Nietzsche írja: "A mítosz nem valamely gondolatot vesz alapul, ahogyan egy elműviesedett kultúra gyermekei gondolják, hanem a mítosz maga a gondolkodás." A chicagói egyetem vallástörténetet oktató professzorának jelen - immáron hatodik - a mítoszokkal, a mitológiával foglalkozó - könyve e gondolat jegyében született.
A könyv nem egyszerűen egy a manapság divatos mitológiai témájú könyvek közül. Egyszerre mozog egy tárgyi és egy metasíkon. Miközben szerzője a mítoszokhoz való kapcsolatainkat vizsgálja, magukat az ismert és kevésbé ismert mítoszokat használja fel arra, hogy gondolatait, elképzeléseit kifejtse. A mítosz egyszerre tárgya, eszköze és befoglaló világa a könyvnek.
Nem tudományos érvek egymásra épülő rendszerével, hanem mitológiai történetekkel, metaforákkal segít a szerző megérteni a másság kérdését, a befogadás és az elfogadás aktusát. ("Módszertani történeteket mesélek azokról a történetekről, amelyeket elmesélek. A módszertanok önmaguk is történetek, és minden történetmesélő módszertani szakember is") A történetmesélés egyike a kevés valóban univerzális emberi tevékenységnek. A történetek, a történetmondás a könyv módszere is, nem csak tárgya. A mítoszok tanítanak a mitológiára, a mitológiai történetek fejtik fel a mítoszok értelmezésének lehetőségeit, és nem utolsósorban válaszolnak kérdéseinkre. Tehát: "A könyv történetekről szól, ahogy azokat az emberek elmondták más embereknek. Illetve nem is igazán magukról a történetekről, mint inkább olyan történetekről, amelyek magukról a történetekről szólnak, azaz metatörténetek, az adott helyzetben metamítoszok."
De hát mit tanulhatunk azokból a történetekből, amit emberek mesélnek egymásnak állatokról, istenekről, idegenekről és gyerekekről? A mítoszok magukban foglalják a humán lét minden olyan kérdését, melyben mind a hatmilliárdan osztozunk: megteremtik, magyarázzák és elbeszélik a születés, a szeretet, a gyűlölet és a halál világait.
A könyv fő kérdése: Hogyan viszonyuljunk a mítoszokhoz? Kiknek és kikről szól a Mahabharata és Zeusz története? Hogyan érhetjük el, hogy a mítoszokban rejlő világok megnyíljanak előttünk és a bennük felhalmozott tudás hasznunkra legyen? Miképp tanulhatunk történeteikből, és hogyan segítenek mindennapi életünkben eligazodni?
A könyv egyszerre keresi a választ túlnépesedett korunk talán legfontosabb kérdésére: mit is jelent az, hogy én, ki az a mi, és kik azok az ők, valamint a mitológia, különböző korok és kultúrák mítoszainak helyes befogadására.
Ezeket a kérdéseket a szerző hét központi mítosz alapján tárgyalja a könyv hét fejezetében: Az első fejezetek a vadász és a bölcs indiai történetén keresztül a tudomány, a vallástörténet és a mítoszok kapcsolatát ismerteti. Miképp integrálódik a kutató saját mítoszai, gondolatai közé a megismert új világ? Elemzi Greetz, Levy-Strauss, Eliade és mások gondolatait.
Demitologizált kultúránk és a mítoszok kapcsolatáról a barlang és a visszhang mítosza beszél. Mi történik, ha az ember belép egy másik közösségbe? Milyen veszélyekkel kell számolnia? A hallá változás történetére és metaforájára építve az idegen és saját énünk kapcsolatának rejtett oldalaira derül fény.
A könyv utolsó, hetedik fejezete - most már a több száz oldalas tanséta után - visszatér az alapkérdéshez, és sorba veszi mindazt, amit a mítosz nyújthat a hozzá forduló embernek. Megismerhetjük a másik világát, közelebb kerülhetünk gondolataihoz ("útleírási szint"), felhasználhatjuk a mindannyiunkra jellemző általános emberi mélyebb megértésére ("deskriptív szint"), de ha igazán feloldódunk a történetekben, felhasználhatjuk kimeríthetetlen világukat saját mindennapi életünk bölcsebb átlátására és irányítására ("irányjelző szint").

Ismertetők

Katalógus