E kötet szellemisége a szerkesztő szerint egyetlen mondással is összegezhető: "Jobb gyertyát gyújtani, mint a sötétséget átkozni." Elsősorban esettanulmányokat sorakoztat fel, melyek révén a legkülönbözőbb irányból jött emberek küzdelmeit ismerhetjük meg, akik az őket körülvevő közösségek, illetve természeti környezet életképességét, egészségét igyekeznek helyreállítani: a haldokló finn falu életre keltése, régi kézműves mesterségek feltámasztása, az ökoturizmus beindítása, közösségi szerepvállalás a városi lakásépítésben, sikeresen megvalósított ökofalu koncepciója Svédországban. Vizsgálják a gazdasági fejlődés ökológiai következményeit a falusias vidékeken, illetve ezek globális vonatkozásait, például a fenntartható erőforrások használatát és a mezőgazdasági biodiverzitást.
Az alapgondolat szerint lényegi és értékbeli társadalmi változások nem indulhatnak ki fentről, a kormányzat és az üzleti szféra szintjéről, s ha mégis így lenne, az többnyire a változással érintettek ellenszenvét, elutasítását váltaná ki. Lentről indulva azonban ugyancsak meddő a rendszer puszta kritizálása. A leghelyesebb út a változások irányába, ha a problémák gyökerét kezelő pozitív és előrevivő programok beindításán törjük a fejünket. Túl sok a negativitást sugárzó vita, ahol a kritikákra reagálva a hatalmi rendszer tagjai mindig megtalálhatják a megfelelő magyarázatot az adott helyzet fenntartásának kényszerű szükségszerűségére. A jövő hírnökei és megmentői azok a kis csoportok és szervezetek, lelkes aktivisták lehetnek, akik a világ minden pontján apró, de összességükben mégis jelentős projektek kidolgozásával igyekeznek a rendszert kimozdítani birodalmi állandóságából. A világot nem a politikusok és az ambiciózus iparmágnások fogják megmenteni, hanem ezek a lélekgazdag úttörők, akik anélkül is képesek ösztönözni másokat, hogy a médiában címlapsztorivá érdemesülnének.
A kötetben bemutatásra kerülő programok gondolatiságában közös az alábbi öt alapelv elfogadása: Gaia (az egész Föld egyetlen élő organizmus), mély ökológia (mely szerint a dolgok jelentősége nem ítélhető meg azon az alapon, hogy mi hasznos az ember számára és mi nem, a Föld minden teremtménye egyenrangúan becses, a féreg éppúgy, mint az elefánt, az esőerdő éppúgy, mint az ember, a folyók, a hegyek stb.), permakultúra (az állandóság kultúrája, melyben nemcsak gyermekeink számára kell a jövőt biztosítani, de ahogy az indiánok gondolkodnak, még a hetedik generációt is számításba kell venni; egyúttal egy ausztrál ökológus által kifejlesztett organikus és természetes farmergazdálkodási modell, mely még városias környezetben is lehetővé teszi, hogy a közösségek önellátó élelmiszertermelésre rendezkedjenek be, és olyan emberléptékű otthonokat építsenek, melyek harmonikusan integrálódnak a környezetükbe), biorégiók (tisztában kell lennünk az egyes biorégiók eltartó képességével, és lehetőleg annak keretein belül kell gazdálkodnunk, a céltalan és fenntarthatatlan világméretű szállítást, export-import tevékenységet, kihelyezett termelést vissza kell szorítani), spiritualitás (minden élet áldott és szent, tisztelni kell).
A nagy alapkérdés, hogy bár a hidegháború végeztével talán elhárult a harmadik világháború veszélye, s a Szovjetunió kipukkadásával talán "1984"-et is megúsztuk, de vajon megúsztuk-e a "Szép Új Világ" fenyegetését is? Vajon létezhet-e harmadik út? A kötet szellemisége szerint a természethez való visszatalálás és a közösségek újraszervezése egymást feltételezőek. A szerkesztő az európai civilizáció néhány évezreddel ezelőtti hajnalát idézi meg, mely matriarchális volt, békeszerető és természetközeli, ám a mindent elsöprő lovashadsereggel betörő indoeurópai népvándorlási hullámok szétzúzták ezt az édenkertet. E korai civilizációt jelöli meg követendő mintaként a ma Európájának is. Reményei szerint Európa miután meghódította és függőségbe taszította a világot, talán visszatér e legősibb ideálokhoz. A természethez való visszatérés programja a felvilágosodás óta napirenden van, de a hatalmat és az anyagi javakat hajszoló társadalom igaz közösségek nélkül csak rossz kérdéseket tehet fel a természetnek, mely így befoghatatlan marad számunkra. A visszatérés tehát a magányos tömegembertől a közösségépítésen keresztül halad. A problémákat megtévesztően Észak-Dél konfliktusaként szokták ábrázolni, holott az ellentétek valójában a globális és a helyi, az elit és a nép között feszülnek. A kötet első részében globális kérdéseket feszeget: a riói konferencia kudarcának előrelátható okait, a hagyományos gazdálkodási formák újjáélesztésének szükségességét, az európai növénytermesztés genetikai erózióját. A második részben a természettel való harmónia megteremtéséről olvashatunk: az erdőgazdálkodás új szemléletéről, az Európa szívének tekintett Alpok iparszerű síturizmussal történő vandál lepusztításáról, melyeket konkrét projektek bemutatása követ. A harmadik rész a város, a lakóhely újragondolását taglalja, a közösségek újraépítése révén az egykori sumér Ur városa ideáljának újrateremtését.

Ismertetők

Katalógus