Az 1995 márciusában Koppenhágában rendezett
csúcstalálkozóra készült tanulmány
az elmúlt néhány év során a világban
tapasztalt riasztó politikai és gazdasági fejlemények
fényében veszi számba korunk társadalmi kulcsproblémáit:
a világpolgárság és az új népvándorlás
kérdéseit, a menekültkérdést, a jog és
a közrend világméretekben tapasztalható megrendülését,
a végeérhetetlen küzdelmet a kábítószeriparral,
az etnikai és vallási konfliktusokat, a közegészségügy
helyzetét, az adósságcsapdát, a szociális
védőháló lyukait, a világvárosok
helyzetét, a fegyvertartás terjedését, a kereskedelmi
árucikké vált oktatást, a nagyvállalati
jótékonykodást, a társadalom megtartó
szövetének fellazulását, az intézmények
válságát.
Bevezetőjében áttekinti a globalizáció
alapkérdéseit, és számba veszi annak társadalmi
költségét, végezetül összegzi az ijesztő
állapotokat és a lehetséges jövőképet.
A gyors technológiai fejlődést és a piac nagymértékű
expanzióját nagyfokú elszegényedés és
munkanélküliség kíséri. A fejlődési
irányok ellenőrizhetetlenek, az erőszak kiteljesedésére
lehet számítani, a hagyományos társadalmi szolidaritást
annak beteges formája váltja fel, bandák, maffiák,
vallási szélsőségesek képében,
s az intolerancia és a diszkrimináció felerősödése
felveti a fasizmus újjáéledésének rémképét
is. A kötet érthetően a nemzetközi szervezetek
(ENSZ, NGO-k, emberjogi, környezetvédelmi, békefenntartó
szervezetek stb.) létében látja a remény csíráit,
melyek új jelentést adnak a világközösség
fogalmának. Ilyenformán a globalizációt ellentmondásos
folyamatként kezeli, mely egyrészt zülleszti a nemzeteket
és a társadalmi összetartást, másrészt
lehetővé teszi és ösztönzi a nemzetközi
együttműködés új formáit.
A koppenhágai jelentés - a veszteségek és a
nem sok jóval kecsegtető várakozások tudatában
is - a szerzői szerint amúgy sem megkerülhető
világpolgárság, világkormányzás
bátorításában, kibontakoztatásának
egyengetésében és a nemzetközi intézményrendszer
célzott továbbfejlesztésében látja a
kiutat, tulajdonképpen állást foglalva a globalizmus
mellett. Belátva, hogy a transznacionális vállalatoknak
biztosított túlzott szabadság, mely nem párosult
a társadalmi és környezeti felelősségvállalás
megkövetelésével, radikális változást
sürget, nem a globalizmus visszaszorítását jelöli
meg követendő célként, hanem alig burkoltan a
káros folyamatoknak a kibontakoztatandó világállam
révén történő kezelését.
Miközben ez egy ENSZ-jelentés esetében talán
részben érthető is, mégis ijesztő végkövetkeztetés.
(A világszervezet - a bürokráciákra jellemzően
- öncélú, hatalmát, szerepét kiteljesíteni
igyekvő önmozgásba kezdett). Az intézményi
változásokra tett javaslatok közvetve vagy közvetlenül
többnyire mind az ENSZ intézményei számának
növelését, a meglévők erősítését
jelölik meg célként, sürgetik a globális
problémák kezeléséhez szükséges
pénzalapok megteremtését (Global Human Security Fund).
A világállam új adónemei és intézményei
is terítékre kerülnek: a külkereskedelem, a nemzeti
jövedelem megadóztatása, energiaadó, a fegyverkezési
kiadások csökkenéséből eredő megtakarítások
egy részének központosítása, új
világpénz és új világbank felállítása
(World Central Bank).