Túlélésünk egyik alapkérdése, hogy a fogyasztói monokultúrát meghaladva helyreállítsuk a kulturális és a biológiai sokféleséget. A kötet kitűnően illusztrálja, hogy az élővilággal való kapcsolatunk újraépítése során, a globalizáció gyilkos természetével szembeszállva miért nem hagyhatjuk figyelmen kívül a számítástechnikát. A szerző ragyogóan elemzi, hogy a számítástechnikával terhelt kulturális minták miképp járulnak hozzá a globális ökológiai válsághoz, s egyúttal alternatívákat kínál arra, hogyan építhetjük be mégis a számítástechnikát az oktatásba. Művével arra is figyelmeztet: nem hagyhatjuk, hogy a technológiai haladás katonái döntsenek az oktatás, a közösségek, kulturális identitásunk jövőjéről. Komoly munícióval szolgál a tömegmédiumokban és a véleményformálók körében eluralkodott technikai optimizmus ellenében. És segítségünkre lehet abban is, hogy az oktatást megmentsük a morális kiüresedéstől és a cyberlelkűség ökológiai analfabétizmusától.
Az 1980-as évek vége óta beszélhetünk komolyabban a számítástechnika betöréséről az oktatásba, s a kérdés azóta is az, hogy e folyamat hívei és előrelendítői vajon tisztában vannak-e azzal, hogy a számítástechnika kulturális közvetítő és így társadalomformáló eszköz. A szerző úgy látja, hogy a számítógép megjelenése a tanulásban összefüggésben van a környezeti szempontból destruktív kulturális minták és gyakorlatok terjedésével. Könyve két nagy részben a kulturális és ökológiai következményeket, illetve az oktatási következményeket taglalja.
A globalizáció erői természetesen messianisztikus módon szemlélik a számítógépet, amely új piacot teremt, ezáltal csökkenti a szegénységet, a fejletlenebb világ elmaradottságát, növeli a termelékenységet a javak és a szolgáltatások terén a szűkülő erőforrások ellenére is. De látni kell, hogy az ipari forradalom is kétarcú folyamat volt: egyrészt növelte az átlagemberek anyagi életminőségét, életszínvonalát, ugyanakkor tönkretette az önellátó és jelképekben gazdag kultúrákat, letarolta a tájat, s olyan pályára állította az emberiséget, mely ökológiailag zsákutcának, önfelszámolásnak tekinthető. Az információs társadalom is hozzájárul a hagyományos kultúrák felszámolódásához. Ugyanilyen ellentmondásos magának a tudománynak a szerepe, mely egyik oldalról az anyagi világ, a természet megértése révén növeli technológiai kikezdhetetlenségünket, másrészt fejlődésével hitelteleníti a mítoszteremtő képességgel megáldott, morálisan koherens kultúrákat, s ezzel az erkölcsi relativizmust erősítve a fogyasztói társadalom kibomlását gyorsítja. A számítástechnika hasznos felhasználási lehetőségei mellett segített újraéleszteni a haladás mítoszát, melyet kissé elhomályosított két világégés és a kormányok tehetetlensége a jólét és szegénység közötti egyre táguló szakadék kezelésére, ugyanakkor olyan izgalmas kihívásokkal és lehetőségekkel babonázott meg bennünket ez az új technológia, amelyek elfedték előlünk a benne rejlő kétarcúságot.
A kötet első része ezeket a kétélű problémákat taglalja az egyén, a közösségek és a természeti környezet vonatkozásában. A szerző itt teremti meg a fogalmi kereteket annak megértéséhez, hogyan válik a számítógép-alapú kultúra globalizációja a 19. századból már megismert gyarmatosítás még destruktívabb formájává. Elemzi a virtuális tér és a mindennapi, valóságos élet különbözőségét, azt, hogy ökológiai válságunk valójában kulturális hitvilágunk és értékeink válsága. Az adat felértékelődik és elhomályosítja, behelyettesíti a helyi közösségek bölcsességét. A számítógép vezérelte "újgondolkodás" elfedi előlünk az ökológiai válság kulturális gyökereit, s tovább erőlteti azt a menedzsment-szemléletet, mely a megoldásokat mindig tudományos és technológiai vonatkozásokban keresi.
A második rész az oktatásban megkövetelt változásokat tárgyalja. A számítástechnikai alapú tanulás, az oktató szoftverek mind az elsődleges szocializáció részei, ezért a tanár-diák kapcsolat nem nélkülözhető ilyen segédletek mellett sem. Komoly veszélyt hordoz magában, hogy az oktató szoftverek programozóinak gondolati mintái és kulturális előfeltevései válnak meghatározó szocializációs tényezőkké. A felsőoktatás mind olyan területeket pártfogol, melyek további technológiai fejlődést váltanak ki, miközben a legkevésbé sem biztosít fórumot annak feltárására, hogy az ezek nyomán megvalósuló kulturális értékbeli és gyakorlati változások, torzulások milyen következményekkel járnak a környezetre nézve. Egy ilyen fórum megteremése a szerző szerint esszenciális része kell, hogy legyen a demokráciának. Miközben az egész kötet arról szól, hogy a számítástechnika eluralkodása miként globalizálja az ökológiailag destruktív kulturális mintákat, a szerző pesszimistán állapítja meg, hogy az oktatási rendszer ma még éppen annak érdekében teszi a legnagyobb erőfeszítéseket, hogy minden tanterembe kerüljön számítógép és az egyetemi kurzusok átköltözzenek az internetre.

Ismertetők

Katalógus