Az egyre növekvő mértékben mobilizálódó,
ugyanakkor önzőn befelé forduló, áruorientált
társadalmak korában, amelyben inkább a helyi közösségek
halála tapasztalható, semmint újjáéledésük,
a romlást megállító valamennyi gondolat fontos
lehet. Bár terjedelmes irodalma van annak, hogy elvben miképpen
építsünk időtállóbb közösségeket,
a gyakorlati válasz általában jótékony
homályba vész. Ez a tanulmánykötet nem utópista
vágyakozás, nem is tervezői kézikönyv,
hanem komoly kísérlet a valós kérdések
megfogalmazására. A szerzők megvizsgálják
a helyi közösségek természetét és
a társadalmi tőkeképzés módszereit,
az ökoszisztémák figyelembe vételével
eredeti megközelítést dolgoznak ki a városias
területek szomszédsági viszonyainak megtervezésére
és kialakítására, gyakorlati programot készítenek
a helyi erőforrásokkal történő gazdálkodásra,
és kitérnek a közösségorientált döntéshozatalra
is. A kötet végén terjedelmes függelékben
mutatják be az ökotelepülés, az ökofalu témájában
(irodalmi kutatás és mélyinterjúk készítése
révén) végzett világméretű felmérésük
eredményeit, hosszú listáját adva a felkutatott
és tipizált ökotelepüléseknek, kiegészítve
az Egyesült Királyságból, Európából,
az USÁ-ból és Ausztráliából vett
részletes esettanulmányokkal (ökofaluk, telefaluk, zöldövezeti
városépítés, városrehabilitáció).
A kötet szerzői egy társadalom- és környezettudósokból,
várostervezőkből, építészekből
álló tudományközi munkacsoport tagjai. A szerzők
egyike egyben a kötet szerkesztője, Hugh Barton, aki a fenntartható
települések tervezése, a környezeti döntéshozatal
kérdéseiben egyetemi előadóként, kutatóként
és tanácsadóként tevékenykedik, jelenleg
a WHO Egészséges városokért és városfejlesztésért
együttműködési központjának igazgatósági
tagja.
Már maga az is kérdés, hogy mit is jelentsen a neighbourhood,
a kötetben központi kategóriaként általánosan
használt fogalom, mely jelentheti a szomszédot, a szomszédságot,
egy negyedet, egy negyed lakóit. A szerkesztő leginkább
a település, a körzet, a környék, a sajátos,
egyben családias hangulattal, arculattal rendelkező negyed
értelmében használja e kifejezést, földrajzilag
szerveződött, jól körülhatárolható
és valamilyen szinten együttműködésben élő
lakóközösséget, kisközösséget,
helyi közösséget feltételezve. Lényegében
egy többé-kevésbé jól körülhatárolható
lakónegyedről van szó, esetleg vegyes hasznosítású
körzetről, legfeljebb 4-6 ezer fős állandó,
nem mozgékony népességgel, saját elemi iskolával
és közösségi házzal, mely bizonyos mértékig
fizikailag is elhatárolódik a környező területektől,
de feltétlenül gyalogosbarát, emberléptékű.
Nem feltétlenül kell helyi közszolgáltatások
köré szerveződnie, de feltétlenül olyan
identitással kell rendelkeznie, melyet a helybéliek érzékelnek
és értékként kezelnek. A kötet értelmezésében
a közösség (community) ettől eltérő,
társadalmi fogalom, mely nem feltétlenül vonja maga
után a helyhez kötöttséget. Inkább közös
érdekekkel, érdeklődéssel rendelkező
emberek egymást számításba vevő, esetleg
baráti alapon szerveződő hálózata. Természetesen
vannak olyan érdekalapú közösségek, melyek
sajátos helyhez kötöttséggel is rendelkeznek (iskola,
munkahely, klub).
A könyv számba veszi a szomszédság különböző
vonatkozásait: a várostervezők elsődleges értelmezése
szerinti funkcionális szomszédságot, azután
az építészek számára izgalmas esztétikai
megközelítést, a szomszédságot mint helyet,
s végül magát a helyet belakó közösséget.
