 ppb, akkor a rák kialakulásának kockázata négyszer nagyobb, mintha csak 2 ppb. A peszticidek és más szennyező anyagok, amelyek a női hormonokhoz hasonlóan viselkednek, hibáztathatók az emberi sperma drámai mértékű romlásáért és a vadon élő élőlények esetében az elnőiesedésért, sőt sok esetben a hímegyedek kifejlődésének elmaradásáért. ALTERNATÍVÁK A JELENLEGI PESZTICID HASZNÁLATTAL SZEMBEN Elkerülhetjük-e a mérgező vegyszerek használatát, vagy csökkenthetjük-e a környezetre és az emberek egészségére gyakorolt káros hatásukat? Sok esetben egy átgondolt kártevők elleni program 50-90 százalékkal csökkentheti a peszticid felhasználást anélkül, hogy romlana a terméshozam, vagy új betegségek jelennének meg. Néhány módszer aránylag egyszerű és pénzt takarít meg, miközben elfogadható szinten tartja a betegségeket és ugyanolyan minőségű és mennyiségű termést biztosít, mint a jelenleg alkalmazott módszerek. Ebben a részben megvizsgáljuk, hogy a jelenleg alkalmazott módszereket hogyan lehet felváltani a termelési szokások megváltoztatásával, a biológiai védelemmel és a kombinált védekezési rendszer alkalmazásával. A termelési szokások megváltoztatása A vetésforgó (minden évben más növényt vetnek egy adott területre egy négy-hat éves ciklusban) megakadályozza, hogy kialakuljon a területen egy nagy létszámú kártevő populáció. A mechanikai művelés helyettesítheti a gyomirtókat. Ha a vetés előtt vízzel elárasztják a területet vagy felégetik az előző évi növénymaradványokat a szántóföldön, vagy olyan fajtával együtt vetik el a növényt, amely a talajt beborítja, az csökkenti a gyomok és a rovarok mennyiségét. Ha az élőhelyet változatossá teszik, szélfogók felállításával, sövények ültetésével, és vízfolyások kialakításával, az nemcsak a talajeróziót akadályozza meg, hanem élőhelyet és fészekrakási lehetőséget biztosít a madarak és más olyan állatok számára, amelyek rovarokkal táplálkoznak. A vetési időpont megfelelő megválasztása megakadályozhatja a kártevők gyors elszaporodását. Ha a hatalmas monokultúrás növénytáblák helyett vegyes kultúrára (több fajta növényt termelnek együtt) térnek át, az nehezebbé teszi a kártevők számára, hogy rátaláljanak arra a növényre, amelyet kedvelnek. Fontos lenne, hogy a növénytermesztők szemléletében változás következzen be. Meg kellene értetni a farmerekkel, hogy a csak az erős peszticidekkel elérhető "növénysorok a csupasz talajon" állapot sem a talajnak, sem nekik maguknak nem jó. Hosszú távon előnyösebb, ha hagynak néhány gyomnövényt nőni a sorok között, vagy ha valamilyen kísérőnövénnyel borítják be a talajt. A fogyasztóknak pedig meg kellene tanulniuk elfogadni azokat a gyümölcsöket és zöldségesek, amelyek nem teljesen tökéletesek. Biológiai védekezés A biológiai védekezés, vagyis a ragadozó rovarok (darázs, katicabogár, imádkozó sáska; 12.17 és 12.18 ábrák) vagy a kórokozók (baktériumok, vírusok vagy gombák) alkalmazása lényegesen olcsóbb és biztonságosabb lehet, mint a nagy mennyiségű vegyszer felhasználása. A Bacillus thuringiensis vagy B.t. például olyan, a természetben előforduló baktérium, amely megöli a lepkék és a molyok lárváit, de az emlősökre veszélytelen. Számos veszélyes kártevő rovart, mint például a paradicsomot, a kukoricát és a káposztát megtámadó rovarokat el lehet pusztítani a növényekre szórt baktériumokkal. Nagyobb méretű fajok is jól felhasználhatók a kártevők elleni védekezésben. Például a kacsák, a csirkék és a libák a rovarokat és a gyomokat is megeszik. Ezek az élőlények önmagukat reprodukálják és gyakran sokféle kártevő ellen hatásosak. Ha valaki a kertjében tavasszal elenged néhány imádkozó sáskát vagy katicabogarat, azok tovább szaporodnak és sokféle kártevőtől védik meg a gyümölcsöket és a zöldségeket az egész tenyészidő alatt. Egyes növények is lehetnek hatásos fegyverek a kártevő rovarok ellen. A kiskert tulajdonosok gyakran körbe-ültetik a haszonnövényeket olyan növényekkel, például fokhagymával, büdöskével, amelyek távol tartják a rovarokat. Ezt a módszert lehetne alkalmazni nagyobb méretekben is. Növényevő rovarokat is lehet alkalmazni a gyomok elleni küzdelemben. Például a tövises körte-kaktuszt 150 évvel ezelőtt kezdték dísznövényként ültetni Ausztráliában. Ez a szívós kaktusz kiszökött a kertekből és a száraz talajon ideális otthonra lelt. Hamarosan sűrűn benőtt 25 millió hektárnyi legelőt. 