Az egyre növekvő mértékben mobilizálódó, ugyanakkor önzőn befelé forduló, áruorientált társadalmak korában, amelyben inkább a helyi közösségek halála tapasztalható, semmint újjáéledésük, a romlást megállító valamennyi gondolat fontos lehet. Bár terjedelmes irodalma van annak, hogy elvben miképpen építsünk időtállóbb közösségeket, a gyakorlati válasz általában jótékony homályba vész. Ez a tanulmánykötet nem utópista vágyakozás, nem is tervezői kézikönyv, hanem komoly kísérlet a valós kérdések megfogalmazására. A szerzők megvizsgálják a helyi közösségek természetét és a társadalmi tőkeképzés módszereit, az ökoszisztémák figyelembe vételével eredeti megközelítést dolgoznak ki a városias területek szomszédsági viszonyainak megtervezésére és kialakítására, gyakorlati programot készítenek a helyi erőforrásokkal történő gazdálkodásra, és kitérnek a közösségorientált döntéshozatalra is. A kötet végén terjedelmes függelékben mutatják be az ökotelepülés, az ökofalu témájában (irodalmi kutatás és mélyinterjúk készítése révén) végzett világméretű felmérésük eredményeit, hosszú listáját adva a felkutatott és tipizált ökotelepüléseknek, kiegészítve az Egyesült Királyságból, Európából, az USÁ-ból és Ausztráliából vett részletes esettanulmányokkal (ökofaluk, telefaluk, zöldövezeti városépítés, városrehabilitáció).

A kötet szerzői egy társadalom- és környezettudósokból, várostervezőkből, építészekből álló tudományközi munkacsoport tagjai. A szerzők egyike egyben a kötet szerkesztője, Hugh Barton, aki a fenntartható települések tervezése, a környezeti döntéshozatal kérdéseiben egyetemi előadóként, kutatóként és tanácsadóként tevékenykedik, jelenleg a WHO Egészséges városokért és városfejlesztésért együttműködési központjának igazgatósági tagja.

Már maga az is kérdés, hogy mit is jelentsen a neighbourhood, a kötetben központi kategóriaként általánosan használt fogalom, mely jelentheti a szomszédot, a szomszédságot, egy negyedet, egy negyed lakóit. A szerkesztő leginkább a település, a körzet, a környék, a sajátos, egyben családias hangulattal, arculattal rendelkező negyed értelmében használja e kifejezést, földrajzilag szerveződött, jól körülhatárolható és valamilyen szinten együttműködésben élő lakóközösséget, kisközösséget, helyi közösséget feltételezve. Lényegében egy többé-kevésbé jól körülhatárolható lakónegyedről van szó, esetleg vegyes hasznosítású körzetről, legfeljebb 4-6 ezer fős állandó, nem mozgékony népességgel, saját elemi iskolával és közösségi házzal, mely bizonyos mértékig fizikailag is elhatárolódik a környező területektől, de feltétlenül gyalogosbarát, emberléptékű. Nem feltétlenül kell helyi közszolgáltatások köré szerveződnie, de feltétlenül olyan identitással kell rendelkeznie, melyet a helybéliek érzékelnek és értékként kezelnek. A kötet értelmezésében a közösség (community) ettől eltérő, társadalmi fogalom, mely nem feltétlenül vonja maga után a helyhez kötöttséget. Inkább közös érdekekkel, érdeklődéssel rendelkező emberek egymást számításba vevő, esetleg baráti alapon szerveződő hálózata. Természetesen vannak olyan érdekalapú közösségek, melyek sajátos helyhez kötöttséggel is rendelkeznek (iskola, munkahely, klub).

