Bármelyik pillanatban bekövetkezhet, hogy a bennünket
elárasztó információtömeg átveszi
felettünk az irányítást. A médiaoktató
és cíberszakértő szerzőnek az információs
túltermelés elleni kijózanító, mítoszromboló
kiáltványa praktikus "adatszmog"-ellenes tanácsokkal
próbál szolgálni. Részletesen elmeséli
az információs technológiák iránti saját
hosszantartó és mérhetetlen rajongását,
s kultúránk feltétel nélküli odaadó
hozzáállását ezen új trendekhez. A kötet
határozott, világos érveléssel alátámasztott
alternatívákat kínál egy olyan világnak,
amely előnyben részesíti a sebességet a tartalommal,
a képet a jelentéssel, az azonnali reakciót az óvatos
megfontolással szemben.
A jóból is megárt a sok, az információk
túltermelése egyre csökkenő hozadékkal
kecsegtet. Egy határon túl nem növeli életminőségünket,
sőt stresszt okoz, zavarodottsághoz vezet, egy idő
után érzéketlenné válunk, bezárulunk,
éppen tudatlanságunk erősödik, tájékozottságunk
csökken. Fogyasztóként egyre sebezhetőbbekké
válunk (ez persze jól jön egyeseknek), míg közösségként
egyre csak gyengülünk, a társadalmi kohézió
megcsappan. Az átlagember képessége személyes
sorsa kézben tartására csökken, míg a
hatalom birtokosai tovább erősödnek.
A kötet világos logika mentén tagolódik négy
fő részre.
Az első: "A jeltől a zajig", áttekinti az
információhiánytól annak túltermeléséig
ívelő történeti átmenetet. Vizsgálja,
hogy a mikroelektronika és a stimulusok túlcsordulása
miként hat a biológiai emberre. A komplexitás és
az információmennyiség milyen szintjének elviselésére
rendeltettünk? Miképp reagál emlékezőtehetségünk
az információözönre? Milyen hatással van
kapcsolatainkra, önérzékelésünkre?
A második nagy rész, a "Virtuális anarchia",
az információs forradalom társadalmi és politikai
konzekvenciáinak kevésbé nyilvánvaló,
ám hasonlóan súlyos kérdését
bontja ki, az állandó frissítés, upgrade kényszere
alatt álló kultúra, a nyugtalanító statisztika-áradat,
a zaj felfelé kúszó spirálja, a hiperspecializáció
és egy, a képviseleti demokrácia felváltására
kiagyalt, direkt számítógépes csatlakozás
útján megvalósuló közvetlen demokrácia
problematikáját.
A harmadik rész, az "Új rend", az információs
káoszból kiemelkedő új hatalmi dinamikát
körvonalazza. Az adatszmog kifejezetten kedvező környezetet
teremt kétes szereplők agresszív rámozdulásához,
akiknek az információs zuhatag korántsem egy nyugtalanító
kérdés, hanem sokkal inkább az ügyeskedés,
a "kavarás", a "hasítás" üde, új
terepe.
A befejező rész, a "Visszatérés a jelentéshez",
egy jóval intelligensebb, nyugalmasabb állapot felé
visszavezető útvonalat igyekszik felvázolni. Sajátos
kormányzati lépésekre tesz javaslatot, vagy inkább
olyan lépésekre, melyekre rá kell kényszeríteni
a kormányzatokat, s hasonlóképpen olyan triviálisnak
tűnő egyéni túlélési technikákkal
szolgál, melyek segíthetnek saját életünkben
megakadályozni, hogy a ránk zúduló információtömeg
agyonnyomjon bennünket (a televízió azonnali kikapcsolása,
helyette tanuljunk meg ismét beszélgetni, olvasni, zenét
hallgatni; nem kell óránként lesni, követni a
legfrissebb híreket, de a közlekedési információkat
sem; néha kapcsoljuk ki a mobilunkat, szűrjük meg bejövő
e-mail-einket, szabjunk határt az internetezésre szánt
időnek; szánjunk rá néhány telefont
és levelet, hogy bizonyos levelezési és direct marketing
listákról töröltessük magunkat; ne akarjunk
állandóan újabbat, ne akarjunk mindig "apgrédelni";
ne viseljünk reklámokat, logókat a ruhánkon;
rendszeresen tartsunk adatböjtöt). Ne csak a bejövő
információk kapcsán legyünk ökologikusak,
de ahogy igyekszünk egyébként nem szennyezni és
terhelni fizikai környezetünket, úgy igyekezzünk
az információs outputunkat is megnyesegetni, például
ne készítsünk családi videót a nap mind
a 24 órájáról. Ha gondos leltárt készítünk,
talán még van esély a kiszellőztetésre
és egy új információs ökológia
felé vezető út kimunkálására.