1935-ben bevetették ellene a Dél-Amerikában honos természetes ellenségét, a kaktuszmolyt. Néhány éven belül a kaktuszmolyok lárvái olyan sok kaktuszt megrágtak, hogy a kaktusz hamarosan majdnem teljesen kipusztult és a továbbiakban már nem okozott gazdasági kárt (12.19 ábra). A genetikusok és a génsebészettel foglalkozó szakemberek is tudnak nekünk segítséget nyújtani a kártevőkkel szemben folytatott háborúban. Tudjuk, hogy a farmerek már régen is a betegségtűrő növények magjait tették el vetőmagnak, és azokat a háziállatokat tenyésztették tovább, amelyek ellenálltak a kártevőknek. A modern tudomány fel tudja gyorsítani ezt a folyamatot azáltal, hogy el tudja különíteni az ellenálló fajtákat, illetve a biotechnológia eszközeinek felhasználásával géneket tud áthelyezni rokon fajokból és nagyon távoli fajokból egyaránt. Vannak, akik úgy gondolják, hogy ökológiai veszélyt jelenthet, ha ezen a területen túlságosan gyorsan haladunk. Néhány esetben sikeresen alkalmazzák a kártevők elleni küzdelemben azt a módszert, hogy steril hímeket bocsátanak ki és ezzel megzavarják a rovarok szaporodását. A csavarférgek a Callitroga családba tartozó legyek húsevő lárvái. A legyek a petéiket a háziállatok bőrén előforduló sérülésekbe rakják. Az állattartók számára Texas és Florida államokban ez a kártevő óriási problémát jelentett az 1950-es években. Azonban nagy számú sugárzással sterilizált hím kibocsátásával megzavarták a legyek szaporodását és így Floridában gyakorlatilag sikerült kiirtani ezt a kártevőt. Texasban, ahol a legyek folyamatosan átjönnek az álammal határos Mexikóból, a küzdelem bonyolultabb, de a folyamatos védekezés kezelhető szinten tartja a problémát. A másik ígéretes módszer, amikor olyan hormonokat alkalmaznak, amelyek megzavarják a rovarok fejlődését vagy szexuális csalogatóanyagok helyeznek el csapdákban, amelyek peszticidet is tartalmaznak. Sok helyen ezekkel a módszerekkel védekeznek a szúnyogok ellen a peszticidek kipermetezése helyett, mert aggódnak a vegyszerek egészségi hatása miatt. A rovar fejlődési hormonját kijuttatják a nedves területekre, ahol a szúnyogok szaporodnak. Ennek a hormonnak már a kis mennyisége is megakadályozza, hogy a lárva valaha is átalakuljon kifejlett csípős egyeddé (12.20 ábra). Sajnos a hasznos rovarokat is ugyanúgy veszélyezteti a hormon, mint a kártevőket. A rovarok pusztulása a rovarokkal táplálkozó madarak és kétéltűek táplálékát lecsökkenti. Néhány közösség úgy döntött, hogy felhagy a szúnyogirtási programokkal, mert úgy gondolják, hogy egy egészséges nedves terület fennmaradása megér nyaranként néhány szúnyogcsípést. ESETTANULMÁNY Agent orange A Vietnami Háború egyik leginkább vitatott hadművelete a lombtalanító vegyszer alkalmazása volt. Az USA azért vetette be ezt a vegyszert, hogy a sűrű dzsungelben könnyebben meg tudják találni a vietkongok rejtekhelyeit, valamint, hogy elpusztítsák a mezőgazdasági terményeket, amelyek az ellenség létfenntartását szolgálták. 1961 és 1971 között az amerikai repülőgépek több, mint 76 millió liter herbicidet permeteztek ki körülbelül 1,6 millió hektár vietnami területre (1. ábra). A vietnami szakemberek becslése szerint a szárazföld belsejében fekvő erdők 12 százalékát, és a part menti mangrove erdők 40 százalékát legalább egyszer lepermetezték. A gazdasági és a környezeti hatás egyaránt azonnali és komoly volt. A terményveszteség a katonákat és a civileket is sújtotta. Az értékes keményfát adó erdők elpusztultak és az ökológiai szempontból fontos mangrove mocsarak is tönkrementek. A vegyszereknek az emberekre gyakorolt hatása még inkább