A könyv számba veszi a szomszédság különböző vonatkozásait: a várostervezők elsődleges értelmezése szerinti funkcionális szomszédságot, azután az építészek számára izgalmas esztétikai megközelítést, a szomszédságot mint helyet, s végül magát a helyet belakó közösséget. Gondosan fejtegeti a címben használt fenntarthatóság fogalmat is, mely a szerkesztő szerint a fenntartható fejlődés összetételében igen gyakran és slamposan használt kifejezés, mintegy az ökoelkötelezettség kötelező kinyilvánítási formája, miközben a fogalompár önmagában is egy paradoxon. Két kibékíthetetlen dolgot próbál összeboronálni: az ökológiai fenntarthatóságot a gazdasági fejlődéssel. Ennek lett aztán következménye a két egymásnak feszülő oldal szempontjait hangsúlyozó két fajta értelmezés: az ökocentrikus (a globális ökológiai kérdéseket előbbre soroló) és az antropocentrikus (amely a jelenkori igények kielégítését helyezi előtérbe, azzal a megkötéssel, hogy a jövő nemzedékek igénykielégítését se veszélyeztesse). A kötet célja, hogy a helyi közösségek szintjén tapogassa ki e két megközelítés holisztikus egybefésülésének lehetőségeit. Mivel vállaltan eklektikus munkáról van szó, és a szomszédság, közösség, falu fogalmak jelentéstartalma meglehetősen kontextusfüggő, így minden szerző szabadon, akár más-más értelmezésben is használja ezeket. Bevezetik a szomszédség altípusait is, ahol a helyi ellátási körzet (local catchment area - amely 5-10 perces gyaloglással, illetve 4-800 méteren belül elérhető közszolgáltatások köré szerveződik) és a környezetorientált zóna (environmental area - közlekedés elől elzárt területek) külön-külön, vagy együtt is megfelelhetnek egy megkülönböztethető identitással rendelkező, általában saját névvel is rendelkező szomszédsági körzetnek (neighbourhood), amelyben a gyalogosok és a kerékpárosok előnyt élveznek. A városrész, negyed (township) egy nagyobb lélekszámú egység, több ellátási körzetet foglal magába, de magasabb szintű, esetleg specializált ellátási szolgáltatásokat, szélesebb körű foglalkoztatási lehetőségeket biztosítva. A lakópark, lakóövezet (home-zone) egy időben épült, egy út, zsákutca, tér mentén csoportosuló, esetleg egy tömböt alkotó, azonos karakterű lakóházak együttese, amelynek úthálózata néha kifejezetten gyalogos- és kerékpárforgalomnak van fenntartva.

A szerzők a fogalomhasználatbéli finom eltérések ellenére a szomszédságot alapvetően mint városi faluközösséget értelmezik, a lakóövezetet mint aktuális szomszédságot, a helyi közösséget mint helyi társadalmi hálózatot.
A kötet négy nagy részben tárgyalja a fenti témát: az elsőben a fogalmi keretek felállítása után felméri a helyi közösségek, a fenntartható közösségek tekintetében a mai helyzetet (egyáltalán van-e jelenleg igény a helyi társadalmakra, ugyanakkor a jelen folyamatai fenntarthatóak-e). Ez a rész szándékoltan kiábrándító, le kívánja hűteni az idealista várakozásokat: a fenntartható közösségek megteremtése nem könnyű, a megteendő lépések nem nyilvánvalóak, az alapkérdés mégsem elsősorban a tudás megléte, hanem hogy az akarat megvan-e. A második részben a szomszédság-tervezés elméletét, annak nehézségeit és alapelveit tisztázzák, s bemutatják a függelékben leltárba vett megvalósult szomszédság/ökofalu programok vizsgálatának eredményeit. Végkövetkeztetéseikben sajnálattal állapítják meg, hogy az igazán holisztikus és ténylegesen meg is valósított koncepciók száma meghökkentően alacsony. A következő rész a szintén a függelékben dokumentált esettanulmányok alapján elemzi a helyi közösségek változását, fejlődését, erőforrás-hasznosítását és igazgatásuk, kormányzásuk kérdéseit, a decentralizált döntéshozatalt. A záró rész a megújítható helyi energiaforrások, az önellátó élelmezés, a helyi közlekedés, megközelíthetőség lehetőségeit (gyalogosok, kerékpárosok, tömegközlekedés, autóhasználat) taglalja, illetve azt a kérdést, hogy a helyi közösségek bírnak-e bűnmegelőző, biztonságfokozó potenciállal.

Ismertetők

Katalógus