Ha a világban jelenleg domináló tendenciák
nem változnak meg radikálisan közeljövőben,
akkor az emberiségnek előbb vagy utóbb szembe kell
néznie azzal a természeti, kulturális és társadalmi
leépüléssel, amelyet közkeletű módon
ökológiai katasztrófaként emlegetnek. Mind több
és több tudományos kutatás foglalkozik a környezeti
problémák okozta helyzetek megoldásával. Az
utóbbi néhány évtizedben felgyorsultak azok
az elméleti és gyakorlati kutatások, melyek több-kevesebb
sikerrel orvosolhatják a jelen helyzetet. A humánökológia
című könyv szerzői azonban azt állítják,
hogy a probléma gyökerei jóval mélyebben gyökereznek.
A környezeti rendszerek sérülése, leépülése
csak egyik megjelenési formája az ezredvégi ember
ön- és környezetpusztító létmódjának.
A modern társadalomnak a problémák felderítésével,
megértésével és a kiút meglelésével
megbízott intézménye, a tudomány sem képes
a pillanatnyi problémák kezelésénél
messzebbre mutató és megnyugtató kiutat találni.
A részekre szabdalt, elkülönülő és
az elszigetelődés jeleit mutató tudomány csak
technikai szinten képes kezelni az ugyancsak részekre szabdalt,
elkülönülő és az elszigetelődés
jeleit mutató társadalom és kultúra szimptómáit.
A kötet népes és neves szerzőgárdája
tanulmányaiban arra vállalkozik, hogy végigtekintse
egy új típusú tudomány kialakításának
lehetőségeit, alapkérdéseit. A fenntartható
életmód, az új típusú tudatosság
és a környezeti változások egységes nézőpontú,
folyamatos diskurzusra alapozott vizsgálatára a humánökológiát
javasolják.
Az első hat fejezet, a humánökológia tudományának
átfogó elemzését és az eddigiektől
részben eltérő megalapozását nyújtja.
A témák között szerepel az evolúciós
perspektíva szükségességének elemzése,
a környezet kognitív modelljeinek vizsgálata csakúgy,
mint az autonóm természeti folyamatok leírási
lehetőségeinek vizsgálata.
Boyden, a biohistória egyik kidolgozója és kimagasló
képviselője a humánökológia és
a biohistória kapcsolatának kérdéseiről
ír, valamint az emberi történelem folyamán felhalmozott
környezeti tudás felderítésének, leírásának,
elemzésének és alkalmazásának kérdéseit
tárgyalja. D. Steiner a humánökológia tudományszerveződési
mintáit és a jelen társadalmi-környezeti problémák
közötti párhuzamot elemzi, felmutatva az esetleges kiutak,
további lépések lehetséges irányait.
A pszichológia, a döntéselmélet és probléma-megoldási
technikák új fegyvere a tranzakció-elemzés.
Külön cikk tárgyalja ennek lehetséges kapcsolatát
a humánökológiával, illetve szerepét a
környezeti kérdések kezelésében.
Az első rész utolsó fejezete a gyakorlat és
az elmélet kapcsolatának újraértelmezését
kísérli meg - immár az előző fejezetek
állításaira támaszkodva.
A második rész öt fejezete a humánökológiai
problémák, jelenségek mögött meghúzódó
elméleti, szemléletbeni folyamatokat veszi sorra - kiemelve
ezek alaposabb és átfogóbb kutatásának
szükségességét. Szó esik a filozófiai
realizmus alkalmazhatóságáról az ökológiai
egységek elemzésénél, a társadalmi és
természeti folyamatok önszervező jellegéről.
Rövid, de igen tanulságos fejezet foglalkozik a különböző
tudásformákkal, a gyakorlati tudás által megszerzett
ismeretekről.
A harmadik rész a strukturalizálció módszerének
gyakorlati és elméleti kérdéseit ismerteti.
Az ember és környezetének kapcsolatát a mentális,
szociális és természeti szerveződések
vizsgálatával és egymásra vetítésével
értelmezi, elemezve a mindennapi rutinok és az adaptáció
összefüggéseit. Az ily módon feltárt szerveződések
működésére és a társadalmi tanulási
folyamatok mintáira alapozva végigtekinti e külső
memóriaként funkcionáló struktúrák
környezettudatos szemléleten alapuló befolyásolásának,
átalakításának lehetőségeit,
eszközeit. Külön kiemelve a rugalmas szerveződések
létrejöttének törvényszerűségeit,
az önszerveződő és kooperatív egységek
jellemzőit.
A könyv utolsó részében gyakorlati példákon
keresztül mutatja be az előzőekben felvázolt
elvek és módszerek alkalmazását a regionális
kutatásban és tervezésben, ismertetve az ökoregionális
fejlődés kialakításának lépéseit.