Headstrom, Richard: Nature discoveries with a hand lends (New York NY, Dover Publications, Inc., 1981) A bevezető és az I. fejezet (január) Ortmann-né Ajkai Adrienne fordítása [ A teljes fordítás Rich Text formátumban, tömörítve letölthető. ] APRÓ CSODÁK A TERMÉSZET FELFEDEZÉSE EGY KÉZINAGYÍTÓ SEGÍTSÉGÉVEL BEVEZETÉS Az elmúlt években természetbúvár-könyvek tömege látott napvilágot, napjainkban is egyre többet adnak ki. Miért hát még egy? Nem állítom, hogy ez a könyv egyedülálló, különleges vagy vadonatúj -- bár szeretném ezt hinni. Abban azonban bizonyos vagyok, hogy valós igényt elégit ki -- a körülöttünk lévő világ megismerésére irányuló igényünket. Nem arról a világról szól, melyről sokan írnak, hanem egy szemünk elől rejtett világról. Talán ez nem is jó megfogalmazás, hiszen nem is annyira rejtett: egyetlen apró üvegdarab segítségével megfigyelhető -- ha ez az üveg nagyítóüveg. Könyvem célja tehát, hogy feltárja egy gyönyörű, csodálatos és titokzatos világ Szezám-kapuját, egy hihetetlen, mégis valóságos világét, mely minden másnál jobban képes lebilincselni az ember fantáziáját. Lehetsz bárki – vízvezeték-szerelő, cipész, könyvesbolti eladó, titkárnő, telefonközpontos vagy háziasszony, csupán a következőkre van szükséged: tudj olvasni, légy kíváncsi és szeress kinn lenni -- legalább néha -- a szabadban. És persze egy olcsó nagyítóra, vagy ha érdeklődésed mélyebb, egy mikroszkópra -- ma már az sem megfizethetetlen. Elámulsz majd, mi mindent láthatsz ezen egyszerű optikai eszközök segítségével; ahogy egymás után vizsgálod a különféle objektumokat, egyre tudatosabban kezded ismerni a természetet, egyre jobban megérted az életet. Lehet, hogy új érdeklődési területet találsz e kézenfekvő csodák világában. Talán e könyv elvezet ahhoz is, hogy önálló megfigyeléseket, felfedezéseket tégy; talán új hobbiddá válik, mely egyre több szabadidődet telíti tartalommal. Az is lehet, hogy -- ha csak időlegesen is -- menedéket nyújt modern világunk feszültségei és kudarcai elől. NÉHÁNY SZÓ A FELSZERELÉSRŐL A könyvünk célja szempontjából elengedhetetlen kézi nagyítón és a számos esetben jó szolgálatot tévő mikroszkópon kívül is van néhány apró eszköz, mely ha nem is feltétlenül szükséges, de sok esetben hasznos lehet. Ilyen pl. a repülő rovarok elfogására szolgáló lepkeháló, vagy az ölőüveg, mely mozdulatlanná teszi őket, így könnyebben tanulmányozhatók. Megvehetjük vagy fillérekért otthon is elkészíthetjük őket. lepkehálót készíthetünk finom hálóból vagy erős szövetből, melyet fémkeretre erősítünk és kb. egyméteres nyéllel látunk el. Az ölőüveg jól zárható üveg, melybe olyan anyagot teszünk, ami a betett rovart elpusztítja. A profi rovarászok cianidot tartalmazó különleges ölőüvegeket használnak, de egy közönséges -- lehetőleg csavaros tetejű -- befőttesüveg és valami kevésbé veszélyes ölőanyag is ugyanúgy megteszi. A fedő aljára erősítsünk egy darab vattát, melyet itassunk át a folyadékkal -- az elpárolgó gőzök megölik a rovart. Több különböző ölőanyagot is használhatunk, pl. denaturált szeszt vagy széntetrakloridot -- utóbbi a legjobb, mert nem gyúlékony, de túl sokat ne lélegezz be belőle! Vízi rovarok és más vízi élőlények begyűjtését konyhai vagy bármilyen más szűrővel végezhetjük; az entomológusok hálót használnak. Ezt is elkészíthetjük otthon. Hasonlít a lepkehálóhoz, csak valamivel kisebb és nem olyan mély. A hálót tartó fémkarika merev legyen és szilárdan erősítsük a nyélre, , hogy ne hajoljon meg és ne forduljon el, mikor a vízben, a hínárok közt vagy az iszapban kotorászunk vele. Néhány válogatott üveg alkalmas az állatok hazaszállítására, ahol jobban megfigyelhetők. Kevés alkoholt is érdemes beszerezni az azonnali tartósítást igénylő apró, törékeny lények számára. Az állatok gyűjtése, kezelése, az egyes részek, struktúrák szétválasztása, vizsgálata során hasznos lehet még néhány borotvapenge, egy zsebkés, tűk, kerti ásó, csipeszek. Tálcát is vihetünk magunkkal: hátteret biztosít olyan élőlények terepi vizsgálatánál, melyek szépsége pl. a vízből kiemelve hamar tönkremegy. Mindezek cipeléséhez, illetve az otthoni, kényelmesebb megfigyelésre szánt állatok és növények hazaszállításához természetesen elengedhetetlen egy vászontáska vagy hátizsák. Néhány szó a nagyítókról: a zsebnagyítók ára nagyítóképességük függvényében változik. Számunkra a legtöbb esetben elegendő egy olcsóbb fajta -- bár a drágábbon keresztül természetesen többet látunk. Néha jó szolgálatot tehet egy olvasó-nagyító, de nem feltétlenül szükséges. Hogy mikroszkópot veszünk-e, ez kizárólag anyagi lehetőségeinktől függ. Itt nincs hely arra, hogy használatával bővebben foglalkozzunk, de a szükséges tudnivalókat számos könyvben megtaláljuk -- akár a helyi könyvtárban is. Könyvünk szempontjából a mikroszkóp nem feltétlenül szükséges, csak azok számára, akik az állatok és növények mikroszkopikus dimenzióit is tanulmányozni akarják. Könyvünk célját mikroszkóp használata nélkül is eléri, bár meg kell mondanom, hogy egy mikroszkóp hasznos befektetés bárki számára, aki megengedheti magának. A felszerelések beszerzési helyéről a Függelékben írok. JANUÁR A RÓMAIAK NAGYRABECSÜLT JANUS ISTENÜKRŐL nevezték el ezt a hónapot, mely az ő naptárukban ugyanúgy az év első hónapja volt, mint nekünk. Mi azonban talán szerencsésebbek vagyunk, hogy nálunk e hónap a tél közepére esik, mivel január hónapja a természet körforgásának legmélyebb pontja -- a pihenés, a csönd időszaka; mint az éjszaka, csak tovább tart. A természet megújítja energiáit az új esztendő tevékenységei számára. A levelüket vesztett fák és bokrok csupán felfüggesztették életműködésüket; kedvezőbb időkre várnak, mikor friss hajtásaik megújult életerővel törhetnek az ég felé. Az összeaszott fű, az elhervadt virág, bár halottnak tűnik egyáltalán nem az: számtalan, ezerfelé szórt magban él tovább, melyek csupán a langyos áprilisi esőket és a tavaszi napsugarakat várják, hogy kicsírázzanak és növekedésnek induljanak. Az állatok -- kivéve azokat, melyek elég bátrak szembeszállni a tél viszontagságaival -- szintén biztos menedékbe vonultak a tél hidege és hóviharai elől; különböző áttelelő formákban szunnyadnak, míg a táplálék ismét bőségessé nem válik és visszatérhetnek aktívabb életszakaszukba. A földnek is szüksége van életadó elemeinek felfrissítésére. Január rendszerint télies. bár van, mikor egészen enyhe és tavaszias. Emlékszem hó nélküli januárra, mikor egy könnyű felöltő is melegen tartott; de olyanra is, mikor vastag hópaplan fedte a tájat és a hőmérséklet tartósan a fagypont