Az ember által kizsákmányolt, tönkretett Föld beteg társadalmat és lelki problémákkal küszködő, zaklatott, pótcselekvésekbe menekülő embereket hord a hátán. Az okozott környezeti károk és az emberi közösségek leépülésének folyamata egy tőről fakadó jelenség, illetve kellően mélyre hatolva egyetlen probléma két vetülete: az emberiség - és elsősorban a nyugati civilizáció mintáit követő ember - beteg. Valamikor elvesztette az egészséges, kiegyensúlyozott, ép környezeti kapcsolatok kialakításának képességét. És ettől egyformán szenved ott kinn a Föld és itt belül az emberi társadalom (ha az ember által létrehozott kulturális teret még lehet egyáltalán belsőként említeni).

Az ember őstörténetéből itt maradt vallások mindegyike jelzi: általánosan elterjedt, ősi örökségként tudjuk, hogy bár az anyag szintjén megvalósul világhoz való láncoltságunk, de az ember a szelleme által sokkal mélyebben (magasabban?) forrt össze a világmindenséggel, az Univerzummal, mint anyagi valóságában. Ez a tudás - mint megannyi más is - eltűnt az európai kultúrából. Több tudományág is vizsgálja ezt a jelenséget, kiutat keresve a jelen helyzetből. Talán a két leginkább hivatott diszciplína: a "kint betegségeinek" tüneteivel foglalkozó ökológia, és a "bent problémáit" orvosolni próbáló pszichológia. Mindeddig azonban az eredmények még váratnak magukra. Az ökológiát feloldhatatlan dualizmusa, a "kint" és "bent" egymásra vetített vizsgálata akadályozza meg az ember mélyebb megértésében. A külső és a belső egymásra vetített, egymással kommunikáló, egymást feltételező - de egymást soha el nem érő két világ. Az ökológiában e két világ önmagába záródik. Az ökológia nem ismeri a projekció jelenségét.

A humánökológia és a társadalomlélektan eredményeire alapozva itt van az ideje az ember pszichés állapotának ökológiai, és fordítva, a világ ökológiai állapotának pszichológiai értelmezéséhez. Ez a könyv sokkal inkább hermeneutikai kísérlet, mintsem a klasszikus tudomány pszichológiai diszciplínájának egy újabb befogási területe. Hermeneutikai kísérlet: a Nagy Ökológiai Narratíva pszichológiai értelmezése. Újabb összeköttetéseket találva, vagy inkább a régi összeköttetéseket ismét felfedezve, a "külsőt megjárva és belsővé téve" a Föld - és ne áltassuk magunkat: elsősorban saját magunk - megmenekülésének reményében.

A pszichológia régóta sejti, hogy a lélek legmélyebb részei olyan végtelen tengerbe merülnek, amit például Freud a Biologikum, Jung a Világ terrénumának tartott. Mindez a tudás (vagy inkább csak sejtés?) azonban egészen napjainkig a pszichológián belül is a gyanús ismeretek közé tartozott. Jung kollektív tudattalanja hasonlóképp metafora maradt, mint az ökológia környezet fogalma. A könyv szerzői úgy gondolják, hogy e két metafora talán épp egymást értelmezve, egymással kiegészítve fedheti fel valódi jelentését. Ez adja meg a pszichológia és az ökológia közeledésének szükségszerűségét. A pszichológia azonban saját tudományos impériumának szélére szorította mindazokat az eredményeket, amelyek a kollektív tudat, az esetlegesen létező homeomorfikus mező(k) létét látszanak erősíteni. És ennek igen komoly okai vannak. Hiszen e jelenségek elfogadása magának a pszichológia tudományának szerveződését, határait kérdőjelezné meg, feszítené szét.

