Churchill sokat idézett szarkasztikus mondata ("A demokrácia
a legrosszabb társadalmi berendezkedési forma, de még
nem találtak ki jobbat") mára a mindennapok minden területén
visszaköszönő szorító, kényszerítő
valósággá vált. Kifulladt a modernitás
érájának tőkés rendszerén nyugvó
demokrácia huszadik századi formája. Azonban végigtekintve
a Földön jelenleg létező vagy az emberi történelem
során megvalósult egyéb lehetőségeken,
a fenti idézet igaza látszik beteljesülni. A demokrácia
az emberi társadalom szerveződésének végállapota,
az ember(iség) belső adottságaiból következő,
minden lehetségest magába foglaló, és minden
lehetségesnek teret adó társadalmi váz - állítják
Fukuyamával (A történelem vége) sokan.
A Humanities Press 1994-ben indította útjára
kritikai társadalomelmélettel foglalkozó könyvsorozatát.
A sorozat célja, hogy összefoglalja, rendszerezze az elmúlt
két évszázad jelentősebb kritikai koncepcióit.
Az első két kötet a társadalmi igazságosság
elveiről, megvalósíthatóságáról,
valamint a demokrácia elvi és gyakorlati játékszabályairól
ad áttekintést. A sorozat külön érdeme,
hogy a különböző elméletek által használt
kategóriákat egymásra vetítve, egymás
segítségével értelmezi, összeköttetéseket
mutatva fel a különböző elméletek között.
A harmadik kötet Ökológia címmel jelent
meg, olyan tematikákat megelőzve, mint például
a Rasszizmus, a Kizsákmányolás, vagy
a Globális kapitalizmus. Ez a kitüntető hely
a társadalomelméletek között Magyarországról
nézve talán meglepő. Az ökológia sajnos
itthon még nem jutott el odáig, hogy a döntéshozók
felismerjék valós társadalomalakító
szerepét, s az ebben rejlő lehetőségeket. Persze
ez nehezen is lenne elképzelhető a jelen szituációban,
amikor az ökológia - a szűken biológiai diszciplínaként
funkcionáló ökológia - sem érte el, hogy
komolyan számba vétessenek eredményei a jövő
Magyarországának formálásánál.
Az írásokon végigvonuló, s így azokat
egy szálra felfűző kategória a dominancia
kérdésköre. A dominancia mint az Ember és Világ
kapcsolatának talán legáltalánosabb jelensége.
A dominancia már-már metafizikai érvényesülése
- aminek csak egy-egy megjelenési formája mindaz, amivel
az ember megkeseríti saját, társai és a természet
életét az ezredfordulón: az ember ember feletti hatalma,
a férfinak a nő felett gyakorolt hatalma, a felnőttnek
a gyerek fölötti uralkodása és a végül
mindezt magába olvasztó és felerősítő
tendencia: az ember természet feletti hatalmának vágya
és kierőszakolása. S a nem szerves dominancia eredője:
az elidegenedés. Immár nem csak a marxi értelemben,
de teljes, átfogó módon: elidegenedés a másik
embertől, embercsoporttól (nemenként, generációnként,
kultúránként - és a sor sokáig folytatható),
a természettől, eszközeinktől - önmagunktól.
A tudomány és technika felvilágosodás korában
köttetett házassága, a tőke-pénz Janus-arcú
képződménye a mai társadalmakban az embert
a fogyasztói társadalom objektumává, a természetet
nyersanyaggá degradálja, elvetve a társadalmi-természeti
szépség, az érintetlen tájak és egészséges
lelkek nagyon is valóságos varázsát. A korlát
nélküli kapitalizmus, a kontroll nélküli külső
élet önnön alapjait szünteti meg. Itt található
az ökológia és a társadalomelmélet közös
felülete.
A tudományos elméletek (és részben a modern
kulturális koncepciók is) sokkal inkább az anyagi
világ reprezentációi, mintsem a Világ abszolút
igazságát felmutató elvek. Ez a gondolkodásmód
oly mélyen beépült a modern emberbe, a modern társadalom
oly széles körben láttatja ezt érvényesnek,
hogy elhisszük: ez az Út. Mindeközben ez a folyamat
megfosztja szellemi vetületétől a természetet,
környezetünket és visszahatásképpen önmagunkat
is. Az ember természet feletti uralma az embernek ember által
való leigázásához vezet, és fordítva.
A huszadik század végén olyan háborúk
dúlnak, amelyekben a genocídium és az ökocídium
már együttesen van jelen, egymásba tűnik: Irak
és Mostar kísért... Ez a modern demokráciák
motorját képező tőkerendszer és a versenytársadalom
(humán)ökológiai költsége.