alatt volt. A felületes szemlélőnek a szabadban tartózkodás nem sok érdekeset ígér ebben a hónapban, hacsak nem tartozunk azok közé, akik ügyességüket és bátorságukat a havas lejtőkön és a befagyott tavakon szeretik bemutatni. A látszat azonban gyakran csal, mint azt a sokat idézet közmondás is állítja: a természet szerelmese most számos megfigyelésre, tanulmányozásra érdemes dolgot találhat. Még azoknak sem felesleges kimenniük, akik nincsenek tudatában annak, hogy mennyi örömmel és belső békével gazdagodhatunk a természet mesterműveinek szemlélése által. Január nem is annyira élettelen hónap, mint azt a figyelmetlen, ötlettelen emberek gondolnák: a csigolyafűz sötétvörös hajtásai melegséget visznek a téli tájba, a csipkebogyó és a borbolya piros bogyói apró lámpásokként világítanak az ágak kusza szövevényén. Az erdős hegyvidékek sziklás szakadékaiban a gímpáfrány zöld levelei oldják a körülöttük lévő sziklák ridegségét, máshol az édesgyökerű páfrány hajtásai sejtetik az árnyas erdő aljnövényzetének nyári vidámságát. A bükkfák égertörő törzse lilás árnyékot vet a hóra, fényes barna gallyaik hihetetlen finomságú csipkemintát rajzolnak a pocakos felhők hátterére; minden fa más-más alakú, és egészen más jelleget mutat, mint teljes lombozatban. A fák jelenlétét természetesnek vesszük, az év folyamán rendszerint meglehetős közönnyel tekintünk rájuk. Csak ha éppen a kapunk előtt álló fát vágják ki és szállítják el egyik napról a másikra, tudatosul bennünk, hogy valamit elvesztettünk. A fák olyan közönségesek -- és emiatt sajnos észrevétlenek. Álljunk meg tehát egy pillanatra, és válasszunk ki egy fát -- lehetőleg olyat, mely egyedül magasodik az ég felé, mások nem zavarják. Majd a látóhatárt végigpásztázva keress egy másodikat, egy harmadikat, és így tovább, és fokozatosan felfedezed, hogy valamennyien mások, nem pedig olyan jellegtelen objektumok, mint korábban gondoltad. Az egyik karcsú, magas, úgy tör az ég felé, mint egy templomtorony; a másik alacsony, torz, mintha valami kór sújtotta volna; az egyik ágai kifelé hajolva kecsesen lejtenek, a másikéi merev összevisszaságban állnak; megint másiké vízszintesek vagy lefelé csüngnek; van, amelyik koronája egyenletesen keskenyedik alulról felfelé, van, amelyiknek tojás alakú. 1. ÁBRA (5.old.) RÜGY SZERKEZETE A. NYÁRFA LOMBRÜGYÉNEK KERESZTMETSZETE B. TERMŐRÜGY KERESZTMETSZETE 1.Rügypikkely 2. Lomblevél 3. Hajtás tenyészőcsúcsa E változatos, különleges alakokat nem az ember metszőollója hozta létre, hanem a természet maga. Az évnek csupán ebben a szakában figyelhető meg a fák felépítésének természetes bája és kecsessége -- máskor a lombozat eltakarja azt. Csak ilyenkor tárul fel teljesen a fák igazi egyénisége: máskor a lomb egymáshoz hasonlóvá teszi őket. A fa azonban, mind minden más, számtalan részből tevődik össze; számos olyan jellegzetessége is van, mely elkerüli többségünk figyelmét. Valahányszor tiszteletet vagy érzelmeket kifejező bimbózó virágot kapunk vagy adunk, magát a bimbót csupán futó pillantásra méltatjuk, és rendszerint meg is feledkezünk róla, míg az ígéret be nem teljesül és fel nem tárul a virág gyönyörűsége. A rügyekre is rendszerint úgy tekintünk, mint még ki nem nyílt virágokra, pedig ez csak részben igaz, hiszen egy részükből hajtások, levelek alakulnak majd ki. A fák és bokrok ágain található rügyek többsége hajtáskezdemény, mely rövidke, részben kifejlődött hajtásból és fejlődés különböző fokán álló levelekből áll. Törj le egy rügyed bármilyen fáról, késsel vagy borotvapengével vágd el keresztben, majd vizsgáld meg a nagyítóddal! Az 1A ábrához hasonlót fogsz látni, ahol egy nyárfa rügyének keresztmetszetét ábrázoltuk. Fás szárú növényeink rügyeit rendszerint egymást tetőcserépszerűen fedő ún. rügypikkelyek borítják, melyek módosult levelek. A rügypikkelyek gyakran szőrösek, pl. a füzek esetében, néha pedig, pl. a nyárfánál, viaszréteg borítja őket. Mindezek hatékony védelmet biztosítanak a belső, zsenge képződmények kiszáradása, illetve mechanikai sérülése ellen. A lágyszárú növények és a trópusi fák és bokrok rügyeinek nincs szükségük effajta védelemre, ezért nem is találunk rajtuk rügypikkelyeket. Az ilyen rügyeket csupasz rügyeknek nevezzük. Hazai cserjéink közül -- kivételként -- az ostorménfa szolgáltat erre példát. 2. ÁBRA (6-7.old.) HAJTÁSOK A. Zöld juhar D. Vadgesztenye B. Kocsányos tölgy C. Dió E. Korai juhar F. Cukorjuhar G. Virágos kőris H. Fekete dió 1. Rügypikkelyek 2. Csúcsrügy 3. Hónaljrügy 4. Kollaterális rügy 5. Edénynyalábok nyoma 6. Levélripacs 7. Szuperponált rügy Fáink és cserjéink rügyei rendszerint nyáron alakulnak ki, és mivel átvészelik a telet, áttelelő rügyeknek nevezzük őket. Megkülönböztetünk lomb-, virág- vagy termő- és vegyes rügyeket. A lombrügyekben apró, még fejletlen leveleket találunk. A termő- vagy virágrügyek egy vagy több csöppnyi virágot tartalmaznak, leveleket soha. Ilyeneket találhatunk gyümölcsfáinkon. a pl. egy alma- vagy cseresznyefáról származó rügyet hosszában elvágunk, nagyítólencsénk alatt felismerhetjük a miniatűr virág szerkezetét. Ha érdekel, egy tűvel meg tovább is boncolhatod e struktúrákat. A vegyes rügyek -- pl. a tölgy vagy vadgesztenye rügyei -- kialakulatlan leveleket és virágokat egyaránt tartalmaznak. A lomb- és virágrügyek ránézéssel rendszerint nem különböztethetők meg egymástól (bár van néhány kivétel, pl. a szil virágrügyei nagyobbak a lombrügyeknél), fel kell boncolnod őket. Néhány különböző fa téli gallyainak összehasonlítása során azonnal kiderül, hogy a rügyek különböző módokon helyezkedhetnek el. Egyes hajtások végálló csúcsrügyben végződnek (2A ábra), mások, pl. a szivarfa hajtásai nem. A tölgyhajtások csúcsán rügyek csoportját találjuk (2B). A hajtáson található többi rügy neve hónaljrügy (2A), mivel közvetlenül a lomblevelek nyelének eredése felett, a levélhónaljban találhatók. Egyes fajok, pl. vadgesztenye, juharok vagy kőrisek rügyei átellenes, másoké, pl. nyárak vagy tölgyek, szórt állásúak. A hónaljrügyeken kívül további rügytípusok is léteznek. A juharok hónaljrügyei mellett kialakuló rügyeket kollaterális rügyeknek nevezzük (2A); a kőrisek és a dió hónaljrügyei felett kialakuló további rügyek a szuperponált rügyek (2C). Járulékos rügyeknek nevezünk minden további rügyet, melyek nem a hajtás csúcsán, és nem is a levélhónaljakban állnak. A rügyek további összehasonlítása során kiderül, hogy méretük, alakjuk, színük, pikkelyeik száma, azok szőrözete, stb. tekintetében igen sokfélék lehetnek. Első pillantásra talán lényegtelennek tűnik ez a