Churchill sokat idézett szarkasztikus mondata ("A demokrácia a legrosszabb társadalmi berendezkedési forma, de még nem találtak ki jobbat") mára a mindennapok minden területén visszaköszönő szorító, kényszerítő valósággá vált. Kifulladt a modernitás érájának tőkés rendszerén nyugvó demokrácia huszadik századi formája. Azonban végigtekintve a Földön jelenleg létező vagy az emberi történelem során megvalósult egyéb lehetőségeken, a fenti idézet igaza látszik beteljesülni. A demokrácia az emberi társadalom szerveződésének végállapota, az ember(iség) belső adottságaiból következő, minden lehetségest magába foglaló, és minden lehetségesnek teret adó társadalmi váz - állítják Fukuyamával (A történelem vége) sokan.

A Humanities Press 1994-ben indította útjára kritikai társadalomelmélettel foglalkozó könyvsorozatát. A sorozat célja, hogy összefoglalja, rendszerezze az elmúlt két évszázad jelentősebb kritikai koncepcióit. Az első két kötet a társadalmi igazságosság elveiről, megvalósíthatóságáról, valamint a demokrácia elvi és gyakorlati játékszabályairól ad áttekintést. A sorozat külön érdeme, hogy a különböző elméletek által használt kategóriákat egymásra vetítve, egymás segítségével értelmezi, összeköttetéseket mutatva fel a különböző elméletek között.

A harmadik kötet Ökológia címmel jelent meg, olyan tematikákat megelőzve, mint például a Rasszizmus, a Kizsákmányolás, vagy a Globális kapitalizmus. Ez a kitüntető hely a társadalomelméletek között Magyarországról nézve talán meglepő. Az ökológia sajnos itthon még nem jutott el odáig, hogy a döntéshozók felismerjék valós társadalomalakító szerepét, s az ebben rejlő lehetőségeket. Persze ez nehezen is lenne elképzelhető a jelen szituációban, amikor az ökológia - a szűken biológiai diszciplínaként funkcionáló ökológia - sem érte el, hogy komolyan számba vétessenek eredményei a jövő Magyarországának formálásánál.

Az írásokon végigvonuló, s így azokat egy szálra felfűző kategória a dominancia kérdésköre. A dominancia mint az Ember és Világ kapcsolatának talán legáltalánosabb jelensége. A dominancia már-már metafizikai érvényesülése - aminek csak egy-egy megjelenési formája mindaz, amivel az ember megkeseríti saját, társai és a természet életét az ezredfordulón: az ember ember feletti hatalma, a férfinak a nő felett gyakorolt hatalma, a felnőttnek a gyerek fölötti uralkodása és a végül mindezt magába olvasztó és felerősítő tendencia: az ember természet feletti hatalmának vágya és kierőszakolása. S a nem szerves dominancia eredője: az elidegenedés. Immár nem csak a marxi értelemben, de teljes, átfogó módon: elidegenedés a másik embertől, embercsoporttól (nemenként, generációnként, kultúránként - és a sor sokáig folytatható), a természettől, eszközeinktől - önmagunktól.

A tudomány és technika felvilágosodás korában köttetett házassága, a tőke-pénz Janus-arcú képződménye a mai társadalmakban az embert a fogyasztói társadalom objektumává, a természetet nyersanyaggá degradálja, elvetve a társadalmi-természeti szépség, az érintetlen tájak és egészséges lelkek nagyon is valóságos varázsát. A korlát nélküli kapitalizmus, a kontroll nélküli külső élet önnön alapjait szünteti meg. Itt található az ökológia és a társadalomelmélet közös felülete.

A tudományos elméletek (és részben a modern kulturális koncepciók is) sokkal inkább az anyagi világ reprezentációi, mintsem a Világ abszolút igazságát felmutató elvek. Ez a gondolkodásmód oly mélyen beépült a modern emberbe, a modern társadalom oly széles körben láttatja ezt érvényesnek, hogy elhisszük: ez az Út. Mindeközben ez a folyamat megfosztja szellemi vetületétől a természetet, környezetünket és visszahatásképpen önmagunkat is. Az ember természet feletti uralma az embernek ember által való leigázásához vezet, és fordítva. A huszadik század végén olyan háborúk dúlnak, amelyekben a genocídium és az ökocídium már együttesen van jelen, egymásba tűnik: Irak és Mostar kísért... Ez a modern demokráciák motorját képező tőkerendszer és a versenytársadalom (humán)ökológiai költsége.