Az emberiségnek fel kell ismernie, hogy amiképpen senki
sem kérdőjelezi meg például a nehézkedés
fizikai törvényeinek relevanciáját az emberi
lét mégoly magas szintű vetületeiben sem, hasonlóképpen
az ökológiai (vagy metaökológiai) elvek
sem vesztik érvényüket a társadalmi-kulturális
térben. Ha megismerjük, elfogadjuk és alkalmazzuk a
társadalmi életben mindazokat az ökológiai elveket,
amelyek a természet társas szerveződéseit jellemzik;
ha felismerjük, hogy a természet egyed feletti mintázatainak
kialakulását vezérlő elvek - társadalmi
köntösben bár - a homo sapiens szerveződéseinél
sem hagyhatók figyelmen kívül, és csak ezek betartásával
lehet fenntartani hosszú távon az emberi életet, akkor,
és csak akkor, még lehet esélyünk - állítja
az ökológiai társadalom-koncepció.
A modern ember azonban már nem ismeri fel azokat a jeleket, amelyek
révén kijelölhetné önmaga számára
a természet által is elfogadható kereteket. Ismét
meg kell tanulnunk tudatosan figyelni ezekre a kulturálisan kódolt
(elvek, vallások, értékek, attitűdök de
hasonlóképp a gazdasági törvényszerűségek,
a jog képében megjelenő) sarkkövekre. A társadalom
szerveződésének ökológiai kritikája
hozzásegíthet a társadalmi működés
ökológiai gyökereinek felismeréséhez.
A könyv szerkesztője a témakör legszínvonalasabb,
legmélyebb gondolkodóitól kötött csokorba
egy-egy írást: Parsons, Horckheimer, Adorno, Arnie Naess,
Barry Commoner, David Bohm, Vananda Shiva, Lovelock, Ilja Prigogine, Herman
Daly stb. nevei fémjelzik a kötetet.
A könyv hét fejezete végigtekinti a témakör
legfontosabb területeit. Az első fejezet a dominancia,
a hatalom átfogó elemzését nyújtja Marx,
Parsons és mások nézeteinek ismertetésével,
valamint a Frankfurti Iskola vezetőinek a felvilágosodás
máig ható, negatív vetületeit értelmező
írásaival. A második fejezet a környezet-gazdaságtan
és a politika jelenségeit értelmezi az ökológia
szemszögéből. Commoner és Daly írásai
a gazdaság és a kultúra, az egyéni szabadság
és a fenntartható fejlődés kérdéseit
elemzik. A harmadik fejezet mélyökológiai és
társadalomökológiai szövegei a nyugati kultúra
antropocentrikus, metafizikától megfosztott szellemi életének
megújíthatóságát vizsgálják
- az atomizált, izolálódott ego helyére lépő
kiterjesztett én-tudat, és a természet belső
értékvonzatának felmutatásával. A negyedik
fejezet a legjelentősebb ökofeminista szerzők írásait
közli. A fejezet legtöbb írása a férfi agresszív,
kompetitív viselkedését jelöli meg a humanizmus,
a természetközeli életmód legfőbb kerékkötőjeként.
(Az ajánló - szégyenletes nembeli hovatartozása
miatt - erről a fejezetről nem tud további érdemlegeset
említeni.) Az ötödik rész a környezeti
igazságosság fogalmát járja körül.
Vizsgálja az emberi alapszükségletek kielégítésének
jogát és lehetőségét, a szennyezések
és a források megoszlásának és megosztásának
mintáit a különböző kultúrákban,
valamint földrajzi és gazdasági szituációkban.
A hatodik fejezet (Szellemi ökológia) a legalapvetőbb
nyugati gondolkodási minták gyökereit elemzi, számot
vetve a Genezis könyvétől belénk kódolt
zsidó-keresztény gondolatkörrel, majd a kiút
lehetőségét keresve a keleti vallásokban fellelhető
értékekben csakúgy, mint a huszadik századi
tudomány alapján kialakuló új filozófiai
vonulatokban (például a Whitehead eredményein alapuló
folyamat-filozófia végiggondolásával). Az utolsó
témakör a posztmodern tudomány szerveződésével,
legújabb elméleteivel, eredményeinek interpretálásával
foglalkozik. A körvonalazódó új paradigma esélyt
adhat világunk anyagi szereződésén túlmutató
ismeretek feltárására: az ismeretelmélet elsőbbségét
felválthatja a lételmélet primátusa...