sokféleség, de mivel egy fajon belül e tulajdonságok állandóak, a fajok meghatározásának fontos bélyegei. Vegyük alaposabban szemügyre pl. a vadgesztenye rügyeit! A vadgesztenye Ázsiából származó fafaj, melyet azonban szívesen ültetnek díszfának, így könnyen hozzáférhetünk. Rügyei, főleg a csúcsrügye (2D) feltűnően nagyok, sötét vörösesbarna színűek, és ragacsos, gumiszerű gyantaréteg borítja őket. A kézi nagyítóval történő szemlélődés feltárja, hogy négy egymással szembenálló sorban öt pár rügypikkely helyezkedik el, melyek elég vaskosak, szélük azonban vékony, a legalsó páron taraj fut végig, és csúcsuk gyakran kihegyezett. A korai juhar nálunk őshonos fa, de gyakran ültetik is. Rügyei (2E) juhar voltához képest meglehetősen nagyok, rendszerint vörösek vagy alapjuk felé sárgászöldek; gyakran az egész rügy zöldes árnyalatú. Az ovális csúcsrügy nagyobb, mint a kicsi, benyomott, vagyis a hajtáshoz közel fekvő hónaljrügyek. Mindez szabad szemmel is jól látható. A nagyítóval történő tüzetesebb vizsgálat megmutatja, hogy a rügypikkelyek rendszerint tarajosak, és ha a külsőket egy tű segítségével felemeljük, kiderül, hogy a belsőket sötét, rozsdaszínű pihék borítják. Írás közben ablakomból kitekintve egy tekintélyes, óriási méretű cukorjuharra látok. Az út szélén áll, és bár egy jeges vihar néhány éve letörte néhány ágát, még mindig szemrevaló. Egyenes törzse és felálló ágai széles, legömbölyített koronát alkotnak, és még távolról is észrevehető az a finom csipkemintázat, amit gallyai az égre rajzolnak. Minket most azonban nem a fa, csupán rügyei érdekelnek: kúpos-ovális alakúak (2F), hegyesek, vörösesek és mint a nagyító elárulja, dúsan pelyhesek, főleg a csúcsuk felé; négy pár -- egyes cukorjuharok esetében ez akár nyolc pár is lehet -- fedelékes pikkely fedi őket, melyek szegélye finoman szőrös. Sok más, hasonlóképpen érdekes rügyről mesélhetnék még; ám a fák felismerésekor nem a rügyek jelentik az egyetlen támpontot. Hasonlóképpen sokat elárulnak a levélripacsok, melyek a lehulló levelek helyén keletkeztek; mindenki látta már őket, aki tanulmányozott figyelmesen egy ágat. Miért hullajtja el legtöbb fánk a leveleit, mikor közeledik a hideg évszak? A fák természetes védekezése ez a téli rendkívüli vízvesztés ellen. A felvehető vízmennyiség ebben az évszakban a legkevesebb, így minden fa számára létszükséglet, hogy a takarékoskodjon azzal, amit képes a talajból felvenni. A levelek ugyanis nemcsak a fotoszintézis színhelyei, hanem a magas talajvízszint idején a talajból felvett felesleges vízmennyiség is rajtuk keresztül távozik. Ha ez a vízfelesleg nem távozhatna el, a fák megfulladnának. Mivel a levelek e párologtatási funkciójukat télen is folytatnák, ha az ágakon maradnának, megtörténhetne, hogy a fa több vizet ad le, mint amennyinek a felvételére képes, ami károsodáshoz vezetne. A levélripacsok a gallyakon szabad szemmel is láthatók, ám pontos vizsgálatukhoz már szükséges a nagyító. A rügyekhez hasonlóan a levélripacsok is nagy változatosságot mutatnak. A vadgesztenye levélripacsai nagyok, feltűnőek, fordított háromszög alakúak (3A); a fekete nyár levélripacsai jóval kisebbek, széles U- vagy V-alakot mutatnak (3B), a szelídgesztenyénél pedig félkörívesek (3C). A levélripacsok tulajdonképpen bármilyen alakot felvehetnek: lehetnek kerekek (szivarfa, 3D), elliptikusak (császárfa), félhold (tölgyek) vagy szív (dió) alakúak. Lehetnek keskenyek, pl. körte, felső szélük lehet sima vagy konvex mint a szelídgesztenye, vagy mélyen bevágott, mint a magas kőris esetében (3E). Néha szinte az egész rügyet körülvevő gyűrűt alkotnak, mint a platánnál. Van ahol nem feltűnőek, szürkések; máshol világosak és élesen elütnek a hajtástól, pl. a vasfa esetén. Lehetnek egy szintben a hajtás felszínével, vagy többé-kevésbé kiállhatnak; felszínük lehet párhuzamos a hajtás felszínével, de bezárhat azzal derékszöget is. 3. ÁBRA (10.old) LEVÉLRIPACSOK A. Vadgesztenye B. Fekete nyár C. Szelídgesztenye D. Szivarfa E. Magas kőris Hasonlóan változatos lehet a levélripacson apró pontokként látható szállítónyalábok mintázata: számuk, méretük, a levélripacs felszínéhez viszonyított helyzetük (kiemelkednek vagy besüllyednek) és elhelyezkedésük. E szállítónyalábok vitték-hozták a levelekbe, illetve a levelekből a vizet és az oldott anyagokat. A vadgesztenye ripacsán hét, ívbe rendezett szállítónyaláb látszik, a bodzáén csak három. A hikori esetében számos, általában szórtan elhelyezkedő edénynyalábot találunk, a fekete diónál három U-alakú csoportba rendeződnek. Nehéz elhinni, hogy minden erdő helyén valamikor csupasz sziklafelszín volt. Pedig ez az igazság. Ha az adott sziklát már annak idején elkezdtük volna megfigyelni, egy napon észrevehettük volna, hogy szürkés, kéregszerű bevonat jelenik meg rajta, mely lassan terjeszkedik, és végül az egész sziklát bevonja finom mintázatával. Az idő haladtával azt is megfigyelhettük volna, amint a szikla felszíne lassan porladni kezd, és a sziklatörmelék, illetve e különös szürke, az élet lényegével rendelkezni tűnő bevonat kémiai aktivitása hatására keletkezett kevéske humusz között apró sziklakedvelő mohák jelennek meg. Ahogy e mohák tovább gazdagítják humuszban a talajt, füvek és páfrányok vernek tanyát. A mohák, páfrányok és füvek uralma azonban nem hosszú életű. Tovább javítják a talaj termékenységét, így igényesebb magasabb rendű növények szél által idefújt magjai is kedvező körülményeket találnak, kicsíráznak, növekszenek, és nemsokára a kétszikűek jutnak fölénybe a mohák, páfrányok és füvek felett. Vagyis a kiindulási csupasz sziklán elegendő talaj keletkezett ahhoz, hogy már erdő is megélhet rajta -- végül kialakul egy záró társulást képviselő tölgyes erdő, mely , ha a külső körülmények nem változnak, és semmi sem pusztítja el, végtelen sokáig képes önmaga reprodukciójára. A különböző növénytársulások fent vázolt egymásra következése az ökológiai szukcesszió, mely ma is Földünk számtalan pontján végbemegy. Nézz csak körül: biztosan találsz a közelben egy sziklát vagy kőtömböt, melyet szétterült, lebenyes, kéregszerű képződmény takar: mintha egy száraz levelet ragasztottak volna rá. Kereshetsz sárga rozettát is egy fatörzsön vagy egy korallszínű képződményt egy korhadó tuskón -- talán mindhármat megtalálod. Biztos, hogy láttad őket már korábban is, de csak futó pillantást vetettél rájuk. Pedig ennél többet érdemelnek: a legérdekesebb növények közé tartoznak. Egy csupasz, száraz sziklán is képesek megtelepedni és magukat fenntartani; sőt, ezt a barátságtalan élőhelyet képesek olyan