tragikus volt és emellett hosszú ideig tartó. A vegyszerrel permetezett területeken élők körében nagy számban fordultak elő vetélések, koraszülések és születési rendellenességek. A vietnami orvosok állítása szerint 20 évvel a vegyszerszórás beszüntetése után is előfordultak születési rendellenességek és más kedvezőtlen egészségi hatások. Feltételezik, hogy a vietnami háború amerikai veteránjainál jelentkező egészségi problémák kapcsolatban lehetnek az agent orange hatásával. A kormány vonakodik attól, hogy elismerje ezt az összefüggést, részben azért, mert nem születhettek feljegyzések arról, hogy kit és mennyi vegyszer ért; részben pedig azért, mert még mindig bizonytalanok abban, hogy a vegyszer veszélyes-e az emberekre. Három vegyszerkeveréket alkalmaztak. Az agent orange, amely a 2,4 D és a 2,4,5 T keveréke volt, az összes kiszórt vegyszer 60%-át tette ki és főként erdőkre permetezték. Az agent white (fehér színű vegyi anyag) a 2,4 D és a picloram kombinációja volt; az agent blue (kék színű vegyi anyag) pedig főként arzéntartalmú savas vegyületet tartalmazott. Ezeket nagyrészt a mezőgazdasági területekre permetezték. Az egészségi problémákért főleg a narancs vegyszer a felelős, mert ebben található a legnagyobb mennyiségben a gyártás során melléktermékként keletkező TCDD (tetraklór-dibenzo-dioxin), amely a legerősebben mérgező klórozott szénhidrogén vegyület. A kísérleti állatoknál a TCDD teratogén (fejlődési rendellenességeket okozó), mutagén (génhibákat okozó) és karcinogén (rákos megbetegedéseket okozó) vegyületnek bizonyult. Egyes tanulmányok szerint az emberek ugyanannyira érzékenyek erre a méregre, mint a kísérleti állatok, más vizsgálatok szerint viszont kevésbé. Húsz évig tartó elkeseredett viták, több száz tudományos tanulmány és néhány nagyszabású per után az USA Nemzeti Tudományos Akadémiája által megbízott epidemiológosokból, toxikológusokból és más szakértőkből álló bizottság 1993-ban kiadta a régen várt jelentést, amelyben leírták, hogy összefüggést találtak a peszticidek és három féle rák betegség között. A bizottság több, mint 230 tudományos felmérés eredményeit tanulmányozta. A munkahelyi ártalmakat és az ipari baleseteket vizsgálták inkább, mint a veteránok egészségi állapotáról készült feljegyzéseket, ugyanis háborús körülmények között nem készülhettek pontos kimutatások a vegyszer hatásáról. Statisztikai kapcsolatot találtak a herbicidek és a lágy szövet szarkóma, a Hodgkin lymphoma és a ritka nem-Hodgkin lymphoma előfordulása között. A bizottság ráadásul megerősítette, hogy a dioxin okozhatja a chloracne, egy veszélyes, hosszan tartó bőrrendellenesség kialakulását és a porphyria cutanea tardia májbetegség létrejöttét, amely bőrelváltozásokkal is jár. Felvetették, hogy kapcsolat állhat fenn a gyomirtók és a tüdőrák, a gégerák, a prosztatarák és a multiple myeloma (a csontvelő rosszindulatú megbetegedése) között, bár kicsi a statisztikai egybeesés. Nem állnak rendelkezésre megfelelő adatok ahhoz, hogy következtetést vonjanak le az immunbetegségek, a veserák, a leukémia, a születési rendellenességek és a meddőség kialakulásával kapcsolatban. Végül, úgy tűnik, hogy nincs kapcsolat a gyomirtók és a bőrrák, a hólyagrák, az agydaganatok és az emésztőrendszeri daganatok, például a gyomorrák, között. Az agent orange példája rámutat arra, hogy a nagy mennyiségű vegyszerhasználat sokféle és hosszan tartó egészségi károsodást okozhat. A példából az is látható, hogy egy ilyen bonyolult kérdésnél milyen nehéz megszerezni a tudományos és a jogi bizonyosságot. Bár több százezer ember volt érintett ebben az ügyben és több millió dollárt költöttek a vizsgálatra, eddig mégis csupán három típusú daganatos megbetegedésnél sikerült a kapcsolatot kimutatni az agent orange használatával. Vajon még milyen további hatásoknak lehetünk kitéve és hogyan igazolhatjuk azok veszélyességét? 1.