A kiadvány anyagát egy ázsiai nemzetközi konferencia
szolgáltatta, melyet az UNESCO, az UNEP és az IUCN szervezett
Bangkokban. (Az IUCN korábban már rendezett hasonló
regionális konferenciát Európában és
Dél-Amerikában is.) A "Kommunikációs és
oktatási stratégiák. Párbeszéd az ázsiai
környezetvédelmi minisztériumok és lehetséges
együttműködő partnereik között" címet
viselő tanácskozás 1996 júliusában zajlott,
nyolcvan fő részvételével. Ázsiában
gyors, ám rendkívül egyenlőtlen gazdasági
fejlődés zajlik. A környezetvédelem nagy kihívást
jelent ebben a fejlődési folyamatban. Az összeállítás
arról ad jelentést, hogyan működnek együtt
az ázsiai környezetvédelmi minisztériumok a kormányzati
és nem-kormányzati szervezetekkel, valamint a médiával
az oktatás területén.
A kötet oktatási és kommunikációs irányvonalakat,
stratégiákat és eljárásmódokat
ismertet kivonatos formában, s mindezek hathatós használatára
sarkallja az érintett intézményeket. Ecseteli, hogy
milyen fontos helyet tölt be a kommunikáció és
az oktatás a tudatformálásban. A régió
sok országa dolgozott ki stratégiát a környezetvédelemre,
illetve a fenntartható fejlődésre vonatkozóan.
Egy stratégia sikere mindig attól függ, hogy hányan
készek elfogadni és a megvalósításában
részt venni. Általános tapasztalatként leszűrhető,
hogy a környezetvédelmi oktatás és kommunikáció
nem kap elegendő súlyt a politikai programokban és
hogy anyagi forrásai korlátozottak.
A könyv áttekinti az 1992-es riói konferencia tanulságait,
az Agenda 21 (Feladatok a 21. századra) c. egyezményt, és
kitér ezek ázsiai vonatkozásaira.
Képesnek kell lennünk rá, hogy az általunk megfogalmazott
célkitűzéseket lefordítsuk a célközönség
nyelvére, csak a sikeres kommunikáció esetén
van rá esély, hogy változást érjünk
el. Az ázsiai helyzetre jellemző, hogy az információhoz
való hozzáférés nem biztosított megfelelően,
és a hivatalos oktatási rendszernek is súlyos hiányosságai
vannak.
Esettanulmányok elemzik, hogy az oktatás és a kommunikáció
hogyan támogathatják a nemzeti környezetvédelmi
célok elérését (Pakisztán és
Hong Kong példája). További három esettanulmány
tárgyalja az állami oktatási rendszerben megvalósuló
környezeti nevelést Maldíviában, Nepálban
és Malajziában.
A környezetvédelmi oktatás többek közt az
alábbi lehetőségekkel élhet:
- intézményfejlesztés, környezetvédelmi
oktatóközpontok létrehozása (példák
Indonéziából, Thaiföldről, Malajziából,
Indiából),
- A tömegtájékoztatás fejlesztése és
használata (példák Nepálból és
Kínából),
- Jogi felvilágosítás (példák Bangladesből,
Sri Lankáról),
- Együttműködés természetvédő
csoportokkal (példák Sri Lankáról, Malajziából),
- Nem-hivatalos környezetvédelmi oktatás (példák
Bangladesből, Indiából).
A kormányok, a civil szervezetek, a média és a nemzetközi
szervezetek egyaránt előterjesztették javaslataikat
a tanácskozáson. Kiemelten fontosnak tartották a monitoring
eredmények kiértékelését, az információ
szabad elérését és megosztását,
valamint a kellő politikai akaratot.
A kiadvány tíz konkrét lépést javasol,
amelyben kialakítható egy kommunikációs terv,
valamint tartalmaz egy tervezetet is arra, hogyan készítsünk
elő és hogyan folytassunk le egy témával kapcsolatos
munkaműhelyt.