aljzattá alakítani, ahol más növények is megtelepedhetnek -- e növények fontos szerepet kaptak az Élet hatalmas színjátékában. E csodálatos növénykék a zuzmók. Mivel a hőmérsékleti szélsőségek nemigen zavarják őket, számos olyan helyen megtelepszenek, ahol más növény nem életképes -- magas hegycsúcsokon, a sarkvidék jégsivatagjaiban vagy a trópusi sivatagokban. Bárhol megélnek, csupán elegendő fényre, szilárd aljzatra és megfelelő légköri nedvességtartalomra van szükségük. Ahol alig akad vetélytársuk, pl. Izland vagy Grönland szigetén, egyedül ők alkotják a vegetációt. A szennyezett levegőt azonban nem viselik el: a füstök, gázok és egyéb szennyező anyagok halálosak számukra, így a városokból hiányoznak. Milyen mechanikai felépítés teszi lehetővé a zuzmók számára, hogy a legkietlenebb viszonyok között is fennmaradjanak? -- ez a kérdés a fizikusokat izgatja. A kémikusok szempontjából nem kevésbé érdekesek a bennük lezajló folyamatok, hiszen pl. erős savakat -- zuzmósavakat -- választanak ki, melyek szétmarják, mállasztják a sziklákat. A legnagyobb csodálattal azonban a biológus tekint rájuk: nemcsak azért, mert képesek más növények növekedését lehetővé tevő talajt létrehozni, de azért is, mert felépítésük egyedülálló: két, igen különböző növény -- egy zöld- (vagy kék-)alga és színtelen gomba élnek szoros kapcsolatban, mely mindkét félnek előnyére szolgál. Az ilyen típusú együttélést mutualizmusnak nevezzük. Az alga rokona azoknak az egyszerű zöld növényeknek, melyek nedves köveken, házak és fák árnyékos oldalain élnek. A gomba pedig az eső után varázsütésre megjelenő kalapos gombák, vagy az élelmiszereinket megrontó, illetve meleg, nyirkos nyári napokon ruháinkon megjelenő penészek rokona. A zuzmó tömegének nagy részét gombafonalak kusza szövedéke teszi ki ehhez csatlakoznak az apró zöld algasejtek (4A). A klorofillt nem tartalmazó gomba nem képes fotoszintetizálni, viszont alkalmas arra, hogy nagy mennyiségű vizet vegyen fel és tároljon. Az algapartner viszont a levegőből felvett szén-dioxidból és vízből szénhidrátokat épít fel. A két növény tehát cserekapcsolatban van: az alga táplálékként szolgáló szénhidrátokká látja el a gombát, mely cserébe nedvességtartalmával védi az algasejteket a kiszáradás ellen. A zuzmók felső felszíne rendszerint vastag védőréteg, alsó felszínükön rizoidoknak nevezett szőrszerű rögzítő képleteket találunk. Száraz állapotban a legtöbb zuzmó fehéres-szürke színű, mivel a színtelen gombafonalak eltakarják az algasejtek élénk zöldjét. Nedvesen viszont ugyanezen zuzmók szép zöldek, mivel a nedves gombafonalak jól átengedik a fényt, így átlátszanak rajtuk a zöld algasejtek. Esetenként más színűek is lehetnek: némelyek feketék, főleg szárazon, mások pedig sárgák vagy narancsszínűek. E színeket bizonyos, a gombák által termelt savak adják. Lehet, hogy e savak védelmet is biztosítanak a zuzmók számára rovarok és csigák rágása ellen. Lehet, hogy a gombafonalak felszínén képződő savak megakadályozzák, hogy a szivacsos szerkezetű gombafonal-tömeg víz alá kerülve vagy nagy esőzések alkalmával átázzon. Nagyítóval nézve a zuzmók egészen más képet mutatnak, mint szabad szemmel. Erről magad is meggyőződhetsz. Nem is kell messzire menned, hogy rájuk bukkanj (hacsak nem nagyvárosban élsz), hiszen tavak és folyók partján, mocsarakban, az erdők szélén és belsejében, az utak mentén vagy a felhagyott szántóföldeken egyaránt ott díszítik a fatörzseket, tuskókat, kidőlt fákat és sziklákat -- szinte minden aljzaton képesek megvetni a lábukat. Az év bármely szakában megtalálhatók, de a legszebbek télen, mivel kedvelik a nedvességet. A nyári szárazságban kiszáradnak, sokakat elfedi a dús vegetáció, így nehezebb rájuk akadni. A kéregtelepű zuzmók leválaszthatatlanul szorosan tapadó bevonatot képeznek. Az térképzuzmó szilikáttartalmú sziklák felszínét színezi sárgára; a nevét adó feketés rajzolatot a gombapartner termőtestei képezik. Az írászuzmó fehéres-szürke, szintén fekete mintázattal díszített telepeit sima kérgű fákon (pl. bükk, gyertyán) találjuk. A sárga falizuzmó (4C) élénksárga színéről azonnal felismerhető. Sugaras növekedésű kis telepei erősen tapadnak a sziklára, fakéregre, de kerítésre, falakra is. A tüdőzuzmó fatörzseken található, hazánkban már igen ritka leveles zuzmó. Bőrszerű felszíne szárazon sárgásszürke, nedvesen élénkzöldre változik. Fogazott szegélye és a felszínén található mélyedések miatt a tüdőre emlékeztet, ezért a középkorban tüdőbetegségeket próbáltak gyógyítani a belőle készült teával, bár az orvostudomány mai állása szerint nem hatásos. A bokros zuzmók, mint pl. az elágazó izlandi zuzmó és a sűrűn bokros rénszarvas-zuzmó (4D) északi vidékeken (tundra, Grönland) nagy területeket borítanak. Magasságuk ritkán éri el a 20 cm-t, de kiterjedésük bőségesen kárpótolja őket ezért. Növényevő állatok, pl. rénszarvas fontos táplálékát képezik, de ínséges időkben az ember is rájuk fanyalodhat. Az izlandi zuzmóból gyógytea is készül. Savanyú talajú erdőkben helyenként nálunk is megtalálhatók. A szakállzuzmó (4F) erdei fák törzsén és ágain csüngő szürkészöld szálai, ha sok van belőlük, kísértetiessé teszik az erdőt: lelki szemeink előtt a holdfényben táncoló tündérek és erdei manók jelennek meg. Főleg hegyvidéki fenyvesekben találkozhatunk vele, a fák kérgén. Sokkal gyakoribb a lombosfákon élő, kisebb termetű, de hasonló alakú tölgyfazuzmó vagy fakosz. 4. ÁBRA (15. old.) A ZUZMÓK NÉHÁNY KÉPVISELŐJE ÉS TELEPTESTÜK KERESZTMETSZETE A. Zuzmó teleptestének keresztmetszete B. Csillagzuzmó C. Sárga falizuzmó D. Rénszarvaszuzmó E. Vörösfoltos kladónia F. Szakállzuzmó G. Tölcsérzuzmó Ha nagyítódon keresztül nézed a zuzmókat, megdöbbent váratlan szépségük. Miniatűr kandeláberek bukkannak elő varázslatos módon, csepp serlegeket (4G) láthatsz, melyek mintául szolgálhatnak a mestereknek. Míg csodálod egy sziklafelszín piszkos, kusza bevonatának nagyító alatt kibontakozó szépségét, joggal merülhet fel benned a kérdés: a régi korok szobrászait vajon megihlették-e ezek a különleges formák? Ahol lakom, egy úton túl gazos, bozótos terület fekszik, ahol az ég felé nyújtózkodó barna kórókon számos téli madarunk talál vidám ennivalót. Tegnap, mikor valami házkörüli munkával foglalatoskodtam, egy csapat mezei veréb érkezett ki tudja, honnan, és vette birtokba a területet. Míg figyeltem, milyen vidáman röpködnek egyik barna gazcsomóról a másikra, vagy ugrándoznak a havas földön a szél által kiszórt magokat keresve, úgy tűnt, a táplálékkeresés számukra nem is élet-halál kérdése, csupán alkalom