ábra Az amerikai repülők herbicidet szórnak vietnami területre. Kombinált védekezési rendszer A kombinált védekezési rendszer (IPM - Integrated Pest Management) rugalmas, az ökológiai szempontokon alapuló kártevők elleni védekezési stratégia, amely a különböző módszerek kombinációját alkalmazza egy megfelelő időpontban; és egy adott haszonnövényt és egy adott kártevőt céloz meg. A vegyszerek helyett gyakran használnak mechanikai módszereket, például leszippantják a rovarokat a haszonnövényekről (12.21 ábra). Az IPM nem hagy fel teljesen a vegyszeres védekezéssel, azonban arra törekszik, hogy csak a legszükségesebb mennyiséget használja fel kombinálva egyéb, nem vegyszeres eljárásokkal. Ha nincs más lehetőség, csak a vegyszerek alkalmazása, akkor egyszer nagy dózisban juttatnak ki olyan peszticidet, amely nem halmozódik fel a környezetben, és ezt akkor alkalmazzák, amikor a célzott kártevő a legsérülékenyebb. Az IPM lényeges eleme a kártevők gondos tudományos megfigyelése, amelynek alapján el lehet dönteni, hogy mi az a gazdasági küszöb, ahol már szükséges a védekezés, és meg lehet határozni az alkalmazás megfelelő időpontját és módszerét. Hasznos lehet az is, ha a fő termőterület bevetése előtt egy vagy két héttel hamarabb egy kis földdarabot bevetnek a haszonnövénnyel. Ezen a kis területen hamarabb fejlődnek ki a növények és így a kártevőket odacsalogatják. A kártevők megjelenése után a csapdaként szolgáló növényeket nagy mennyiségű peszticiddel permetezik le, hogy egyetlen kártevő se tudjon megmenekülni. A csapdanövényeket ezután megsemmisítik, így sem a mezőgazdasági munkások, sem a fogyasztók nem lesznek kitéve a vegyszerek hatásának. A fő termőterület csaknem mentes lesz a kártevőktől is és a peszticidektől is. v Az IPM programot az Egyesült Államokban többféle növénynél alkalmazzák. Massachusetts államban azoknak az almatermesztőknek, akik ezt a módszert alkalmazzák, az utóbbi tíz évben 43%-kal sikerült a vegyszerfelhasználást csökkenteniük, amellett, hogy ugyanolyan terméshozamot érnek el és ugyanolyan minőségű gyümölcsöt szüretelnek, mint a hagyományos módszert alkalmazó farmerek. A legdrámaibb IPM siker-sztorik a harmadik világból származnak. Brazíliában a szójabab termesztése során felhasznált peszticid mennyiséget 90%-kal sikerült lecsökkenteni. Costa Rica egyik régiójában az IPM alkalmazásával a banánültetvényeken teljesen elhagyhatták a vegyszereket. Afrikában a húsosbogarak (mealybug) tönkretették a cassava termés (200 millió ember főtápláléka) 60százalékát mielőtt az IPM módszert 1982-ben bevezették. Fölfedeztek egy kis darazsat, amely elpusztítja a mealybug petéit, és most ennek a darázsnak a segítségével tizenhárom országban 65 millió hektár területen sikerrel védekeznek a kártevő ellen. Az egyik legfontosabb IPM program Indonéziában folyik, ahol egy barna növényszöcskének nevezett rovar gyakorlatilag minden peszticiddel szemben ellenálló vált és veszélyeztette az ország nehezen elért önellátó képességét a rizstermesztésben. 1986-ban Suharto elnök az Indonéziában addig alkalmazott ötvenhét peszticidből ötvenhatot betiltott és meghirdetett egy sürgős programot, amelynek során a farmereket megtanították az IPM módszerre és felhívták a figyelmüket a peszticid használat veszélyeire. A kutatók eleinte azt figyelték meg, hogy a farmerek egy része szokásszerűen permetezte a növényeket - néha háromszor is egy héten - tekintet nélkül arra, hogy a terület fertőzött volt-e. Azok az indonéziai farmerek azonban, akik az IPM módszert alkalmazva lehetővé tették, hogy a természetes ellenségei pusztítsák a kártevő rovart és csakis akkor permeteztek, amikor ez nagyon szükségessé vált és akkor is olyan vegyszerrel, amely specifikus volt a növényszöcskével szemben, magasabb termésátlagot értek el, mint a megszokott módszereket alkalmazó szomszédaik és a peszticidekre fordított kiadásuk is 75 százalékkal csökkent. 