502[33] B 70
Bocking, Stephen: Ecologists and Environmental Politics. A History of Contemporary Ecology
Az ökológusok és a környezetpolitika. A jelenkori ökológia története
New Haven ; London : Yale University Press, 1997. - xiv, 271 p.
ISBN 0-300-0673-1

KIKNEK SZÓL
Elsősorban biológiatörténettel vagy jelenkori tudományokkal foglalkozó szakembereknek

TARTALOM
A szerző ebben a könyvben az ökológia történetével, valamint társadalmi és politikai szerepével foglalkozik. Vizsgálja a természetvédelem nagy-britanniai kezdeteit, valamint az angol erdőket és természetvédelmi területeket. Az Egyesült Államokról szóló fejezetben többek közt az Oak Ridge Nemzeti Parkot mutatja be. Megismerkedünk a kanadai Ontario-halastavak ökológiájával is. A brit, az amerikai és a kanadai esettanulmányok összehasonlító elemzésén keresztül azt mutatja be, hogy hogyan változtak a világban az elmúlt ötven év során az ökológiai fogalmak és módszerek, valamint hogy ezek az idők folyamán milyen mértékben kötődtek bizonyos társadalmi értékekhez. Olvashatunk az ökológia történetének intézményes és politikai vonatkozásairól, és arról is, hogy az ökológia tudománya milyen szerepet tölt be a mai világban.

FEJEZETEK
Előszó
Rövidítések
1. Bevezetés: Ökológusok, szervezetek, társadalmak
Első rész - Nagy Britannia
2. A természetvédelem eredetei
3. Erdők és természetvédelmi területek
Második rész - Egyesült Államok
4. Ökoszisztémák és az atom az Oak Ridge National Laboratory-ban
5. Kutatások és hatástanulmányok az Oak Ridge Nemzeti Parkban
6. A Hubbard Brook kísérlet és gyakorlati eredményei
Harmadik rész - Kanada
7. Az Ontario halastavak és az ökológia
8. Az ökológusok és intézményeik összehasonlítása
9. Annak megértése, hogy milyen helyet foglal el az ökológia a világban
Megjegyzések
Ajánlott irodalom
Index

MAGYAR NYERSFORDÍTÁS
Nincs

Szabó Judit ismertetése

vissza Ismertetők

vissza Katalógus