A kiadvány anyagát egy ázsiai nemzetközi konferencia szolgáltatta, melyet az UNESCO, az UNEP és az IUCN szervezett Bangkokban. (Az IUCN korábban már rendezett hasonló regionális konferenciát Európában és Dél-Amerikában is.) A "Kommunikációs és oktatási stratégiák. Párbeszéd az ázsiai környezetvédelmi minisztériumok és lehetséges együttműködő partnereik között" címet viselő tanácskozás 1996 júliusában zajlott, nyolcvan fő részvételével. Ázsiában gyors, ám rendkívül egyenlőtlen gazdasági fejlődés zajlik. A környezetvédelem nagy kihívást jelent ebben a fejlődési folyamatban. Az összeállítás arról ad jelentést, hogyan működnek együtt az ázsiai környezetvédelmi minisztériumok a kormányzati és nem-kormányzati szervezetekkel, valamint a médiával az oktatás területén.
A kötet oktatási és kommunikációs irányvonalakat, stratégiákat és eljárásmódokat ismertet kivonatos formában, s mindezek hathatós használatára sarkallja az érintett intézményeket. Ecseteli, hogy milyen fontos helyet tölt be a kommunikáció és az oktatás a tudatformálásban. A régió sok országa dolgozott ki stratégiát a környezetvédelemre, illetve a fenntartható fejlődésre vonatkozóan. Egy stratégia sikere mindig attól függ, hogy hányan készek elfogadni és a megvalósításában részt venni. Általános tapasztalatként leszűrhető, hogy a környezetvédelmi oktatás és kommunikáció nem kap elegendő súlyt a politikai programokban és hogy anyagi forrásai korlátozottak.
A könyv áttekinti az 1992-es riói konferencia tanulságait, az Agenda 21 (Feladatok a 21. századra) c. egyezményt, és kitér ezek ázsiai vonatkozásaira.
Képesnek kell lennünk rá, hogy az általunk megfogalmazott célkitűzéseket lefordítsuk a célközönség nyelvére, csak a sikeres kommunikáció esetén van rá esély, hogy változást érjünk el. Az ázsiai helyzetre jellemző, hogy az információhoz való hozzáférés nem biztosított megfelelően, és a hivatalos oktatási rendszernek is súlyos hiányosságai vannak.
Esettanulmányok elemzik, hogy az oktatás és a kommunikáció hogyan támogathatják a nemzeti környezetvédelmi célok elérését (Pakisztán és Hong Kong példája). További három esettanulmány tárgyalja az állami oktatási rendszerben megvalósuló környezeti nevelést Maldíviában, Nepálban és Malajziában.
A környezetvédelmi oktatás többek közt az alábbi lehetőségekkel élhet:
- intézményfejlesztés, környezetvédelmi oktatóközpontok létrehozása (példák Indonéziából, Thaiföldről, Malajziából, Indiából),
- A tömegtájékoztatás fejlesztése és használata (példák Nepálból és Kínából),
- Jogi felvilágosítás (példák Bangladesből, Sri Lankáról),
- Együttműködés természetvédő csoportokkal (példák Sri Lankáról, Malajziából),
- Nem-hivatalos környezetvédelmi oktatás (példák Bangladesből, Indiából).
A kormányok, a civil szervezetek, a média és a nemzetközi szervezetek egyaránt előterjesztették javaslataikat a tanácskozáson. Kiemelten fontosnak tartották a monitoring eredmények kiértékelését, az információ szabad elérését és megosztását, valamint a kellő politikai akaratot.
A kiadvány tíz konkrét lépést javasol, amelyben kialakítható egy kommunikációs terv, valamint tartalmaz egy tervezetet is arra, hogyan készítsünk elő és hogyan folytassunk le egy témával kapcsolatos munkaműhelyt.

Ismertetők

Katalógus