egy kis vidám szórakozásra -- legalábbis ha jól értelmezem vidám csicsergésüket, mely úgy szállt a téli levegőben, mint a csengőszó. Gyakran megjelennek a tengelicek is, és a verebekhez hasonló szorgalommal keresgélik a magvakat. A tengelicek télen a legszebbek, mikor a komor szürke tájban meglepő elevenséggel ragyognak piros-sárga-fekete színeik. Rajtuk kívül számos más madár -- zöldikék, kenderikék, citromsármányok, mezei verebek -- is csapatosan keresik fel az efféle gazos területeket, hogy ott a gyommagvakkal táplálkozzanak. Vidám csoportjaikhoz szívesen csatlakoznak a nálunk telelő fenyőpintyek, illetve -- nevüket meghazudtolva -- az erdei pintyek is. A gazoson túl szép nagy erdő sötétlik. Gyakran kisétálok oda még télen is, mikor szükségem van arra, hogy kikapcsolódjak a napi gondokból. Ebben az évszakban mindig találok nyúlnyomokat. Néha követem kanyargós útját, próbálom megfejteni a nyomokba írt történetet. A kis állat roppantul szereti a csipkebogyót és más vadon termő bogyókat is -- nyomai gyakran elárulják, hol keresgélte őket. Bogyóból azonban ritkán van elég, ezért barátunk kénytelen ráfanyalodnia bokrok, kis fák kérgére is. Míg a nyomokat követem, gyakran felverek egy-egy, a bokrok között rejtőző fácánt, mely vad szárnycsapkodással, óriási robajjal emelkedik fel. Erre aztán a szajkó is rákezd recsegő hangján, riasztva az erdő lakóit. Nemcsak nyúlnyomokkal, számos másmilyen nyommal is találkozom, és mindegyik elmondja a maga történetét. Néha hirtelen -- tragikusan érnek véget. Egy-egy fa alatt heverő, csontból és szőrből álló szürke bagolyköpetek is tanúsítják, hogy bagoly vadászik a közelben. Leggyakoribb zsákmánya a mezei pocok, de minden más, talajon mozgó kisemlőst is összeszed, már amit elbír. Zsákmányát szőröstül-bőröstül fogyasztja el, majd a szőrt és a csontokat köpetek formájában kiöklendezi. A pelék és még néhány hétalvó kivételével bármelyik emlősállatunkkal találkozhatunk télvíz idején. A szántóföldeken csapatosan legelésző őzek látványa szinte mindennapos; az erdőben biztosan találunk vaddisznónyomot, sőt, őket magukat is megpillanthatjuk. Nagykiterjedésű síksági, ártéri erdeinkben, pl. a híres gemenci erdőben a szarvasok több százas csapatokba is összeverődhetnek. Gyakran találkozhatunk a menyét apró nyomaival, és szinte minden erdőben meglelhetjük az éjjel portyázó rókáét is. A fent említett erdőben gyakran látok királykákat: önfeledten keresgélnek táplálék után még akkor is, ha a faágak között vad északi szél zúg. Cinegéket mindenhol láthatunk, vidám csevegésükkel, akrobatikus ügyességükkel felvidítják a téli erdőt. Csapatukhoz gyakran társul egy-két csuszka is: egész télen közösen vadásznak a fakéreg alatt megbúvó rovarokra, hernyókra és rovarbábokra. A fakuszok szintén apró rovarok után keresgélnek a fák törzsén és ágain. Néhány faj, pl. a nyílt területeket kedvelő sordély vagy a búbos pacsirta kivételével a madarak többsége szívesebben tartózkodik védettebb helyeken: bozótosok közelében, gyümölcsösökben, erdőkben. A harkályok elsősorban erdei madarak, de nagy havazások idején behúzódnak a gyümölcsösökbe, falvakba is. A harkályok kiválóan alkalmazkodtak életmódjukhoz -- de ez bármely más madárról is elmondható: a baglyok, kócsagok, kacsák vagy verebek, és még sorolhatnám, alakja, csőre, lába és szárnyai szintén az életmódhoz idomultak. Bármilyen érdekes is azonban e sokféle alkalmazkodáson elgondolkodni, a madarak legérdekesebb, őket minden más élőlénytől megkülönböztető sajátossága a tollazatuk. A tollak rendkívül magas fokon specializálódott képződmények, melyek talán a legtökéletesebben látják el feladataikat az összes, hasonló célokra alakult struktúrák közül. A tollak fajtái a pehelytollak és a kontúrtollak. A madár alakjának meghatározásában a kontúrtollaknak van döntő szerepük. Bár könnyűek, erős védőréteget alkotnak, a repülés eszközei és segítik a madár testhőmérsékletének fenntartását. A levegő kiváló hőszigetelő, a tollakban pedig rengeteg levegőt tartalmazó holt tér van. Bizonyára láttad már, hogyan borzolják fel a madarak tollazatukat a hideg téli napokon. A tollazat felborzolását speciális tollmeresztő izmok végzik. A felborzolt tollazatban még több levegőréteg található a tollak közötti térben, vastagabb lesz a madár testét körülvevő hőszigetelő kabát. A meleg napokon ezzel szemben a madarak szorosan testükhöz szorítják tollaikat, így kevesebb levegő fér el közöttük, lehetővé válik, hogy a test hőjének egy része eltávozzon. Toll vizsgálatára legalkalmasabb egy kontúrtoll, mivel felépítése teljesebb, mint egy erősen specializált szárny- vagy farokevezőé. Egy tyúktollat bizonyára mindenki tud szerezni. Első pillantásra a toll (5A) levélre hasonlít: a levélnyélnek a tollcséve (ez van a madár bőrében), a középérnek a toll szára felel meg, a levéllemeznek pedig a toll zászlója. A tollszárat vizsgálva megállapíthatjuk, hogy túlnyomórészt üreges, alsó végén piciny nyílás található, az alsó köldök, melyen keresztül a fejlődő toll táplálékát és festékanyagait kapta; a felső részén található hasonló kis nyílás a felső köldök. A szár a cséve találkozásánál néha ú.n. fióktoll vagy vendégtoll is található, mely rendszerint kicsiny, de nagysága néha elérheti a főtoll nagyságát, ilyenkor a toll kettőnek látszik. A legtöbb madáron azonban kicsiny, sok fajnál és az összes madár evezőtollain teljesen hiányzik. 5. ÁBRA (19.old.) TOLLAK A. Toll 1. Tollcséve 2. Zászló 3. Tollszár 4. Ágak 5. Fióktoll 6. Felső köldök 7. Alsó köldök B. Toll részlete 8. Ág 9. Sugár 10. Tollszár C. Horgocska D. Pehelytoll E. Bojtos toll Ha a tollat erős fény felé tartva nagyítóval nézzük, elsőként az ötlik a szemünkbe, hogy a szabad szemmel egységesnek látszó levélszerű felszín szorosan egymás mellett álló párhuzamos ágakra oszlik (5B). Az ágakon számos apró sugár ered, melyet egymást átfedve apró kinövésekkel, horgocskákkal összekapcsolódnak. A horgocskák (5C) olyan kicsinyek, hogy csak erős nagyítóval vagy mikroszkóppal láthatók. A toll egységét és merevségét , valamint azt, hogy sem a szél, sem a víz nem járja át, éppen a horgocskáknak köszönheti. Mivel azonban a horgocskákkal való kapcsolódás némi mozgást megenged, a toll egyben rugalmas is. A sugarak egymástól könnyen elválaszthatók, majd a tollat két ujjunk között áthúzva a horgocskák ismét összekapcsolják őket. A pehelytollak (5D) alkotják a frissen kikelt fikák tollruháját, illetve a kontúrtollak alatt teljesen beborítják a kifejlett madarak testét is. A pehelytollaknak nincs száruk, a sugarak közvetlenül a csévéből erednek, és