Meghódítottuk a természetet, mégis
rettegünk tőle. Vágyódunk utána
és félelmeink miatt mégsem lépünk vele közelebbi kapcsolatba.
Visszakívánkozunk az Arany Ókorba,
ahol a görögök és rómaiak még a természettel együtt,
sőt annak szerves részeként tudtak élni.
De valóban így volt? Tényleg barátságos
és harmonikus volt ez a kapcsolat? Hogyan éltek és
gondolkodtak példaképeink, akik után
áhítozunk? A könyv az ókori életet a filozófia,
az etika, a mindennapi élet, a gyógyászat, az építészet
és a földművelés oldaláról vizsgálja. Idézeteket,
gondolatokat olvashatunk Senecától, Cicerótól,
Vergiliustól és betekinthetünk az ókor városi
és falusi életmódjába, szokásaiba.
Az ókorban uralkodó felfogás szerint
az embernek, mint minden más létezőnek
pontosan meghatározott szerepe van a természetes világban;
s ennek az egyensúlyi állapotnak mindennemű sérülése
az egyén és az egész rendszer sérüléséhez
vezethet. E hierarchiáról, harmóniáról
és a természetnek az állandó növekedés
és elmúlás által létrehozott dinamikus
egyensúlyáról vallott elképzelést
a természettudósok ma újra felfedezték. Felismerték,
hogy egy rendszer szerves részeként nemcsak
a rendszer többi tagja szolgál minket, de mi is szolgálunk
azzal, hogy nem zsákmányoljuk ki és nem élünk
vissza hatalmunkkal értelmetlenül.