Gondosan fejtegeti a címben használt fenntarthatóság
fogalmat is, mely a szerkesztő szerint a fenntartható fejlődés
összetételében igen gyakran és slamposan használt
kifejezés, mintegy az ökoelkötelezettség kötelező
kinyilvánítási formája, miközben a fogalompár
önmagában is egy paradoxon. Két kibékíthetetlen
dolgot próbál összeboronálni: az ökológiai
fenntarthatóságot a gazdasági fejlődéssel.
Ennek lett aztán következménye a két egymásnak
feszülő oldal szempontjait hangsúlyozó két
fajta értelmezés: az ökocentrikus (a globális
ökológiai kérdéseket előbbre soroló)
és az antropocentrikus (amely a jelenkori igények kielégítését
helyezi előtérbe, azzal a megkötéssel, hogy a
jövő nemzedékek igénykielégítését
se veszélyeztesse). A kötet célja, hogy a helyi közösségek
szintjén tapogassa ki e két megközelítés
holisztikus egybefésülésének lehetőségeit.
Mivel vállaltan eklektikus munkáról van szó,
és a szomszédság, közösség, falu
fogalmak jelentéstartalma meglehetősen kontextusfüggő,
így minden szerző szabadon, akár más-más
értelmezésben is használja ezeket. Bevezetik a szomszédség
altípusait is, ahol a helyi ellátási körzet (local
catchment area - amely 5-10 perces gyaloglással, illetve 4-800
méteren belül elérhető közszolgáltatások
köré szerveződik) és a környezetorientált
zóna (environmental area - közlekedés elől
elzárt területek) külön-külön, vagy együtt
is megfelelhetnek egy megkülönböztethető identitással
rendelkező, általában saját névvel is
rendelkező szomszédsági körzetnek (neighbourhood),
amelyben a gyalogosok és a kerékpárosok előnyt
élveznek. A városrész, negyed (township) egy
nagyobb lélekszámú egység, több ellátási
körzetet foglal magába, de magasabb szintű, esetleg specializált
ellátási szolgáltatásokat, szélesebb
körű foglalkoztatási lehetőségeket biztosítva.
A lakópark, lakóövezet (home-zone) egy időben
épült, egy út, zsákutca, tér mentén
csoportosuló, esetleg egy tömböt alkotó, azonos
karakterű lakóházak együttese, amelynek úthálózata
néha kifejezetten gyalogos- és kerékpárforgalomnak
van fenntartva.
A szerzők a fogalomhasználatbéli finom eltérések
ellenére a szomszédságot alapvetően mint városi
faluközösséget értelmezik, a lakóövezetet
mint aktuális szomszédságot, a helyi közösséget
mint helyi társadalmi hálózatot.
A kötet négy nagy részben tárgyalja a fenti témát:
az elsőben a fogalmi keretek felállítása után
felméri a helyi közösségek, a fenntartható
közösségek tekintetében a mai helyzetet (egyáltalán
van-e jelenleg igény a helyi társadalmakra, ugyanakkor a
jelen folyamatai fenntarthatóak-e). Ez a rész szándékoltan
kiábrándító, le kívánja hűteni
az idealista várakozásokat: a fenntartható közösségek
megteremtése nem könnyű, a megteendő lépések
nem nyilvánvalóak, az alapkérdés mégsem
elsősorban a tudás megléte, hanem hogy az akarat megvan-e.
A második részben a szomszédság-tervezés
elméletét, annak nehézségeit és alapelveit
tisztázzák, s bemutatják a függelékben
leltárba vett megvalósult szomszédság/ökofalu
programok vizsgálatának eredményeit. Végkövetkeztetéseikben
sajnálattal állapítják meg, hogy az igazán
holisztikus és ténylegesen meg is valósított
koncepciók száma meghökkentően alacsony. A következő
rész a szintén a függelékben dokumentált
esettanulmányok alapján elemzi a helyi közösségek
változását, fejlődését, erőforrás-hasznosítását
és igazgatásuk, kormányzásuk kérdéseit,
a decentralizált döntéshozatalt. A záró
rész a megújítható helyi energiaforrások,
az önellátó élelmezés, a helyi közlekedés,
megközelíthetőség lehetőségeit
(gyalogosok, kerékpárosok, tömegközlekedés,
autóhasználat) taglalja, illetve azt a kérdést,
hogy a helyi közösségek bírnak-e bűnmegelőző,
biztonságfokozó potenciállal.