1988-ban, mindössze két évvel a bevezetése után kijelenthették, hogy a program sikeres volt és kiterjesztették az ország egész területére. Mivel a Földön élő emberek majdnem 50százaléka számára a rizs a fő táplálék, az indonéziai kísérlet eredményeit sok helyen fel lehet használni (12.22 ábra). A PESZTICIDEK EGÉSZSÉGI HATÁSÁNAK CSÖKKENTÉSE Nyomasztó nagyságú azoknak a vegyszereknek a száma és a mennyisége, amelyek hatásának ki lehetünk téve. Az a körülbelül egy és fél millió tonna peszticid, amelyet évente felhasználnak az Egyesült Államokban, 600 aktív összetevőt és több, mint 1200 élettanilag semlegesnek feltételezett hordozóanyagot, oldószert, tartósító anyagot és egyéb összetevőt tartalmaz. Körülbelül 25000 peszticid van forgalomban. Az aktív peszticid összetevőknek kevesebb, mint 10 százalékát vetették alá annak a teszt sorozatnak, amely tíz krónikus egészségi hatást vizsgál. Az élettanilag semlegesnek feltételezett összetevők vizsgálata csak mostanában kezdődött el (12.23 ábra). 1972 óta csak negyven peszticidet tiltottak be. A kritikusok azzal vádolják a felelősöket, hogy a lassú előrehaladás miatt mindannyian veszélybe kerülhetünk, a vizsgálatoknak és a szabályozásnak gyorsabban kellene haladnia. A peszticidek alkalmazásának szabályozása Az Amerikai Egyesült Államokban a következő hivatalok osztják meg a peszticidhasználat szabályozásának felelősségét: a Környezetvédelmi Hivatal (Environmental Protection Agency, EPA), az Élelmiszer és Drog Hivatal (Food and Drog Administration, FDA) és a Mezőgazdasági Minisztérium (Department of Agricultura, USDA). Az EPA szabályozza a peszticidek eladását és felhasználását a Szövetségi Rovarölő, Gombaölő és Rágcsálóirtó Törvény (Federal Insecticide, Fungicide and Rodenticide Act, FIFRA) alapján, amely az összes peszticid-termék bejegyzését szabályozza. Tudományos vizsgálatok alapján az EPA határozza meg, hogy melyek azok a peszticidek, amelyek nem jelentenek számottevő veszélyt az emberek egészségére vagy a környezetre, ha az előírt utasítások szerint használják. A Szövetségi Élelmiszer, Drog és Kozmetikai Törvény (Federal Food, Drug and Cosmetic Act, FFDCA) alapján az EPA meghatározza azt a peszticid maradvány mennyiséget, ami még törvényesen elfogadható az Egyesült Államokban eladott termékekben, akár helyben termelték, akár külföldről hozták be azokat. Az FDA és az USDA ellenőrzi az EPA által előírt peszticid használat és a megengedett vegyszerszintek betartását. Ezek a hivatalok lefoglalhatják és megsemmisíthetik azokat az élelmiszer szállítmányokat, amelyek megsértik az EPA által előírt határértékeket. Kanadában a Mezőgazdasági Minisztérium által hozott, a kártevők elleni védekezésre használt termékeket szabályozó törvény hasonló szerepet tölt be. Az egyes kanadai tartományok helyi szabványokat is felállítanak. Például Ontario tartomány Mezőgazdasági és Élelmiszerügyi Minisztériuma 1988-ban egy széleskörű programot hirdetett meg, amely célul tűzte ki, hogy 2002-re a felére kell csökenteni a peszticid felhasználást. A program a nem-kémiai védekezési módszerek elterjesztését, a farmokon történő oktatást, a biotechnológia felhasználását és a kártevőkkel szemben ellenálló növényfajták nemesítését tartalmazza. Úgy becsülik, hogy a kisebb mennyiségű vegyszerfelhasználással évente körülbelül 100 millió dollárt takarítanak meg. Egy sok vitát kiváltó kiegészítést fűztek az FFDCA-hoz 1958-ban, a Delaney Záradékot, amely megtiltja, hogy bármilyen feldolgozott élelmiszerhez, gyógyszerhez vagy kozmetikai cikkhez olyan anyagot adjanak, amelyről kimutatták, hogy rákkeltő hatású. Feldolgozott élelmiszernek tekintjük a konzerveket, a készételeket, a szárított vagy a fagyasztott ételeket. Ez a kiegészítés a friss zöldségekre és gyümölcsökre nem vonatkozik. Bár a záradék nemes szándékból született, ez a megközelítés, amely az abszolut nulla-kockázatot tűzi ki célul, számos anomáliát eredményez. Mivel lehetetlen végigvizsgálni az ételeinkben jelenlévő több millió természetes és mesterséges vegyületet, az EPA olyan döntést hozott, hogy engedélyezi azoknak a vegyszereknek a felhasználását, amelyeket 1954 előtt alkalmaztak és