KIKNEK SZÓL
Főként politikusoknak, filozófusoknak, ökológusoknak, pénzügyi és gazdasági szakembereknek és tanároknak.

TARTALOM
A könyv a Világbank pénzügyi tevékenységének helyi és globális környezeti és társadalmi következményeivel foglalkozik. A könyv szerzői a világbanki programok alapos elemzése alapján vonnak le következtetéseket. A Világbank kinyilvánított célja az, hogy a gazdasági fejlesztéshez adott hitelekkel segítse a szegény országok és a szegény rétegek gazdasági és társadalmi felemelkedését és csökkentse a gazdasági és a társadalmi egyenlőtlenségeket. A Világbank beavatkozása azonban sok esetben környezetkárosítással, a szegények helyzetének még reménytelenebbé válásával és az etnikai ellentétek fellángolásával jár. A világbanki hitelek valójában a harmadik világ új gyarmatosítását segítik elő. Ezért a világbanki programokkal szemben több országban helyi kezdeményezésű környezetvédő és polgárjogi mozgalmak indultak. Az egyenlőtlen harc ellenére a helyi tiltakozó mozgalmak számos esetben az eredeti tervek megváltoztatására kényszerítették már a Világbankot. Ez részben a helyi lakosok elszánt és bátor küzdelmének, részben pedig annak köszönhető, hogy ezeket a környezetvédő mozgalmakat számos gazdaságilag fejlett ország környezetvédő szervezete is támogatja.

FEJEZETEK
1. Az angyalok tartózkodási helye
2. Az összeomlás évtizede
3. Szép új világ a Bretton erdőben
4. Robert McNamara fausti paradoxona
5. A Zöldek megostromolják a kristálypalotát
6. Az uralkodó új ruhája
7. Az ellentmondások vára
8. Descartes-tól Chico Mendes-ig: a fejlődésként értelmezett modernitás rövid története
9. Ki fogja irányítani a világot és hogyan?
10. Mi a csudát kellene tenni?

