A környezeti mozgalom első hullámában a Föld
jövőjéért aggódók sötétebb
képet festettek planétánk helyzetéről
és várható sorsáról, mint ahogyan azt
ma látják a környezettudósok - állítja
a szerkesztő. Véleménye szerint ez azért történt
így, mert az elmúlt huszonöt év környezeti
mozgalmának vezető alakjai (Rachel Carsontól kezdve
a Római Klubon keresztül egészen Paul Ehrlichig) egy
hibás teória, a "malthusianizmus" alapján
dolgoztak, kihagyva számításaikból az emberi
intelligencia és viselkedés változóképességét.
A téves alapfeltevés mellett az információgyűjtés
hibái, valamint a számítógépes modellek
hatékonyságának kérdőjelei
is hozzájárultak az előrejelzések torzításához.
A növekedés korlátainak számítógépes
modelljei teljesen téveseknek bizonyultak. A klórfluorkarbonok
sztratoszferikus ózonra gyakorolt hatásait becslő
légköri modellek például egyáltalán
nem jelezték előre az antarktiszi ózonlyuk kialakulását.
A korábbi klíma modellek jelentős globális
felmelegedést prognosztizáltak az ember által termelt
széndioxid légköri felszaporodásának következtében.
(Kiderült, hogy nagyságrendekkel túlbecsülték
a lehetséges emelkedést, a műholdak nagy pontosságú
légköri mérései ma azt mutatják, hogy
a Föld légköre valójában 0,10 Celsius fokkal
hűlt 1979 óta.) Azon felismerések mellett, hogy pontos
információk szükségesek, s hogy az emberek múltbeli
viselkedése nem extrapolálható a jövőre,
a környezeti mozgalom első hulláma nyomán egy
a malthusianizmus mélyén rejlő akadály is nyilvánvalóvá
vált, ami arra vonatkozik, hogyan lehet megváltoztatnia a
korábbi viselkedést. Malthus kétszáz évvel
ezelőtt azt feltételezte, hogy a múltbéli viselkedés
folytatódik a jövőben, s ha nem változik magától,
akkor csak kényszerítéssel lehet megváltoztatni.
Ma számtalan példát lehetne sorolni a korlátozó,
kényszerítő környezetvédelmi intézkedések
éppen ellentétes hatást kiváltó eredményeire.
Az elmúlt évek fő problémái között
a prioritások kérdését is felveti a szerkesztő.
Például a fejlett ipari országokban a szennyező
anyagok 90%-ával boldogultak, de a fennmaradó 10% eltakarítása
rendkívül nehéz és költséges. Ezen
a ponton meg kell fontolnunk - gondolkodik Bailey - mi jelent többet
a természet szempontjából: e 10% kérdésének
megoldása, vagy pedig az, ha ezt a forrást más problémák
megoldására használják fel. Bailey úgy
látja, hogy eddig a forrásokat olyan területeken használták
fel, melyek kis veszélyt jelentenek mind a természetre, mind
az emberekre, miközben más kritikus problémákra
viszonylag kevés figyelmet fordítottak. E gyűjteményes
kötet tanulmányai nyomán az a kép rajzolódik
ki, hogy napjaink legsúlyosabb gondjai közé nem a túlnépesedés,
az élelmiszerkérdés, a globális felmelegedés
vagy a peszticidek alkalmazása tartoznak. Bár ezek is jelentős
feladatok, a kötet tudósai szerint azonban lényegesen
sürgetőbb gondot jelent az óceánok túlzott
lehalászása, az ivóvíz és a harmadik
világbeli környezetszennyezés, továbbá
a mögöttük húzódó politikai okok.
A KÖTET TANULMÁNYAI
1. Nicholas Eberstadt - Népesedés, élelmiszer és
jövedelem: Globális trendek a huszonegyedik században
2. Dennis Avery - Bolygónk védelme peszticidekkel: Élelmiszerkészletek
növelése a Föld biodiverzitásának megőrzése
mellett
3. Robert C. Balling, Jr. - Globális felmelegedés: Zavaros
modellek, elfogadható adatok és eredménytelen politika
4. Stephen Moore - A bőség közelgő kora
5. Bruce N.Ames and Lois Swirsky Gold - A rák okai és megelőzése:
a környezet szerepe
6. Roger A. Sedjo - Erdőségek: ellentmondó jelzések
7. Stephen R. Edwards - A biodiverzitás fenntartása: jövőnk
forrásai
8. Terry L. Anderson - Vízlehetőségek a kék
bolygó számára
9. Kent Jeffreys - Az óceánok megmentése
10. Indur M. Goklany - A gazdagabb tisztább: a levegő minőség
hosszú távú trendjei
Epilógus: Fred Smith - Az emberiség előtt álló
kihívások és lehetőségek újraértékelése
MAGYAR NYERSFORDÍTÁS
Nincs.