biztonságosnak találtak. Továbbá, csak az 1978 után bejegyzett peszticidekre alkalmazzák a Delaney Záradékot, pedig a korábban bejegyzett vegyszereknek kevésbé szigorú előírásoknak kellett megfelelniük. A törvény egyik bizarr követekezménye, hogy míg bárki annyi kávét - amely körülbelül húsz ismert rákkeltő anyagot tartalmaz - fogyaszthat, amennyit csak akar, azonban más élelmiszerek feldolgozásakor elméletileg egyetlen csepp kávét sem tehetnek az ételhez. Problémát jelent a Delaney Záradék alkalmazhatósága szempontjából, hogy az elfogadása óta eltelt negyven évben a tudósok tökéletesen érzékeny technikákat fejlesztettek ki a vegyszerek kimutatására. Ma léteznek olyan módszerek, amelyek egy egység/trillió (1018 ) töménységben is ki tudnak mutatni egy anyagot - ez durván megfelel annak, mintha egyetlen evőkanálnyi vegyszert kevernének össze a Nagy Tavak teljes víztömegével. Ilyen érzékenységű módszerekkel talán mindenben, amit megeszünk, találhatunk karcinogén anyagokat. Ezért a nulla-kockázat célul tűzése helyett azt kellene megállapítani, hogy mi az a kockázati szint, amely felett aggodalomra van ok (Ön hogy gondolja? Az Alar és a biztonságos élelmiszer). 1987-ben a Nemzeti Tudományos Akadémia szakértőkből álló bizottsága a peszticid felhasználás szabályozására egy sokkal reálisabb ajánlást fogalmazott meg, amely nem a nulla-kockázat elvén alapul, hanem a valódi kockázat meghatározásán. Ha a kutatók úgy találják, hogy egy peszticid meghatározott szintje hetven éves átlagéletkorral számolva 1 millió ember között feltételezhetően nem okoz egynél több extra rákos megbetegedést, akkor ezt a szintet "elhanyagolható kockázatot" okozónak és legálisank lehet tekinteni. Az ipar képviselői támogatják a Delaney Záradék módosítását, a környezetvédők és a fogyasztók csoportjai azonban általában ellenzik. A Clinton kormányzat támogatja a peszticid használat "egészség-alapú" szabályozását és egyetért azzal, hogy ennek a szabályozásnak sokkal több értelme van, mint a teljes tiltásnak. Ugyanakkor Carol Browner, az EPA vezetője 1993 júniusában bejelentette, hogy az EPA, az FDA és az USDA fellép azért, hogy a mezőgazdaságban csökkentsék a peszticidek használatát a gyerekek egészségének megőrzése érdekében. Van néhány általánosan használt peszticid, amelyeket a Delaney Záradék alapján be kellene tiltani, azonban javasolták, hogy tegyenek kivételt ezekkel, mert elhanyagolható az egészségi kockázatuk: Propargite (főleg a szőlő védelmére használt atkaölő), Dimethoate (főleg az almánál használt tetűirtó), Atrazine (a cukornád, a kukorica, a szójabab védelmére használt peszticid), Linuron (a burgonyánál használt gyomirtó) és az Acephate (a gyapotnál használt rovarölő). Az ipar képviselői azt állítják, hogy egy 70 kg tömegű személynek 11 tonna szőlőt kellene naponta elfogyasztania, hogy olyan mennyiségű Propargite jusson a szervezetébe, amennyi a laboratóriumi állatoknál rákot okozott. Személyi biztonság Mit tehetünk személy szerint azért, hogy megvédjük magunkat a vegyszerek hatásától? A 12.3 táblázat felsorol néhány módszert. Azokat az alternatív módszereket, amelyekről ebben a fejezetben szó volt, otthon is alkalmazhatja a kártevők elleni védekezésben.
ÖN HOGY GONDOLJA? Az Alar és a biztonságos élelmiszer 1989 február 26-án a TV egy 60 perces riportot közölt a National Resources Defense Council-ból (NRDC) (nemzeti nyersanyag-forrást védő hivatal), amelyben azt állították, hogy a gyerekre különös veszélyt jelentenek az ételekben található rákkeltő peszticidek (1.