Az "őstörés" a szubjektum-objektum radikális - és mind a mai napig csak a nyugati kultúrára jellemző -, erőltetetten túldimenzionált, és ilyen formában kevéssé tartható megjelenésével kezdődött. A pszichológia a szubjektum helyét az egyén "bőre alá helyezte" - így vált belőle a nyugati világ vezérlő szelleme: az ego. A posztmodern pszichológia azonban megkérdőjelezi ezt a magától értetődő (?) választást. A személyiség egysége csakúgy vita tárgyává vált, mint a memória integritásának problémája. De ha ez utóbbi megkérdőjelezhető, akkor honnan tudhatjuk, hogy mi a különbség az én és a nem-én között, hol lehet kijelölni e két világ határát - teszi fel a a kérdést J. Hillman pszichológia-professzor a könyvben. S miután - folytatja - a pszichológia alapkérdése, hogy hol van az én határa, és hol kezdődik a "másik", ha erre nem tudjuk a választ, akkor hol van és mi a pszichológia tárgya? Hiszen a szubjektum határa meghúzható ténylegesen testünk határainál, de hasonlóképp Földünk határainál, vagy a csillagoknál is. A szubjektum helyéről szóló vita így válhat a pszichológia és az ökológia közös éráját kijelölő kapoccsá.

A világ, a környezet antropomorf megközelítése - a huszadik század végén rosszul hangzó, kellemetlen felhangokat keltő nézőpont. A könyv szerzőinek azonban egybehangzó véleménye: ez az egyetlen nézőpont adódik számunkra. A "helyes-anropomorf" szemlélet éppen a világ jobb és mélyebb megértésének, a törvényszerűségek torzításmentes felismerésének alapja. A könyv az antropomorf látásmódnak ezt az ősi, a világot felfogó, befogadó vetületét vizsgálja, értelmezi, lehetőséget keresve az ember-környezet kapcsolat mélyebb megértéséhez mind elméleti, mind gyakorlati és politikai síkon.

Az ember megértése elképzelhetetlen belső mozgatórugóinak jobb megértése nélkül: "egy magasabb, általános szempontból nézve (...) a társadalomtudomány alkalmazott lélektan" (Ferenczi Sándor). Hasonló folyamat zajlik a történettudomány berkein belül is, aminek egyik legújabb és revelációként ható eredményeket felmutató ága a pszichohistória. A történelem eseményeinek az emberre általánosan, valamint az adott kort és cselekvő személyeket jellemző belső világon át történő értelmezése.

Hasonló kísérletként értékelhető az "ökopszichológiai kísérlet" is. De itt nem a történelem áll az érdeklődés középpontjában, hanem a természeti (és ennek részeként a társadalmi) környezet változása, szerveződése. A könyv egyik szerkesztője és szerzője, T. Roszak, az emberi információkezelés vizsgálatának talán egyik legsokszinűbb alakja szerint: "Ezeket a »külső« folyamatokat csak önmagunkból kiindulva foghatjuk fel, de saját harmóniánk, önnön legmélyebb világunk is csak akkor teremthető meg, ha előtte megjártuk az utat belső és külső világunk között, sikerül harmóniát teremteni magunk és környezetünk között." Ebből a nézőpontból már feloldódik a kint és bent dichotómiája is, ráébresztve az olvasót:a környezetvédelem és a természetvédelem megkülönböztetése csak a felszín, nincs értelme e különbségtételnek: kinn is mi vagyunk, s itt belül is a kinn munkál bennünk.

Az elméleti kérdéseken túl a könyv kitér az új nézőpontból következő gyakorlati lépések elemzésére is. Lester Brown - a Worldwatch Institute igazgatója - a kollektív tudatosság elemzésétől a környezetvédelem fontosságának mélyebb felismerését és világszerte hatékonyabb környezetvédelmi módszerek kidolgozását várja. A személyes és csoportterápián túl lehetőség adódik ún. "Föld-méretű terápiás" eljárások kidolgozására is. E jelenségek részletesebb megismerése olyan kérdések felfejtéséhez adhat segítséget, mint az emberi "környezeti viselkedés" diszfunkcionális mintáinak, pszichopatológiájának megértése.

A már említett T. Roszak vagy Lester Brown mellett olyan elismert szakembereket találunk a könyv szerzői között, mint R. Greenway, E. Shapiro stb. A támogató recenziók pedig nem kisebb nevektől származnak, mint: J. Goodall, E.O. Wilson vagy M.C. Bateson. Megtörni látszik a jég...

Ismertetők

Katalógus