"Először is: valamilyen földsáv attól még nem táj, hogy a rajta levő látnivalók a természethez tartoznak - nem pedig utcák, áruházakkal és autókkal? Ha tájnak tekintünk egy darab földet azzal együtt, ami rajta van, ez annyit jelent, hogy a természet egy metszetét tartjuk egységnek - ami egészen idegen a természet fogalmától: a táj végül is műalkotás" - írja Simmel A táj filozófiája című tanulmányában.

A táj az ember és természeti környezetének talán legjobban ismert, legnyilvánvalóbb, legkézenfekvőbb és mégis legnehezebben megfogható és megismerhető kapcsolata. Hiszen a táj nem létezhet az azt felfogó és megteremtő ember nélkül. A táj pontosan annyira létezik bennünk, mint "ott kint". Amíg az egyes ökológiai társulások, formációk természetesen akkor is léteznek, ha éppen nincs ott senki, a táj nem létezik máshogy, csak akkor, ha van ott valaki, aki tájnak látja.

A táj egyszerre objektív és szubjektív fogalom. Ezért áll ellen a kizárólagos tudományos elemzésnek, és éppen ez nyitja meg az utat a művészeti interpretáció felé.

A Cambridge University Press Filozófia és Művészet sorozatában megjelent könyv 12 szerzője (filozófusok, esztéták és tudományos szakemberek) a természeti szépség fogalmát, értelmezhetőségét járják körül egy-egy tanulmányban, elemezve a művészettörténet, irodalomelmélet, földrajz és filozófia viszonyát a táj, a természeti szépség fogalmához. Az írások áttekintik az egyes korok, filozófiai áramlatok, művészeti felfogások válaszait, a tájjal való kapcsolatukat. Választ keresnek a kérdésre: Mi a kapcsolat általánosságban a művészet és a természet között, mi a szerepe az érzelmi viszonynak, a tudományos megértésnek és a filozófiának a természeti szépség észlelésében?

E kapcsolatot társadalmi, kulturális, esztétikai és természeti meghatározottságát elemezve kimutatják, hogy a "természeti szépség" fogalmát minden korban áthatják a művészetből származó fogalmak, előképek, nézőpontok. Hasonlóképp a természet, a táj, a természeti szépség fogalmát mindig befolyásolja az adott társadalom-természet kapcsolat speciális anyagi vetülete, a természethasználat. Nagyrészt épp ez a kapcsolat határozza meg, hogy a környezet milyen halmazát tekinti az adott emberi közösség "fontosnak", s ez rányomja bélyegét a közösségben élő természetképre.

Hosszabb fejezet elemzi a természet - az egyes kultúrákban nem egyszer alapjaiban eltérő - társadalmi konstrukcióit, a természet leírására alkalmazott fogalmakat, szerveződéséről vallott elképzeléseket. A filozófus a szépség és a természet kategóriáinak kapcsolatát vizsgálja például Platón, Kant, Schopenhauer műveiben és a huszadik századi filozófiában, összevetve a szubjektív, a metafizikai vagy a realizmus által használt szépségfogalmat. A téma jellegéből adódóan többen is foglalkoznak a romantikus tájképfestészettel, a táj és a tájkép kapcsolatával. Hasonlóképpen sarkalatos pontként szerepel a romantikus költészet, Wordsworth, Coleridge, Ruskin. Hasonlóképpen külön fejezetet szentel a könyv a kertművészet, a kertészkedés, a kertépítés vizsgálatának, az egyes korok és kultúrák jellemző kerttípusai mögött meghúzódó vallási és esztétikai hagyományok ismertetésének, elemzésének.

A tudományos elemzés során egy-egy fejezet a szépség evolúciós aspektusait, az egyes társadalmi csoportok szépségfogalmainak meghatározottságát, az individuális különbségek jellemzőit vizsgálja.

Ismertetők

Katalógus