ábra). A beszámoló különösen az Alar nevű peszticidre irányította rá a figyelmet, amely egy növekedést szabályozó vegyület, és megakadályozza, hogy az alma a betakarítás előtt lehulljon a fáról. Körülbelül egy hónapja az EPA nyilvánosságra hozta a saját kutatási eredményeit, amelyek azt jelezték, hogy az Alar használata kis mértékű rákkeltő kockázattal jár (egy millió ember között kevesebb, mint egy rák miatt bekövetkező halál), ha a megengedett 20 ppm koncentrációban használják. Az almákban talált Alar mennyiség ennek átlagosan az egy-tizede volt. Ha az Alart azonnal betiltották volna, az az üzemeknek komoly gazdasági problémát jelentett volna, ezért az EPA tizennyolc hónapos halasztást tervez. Az NRDC szakemberei az EPA mérési eredményeiből indultak ki, amelyeket olyan faktorokkal szoroztak meg, amelyek a legrosszabb eshetőséget veszik figyelembe. Így arra a következtetésre jutottak, hogy 1 rák megbetegedés fordulhat elő 4200 olyan gyerek között, akik peszticiddel permetezett almát ettek. Ha a számításuk helyes, ez az elfogadható határ 238-szorosát jelenti. Az NRDC számítás azon a feltételezésen alapul, hogy a gyerekek négyszer annyi gyümölcsöt esznek, mint a felnőttek és kétszer annyira érzékenyek az Alarra. Ezenkívül a számításnál az ember esetében becsült rákkeltő képesség legmagasabb értékét alkalmazták. A gyümölcstermelők ezzel szemben ugyanezen mérési adatok alapján olyan becslést tettek, amely a legjobb eshetőséget veszi figyelembe. Így ők azt állították, hogy naponta 14 ezer kilogramm almát kellene megennie valakinek 70 éven keresztül, hogy a szervezetében az a peszticid szint halmozódjon fel, amely a laboratóriumban megbetegedést okozott. Vajon melyik állítás a helyes? Az igazság valahol a két szélsőséges becslés között húzódhat. A tudomány bizonytalansága, a témával kapcsolatos érzelmi töltés, a valamelyik fél mellett kiálló politikusok, a mindkét fél esetében fennálló anyagi érdekek és az egymásnak ellentmondó információk miatt az ilyen helyzetekben a szülőknek nehéz eldönteniük, hogy mit tegyenek. Ez a vita is, mint annyi más, amely a peszticidekkel kapcsolatos, a legrosszabb félelmeinket ébreszti fel. A kockázatot az áldozatok nem önként vállalják és a mértéke ismeretlen a számukra. A hatás bizonytalan, de ez lehet rák is - az egyik leginkább rettegett betegség - és veszélyeztetheti a gyerekeinket és a következő generációt. A tömegkommunikációt hirtelen elárasztották az e témával kapcsolatos cikkek, ez sokszor a hisztériáig fokozhatja az emberek félelmét. 1989 márciusban Meryl Streep szinésznő tanúvallomást tett egy kongresszusi bizottság előtt és könnyek között jelentette ki "Még ma sem tudjuk, hogy mi van az ételünkben nem akarom, hogy a gyerekeim továbbra is részesei legyenek ennek a kísérletnek." Ne együnk többé olyan zöldséget és gyümölcsöt, amelyet az üzletekben árusítanak? Ez bizonyára túlzott reakció lenne. A gyümölcsök és a zöldségek sok hasznos vitamint és ásványi sót tartalmaznak és jó rost források. Bár tartalmazhatnak néhány olyan anyagot is, amelyek kockázati forrást jelentenek, ugyanakkor olyan anyagokat is biztosítanak a számunkra, amelyeknek rákmegelőző hatásuk van, azonkívül a zöldségeket és a gyümölcsöket magas cukor és zsír tartalmú, feldolgozott ételek helyett fogyasztjuk. Két brit természettudós, Richard Doll és Richard Peto, gyakran idézett elemzése szerint az összes rák miatti elhalálozás egy-harmada a dohányzás, egy másik harmada pedig a helytelen táplálkozás (túl sok kalória, magas zsírtartalom, kevés rostanyag) számlájára írható. Doll és Peto szerint a rákmegbetegedéseknek csupán a 2 százalékát okozzák a nem foglalkozásból eredő mérgezések, az ételekben jelenlévő peszticid maradványok pedig "lényegtelen" kockázatot jelentenek. Bruce Ames biokémikus egyetért Doll és Peto állításaival, és úgy becsüli, hogy az ételeinkben előforduló rákkeltő anyagok 99,9 százaléka természetes eredetű. Arra hívja fel a figyelmet, hogy inkább azok miatt a kockázati tényezők miatt kellene aggódnunk, amelyek fölött hatalmunk van, például az élettstílus vagy a dohányzás miatt. Hogyan éljünk tehát egy olyan világban, amely tele van veszéllyel? Legyen változatos az étrendünk és egészséges az életformánk (ld. 9. és 10 fejezet). Lehetőleg minél többet tudjon meg arról, hogy hogyan termelték és kezelték azt az ételt, amit elfogyaszt. Az Alart ugyan betiltották, de más peszticideket alkalmaznak az almatermesztés során, részben