A szerző a kaliforniai Berkeley Egyetem nyelvészeti és kognitív tudományok professzora. A konzervatív-liberális dichotómia értelmezése során nem a felszíni politikai nézetek tételes szembeállításával érvel, hanem egy egészen eredeti, szerinte elfogulatlan modellt igyekszik felállítani. A könyv alaptétele szerint: a politikai megnyilvánulási módok a család-alapú moralitástípusokból eredeztethetők, amelyek nagyrészt tudat alatti fogalmi metaforákból szerveződnek, a politikai alapállás megértése tehát megköveteli annak megértését, hogy miképpen illeszkedik a család-alapú moralitástípusokhoz.
Lakoff tanulmánya a kognitív tudományok első teljes körű alkalmazása a politikára. A tudományág képviselőjeként a liberálisok és a konzervatívok tudat alatti világszemléletét elemzi. Miután az amerikai politika szemüvegén át nézve a nemzet egy család, egy merész és meghökkentő húzással ezt modellje alapjául téve a rideg-tiltó szülői indíttatást (strict parent) teszi meg a konzervatív, míg a meleg-megengedő szülői habitust (nurturant parent) a liberális politikai alapállás tudatalatti meghatározójává. Elismeri, hogy maga - bár mélységesen tiszteli a konzervativizmust - liberális elveket vall ezek tényleges erényei okán. Megismertet a két világnézet (szülői attitűdként megfogalmazott) különbözőségével olyan kérdéskörökben, mint az adózás, az abortusz, a fegyvertartás, a halálbüntetés, a keresztényi bibliaértelmezés, a kormányzati szerepvállalás, a környezetvédelem és a művészet. A szerző által objektívnek ígért modell azonban hirtelen megbicsaklik, amikor a homoszexualitás, a multikulturalizmus kérdéséhez ér: szerinte a konzervatív azért ellenzi a homoszexualitást, mert az a férfiúi autoritást kezdi ki, azért utasítja el a sajátjától eltérő kultúrákat, mert azok szerinte erkölcstelenek, a konzervatívok azok, akik kultúrharcot kezdeményeznek és folytatnak úgymond önvédelemből. Ezen a szinten a könyv sajnos a népszerű napilapok jegyzetíróinak színvonalára süllyed. A tudományosnak tűnő eredeti munka végül propagandába fullad azt fejtegetve, hogy - bár mindenki maga választhatja meg világnézetét - miért érdemes mégis liberálissá lenni. Szerinte a gyermeknevelésben a szigorú (konzervatív, fundamentalista keresztény) szülői magatartást messze lekörözi a spocki megengedő viszonyulás, amely megfelelőbb az emberi természet számára. Ha pedig ez igaz a gyermeknevelésben, akkor nem mondhatjuk, hogy a szigorú szülői hozzáállás mint bukott módszer alkalmazható lenne a politikában, hiszen létjogosultsága épp arra alapozódott volna, hogy az életben már bevált vezérlő elv lenne, ami a szerző szerint nem igaz. Ilyen egyszerű! Lakoff elismeri ugyan, hogy a konzervatívok jobban kiaknázták a család, az erkölcs és a politika közötti szálakat, de mindezt csak azért teszi, hogy figyelmeztesse elvbarátait erkölcsi világnézetük hatékonyabb kifejezésének szükségességére.

Ismertetők

Katalógus