A tanulmánygyűjtemény egy svédországi antropológus kutatócsoport kezdeményezéséből született. A gazdasági, politikai és kulturális marginalizálódás jelenségét vizsgálták, egyrészt a fejlődő világ országaiban, másrészt a fejlett államokban kisebbségben élő őslakosok között. Kérdésfeltevésük az volt, hogyan élik meg ezek a csoportok a "fejletlen" és az "őslakos" bélyeget, hogyan hatnak ezek önértékelésükre?
A marginalitás természetesen csak európai nézőpontból érvényes kijelentés, s mint ilyen, önkényes. A mai ökológiai válság idején a nyugati civilizáció hajlamos a természettel való együttélés ideális képét vetíteni az őslakos népekre. Ez a kép leegyszerűsítő, s helyenként fals is. Tetten érhető azonban, hogy jelentős mértékben hatást gyakorol az őslakos népek önképére, önértékelésére. És ezáltal megint csak az történik, ami évszázadok óta mindig: a mi róluk alkotott képünk és az ő magukról alkotott képük egyaránt az európai értékítéletet tükrözi. Bizonyos népek kezdenek kialakítani ellen-imázsokat, s megfogalmazni ők maguk, hogy milyenek kívánnak lenni. Más népek a hasznukra fordítják azt, hogy a fehérek "született ökológusoknak" tartják őket, s közülük azok, akik képesek kultúrájuk jelenségeit lefordítani a modern média nyelvére, új elitté válhatnak. A természeti népek gyakran azért fogadják el a nekik felajánlott szerepeket, mert így legalább szót kaphatnak a nyilvánosság előtt. Ám természetesen nem mindenki képes élni ezzel a lehetőséggel.

A kanadai Új-Skóciában élő Mikmak indiánok példája jól szemlélteti az őslakos és a környezetvédő mozgalmak összefonódását. A környezetvédők szívesen működnek együtt velük, mert ők is az ipari társadalom kritikáját hangoztatják, s ugyanakkor az indiánok is egyre eredményesebben használják törekvéseikben a környezetvédelmi érveket. A retorikának, tudjuk, hatalmi jelentősége van: elfogadni egy nyelvet, egy gondolkodásmód elfogadását is jelenti. A nyugati típusú civilizáció igyekszik megfosztani kontextusuktól az őslakosok fogalmait, ezzel védtelenné téve azokat, akik egy más típusú gondolatrendszer koordinátái közt éltek.

A kötet I. része antropológiai szempontból vizsgálja a posztmodern személyiség szerkezetét, a hatalmi struktúrák anyagi és szellemi vonatkozásait. Elemzi, hogyan alakul ki a mai modern ember gyökértelensége, hogyan kerültek válságba a tekintélyek, hogyan hálóz be mindent a manipuláció, miért lesznek céltalanok az életek, amikor nincs már "nagy közös elbeszélés", nincsenek szabályok.

A továbbiakban következő, terepi kutatásokból született esettanulmányok gondosan meghatározzák elméleti alapállásukat és a legújabb antropológiai iskolák fogalmi nyelvén fejtik ki következtetéseiket, jelentős jegyzetapparátussal alátámasztva azokat.

A II. rész az amerikai indiánok és a fehérek közös történelmét tekinti át. Az őslakosok csoporthoz tartozás tudata jelentős változáson ment át: a szétszórt etnikai csoportok a fehérekkel való harcok során, illetve részint a fehér adminisztráció hatására önmagukat egységes népekként kezdték meghatározni. Ez a folyamat a személyiség modernizációjának tekinthető.
A sziúk Pine Ridge Rezervátumát a gazdasági függőség és az élénk politikai önállósulási törekvések kontrasztja jellemzi. Az amerikai kormánynak az indiánokkal szembeni hivatalos politikája kezdettől az asszimilációt sürgette. A rezervátumot sokáig csak ideiglenes átnevelő helynek tekintették, ám az átnevelés korántsem haladt olyan gyorsan, mint gondolták. Az 50-es évek erőszakos városba telepítései sem hoztak sikert. 1968-ban megalakult az alulról szerveződő AIM (American Indian Movement), az Amerikai Indián Mozgalom, amely az őslakosok politikai törekvéseinek ad hangot.
A rezervátumokban ma népbetegség az alkoholizmus, rendkívül magas a munkanélküliség, sok az öngyilkosság, alacsony a várható élettartam. Jellemző ugyanakkor bizonyos kulturális rezisztencia. A sziú élet szellemi síkon tovább él, megtartják szertartásaikat, s áthatja életüket a felsőbbrendű hatalmak jelenlétének tudata.
A sziúkra általában jellemző a problémákkal való nyílt szembenézés, az önirónia, és az egyéni stílusú életvezetés. Ezek még múltjuk örökségei. Ma az egyén megítélésében fontos szerepet kap náluk, hogy valaki hány százalékban indián. Korunkra jellemző módon a Farkasokkal táncoló c. mozifilm nagy hatással volt a sziúk önképére: valósággal visszakapták múltjukat. Azóta a többi indián törzs is őket tartja a "legindiánabbnak".

A III. rész a harmadik világ országaiból hoz esettanulmányokat. Áttekinti az indiai társadalmi mozgalmak történetét, és ennek tükrében a személyiség változásait. Az erdőben élő rabhas törzs primitív életmódot folytat, a helyi középosztály lenézi őket, mert piszkosak, iskolázatlanok. Az angol gyarmati uralom alatt az erdők felügyeletével voltak megbízva, amit sikerrel teljesítettek is. Ma jórészt favágásból kénytelenek élni. Ugyanakkor a tömeges erdőirtások komoly gondokat okoznak Indiának, a pusztító árvizek is ezzel hozhatók összefüggésbe. Veszélybe került a bengáli tigris és más védendő fajok élőhelye is. Amikor a WWF elindította Tigrisvédelmi programját, a közvélemény a rabhasok ellen fordult. A rabhasok képtelenek volnának másutt élni, mint az erdőben, így tulajdonképpen saját élőhelyüket is veszélyeztetik. Viszont ők lehetnének az erdő legjobb gazdái, hiszen nagyon jól ismerik azt.
A szintén indiai Van Gujjar népcsoport nomád legeltető életmódja ugyancsak szembekerült a természetvédelem érdekeivel, ám a konfliktust sikerült rendezni.
A sikert az magyarázhatja, hogy ők mozgalmat indítottak céljaikért: elsajátították azt a globális nyelvet, amin a környezeti problémák iránt érzékeny közvélemény ma ért, a természet védőinek kezdték látni és láttatni magukat. Mindez két évtizeden belül zajlott le, nemzetközi civil szervezetek segítségével.

Ismertetők

Katalógus