A mai életfelfogás szerint a modern világban megszabadulunk
a test nyűgeitől, a természet nem jelenthet korlátot
az emberi tevékenység számára, és a
globalizáció következményeként, illetve
feltételeként megszűnik az emberek kötődése
születésük, neveltetésük helyéhez.
A modern kor hősei elhagyják szülőhelyüket
és egy új "ígéret földje" felé
indulnak. Valójában azonban szakadás jön létre
az ember és a természet többi része, az egyén
és társai, a test és a szellem között. A
modern ember nem kötődik sem a természethez, sem a tágabb
családhoz, a közösséghez, a kultúrához
vagy a hagyományokhoz. A modern élet jellemzője, hogy
egyre nő a városban élők aránya. A város
névtelenséget ígér, nem kínál
kötődést, hiszen az építészet,
a lakberendezés és a tömegkultúra nemzetköziesítésével
mindenhol egyforma környezetet biztosít.
A modern szó ma gyakorlatilag a nyugati szinonímája.
A modern világra a mechanisztikus szemlélet a jellemző,
központban a Homo economicus-szal. Ebben a világban az ember
természethez fűződő viszonya annyit tesz, hogy
az ember leigázza a természetet. A testhez való viszonyulására
az a jellemző, hogy az emberi szervezetet gépezetnek tekinti,
amiek gyógyítása egy-egy alkatrész megjavításával
egyenlő. A modern gyógyítás ezért nem
támaszkodik a szervezet öngyógyító képességére.
A huszadik század politikai, társadalmi katasztrófái
azt mutatják, hogy a modern életszemlélet nem vezet
sehova. Az utóbbi évtizedekben láthatóan sok
minden szétesett, ami addig biztosnak látszott. A technikailag
fejlett világ lakói ezért szkeptikussá váltak
a modern élet intézményeivel, politikai és
gazdasági rendszerével szemben. A modern világban
az ember kapcsolata a külvilággal nem valóságos,
hanem csupán egy társadalmi konstrukció.
A könyv arra ad választ, hogy miért nem érezzük
magunkat otthon ebben a világban és ahhoz ad támpontot,
hogyan lehetne a világot ismét a reális alapokra visszahelyezni.
Különösen fontos olvasmány lehet a várostervezők,
az építészek, a szociológusok, a politikusok,
az ökológusok sőt az orvosok számára.