azért, hogy kielégítsék a tökéletes, hibátlan gyümölcsök iránt támasztott igényünket. Kerülje el a hóbortos mániákat és gondolkozzon kritikusan, amikor a környezeti tényezők kockázatáról vagy biztonságosságáról hall. ÖSSZEGZÉS A biológiai kártevők olyan élő szervezetek, amelyek csökkentik az ember számára hasznos nyersanyagforrások elérhetőségét, minőségét vagy értékét. A peszticidek olyan vegyi anyagok, amelyekkel el akarjuk pusztítani vagy riasztani a kártevőket. Sok nem-kémiai módszerrel ugyanazt a célt el lehet érni, mint a vegyszerekkel, azonban biztonságosabban és olcsóbban. A Földön élő több millió fajta élőlény közül csupán száz féle növény, állat, gomba és mikroorganizmus a felelős a mezőgazdasági termények tönkretételének nagy részéért. A nem-szelektív peszticidek számos hasznos élő szervezetet is károsítanak, közöttük a kártevők természetes ellenségeit is, amelyeknek fontos szerepük lehetne a védekezésben. Az ember mindig ismert olyan módszereket, amelyek segítségével védekezni tudott az őt zavaró élőlények ellen, de a kártevők elleni háború új fázisba érkezett a szintetikus szerves vegyszerek, például a DDT felfedezésével. Ezeknek a vegyszereknek számos fontos előnyük van, többek között a termésátlagok növelése, és egyes betegségek kórokozóinak leküzdése. A válogatás nélküli és túlzó peszticid alkalmazás azonban sok problémát okoz, például a nem-célzott fajok pusztulását, olyan fajok kártevővé válását, amelyek azelőtt semmilyen problémát nem jelentettek, és széleskörű peszticid rezisztencia kialakulását a kártevő fajok esetében. A peszticidek gyakran elbomlás nélkül megmaradnak a környezetben, és a levegő, a víz és a talaj közreműködésével messzire jutnak az eredeti alkalmazási helyüktől. Ezenkívül felhalmozódhatnak az élő szervezetekben és a táplálékláncon keresztül feldúsulhatnak az egyes élőlényekben, és ezzel környezeti és egészségi veszélyt okoznak. Számos ígéretes alternatív módszer adódik, amelyek segítségével csökkenthetjük a szintetikus peszticidektől való függésünket. Ezek közé tartozik a termelési szokások megváltoztatása, például a vetésforgó alkalmazása, a talajt takaró növényzet, a mechanikai művelés alkalmazása, és a hatalmas monokultúrás növénytáblák helyett a vegyes kultúrára való áttérés. A fogyasztóknak el kellene fogadniuk a nem teljesen hibátlan zöldséget és gyümölcsöt. A biológiai védelem, például a ragadozó rovarok, a kártevők megbetegedését okozó mikroorganizmusok alkalmazása vagy olyan természetes mérgek használata, amelyek csak a célzott kártevőt pusztítják el, szintén segíthetnek a vegyszerhasználat csökkentésében. A nemesítés és a biotechnológia segítségével létre lehet hozni kártevőknek ellenálló növény-és állatfajtákat. A kombinált védekezési rendszer (IPM) mindezeket a módszerek ötvözi a szintetikus peszticidek kis mennyiségben és szigorúan ellenőrzött körülmények között történő alkalmazásával. A peszticid alkalmazás szabályozása vitatott terület. Sok ember tart attól, hogy túl sok veszélyes vegyszer hatásának vagyunk kitéve. Az ipar képviselői viszont azt állítják, hogy ezek nélkül az anyagok nélkül nem tudnák megoldani a feladatukat. A Delaney Záradék, amely a Szövetségi Élelmiszer, Drog és Kozmetikai Törvényhez fűzött kiegészítés, megtiltja bármilyen olyan anyag tudatos hozzáadását az élelmiszerekhez, gyógyszerekhez vagy kozmetikai cikkekhez, amelyről tudják, hogy rákkeltő hatású. Bár ez a kiegészítés nemes szándéktól vezérelve született, igen nehéz a betartatása, mivel sok általánosan használt anyagról derült ki, hogy rákkeltő hatású. Enyhíthetjük-e a törvényt és engedélyezhetjük-e karcinogén anyagok alkalmazását olyan esetekben, amikor a kockázat "elhanyagolható"? Azokat a módszereket, amelyeket a mezőgazdaság és az ipar számára javasolnak, otthon is alkalmazhatjuk a kártevők elleni védekezésben. Ha használjuk a józan eszünket, egészségesebb étrendet, életstílust és környezetet biztosíthatunk. ISMÉTLŐ KÉRDÉSEK
|
Ismertetés
Katalógus