Az emberiségnek fel kell ismernie, hogy amiképpen senki sem kérdőjelezi meg például a nehézkedés fizikai törvényeinek relevanciáját az emberi lét mégoly magas szintű vetületeiben sem, hasonlóképpen az ökológiai (vagy metaökológiai) elvek sem vesztik érvényüket a társadalmi-kulturális térben. Ha megismerjük, elfogadjuk és alkalmazzuk a társadalmi életben mindazokat az ökológiai elveket, amelyek a természet társas szerveződéseit jellemzik; ha felismerjük, hogy a természet egyed feletti mintázatainak kialakulását vezérlő elvek - társadalmi köntösben bár - a homo sapiens szerveződéseinél sem hagyhatók figyelmen kívül, és csak ezek betartásával lehet fenntartani hosszú távon az emberi életet, akkor, és csak akkor, még lehet esélyünk - állítja az ökológiai társadalom-koncepció.

A modern ember azonban már nem ismeri fel azokat a jeleket, amelyek révén kijelölhetné önmaga számára a természet által is elfogadható kereteket. Ismét meg kell tanulnunk tudatosan figyelni ezekre a kulturálisan kódolt (elvek, vallások, értékek, attitűdök de hasonlóképp a gazdasági törvényszerűségek, a jog képében megjelenő) sarkkövekre. A társadalom szerveződésének ökológiai kritikája hozzásegíthet a társadalmi működés ökológiai gyökereinek felismeréséhez.

A könyv szerkesztője a témakör legszínvonalasabb, legmélyebb gondolkodóitól kötött csokorba egy-egy írást: Parsons, Horckheimer, Adorno, Arnie Naess, Barry Commoner, David Bohm, Vananda Shiva, Lovelock, Ilja Prigogine, Herman Daly stb. nevei fémjelzik a kötetet.

A könyv hét fejezete végigtekinti a témakör legfontosabb területeit. Az első fejezet a dominancia, a hatalom átfogó elemzését nyújtja Marx, Parsons és mások nézeteinek ismertetésével, valamint a Frankfurti Iskola vezetőinek a felvilágosodás máig ható, negatív vetületeit értelmező írásaival. A második fejezet a környezet-gazdaságtan és a politika jelenségeit értelmezi az ökológia szemszögéből. Commoner és Daly írásai a gazdaság és a kultúra, az egyéni szabadság és a fenntartható fejlődés kérdéseit elemzik. A harmadik fejezet mélyökológiai és társadalomökológiai szövegei a nyugati kultúra antropocentrikus, metafizikától megfosztott szellemi életének megújíthatóságát vizsgálják - az atomizált, izolálódott ego helyére lépő kiterjesztett én-tudat, és a természet belső értékvonzatának felmutatásával. A negyedik fejezet a legjelentősebb ökofeminista szerzők írásait közli. A fejezet legtöbb írása a férfi agresszív, kompetitív viselkedését jelöli meg a humanizmus, a természetközeli életmód legfőbb kerékkötőjeként. (Az ajánló - szégyenletes nembeli hovatartozása miatt - erről a fejezetről nem tud további érdemlegeset említeni.) Az ötödik rész a környezeti igazságosság fogalmát járja körül. Vizsgálja az emberi alapszükségletek kielégítésének jogát és lehetőségét, a szennyezések és a források megoszlásának és megosztásának mintáit a különböző kultúrákban, valamint földrajzi és gazdasági szituációkban. A hatodik fejezet (Szellemi ökológia) a legalapvetőbb nyugati gondolkodási minták gyökereit elemzi, számot vetve a Genezis könyvétől belénk kódolt zsidó-keresztény gondolatkörrel, majd a kiút lehetőségét keresve a keleti vallásokban fellelhető értékekben csakúgy, mint a huszadik századi tudomány alapján kialakuló új filozófiai vonulatokban (például a Whitehead eredményein alapuló folyamat-filozófia végiggondolásával). Az utolsó témakör a posztmodern tudomány szerveződésével, legújabb elméleteivel, eredményeinek interpretálásával foglalkozik. A körvonalazódó új paradigma esélyt adhat világunk anyagi szereződésén túlmutató ismeretek feltárására: az ismeretelmélet elsőbbségét felválthatja a lételmélet primátusa...

Ismertetők

Katalógus