502 W 75
Williams, Christopher (ed.): Environmental Victims. New Risks, New Injustice
A környezetszennyezés áldozatai. Új veszélyek, új törvénytelenségek

London : Earthscan, 1998. xx, 188 p.
ISBN 1-85383-524-2

KIKNEK SZÓL
Főként jogászoknak, közgazdászoknak, politikusoknak és ökológusoknak.

TARTALOM
A különböző szerzők tollából származó írások jogi szempontból elemzik a környezetszennyezés áldozatainak a helyzetét. Egyelőre kevés országban vannak olyan törvények, amelyek jogi segítséget nyújtanak a környezetszennyezés megakadályozásában, a környezetszennyező tevékenység leállításában, vagy az áldozatok kártérítési igényeinek kielégítésében, legyen akár anyagi, akár egészségi kárról szó. A környezeti jog azonban fejlődik, az egyes országokban és a nemzetközi gyakorlatban egyaránt.
Az első fejezet a környezeti jog elméleti alapjait taglalja.
A második fejezetet nagyarányú környezetszennyezést és komoly egészségkárosodást okozó ipari vagy bányászati tevékenységekről, illetve ipari balesetekről szóló esettanulmányok alkotják. Az egyik például a Bhopalban működő növényvédőszer-gyár okozta környezeti katasztrófa körülményeit és következményeit tárgyalja. A baleset miatt mindössze két nap leforgása alatt kb. 400 ezer ember szenvedett egészségkárosodást és rövid időn belül több ezren haltak meg. A bhopali tragédia rávilágít arra, hogy sok esetben a multinacionális nagyvállalatok a veszélyes anyagokat előállító üzemeiket a fejlődő országokba telepítik, mivel ezekben kevésbé szigorúak a környezetvédelmi szabályok, így a vállalatok tulajdonosai megtakaríthatják a környezetvédelmi beruházások hatalmas költségeit.
A harmadik fejezet olyan törvényeket és civil kezdeményezéseket mutat be, amelyek közelebb vihetnek a probléma megoldásához.
A könyv nem könnyű olvasmány sem tartalmi sem nyelvi szempontból, ám az alapos és mélyreható elemzések sok irányból világítják meg a tárgyalt kérdéseket.

FEJEZETEK
I. Fogalmak. Elméleti alapok
1. Környezeti áldozattan
2. Környezeti áldozatok és az ország függetlensége
3. Gondolatok a környezeti jogról: Gyerekek, mint áldozatok és mint aktivisták
II. Esettanulmányok
4. Az olaj antropológiája: Az olajipar hatása a Niger deltájában élő halász közösségre
5. A bhopali tragédia után keletkezett mozgalmak és azok tanulsága
6. Ökogyilkosság, ipari vegyi szennyezés és a vállalati profit parancsa: Bougainville esete
7. Környezeti biztonság és a környezetszennyezés elől menekülő emberek Dél-Afrikában
III. Megoldások
8. Jó szomszédi egyezség. Eszköz a környezeti és a társadalmi jog megteremtéséhez
9. A munkások munkahelyi egészségvédelme: Egy új nemzetközi megközelítés igénye
10. Bevezetés Az ipari veszélyek elleni törvényekbe: a közösségekért, a munkásokért és a környezet védelméért
11. Következtetés: A jövőbeli változások dinamikája

MAGYAR NYERSFORDÍTÁS
Nincs

Dr. Adorjánné Farkas Magdolna ismertetése (Ökotáj. 20/21. sz. 1999. 147-148. p.)

vissza Ismertetők

vissza Katalógus