Vártam már ezt a könyvet. Régóta nagy
híve vagyok Luke ihletett behatolásainak az ökológiai
politika területére. Írásaira olyan valószínűtlen
helyeken bukkantam rá, mint a Telos, a Capitalism, a Nature, a Socialism,
a Cultural Critique és az Alternatives. Ma már ezen írások
nagy része végre felfrissített formájában,
egybegyűjtve is olvasható az Ecocritique-ben. A könyv
nem utolsósorban kitűnő lenyomata annak is, hogy a
szerző elméleti vonatkozásban milyen széles
látókörű, és milyen kitartó azon
elkötelezettségében, hogy az egyszer már magunkévá
tett ökopolitikai bölcsességet újra és újra
kritikai górcső alá tegyük.
A könyv azonban jóval több egy retrospektív
szöveggyűjteménynél. Főleg az újonnan
íródott bevezető és összegző fejezet
hozzáadásával azt is jól demonstrálja,
hogy a szerző milyen alaposan és elvszerűen foglalkozik
a kései kapitalizmus viszonyaival, melyek közepette az ökológiai
politika működik, és amely ellen egyben harcol is. Luke
számára az ebben rejlő ellentmondás mindennél
előbbre való; a mélyökológia, a társadalmi
ökológia, a Worldwatch Institute és a Nature Conservancy
(hogy csak néhányat említsünk az általa
vizsgált politikai mozgalmak közül) mind legalább
annyira termékei a kései kapitalizmusnak, mint amennyire
kihívást is jelentenek azzal szemben. Ilyenformán
az átfogóan kritikus és reflexív szemléletmód
nem tekinthető luxusnak, sokkal inkább politikai szükségszerűség
bármely populista ökológia tekintetében, amely
érdemi módon szeretne szembeszegülni az elkényelmesedés,
a szimuláció, a globalizáció és a kormányzati
mentalitás logikájával, melyek nemcsak tevékeny
részesei a természet rombolásának, de egyúttal
kihívást is jelentenek az ökológiai ellenállási
mozgalmak számára.
Egy bizonyos szinten ez a fajta kritikai érzékenység
egyfajta elméletieskedő bíbelődésbe
torkollik. Luke, pragmatikusként, különböző
intellektuális hagyományoktól kölcsönöz
elemeket, s arra használja azokat, hogy bizonyos specifikus dinamikákat
sajátos helyzetekben, működésük közben
tetten érve tárjon föl. Miközben Luke politikaelmélet-használatának
változatossága személyes intellektuális pályájának
kísérőjelensége, az egész könyvet
áthatja az a visszatérő benyomás, hogy a szerző
egy teoretikai eszközkészlettel rendelkezik, és mindig
a problémához legjobban illeszkedőt veszi elő.
Így Horkheimerhez vagy Adornóhoz nyúl, ha azt akarja
vizsgálat tárgyává tenni, amit ő a mélyökológia
fogalmi ellentmondásaként aposztrofál: "a világ
újrabűvölésében" - írja a 12. oldalon
- "a mélyökológia azzal, hogy kitüntetett szerepet
tulajdonít az ősi tradícióknak, figyelmen kívül
hagyja, hogy az ősi társadalmi mítoszok, mágia
és rítus részben a felvilágosodás-kori
tudomány és technológia funkcionális egyenértékesei".
Később Foucoultra támaszkodik, amikor egyik fejtegetésében
a Worldwatch Institute kormányzati mentalitására és
vezetési imperatívuszaira összpontosít (a 9.
oldalon így ír): "Végeredményben a worldwatching
(világfelügyelet) valamivel több, mint globális
doktrína arra nézve, hogy az ökológiai hatókörök
sokszínű, de szoros kölcsönös összefüggést
mutató készletén belül egy hatókör-menedzsment
filozófiát alkalmazzunk az emberi közösségek
széles skálájára." Másutt Baudrillard
délibáb-értelmezését (simulacrum) használja
fel a dél-arizonai Bioszféra-2 programban testet öltő
problematikus természet-szemlélet leleplezésére;
a közgazdaságtanhoz és az új társadalmimozgás-elmélethez
nyúl, hogy megkérdőjelezze a zöld fogyasztóiság
és az "Első a Föld!" néhány implicit előfeltevését;
olyan különböző gondolkodók alapállásában
és gyakorlatában kutat az ökológiai "közösség"
kialakítására való törekvések után,
mint Marcuse, Bookchin és Soleri.
A választott eszközt minden esetben igen hatékonyan
alkalmazza annak feltárására, hogyan építi
magába az ökológiai politika a kapitalista ellentmondásokat.
