E kötet szellemisége a szerkesztő szerint egyetlen
mondással is összegezhető: "Jobb gyertyát gyújtani,
mint a sötétséget átkozni." Elsősorban
esettanulmányokat sorakoztat fel, melyek révén a legkülönbözőbb
irányból jött emberek küzdelmeit ismerhetjük
meg, akik az őket körülvevő közösségek,
illetve természeti környezet életképességét,
egészségét igyekeznek helyreállítani:
a haldokló finn falu életre keltése, régi kézműves
mesterségek feltámasztása, az ökoturizmus beindítása,
közösségi szerepvállalás a városi
lakásépítésben, sikeresen megvalósított
ökofalu koncepciója Svédországban. Vizsgálják
a gazdasági fejlődés ökológiai következményeit
a falusias vidékeken, illetve ezek globális vonatkozásait,
például a fenntartható erőforrások használatát
és a mezőgazdasági biodiverzitást.
Az alapgondolat szerint lényegi és értékbeli
társadalmi változások nem indulhatnak ki fentről,
a kormányzat és az üzleti szféra szintjéről,
s ha mégis így lenne, az többnyire a változással
érintettek ellenszenvét, elutasítását
váltaná ki. Lentről indulva azonban ugyancsak meddő
a rendszer puszta kritizálása. A leghelyesebb út a
változások irányába, ha a problémák
gyökerét kezelő pozitív és előrevivő
programok beindításán törjük a fejünket.
Túl sok a negativitást sugárzó vita, ahol a
kritikákra reagálva a hatalmi rendszer tagjai mindig megtalálhatják
a megfelelő magyarázatot az adott helyzet fenntartásának
kényszerű szükségszerűségére.
A jövő hírnökei és megmentői azok
a kis csoportok és szervezetek, lelkes aktivisták lehetnek,
akik a világ minden pontján apró, de összességükben
mégis jelentős projektek kidolgozásával igyekeznek
a rendszert kimozdítani birodalmi állandóságából.
A világot nem a politikusok és az ambiciózus iparmágnások
fogják megmenteni, hanem ezek a lélekgazdag úttörők,
akik anélkül is képesek ösztönözni másokat,
hogy a médiában címlapsztorivá érdemesülnének.
A kötetben bemutatásra kerülő programok gondolatiságában
közös az alábbi öt alapelv elfogadása: Gaia
(az egész Föld egyetlen élő organizmus), mély
ökológia (mely szerint a dolgok jelentősége nem
ítélhető meg azon az alapon, hogy mi hasznos az ember
számára és mi nem, a Föld minden teremtménye
egyenrangúan becses, a féreg éppúgy, mint az
elefánt, az esőerdő éppúgy, mint az
ember, a folyók, a hegyek stb.), permakultúra (az
állandóság kultúrája, melyben nemcsak
gyermekeink számára kell a jövőt biztosítani,
de ahogy az indiánok gondolkodnak, még a hetedik generációt
is számításba kell venni; egyúttal egy ausztrál
ökológus által kifejlesztett organikus és természetes
farmergazdálkodási modell, mely még városias
környezetben is lehetővé teszi, hogy a közösségek
önellátó élelmiszertermelésre rendezkedjenek
be, és olyan emberléptékű otthonokat építsenek,
melyek harmonikusan integrálódnak a környezetükbe),
biorégiók (tisztában kell lennünk az egyes
biorégiók eltartó képességével,
és lehetőleg annak keretein belül kell gazdálkodnunk,
a céltalan és fenntarthatatlan világméretű
szállítást, export-import tevékenységet,
kihelyezett termelést vissza kell szorítani), spiritualitás
(minden élet áldott és szent, tisztelni kell).
A nagy alapkérdés, hogy bár a hidegháború
végeztével talán elhárult a harmadik világháború
veszélye, s a Szovjetunió kipukkadásával talán
"1984"-et is megúsztuk, de vajon megúsztuk-e a "Szép
Új Világ" fenyegetését is? Vajon létezhet-e
harmadik út? A kötet szellemisége szerint a természethez
való visszatalálás és a közösségek
újraszervezése egymást feltételezőek.
A szerkesztő az európai civilizáció néhány
évezreddel ezelőtti hajnalát idézi meg, mely
matriarchális volt, békeszerető és természetközeli,
ám a mindent elsöprő lovashadsereggel betörő
indoeurópai népvándorlási hullámok szétzúzták
ezt az édenkertet. E korai civilizációt jelöli
meg követendő mintaként a ma Európájának
is. Reményei szerint Európa miután meghódította
és függőségbe taszította a világot,
talán visszatér e legősibb ideálokhoz. A természethez
való visszatérés programja a felvilágosodás
óta napirenden van, de a hatalmat és az anyagi javakat hajszoló
társadalom igaz közösségek nélkül csak
rossz kérdéseket tehet fel a természetnek, mely így
befoghatatlan marad számunkra. A visszatérés tehát
a magányos tömegembertől a közösségépítésen
keresztül halad. A problémákat megtévesztően
Észak-Dél konfliktusaként szokták ábrázolni,
holott az ellentétek valójában a globális és
a helyi, az elit és a nép között feszülnek.
A kötet első részében globális kérdéseket
feszeget: a riói konferencia kudarcának előrelátható
okait, a hagyományos gazdálkodási formák újjáélesztésének
szükségességét, az európai növénytermesztés
genetikai erózióját. A második részben
a természettel való harmónia megteremtéséről
olvashatunk: az erdőgazdálkodás új szemléletéről,
az Európa szívének tekintett Alpok iparszerű
síturizmussal történő vandál lepusztításáról,
melyeket konkrét projektek bemutatása követ. A harmadik
rész a város, a lakóhely újragondolását
taglalja, a közösségek újraépítése
révén az egykori sumér Ur városa ideáljának
újrateremtését.