MAGYAR NYERSFORDÍTÁS Nincs

A Világbank pénzügyi és politikai hatalma az egész világra kiterjed. Mivel Magyarország sem lehet mentes ettől a hatástól, fontos, hogy a hazai szakemberek is reálisan lássák ennek a gazdasági szervezetnek a működését. A Föld elzálogosítása című könyv a Világbank pénzügyi tevékenységének helyi és globális környezeti és társadalmi következményeivel foglalkozik. A könyvet főként politikusoknak, filozófusoknak, ökológusoknak, pénzügyi, gazdasági szakembereknek és tanároknak ajánlom, valamint azoknak a diákoknak, akik az előbb felsorolt hivatások valamelyikére készülnek.
A Világbank által képviselt filozófiai, politikai és gazdasági megközelítés szerint a gazdasági növekedés mindennél fontosabb cél. Azt azonban be kell látnunk, hogy a növekedés nem mehet minden határon túl. A jelenlegi ütemben és módon végbemenő gazdasági fejlődés maga után vonja a globális ökológiai krízist.
A Világbank szavakban deklarált célja az, hogy a gazdasági fejlesztéssel - utak, ipari üzemek, erőművek építésével, a mezőgazdasági termelés növelésével, a kommunális ellátás fejlesztésével - segítse a szegény országok és a szegény rétegek gazdasági és társadalmi felemelkedését és csökkentse a gazdasági és a társadalmi egyenlőtlenségeket. A könyv azonban a világbanki programok elemzésén keresztül rávilágít arra, hogy a projekteket általában nem előzi meg a helyi természeti és társadalmi viszonyok megfelelő tanulmányozása, ezért a Világbank működésének sok esetben a környezetkárosodás, a szegények még szegényebbé válása és az etnikai ellentétek fellángolása a következménye. A szegénység felszámolásáért indított projektek általában növelték az anyagi és a társadalmi egyenlőtlenséget és kiélezték az etnikai konfliktusokat. Példa erre Ruandában a Hutuk és a Tutsik között kirobbant konfliktus, amely iszonyú szenvedéshez és áldozatokhoz vezetett. A Világbank közel ötven éves működése során a természet kizsákmányolását, a Föld elzálogosítását segítette elő.
A Világbank által támogatott gazdasági fejlődés következményeként nem oldódik meg a fejlődő országokban a szegénység problémája. A szegények ezeknek a programoknak nem a haszonélvezői, hanem a vesztesei. A kölcsönöket a kormányok csak nagy nehézségek árán tudják visszafizetni, az általában amúgy is szegényes szociális, egészségügyi és oktatási kiadások lefaragása és a fizetések reálértékének csökkentése árán. A nem kellően átgondolt ipari és mezőgazdasági fejlesztésből következő környezetrombolásnak is főként a szegények a megszenvedői. A nagy beruházások - pl. erőművek, ipari üzemek, mezőgazdasági ültetvények, utak - építése közben sokszor megfosztják az ott élő lakosságot az életfeltételeitől és az eredeti munkalehetőségeitől.
A nagy mezőgazdasági beruházások sem szolgálják a fejlődő országok hosszú távú felvirágoztatását. A nagy ültetvények telepítése során megbontják az évmilliók alatt kialakult természetes egyensúlyt. Az őshonos növényzetet kiirtják, a talaj pedig rövid idő alatt kimerül az intenzív monokultúrás növénytermesztés következtében, majd terméketlenné válik és lepusztul. Például Brazíliában hatalmas területen kiirtották az egyenlítői esőerdőt, és a helyén mezőgazdasági ültetvényeket hoztak létre. Thaiföldön pedig az őshonos növényzet helyébe ipari célokra felhasználható gyorsan növő eukaliptusz fákat telepítettek, amelyek amellett, hogy a területen lecsökkentették a biológiai sokféleséget és tönkretették a talaj termőképességét, a helyi klímát is előnytelenül módosították. A környezetrombolás sok helyen migrációt váltott ki: összességében milliók vándoroltak el eredeti lakhelyükről. A földjükről elvándorolni kényszerülő, gyökértelenné váló emberek általában csak a nagyvárosok nyomornegyedeiben tudnak letelepedni.
A nem kellően átgondolt, erőltetett ütemű út- és vasútépítés következtében a civilizáció eljutott olyan helyekre is, amelyek eddig teljesen el voltak zárva a külvilágtól. Ez rövid idő alatt teljesen felforgatta az ott élők addigi életvitelét, megbontotta az évszázadok vagy évezredek alatt kialakult társadalmi berendezkedésüket és tönkretette a környezetüket. Ráadásul olyan betegségek kórokozói jutottak el hozzájuk, amelyek ellen nem voltak ellenállóak, így sok helyen a lakosságnak akár a fele is meghalt a mi számunkra aránylag könnyen leküzdhető fertőző betegségekben, mint például influenzában. Úgy látszik, a történelem - sokak állításával ellentétben - mégis tudja ismételni önmagát, hiszen a XV. században az észak-amerikai indián népesség pusztulását is nagy százalékban a fehér telepesek által behurcolt kórokozók okozták.
A világbanki hitelek valójában a harmadik világ új gyarmatosítását segítik elő. A fejlesztésből származó hasznot a multinacionális vállalatok és a korrupt helyi vezetőréteg fölözi le, de jut az előnyökből a fejlett országok lakosságának is, hiszen olcsón megtermelt árucikkekhez jutnak. Például a Brazíliában termelt narancs még a szállítási költségekkel együtt is kevesebbe kerül az amerikai fogyasztónak, mint az országon belül termelt gyümölcs. A gazdasági előnyből egyedül a harmadik világbeli termelőnek nem jut, akiért állítólag az egész program létrejött.
A világbanki programokkal szemben több országban helyi kezdeményezésű környezetvédő mozgalom indult. Brazíliában például a Világbank támogatásával a teljesen érintetlen esőerdőn keresztül akartak egy utat építeni. Az útépítéssel együtt járó erdőirtás az ott őshonos gumifa törzsének megcsapolásából élő őslakosságot megfosztotta volna a hagyományos megélhetési forrástól. Közülük néhányan az útépítés ellen tiltakozó mozgalom élére álltak. Több vezetőt, közöttük Chico Mendest is, akinek a neve fémjelezte a helyi környezetvédő mozgalmat, 1988-ban orvul meggyilkoltak. A tiltakozó mozgalmak miatt azonban a Világbank a tervek módosítására kényszerült és arra, hogy anyagilag is támogassa az esőerdő védelmét. Más országokban, például Indonéziában és Indiában is bontakoztak ki helyi környezetvédő és polgárjogi mozgalmak és értek el sikereket a Világbankkal szemben. Számos gazdaságilag fejlett ország környezetvédő szervezetei is támogatták a fejlődő országok mozgalmait. Ezeknek az országoknak (USA, Németország, Svédország, Hollandia és Ausztrália) a környezetvédő szervezetei - a világbanki képviselőiken keresztül - nyomást gyakoroltak a Világbankra, hogy a környezetvédelmi szempontoknak megfelelően újítsák meg a Bank működését. 1986-ban, a Bank újonnan kinevezett igazgatója azt ígérte, hogy a Világbank ezentúl nagyobb hangsúlyt fektet a környezetvédelmi kérdésekre, 1990-re azonban világossá vált, hogy a Világbank továbbra is érzéketlen maradt a környezeti, szociális és etnikai problémák iránt. A világbanki kölcsönnel létesülő beruházások továbbra is károsítják a környezetet és a szegények gazdasági és társadalmi felemelkedését sem szolgálják. A nemzetközi felmérések azt mutatják, hogy a szegény országokban az utóbbi években is növekedett a rosszul táplált gyermekek aránya, valamint csökkent az oktatásra és a közegészségügyre fordított összeg is. A környezet állapota romlott, és a természeti erőforrások kizsákmányolása tovább folytatódott.

Ismertetők

Katalógus