A zöld fogyasztóiság inkább tekintendő
a kapitalista növekedés fenntartása marketing-stratégiájának,
semmint egy transzformatív ökológiai stratégia
egyik elemének; a Bioszféra-2 egy ijesztő példája
annak a módnak, ahogy a természet - mind az installáción
belül, mind azon kívül - már most egy délibáb,
a gondosan technologizált kapitalista esszencializmus egyik terméke;
Soleri Arcosanti-ja "pozitív utopisztikus energiái ellenére"
(175. old.) "tartózkodik attól, hogy valódi harcba
bocsátkozzon a földhasználat, a védművek,
a vagyonhalmozás, az élőhelyek lerombolása
és a városi kultúra uralkodó megközelítéseinek
tekintetében..." (17. old.) Ezek a felismerések döntő
jelentőségűek; a hatékony ökokritikához
szükség van egy kifinomult reflexivitás-érzékre,
mely elejét veheti azoknak a folyamatoknak, amelyek révén
túlságosan eluralkodhat rajtunk a komfortérzet saját
ökológiai jó szándékunk vonatkozásában.
Mindenesetre a könyv olvasása során volt egy pont,
ahol jó néven vettem volna, ha ez a teoretikus elmélkedés
egy még mélyebb elemzésbe torkollt volna. Biztos,
hogy a kormányzati mentalitásról úgy beszélhetünk,
mint egy - még a Worldwatch Institute-nél is jobban - mindent
átható logikáról? Biztos, hogy a Nature Conservancy
természet-fogalma éppolyan délibáb, mint a
Bioszféra-2 program? Biztos, hogy Bookchin és Marcuse közösségről
és technológiáról vallott nézeteit egymással
összevetve hosszabb távon mindkettőjüket felelősnek
kell tekintenünk? Bár Luke következtetéseiben céloz
ezekre a jóval szisztematikusabb lehetőségekre - például
úgy beszél minden ökokritikáról, mint
amelyek egy délibábos high-tech logikába illeszkednek,
létezésükről szólva "alternatív
environmentalitás"-t (196. o.), potenciáljukat illetőn
"ökológiai populista közösségek"-et (200.
o.) emleget -, mégis úgy éreztem, hogy helyénvaló
lett volna egy kicsit alaposabb kifejtés. Mi kerekedhet ki abból,
ha az elemzési eszközöket egyszerre hozzuk működésbe?
De pontatlanok lennénk, ha azt akarnánk sugallni, hogy
nem húzódik végig a művön egy szintetizáló
gondolatmenet. Mint már említettük, az egyik legfontosabb
ilyen vezérelv, hogy az ökológiai ellenállás
egyszerre kritikája a kései kapitalizmus társadalmának,
ugyanakkor a gyermeke is. A környezeti gondolkodás és
politika meglehetősen önveszélyes módon figyelmen
kívül hagyja azt a tényt, hogy az imágók,
a technológiák és a felfogásmódok fogyasztásorientált
globalizációja új kritikai ellenállások
és reflexiók megszületését követeli
annak érdekében, hogy ezeket a viszonyokat számításba
lehessen venni. Egy másik jelentős gondolat a kései
kapitalizmus specifikus társadalmi helyzeteire és társadalomszerkezetére
való odafigyelés szükségessége; valahol
a "gondolkodj globálisan, cselekedj helyileg" kettős követelményrendszerében
- melynek Luke megkülönböztetett figyelmet szentel végkövetkeztetéseiben
- jelen van a természeti, termelési, tulajdonlási,
világnézeti, politikai-interakciós, közigazgatási
és hatalmi formák újragondolásának erős
igénye, melyre az ökológiai és egyéb közösség-víziók
ez idáig támaszkodtak. Amint Luke írja, "az ökológiai
populizmus felkeltheti sok közösség tradicionális
reakciós ellenállását bármely változással
szemben, épp így képes lehet politikai ellenlépések
megszervezésére a mindennapi élet során a nagy
nemzetállamok és vállalatbirodalmak irányából
kiinduló újfajta dominanciák ellenében" (207.
o.).
Mindkét fent említett gondolatmenet részét
képezi annak a nagyobb összefüggésrendszernek,
melyre Luke írása reflektál: az ökológiai
politika a modernitás kritikai folytatása. Azt írja,
hogy "a modernitás nem egyirányú, visszafordíthatatlan
folyamat, mely a primitív társadalomtól egyenes vonalban
ível a komplex társadalomig..." (209. o.). Ahelyett, hogy a
jelen potenciáljáról lemondva átadjuk magunkat
egy múltból hozott romanticizmusnak vagy a posztmodern nihilizmusnak,
az ökológiai politikának inkább azt kell hangsúlyoznia,
hogy "a modernitásnak nem feltétlenül az az útja,
melyet a mai napig befutott", és hogy az alternatíváknak
a jelen lehetőségein belül megfogalmazandó választások
kritikus és elvszerű folyamatából kell kiformálódniuk
(209. o.). Ha ezt Luke alapvető cselekvési programjaként
akarjuk értelmezni, akkor elmélkedése nem egyszerűen
a kérdőjelek öncélú kirakása, sokkal
inkább konstruktív mű; pragmatikusan nézve a
tanulmány a kései kapitalista modernitás mélyén
rejtőző logikai struktúrák változatos
eszközökkel történő elemzése, amelyre
az ökológiai alternatívák felépíthetők.