nem találunk rajtuk horgocskákat. Emiatt puhák, pelyhesek a pehelytollak. Fő feladatuk a hőszigetelés. Egyes madarakon e két tolltípus közötti átmeneteket is találunk, a horgocskák ezekről is hiányoznak. Ezek a fél-pehelytollak, melyek szintén a kontúrtollak alatt helyezkednek el, feladatuk azonos a pehelytollakéval. Egyes fajok mellén, csípőjén vagy a testükön több helyen elszórva különleges pehelytollakat is találunk: ezek állandóan növekednek, a sugarak vége finom porrá porladva állandóan lekopik és befedi a tollazat többi részét is. Púdertollaknak nevezzük őket, pl. a galambokon találhatók. Egyes madarak tollazatában "bojtos" pehelytollak is találhatók (5E), melyek többé-kevésbé egyenletesen oszlanak el a madár tollazatában. Végül a varjúfélék vagy szarkák orrlyukait borító, vagy a légykapók csőrét szegélyező tüskék szintén módosult tollak. Rovarokkal ilyenkor ritkán találkozunk -- legalábbis összehasonlítva azzal a tömeggel, ami melegebb évszakokban a szemünk elé kerül -- úgy tűnik, csupán néhány, az enyhébb napokon bágyadtan röpködő légy képviseli őket. Pedig most is sokan vannak ám, és sokfelé rájuk is akadhatunk -- csak tudni kell, hol keressük őket. Sokan pete formában vészelik át a telet, melyek igen változatos színekben, formákban és méretekben fordulhatnak elő; némelyiket gyönyörű minták vagy érdekes felszíni formák díszítik. Persze a peték is gyakrabban kerülnek a szemünk elé tavasszal vagy nyáron, de a tél derekán is megtalálhatjuk őket fatörzseken, kerítéseken vagy résekbe, repedésekbe rejtve. Láttál-e már kis virágcserépre emlékeztető petét? Menj ki a szabadba és keresgélj a faágakon -- legjobb az alma- és a szilfa, de szinte minden fával szerencséd lehet -- : tömött kis csoportokban fogod őket megtalálni, szabályos sorokban, egymás mellett. Nagyítón át nézve olyanok, mintha le lenne vágva az egyik végük; középen mélyedés látható, melyet barna gyűrű szegélyez (6A). Az őszi szürkearaszoló petéi ezek, mely gyakran súlyos károkat okoznak a gyümölcs- és díszfákban. 6. ÁBRA (21.old.) ÁTTELELŐ ROVARPETÉK A. Őszi szürkearaszoló petéje B. Gyapjaslepke petecsomója C. Gyűrűsszövő petecsomója D. Imádkozó sáska kokonja A fent említettekkel szemben a legtöbb áttelelő pete valamilyen védőburokban található. A gyapjaslepke ovális petecsomói (6B) gyakran tűnnek szemünkbe fatörzseken vagy kerítéseken. Nagyító alatt kiderül, hogy a nőstény testéről származó barna szőrök takarják őket. Hasonlóképpen szembetűnő különböző fák, elsősorban a vadcseresznye és a vadalma ágain a gyűrűsszövő petecsomója. Három-négyszáz petéje fényes barna gyűrűként veszi körül az ágat. Bár a peték szorosan egymás mellett állnak, érdemes őket nagyítóval megnézni (6C).Az imádkozó sáska is kemény selyemtokba zárja petecsomóját (6D), mely így széles, rövid habcsomónak tűnik. Általában gallyakon, növényi szárakon bukkanhatunk rá, de egyszer egy kerti széken is megtaláltam. A zsákhordólepke petezsákjai és érdekes képződmények (7A). A nagyító elárulja, hogy a hernyók selyemfonálból készítik, és leveleket vagy fadarabkákat is beledolgoznak. Ha felvágjuk őket, némelyik üres; mások lágy sárga petéket tartalmaznak. Sok rovar vészeli át a telet lárva, báb vagy kifejlett rovar alakjában. A kirojtosodott gyékénybuzogány talán szélfútta téli szállásnak tűnik, de ha figyelmesen megvizsgáljuk őket, némelyikben valószínűleg megtaláljuk a gyékénymoly hernyóit: nekik ez kiválóan megfelel (7B). Az aranyvessző szárán lévő gömbölyű, illetve elliptikus duzzanatok szintén egy légyfaj lárváinak, illetve egy kifejlett molylepkének a telelőhelyei. A főleg selyemből készült téli szállásoknak se szeri, se száma; legérdekesebbek talán a pisztoly (7D), illetve szivar (7E) alakúak. Különböző gyümölcsfákon, pl. almafán találkozhatsz velük. Ha nagyítóval szemléled őket, megállapíthatod, hogy a selyemfonálon kívül levelek szőrzetét és váladékot is tartalmaznak. 7. ÁBRA (23.old.) KÜLÖNBÖZŐ ROVAROK TÉLI SZÁLLÁSAI A: Zsákhordó lepke zsákja B. Rojtos gyékénybuzogány: a gyékénymoly téli szállása C. Limenitis archippus lepke telelőhelye D. Sápadt zsákhordómoly bábgubója E. Egy másik zsákhordómoly-faj bábgubója F. Prométeusz-lepke bábgubója G. Amerikai selyemlepke bábgubója Az éjjeli pávaszemek családjába tartozó lepkék nagy selyem bábgubói (7F) hozzátartoznak a téli táj képéhez, hiszen igen szembetűnők a fák, bokrok csupasz ágain. Az amerikai selyemlepke gallyhoz vagy ághoz, a Prométeusz-lepke ezzel szemben mindig levélhez erősíti gubóját. Vegyük közelebbről szemügyre az előbbit! Szívós, vízálló alkotmány, mely külső és belső falból áll. Mindkét falat sűrű szövésű, papírszerű selyem alkotja: ha felvágjuk, úgy tűnik, mintha az egyik gubó a másikon belül függene. A két fal között számos laza selyemszál rengeteg légkamrát hoz létre -- ez kiváló hőszigetelést biztosít. Csodálatos téli szállás ez a magatehetetlen báb számára hiszen védi azt a nedvességtől, a hirtelen hőmérsékletváltozásoktól és a legtöbb madártól is -- bár a harkályok gyakran kikezdik. Kifejlett -- imágó -- alakban áttelelő rovarokat számos különböző helyen találhatunk: réteken, mezőkön a füvek és más növények gyökerei között telelnek a futóbogarak, katicabogarak, ormányosbogarak. hangyák, és mezei kabócák és fátyolkalárvák, lódarazsak füvek és más növények gyökerei között; tripszek és még sok más faj az ökörfarkkóró szőrös levelein; darazsak kőfalakban és öreg kerítésekben; házi legyek, gilisztalegyek és szúnyogok lakóházakban,. gazdasági és egyéb épületekben. A korhadó fatörzsekben gyakran népes telelőtársaság gyűlik össze. nemcsak rovarok -- pl. pattanóbogarak és lárváik, a drótférgek, futóbogarak és szentjánosbogarak -- de más ízeltlábúak: százlábúak, ezerlábúak, kaszáspókok, pókok, sőt csigák, néha szalamandrák és békák is. Az erdő talaja szintén sűrűn lakott, hiszen az összepöndörödő, gyűrt száraz levelekből álló avartakaró szintén jó hőszigetelő, így kiváló telelőhelyet kínál számos rovarnak, pl. mezei poloskáknak, és más gerinctelen állatoknak is: férgeknek, csigáknak, kalitpókoknak, de egyes gerinceseknek is, pl. szalamandráknak vagy leveli békáknak. A köznyelv -- tévesen! -- azonos jelentésűként használja a bogár és rovar szavakat, sőt előszeretettel nevez minden apró, mászó vagy repülő élőlényt bogárnak. Ez két okból is helytelen: a szakszerű megfogalmazás szerint a bogarak a rovarok egy bizonyos típusát (rendjét) képviselik, a rovarok pedig egy olyan állatcsoport (osztály) melynek tagjai őket más állatcsoportok tagjaitól jól megkülönböztető bélyegekkel rendelkeznek. Ha egy lepkét, egy