Az 1995 márciusában Koppenhágában rendezett csúcstalálkozóra készült tanulmány az elmúlt néhány év során a világban tapasztalt riasztó politikai és gazdasági fejlemények fényében veszi számba korunk társadalmi kulcsproblémáit: a világpolgárság és az új népvándorlás kérdéseit, a menekültkérdést, a jog és a közrend világméretekben tapasztalható megrendülését, a végeérhetetlen küzdelmet a kábítószeriparral, az etnikai és vallási konfliktusokat, a közegészségügy helyzetét, az adósságcsapdát, a szociális védőháló lyukait, a világvárosok helyzetét, a fegyvertartás terjedését, a kereskedelmi árucikké vált oktatást, a nagyvállalati jótékonykodást, a társadalom megtartó szövetének fellazulását, az intézmények válságát.
Bevezetőjében áttekinti a globalizáció alapkérdéseit, és számba veszi annak társadalmi költségét, végezetül összegzi az ijesztő állapotokat és a lehetséges jövőképet. A gyors technológiai fejlődést és a piac nagymértékű expanzióját nagyfokú elszegényedés és munkanélküliség kíséri. A fejlődési irányok ellenőrizhetetlenek, az erőszak kiteljesedésére lehet számítani, a hagyományos társadalmi szolidaritást annak beteges formája váltja fel, bandák, maffiák, vallási szélsőségesek képében, s az intolerancia és a diszkrimináció felerősödése felveti a fasizmus újjáéledésének rémképét is. A kötet érthetően a nemzetközi szervezetek (ENSZ, NGO-k, emberjogi, környezetvédelmi, békefenntartó szervezetek stb.) létében látja a remény csíráit, melyek új jelentést adnak a világközösség fogalmának. Ilyenformán a globalizációt ellentmondásos folyamatként kezeli, mely egyrészt zülleszti a nemzeteket és a társadalmi összetartást, másrészt lehetővé teszi és ösztönzi a nemzetközi együttműködés új formáit.
A koppenhágai jelentés - a veszteségek és a nem sok jóval kecsegtető várakozások tudatában is - a szerzői szerint amúgy sem megkerülhető világpolgárság, világkormányzás bátorításában, kibontakoztatásának egyengetésében és a nemzetközi intézményrendszer célzott továbbfejlesztésében látja a kiutat, tulajdonképpen állást foglalva a globalizmus mellett. Belátva, hogy a transznacionális vállalatoknak biztosított túlzott szabadság, mely nem párosult a társadalmi és környezeti felelősségvállalás megkövetelésével, radikális változást sürget, nem a globalizmus visszaszorítását jelöli meg követendő célként, hanem alig burkoltan a káros folyamatoknak a kibontakoztatandó világállam révén történő kezelését. Miközben ez egy ENSZ-jelentés esetében talán részben érthető is, mégis ijesztő végkövetkeztetés. (A világszervezet - a bürokráciákra jellemzően - öncélú, hatalmát, szerepét kiteljesíteni igyekvő önmozgásba kezdett). Az intézményi változásokra tett javaslatok közvetve vagy közvetlenül többnyire mind az ENSZ intézményei számának növelését, a meglévők erősítését jelölik meg célként, sürgetik a globális problémák kezeléséhez szükséges pénzalapok megteremtését (Global Human Security Fund). A világállam új adónemei és intézményei is terítékre kerülnek: a külkereskedelem, a nemzeti jövedelem megadóztatása, energiaadó, a fegyverkezési kiadások csökkenéséből eredő megtakarítások egy részének központosítása, új világpénz és új világbank felállítása (World Central Bank).

Ismertetők

Katalógus