"Először is: valamilyen földsáv attól
még nem táj, hogy a rajta levő látnivalók
a természethez tartoznak - nem pedig utcák, áruházakkal
és autókkal? Ha tájnak tekintünk egy darab földet
azzal együtt, ami rajta van, ez annyit jelent, hogy a természet
egy metszetét tartjuk egységnek - ami egészen idegen
a természet fogalmától: a táj végül
is műalkotás" - írja Simmel A táj filozófiája
című tanulmányában.
A táj az ember és természeti környezetének
talán legjobban ismert, legnyilvánvalóbb, legkézenfekvőbb
és mégis legnehezebben megfogható és megismerhető
kapcsolata. Hiszen a táj nem létezhet az azt felfogó
és megteremtő ember nélkül. A táj pontosan
annyira létezik bennünk, mint "ott kint". Amíg
az egyes ökológiai társulások, formációk
természetesen akkor is léteznek, ha éppen nincs ott
senki, a táj nem létezik máshogy, csak akkor, ha van
ott valaki, aki tájnak látja.
A táj egyszerre objektív és szubjektív fogalom.
Ezért áll ellen a kizárólagos tudományos
elemzésnek, és éppen ez nyitja meg az utat a művészeti
interpretáció felé.
A Cambridge University Press Filozófia és Művészet
sorozatában megjelent könyv 12 szerzője (filozófusok,
esztéták és tudományos szakemberek) a természeti
szépség fogalmát, értelmezhetőségét
járják körül egy-egy tanulmányban, elemezve
a művészettörténet, irodalomelmélet, földrajz
és filozófia viszonyát a táj, a természeti
szépség fogalmához. Az írások áttekintik
az egyes korok, filozófiai áramlatok, művészeti
felfogások válaszait, a tájjal való kapcsolatukat.
Választ keresnek a kérdésre: Mi a kapcsolat általánosságban
a művészet és a természet között,
mi a szerepe az érzelmi viszonynak, a tudományos megértésnek
és a filozófiának a természeti szépség
észlelésében?
E kapcsolatot társadalmi, kulturális, esztétikai
és természeti meghatározottságát elemezve
kimutatják, hogy a "természeti szépség"
fogalmát minden korban áthatják a művészetből
származó fogalmak, előképek, nézőpontok.
Hasonlóképp a természet, a táj, a természeti
szépség fogalmát mindig befolyásolja az adott
társadalom-természet kapcsolat speciális anyagi vetülete,
a természethasználat. Nagyrészt épp ez a kapcsolat
határozza meg, hogy a környezet milyen halmazát tekinti
az adott emberi közösség "fontosnak", s ez rányomja
bélyegét a közösségben élő
természetképre.
Hosszabb fejezet elemzi a természet - az egyes kultúrákban
nem egyszer alapjaiban eltérő - társadalmi konstrukcióit,
a természet leírására alkalmazott fogalmakat,
szerveződéséről vallott elképzeléseket.
A filozófus a szépség és a természet
kategóriáinak kapcsolatát vizsgálja például
Platón, Kant, Schopenhauer műveiben és a huszadik századi
filozófiában, összevetve a szubjektív, a metafizikai
vagy a realizmus által használt szépségfogalmat.
A téma jellegéből adódóan többen
is foglalkoznak a romantikus tájképfestészettel, a
táj és a tájkép kapcsolatával. Hasonlóképpen
sarkalatos pontként szerepel a romantikus költészet,
Wordsworth, Coleridge, Ruskin. Hasonlóképpen külön
fejezetet szentel a könyv a kertművészet, a kertészkedés,
a kertépítés vizsgálatának, az egyes
korok és kultúrák jellemző kerttípusai
mögött meghúzódó vallási és
esztétikai hagyományok ismertetésének, elemzésének.
A tudományos elemzés során egy-egy fejezet a szépség
evolúciós aspektusait, az egyes társadalmi csoportok
szépségfogalmainak meghatározottságát,
az individuális különbségek jellemzőit vizsgálja.