homárt és egy pókot egymás mellé helyezünk, első pillantásra igen különböző, hasonlóságokat nemigen mutató állatoknak fogjuk őket találni. Rövid figyelmes szemlélődés után azonban rájövünk, hogy valamennyiüknek ízekből álló lábai vannak, testüket pedig tagolt kemény külső váz fedi. hasonló bélyegeket fedezhetünk fel egy tarisznyarákon, folyami rákon, százlábún, ezerlábún, skorpión, atkán vagy kullancson is. A fent felsorolt állatok valamennyien az ízeltlábúak törzsébe (Arthropoda) tartoznak. Állataink további összehasonlítása során kiderül, hogy a lepke teste, az összes többivel ellentétben, három jól elkülönülő részre tagolódik: fejre, torra és potrohra. A fejen két pár csápot, a toron pedig három pár lábat és két pár szárnyat találunk. Az ehhez hasonló testfelépítésű állatokat rovaroknak (Insecta) nevezzük (kisebb eltérések lehetségesek, hiszen sok rovarnak csak egy pár szárnya van, de vannak olyanok, amelyeknek egy sincs). Különböző rovarok összehasonlítása megmutatja, hogy közöttük is annak eltérések. Ezeknek megfelelően magasabb és alacsonyabb rendű rendszertani kategóriákba -- rendekbe, családokba, nemzetségekbe -- soroljuk őket annak alapján, hogy egyes testrészeik hogyan módosultak. A lepkéket pikkelyekkel fedett szárnyuk alapján soroljuk egy rendbe; a szúnyogok, lószúnyogok és legyek a kétszárnyúak rendjébe tartoznak, mivel valamennyiüknek csak egy pár szárnyuk van; a katicabogarak, szentjánosbogarak vagy ormányosbogarak valamennyien bogarak mivel első pár szárnyuk kemény, kitines szárnyfedővé alakult. természetesen számos más, jól látható különbségek alapján elválasztható csoport is létezik. Nem nehéz e csoportok képviselőire sem ráakadnunk. A változó mezei poloska gyakori téli lakója az erdei avarnak. Ha egy dobozba avart gyűjtünk, valószínűleg ő is benne lesz. 6-7 mm hosszú, sötét színű állat, alakja a többi mezei poloskáéhoz hasonló (8A). Félfedőinek végén egy harántos sáv látható, előhátát és pajzsocskáját pedig több fekete folt tarkítja. Nagyítóddal vizsgálva figyeld meg három testtáját, illetve azokon belül a szelvényeket! Majd nézd meg a szárnyait: az első pár alapja (ahol a torhoz csatlakoznak) megvastagodott vagy bőrszerű, csúcsuk felé viszont vékonyak, hártyásak, összehajtogatva fekszenek rá a hátsó pár szárnyra, ezért nevezzük őket félfedőknek. Ezután a fejét vizsgáld meg gondosan: csőrszerű képletet fogsz rajta találni. A rovartani felosztás szerint minden olyan rovart, melynek szárnyfelépítése ehhez hasonló, és fején megtalálható a csőrszerű -- szívó -- szájszerv, poloskának nevezünk. A rovarok táplálékukat szájszervük segítségével szerzik, mely alapján megkülönböztetünk rágó, illetve szúró-szívó szájszervvel rendelkező rovarokat. Nyilvánvaló, hogy a leveleket lerágó és felaprító rovaroknak egészen más típusú szájszervekre van szükségük, mint azoknak, akik a növények szöveteit átszúrva azok nedveit szívogatják. A szájszervek roppant érdekesek, alakjukat és funkciójukat tekintve egyaránt igen változatosak. Egy ragadozó rovarnak olyan szájszervekre van szüksége, melyek alkalmasak zsákmánya megragadására és szétszaggatására, míg a levelekkel táplálkozó szájszervének a levél felaprítását kell elvégeznie. A levél szöveteiből nedvet szívogató rovar szájszervének a levél bőrszövete átszúrására kell képesnek lennie, a nektárfogyasztó szájszervének pedig arra, hogy elérjen a növények gyakran rejtett nektáriumaiig. 8. ÁBRA Néhány téli rovar A. Mezei poloska B. Mezei poloska szájszerve 1. Felső ajak (labrum) 2. Rágó vagy felső állkapocs ( mandibula) 3. Alsó állkapocs (maxilla) 4. Alsó ajak (labium) C. Futóbogár D. Futóbogár szájszerve 1. Az alsó állkapocs külső karéja 2. Állkapcsi tapogató 3. Felső állkapocs 4. Az alsó állkapocs belső karéja 5. Ajaktapogató E. Vízi ugróvillás F. Ezüsthalacska G. Álkérész H. Álkérész lárvája I. Rojtosszárnyú rovar (tripsz) J. Mezei kabóca K. Keresztespók petecsomója A tipikus szájszerv felső (labrum) és alsó ajakból (labium), valamint kép pár vízszintesen mozgó állkapocsból áll. A felső állkapocs neve mandibula, az alsó maxilla. Az alsó ajkon és az alsó állkapcson ajaki, ill. állkapcsi tapogatókat is találunk. A száj belsejében esetenként két nyelvszerű szervet is találunk, ezek neve epipharynx vagy hypopharynx. A mezei poloska feltűnő "csőre" tulajdonképpen jól fejlett, négy ízből álló alsó ajak, mely hüvelyként veszi körül a megnyúlt, vékony, lándzsaszerű szúrószervvé módosult mandibulákat és maxillákat (8B). Az alsó ajak maga, a látszat ellenére, nem szúrószerv; feladata az, hogy védje, és a csúcsán lévő érzékszőrök segítségével irányítsa a szúrószerveket, meghatározza a behatolás helyét. Az elsődlegesen szúrószervként működő maxillák egymáshoz kapcsolódva kétcsatornás szívócsövet is képesek alkotni: a felső a folyékony táplálékot szívja fel, az alsóban pedig a nyál halad lefelé. A felső ajak rövid, csökevényes, feladata a "csőr" felső részének fedése. Másik, könnyen hozzáférhető állatunk egy futóbogár. A futóbogaraknak számos (Magyarországon közel 900) fajuk van, jellegzetes képviselőjük látható a 8C ábrán, melyre korhadó fatörzs széttördelése során bukkanhatunk. nagyítód alatt először a bogár szárnyait figyeld meg: az első szárnyak erősen megvastagodtak, kemények, a hát közepén egyenes vonal mentén találkoznak; a hátsó szárnyak hártyásak. Ezután vizsgáld meg jól fejlett szájszervét (8D): a felső ajak különálló, többé-kevésbé lebenyszerű; a vastag mandibulák kiválóan alkalmasak rágásra; a maxillák bonyolultabb felépítésűek, tapogatójuk fejlett; az alsó ajak is bonyolult felépítésű, szintén méretes tapogatókkal. Ha kinn vagy a szabadban, figyeld a hófoltokat: nem látsz-e valamelyiken apró, ugráló fekete pöttyöket? Ha igen, fogj meg egy párat, és nézd meg a nagyítódon keresztül! Roppant furcsa, groteszk teremtményeket fogsz látni: fejük, toruk és potrohuk szépen elkülönül, szárnyaik azonban nincsenek. Emiatt korábban azt hitték, hogy szárnyas rovarok csökevényesedett szárnyú leszármazottai, a jelenleg elfogadott vélemény szerint azonban ősi rovarok -- még abban az időben alakultak ki, mielőtt a rovarok szárnyasakká váltak volna. E furcsa rovarok az ugróvillások (8E). Nézz negyedik potrohszelvényük alá. és megtudod, honnan kapták a nevüket: elágazó, rugószerű nyúlványt látsz ott, melyet nyugalmi állapotban két apró függelék rögzít a harmadik potrohszelvényhez. Ha ezek elengedik, a ugróvilla kiegyenesedik, és az állatkát katapult módjára a levegőbe dobja. Bár az ugróvillás testéről a fejlett rovarok sok része hiányzik, mégsem ő a