A könyv újszerűen közelíti meg az emberi értelem biológiáját. Eszerint az értelem nem a külvilág leképezéseként működik, hanem folyamatos világteremtés, s ahány tudat, annyiféle világ létezik. Csalóka az a meggyőződésünk, hogy a külvilág olyan, amilyennek érzékszerveinkkel érzékeljük. A szemünk vakfoltjára eső képet például nem láthatjuk. Hasonlóképpen az értelemnek is van vakfoltja. Ahogy a szem sem képes önmagát látni, úgy soha nem szerezhetünk tudomást arról, hogy hogyan is működik a megismerési folyamat maga. Minden érzéklet biológiai alapokon áll. Nem a fény hullámhosszától függ, hogy egy színt milyennek érzékelünk, hanem a mi idegműködésünktől. Minden lény a maga teremtette világ-képben él, s ezek a világ-képek különböznek egymástól. Cselekedeteink attól függnek, hogy milyen világ-képben élünk, s minden cselekedetünk a bennünk élő világképről árulkodik. Az ember esetében a nyelvi cselekedetek is ilyenek. A tanulmány gondolatmenete egy önmagába visszatérő kört alkot: az emberi megismerési folyamat elméletét sejtbiológiai vizsgálódások, majd az egyedfejlődésre és a törzsfejlődésre vonatkozó megállapítások követik, mígnem az élőlények társas viselkedésén keresztül újra elérkezik a társas viselkedése révén emberré vált emberhez.
Az élet és sokféle formája kialakulásának kulcsfogalma a szerveződés. A szénatom és a hozzá kapcsolódó atomok végtelen számú különféle molekulát alkothatnak, ez tette lehetővé az élet megjelenését is. A sejtek strukturális összekapcsolódása hozza létre a többsejtű élőlényeket. A szaporodás során az élőlény örökölt tulajdonságai biztosítják az állandóságot, új tulajdonságai pedig a változás lehetőségét hordozzák. Az élőlények olyan szerveződések, amelyeket ugyan alapvetően meghatároz szervezeti felépítésük, ám ez nem jelent olyan kiszámíthatóságot, mint pl. egy gép esetében. (A DNS információt hordoz, de ugyanúgy nem determinálja az egyed életét, mint ahogy egy állam alkotmánya sem determinálja az állam történelmét.) Ha egy golyót legurítunk egy hegy tetejéről, az számtalanféle úton érhet földet. Valahogy így képzeljük el a számtalan féle faj kialakulását is. A jelenséget driftnek (sodrásnak) nevezzük. Nem beszélhetünk a környezethez jobban vagy kevésbé jól alkalmazkodott élőlényekről, csak különbözőképpen alkalmazkodókról. Ebből következik, hogy a "természetes kiválogatódás" sem megfelelő kifejezés.
Az idegrendszer rendkívül plasztikus, átalakulásokra képes. Változást idéz elő benne minden környezeti tapasztalat. A bengáli farkas-kislány példája azt mutatja, hogy az emberi viselkedés tanult viselkedés. Ez a gyermek, akit nyolcéves koráig kizárólag farkasok között élt, négy lábon járt és nyers húst evett, akárcsak a farkasok.
Az egyedek csoportokba szerveződése a sejt és az egyed szintje fölött egy harmadik szerveződési szintet jelent, a kommunikáció pedig a társas élőlények viselkedésének összehangolását szolgálja (Érdekes összevetni, hogy egy rendszer összetevőinek és a rendszer egészének viszonya miben különbözik egy szervezet, egy rovartársadalom és egy emberi társadalom esetén: az összetevők önállóságának mértékében.) A csoportban való élet teszi lehetővé, hogy az egyed fajtársaitól bizonyos viselkedéseket megtanuljon. Ha egy ilyen viselkedés generációkon át állandóságot mutat, azt kulturális viselkedések nevezzük.
Az egyedül az ember által használt nyelv abban különbözik az állatvilágban általános nyelvi viselkedéstől, hogy önreflexiót és így öntudatot tesz lehetővé. Egy gorillától például soha nem kaphatunk választ arra kérdésre, hogy milyen érzés gorillának lenni.
A beszéd kialakulása feltételezhetően összefüggésbe hozható azzal, hogy a nőstények folyamatosan termékennyé váltak, így a csoport különböző nemű egyedei már nem csak időszakosan, hanem folyamatosan együtt maradtak. A csoport életének összehangolása tette lehetővé a nyelv kialakulását. (Robinson Crusoe jól tudta, hogy a nyelv csak emberközösségben illetve önreflexióban őrizhető meg, ezért olvasott naponta és ezért vezetett naplót.) Az általunk generált nyelvi (szociális) domain határoz meg bennünket, s ha nem gyakoroljuk, megszűnünk azok lenni, akik vagyunk. (Pl. ha egy szociológus nem ír szociológiai tanulmányokat, megszűnik szociológus lenni.)
Nyelvünk a szeretetteljes emberi kapcsolatokban született, és használatának értelme is az, hogy szeretetben összehangoljuk cselekedeteinket a másokéval.

Ismertetők

Katalógus