Ha rájövünk, hogy a túl sok információ
magát az információt értékeli le, akkor
már van esélyünk, hogy újra átvegyük
az uralmat a technika felett.
A kötet az információs társadalom jelentős
kritikája, kicsit hasonló is, de sokban különbözik
Clifford Stoll Silicon Snake Oil és Sven Birkerts The Gutenberg
Elegies című művétől.
A szerző által felállított
tizenhárom pontos "Adatszmog törvény" a következő
tételeket tárgyalja:
1) A valaha ritka és nagy becsben tartott információ
ma bőségesen áll rendelkezésre, és úgy
tekintjük, mint kötelező járandóságunkat.
2) A szilíciumlapkák jóval gyorsabban fejlődnek,
mint az ember génjei (William Gibson, a "cybertér"
fogalom megalkotója szintén prófétikusan megjósol
egy, az információ túlcsordulásából
eredő jövőbeni betegséget, melyet Ideg-Tompító
Szindrómának keresztelt el).
3) A számítógépek se nem emberiek, se nem emberségesek.
4) Ha minden osztályteremben elhelyezünk egy számítógépet,
az ugyanolyan, mintha minden otthonba telepítenénk egy villamos
erőművet (az oktatás nem tudható le az adatok
digitális csővezetéken való továbbításával).
5) Az információ-ipar eladási stratégiája
mesterséges információ-éhséget kelt
(meggyőzvén a vásárlókat, hogy ami információval
rendelkeznek, az még nem elégséges; 1995-re a számítógép-használóknak
rá kellett döbbenniök, hogy gépeik elavulásához
mindössze két év szükséges; az "upgrade-mánia"
és az egyre gyorsuló iramú változások
aláássák biztonságérzetünket);
6) A túl sok szakértő elkeni a tisztánlátást
("analízis helyett paralízis").
7) Egy túltelített környezetben a legnehezebb feladat
fogékony közönséget találni (így
a társadalomban kórosan elburjánzik a túlzás,
a közönségesség és a tolakodó figyelemfelhívás).
8) Madarat tolláról, embert virtuális barátjáról
(az információ-kínálat bővülésével
arányosan csökken az egymással való értekezésünk
és a közösen feldolgozott tudásunk, azzal párhuzamosan,
ahogyan az emberek begubóznak a médiumok figyelésébe,
és az egyre specializáltabb ismeretek felé fordulnak).
9) Az elektronikus városháza elősegíti a kommunikáció
felgyorsítását és a rossz döntéshozatalt
(a kormányzat túlságosan jólinformált
a kórosan alultájékozott polgárral szemben).
10) A vonal figyel téged (az információ-szerzés
olyan egyszerűvé vált, hogy a magánszféra
vette át a cenzúra szerepét, mint elsődleges
szabadságjog).
11) Tartózkodni kell az olyan történetektől,
amelyek feloldhatnák a komplexitást ("figyelmünk
fokozódó szétszórtsága és egyre
növekvő rohanásunk mellett a hazugságok sokkal
gyorsabban terjednek, mint az igazságok, s túl gyakran válnak
igazsággá").
12) Az információs szupersztrádán a legtöbb
út a lehajtó sávra tereli az újságírókat
(a média-közvetítő személyiségek
kiiktatása csökkenti a sajtó hatalmát, miközben
a marketing- és PR-menedzserek hatalmát fokozza).
13. A cybertér republikánus (előnyben részesíti
a libertinus, Harmadik Hullámos és szabadpiaci eszméket,
csekély közmegvitatással és közösségi
infrastruktúrával).