Nietzsche írja: "A mítosz nem valamely gondolatot
vesz alapul, ahogyan egy elműviesedett kultúra gyermekei gondolják,
hanem a mítosz maga a gondolkodás." A chicagói
egyetem vallástörténetet oktató professzorának
jelen - immáron hatodik - a mítoszokkal, a mitológiával
foglalkozó - könyve e gondolat jegyében született.
A könyv nem egyszerűen egy a manapság divatos mitológiai
témájú könyvek közül. Egyszerre mozog
egy tárgyi és egy metasíkon. Miközben szerzője
a mítoszokhoz való kapcsolatainkat vizsgálja, magukat
az ismert és kevésbé ismert mítoszokat használja
fel arra, hogy gondolatait, elképzeléseit kifejtse. A mítosz
egyszerre tárgya, eszköze és befoglaló világa
a könyvnek.
Nem tudományos érvek egymásra épülő
rendszerével, hanem mitológiai történetekkel,
metaforákkal segít a szerző megérteni a másság
kérdését, a befogadás és az elfogadás
aktusát. ("Módszertani történeteket mesélek
azokról a történetekről, amelyeket elmesélek.
A módszertanok önmaguk is történetek, és
minden történetmesélő módszertani szakember
is") A történetmesélés egyike a kevés
valóban univerzális emberi tevékenységnek.
A történetek, a történetmondás a könyv
módszere is, nem csak tárgya. A mítoszok tanítanak
a mitológiára, a mitológiai történetek
fejtik fel a mítoszok értelmezésének lehetőségeit,
és nem utolsósorban válaszolnak kérdéseinkre.
Tehát: "A könyv történetekről szól,
ahogy azokat az emberek elmondták más embereknek. Illetve
nem is igazán magukról a történetekről,
mint inkább olyan történetekről, amelyek magukról
a történetekről szólnak, azaz metatörténetek,
az adott helyzetben metamítoszok."
De hát mit tanulhatunk azokból a történetekből,
amit emberek mesélnek egymásnak állatokról,
istenekről, idegenekről és gyerekekről? A mítoszok
magukban foglalják a humán lét minden olyan kérdését,
melyben mind a hatmilliárdan osztozunk: megteremtik, magyarázzák
és elbeszélik a születés, a szeretet, a gyűlölet
és a halál világait.
A könyv fő kérdése: Hogyan viszonyuljunk a
mítoszokhoz? Kiknek és kikről szól a Mahabharata
és Zeusz története? Hogyan érhetjük el,
hogy a mítoszokban rejlő világok megnyíljanak
előttünk és a bennük felhalmozott tudás
hasznunkra legyen? Miképp tanulhatunk történeteikből,
és hogyan segítenek mindennapi életünkben eligazodni?
A könyv egyszerre keresi a választ túlnépesedett
korunk talán legfontosabb kérdésére: mit is
jelent az, hogy én, ki az a mi, és kik azok az ők,
valamint a mitológia, különböző korok és
kultúrák mítoszainak helyes befogadására.
Ezeket a kérdéseket a szerző hét központi
mítosz alapján tárgyalja a könyv hét fejezetében:
Az első fejezetek a vadász és a bölcs indiai
történetén keresztül a tudomány, a vallástörténet
és a mítoszok kapcsolatát ismerteti. Miképp
integrálódik a kutató saját mítoszai,
gondolatai közé a megismert új világ? Elemzi
Greetz, Levy-Strauss, Eliade és mások gondolatait.
Demitologizált kultúránk és a mítoszok
kapcsolatáról a barlang és a visszhang mítosza
beszél. Mi történik, ha az ember belép egy másik
közösségbe? Milyen veszélyekkel kell számolnia?
A hallá változás történetére
és metaforájára építve az idegen és
saját énünk kapcsolatának rejtett oldalaira derül
fény.
A könyv utolsó, hetedik fejezete - most már a több
száz oldalas tanséta után - visszatér az alapkérdéshez,
és sorba veszi mindazt, amit a mítosz nyújthat a hozzá
forduló embernek. Megismerhetjük a másik világát,
közelebb kerülhetünk gondolataihoz ("útleírási
szint"), felhasználhatjuk a mindannyiunkra jellemző
általános emberi mélyebb megértésére
("deskriptív szint"), de ha igazán feloldódunk
a történetekben, felhasználhatjuk kimeríthetetlen
világukat saját mindennapi életünk bölcsebb
átlátására és irányítására
("irányjelző szint").