legprimitívebb rovar. Az ezüsthalacska (8F) még nála is egyszerűbb felépítésű, mivel ennek még specializált ugróvillája sincs. Apró, szárnyatlan, répa alakú állatka, testét ezüstös pikkelyek borítják. Mosodák, könyvtárak, múzeumok és háztartások sok kellemetlenséget okozó kártevője, mivel berágja magát a könyvekbe, papírokba, a keményített ruhákba, néha még a raktározott élelmiszerekbe is. ha rábukkansz egyre (ez még a legrendesebb háztartásokban is megeshet) és nagyítód alá teszed, ezüstös pikkelyekkel fedett takaros kis állatot fogsz látni. Igaz, a megfogásával lehetnek gondjaid, mivel igen fürge, ügyes, pikkelyeit levetve könnyen kisiklik ujjaid közül. Az ezüsthalacska a sertefarkúak rendjébe tartozik, mivel potroha végén farokszerű függelék található. Több faj is tartozik ebbe a rokonsági körbe. Többségük kövek és más talajon fekvő tárgyak alatt él, egyesek viszont az ember környezetét részesítik előnyben az előbb említett helyeken találkozhatunk velük. A kemencehalacska a tűzhelyek környékét kedveli. Régen a pékségekben gyakran volt látható, ahogy a forró téglákon futkos, szemmel láthatóan nem zavartatva magát a magas hőmérséklettől. Mivel a rovarok képe általában a melegebb hónapokhoz kapcsolódik gondolatainkban, meglepődhetünk azon, hogy vannak olyanok, melyek éppen a telet választják fejlődési ciklusuk befejezésére, kifejlett rovarrá válásra. Az álkérészek (8G) néhány faja, meglepő módon, jéggel szegélyezett patakokban fejezi be nimfa-stádiumát, a fagyos légben jelenik meg kifejlett rovarként, és a téli patakparton párosodik. Szinte minden gyorsfolyású patak mentén rájuk bukkanhatsz a közeli fák törzsén vagy a hidak falán, korlátján. lapos, hosszúkás testű, sötét színű -- fekete, barna vagy szürke -- rovarok, szájszervük rágó. Hártyás szárnyukat laposan hátukra simítva tartják, az elsők eltakarják a széles hátsókat. Nem feltűnő, rejtett életű állatok, nehézkesen kapnak szárnyra és lassan repülnek; röptük annyira ügyetlen, hogy gyakran szabad kézzel is megfoghatók. Pihenés közben is könnyen összeszedhetők, bár ha megzavarják őket, gyakran futva igyekszenek menekülni. Az álkérészek lárvái egész évben megtalálhatók gyorsan folyó patakokban, zúgókban és vízesésekben -- könnyen rájuk lelhetsz. Hosszúkás, lapos testük hasonlít a kifejlettekre, potrohuk végén egy pár farokfüggelék (cercus) található (8H). Nagyítóval jól megfigyelhető, hogy többségük fonalas kopoltyúkkal lélegzik, melyek mindig testük alsó felén helyezkednek el, a kérészlárvákkal ellentétben sohasem az oldalukon vagy a hátukon. Az álkérészlárvák minden lábfején két karmot találunk, a kérészlárvákén csak egyet-egyet. Az álkérészlárvák gyakran színesebbek, mint felnőtt alakjaik: szép élénkzöld vagy sárga mintázat díszítheti őket. Bár a legtöbb álkérészlárva ragadozó: kérészlárvákat, szúnyoglárvákat fogyaszt, a téli fajok növényevők. Víz alatti köveket felemelve azok alsó felén találhatsz rájuk. Mivel azonban a sötétséget kedvelik, a felfordított kő fényre kerülő oldalának azonnal a szélére rohannak, és onnan leejtik magukat. Ügyesen mászkálnak, kapaszkodnak a köveken, mivel karmaik horog alakúak. Pihenés közben szétterpesztett lábakkal szorosan simulnak a kövekhez, hogy minél kisebb felületük legyen kitéve az áramló víznek. Az ökörfarkkóró, a nyári útszélek egyik legszebb gyakori virága, ilyenkor sem vall szégyent: bár a ragyogó virágok már rég elhervadtak, a szürkészöld, gyapjas levelek koszorújából kiemelkedő magas száraz kóró még most is büszkén viseli tűnt szépsége emlékét. Ha legközelebb utadba kerül, nézz a levelei közé -- a rojtosszárnyú rovarok vagy tripszek (8I) kedvenc téli szállása. A tripszek apró, fekete rovarok, melyeket nyáron gyakran látunk a százszorszépek között virágról virágra szállni. Egyetlen levélrózsában harminc-negyven tripsz is összegyűlhet telelni, sok más rovar társaságában. nagyító alatt vizsgálva meglátod, hogy a tripsz szárnyai nagyon rövidek, tökéletesen átlátszóak, szinte teljesen erek nélküliek, de szélüket hosszú, finom szőrök rojtozzák. Szájszerveik igen különös alakúak, és két felük gyakran különböző, vagyis aszimmetrikusak. E nem-mindennapi rovarok lába is meglepő: jól fejlettek, ám végükön egy kis csészeszerű képződmény található, mely kitüremíthető hártyás lebenyt vagy hólyagot tartalmaz. ha a láb valamihez hozzáér, a hólyag kitüremkedik, és hozzátapad a tárgyhoz -- a rovar így sima felszíneken is képes megtapadni. A mezei kabócák (8J) szívesen telelnek füvek és más növények gyökerei között. Karcsú, kistermetű rovarok, két pár hasonló felépítésű, hártyás szárnnyal, és mint a nagyító alatt kiderül, szúró-szívó szájszervvel. Nyáron mindenféle növényzeten nagy számban találkozunk e vidáman ugrándozó állatkákkal. Addig is ismeretséget köthetsz velük már most, ha egy fagymentes napon kiásod valamilyen kéznél lévő növény gyökérzetét. A rovarokhoz hasonlóan a pókok is tölthetik a telet pete, fiatal vagy kifejlett pók formájában. Számos búvóhelyen rejtőzhetnek. Sok kis pók még nem hagyta el azt a petetokot, amelyben kikelt. A keresztespókok körte formájú petetokja (8K) gyakran megtalálható különböző növényeken, pl. száraz bogáncsfejeken. Számos selyemszál rögzíti erősen, nehogy a téli viharok leszakítsák. Nyisd fel, és máris számos pici pók özönlik ki belőle. nagyítón keresztül olyanok, mint apró, csillogó, mozgó gyöngyszemek. Kannibálok, vagyis az erősebbek felfalják gyengébb testvéreiket, így egy petetokból az őszi számos kispók helyett tavasszal jóval kevesebb félig kifejlett pók mászik elő. A darázspók szintén száraz kórókra erősített csésze alakú petetokja szintén gyakori. Ebben is fiatal pókokat találunk. Ezek szövik a réteken, nádasokban nyár végén oly feltűnő, hatalmas függőleges hálókat. Kövek alsó felére erősítve pedig a kövipókok barna, papírszerű, korong alakú petetokját találhatod. Január az év egyik leghosszabb hónapja -- gyakran még hosszabbnak is tűnik, mint amilyen valójában. Talán azért, mert az ünnepek után nehezünkre esik visszatérni a mindennapok kerékvágásába; talán a hideg miatt; talán a havas, jeges, csúszós utakon való közlekedés nehézségei miatt; talán mert alig várjuk már, hogy jöjjön a tavasz. talán nem is igaz, hogy olyan szörnyen hosszú: menjünk ki a szabadba, amilyen gyakran csak tehetjük, legalább a hétvégeken -- hiszen sokunk számára ez az egyetlen lehetőség --, és feledkezzünk bele egy órára a számtalan megfigyelnivalóba. így legalább egy napot lerövidíthetünk, és mielőtt észrevennénk, január már át is adta helyét februárnak. Február meg hozzon, amit hoznia kell, hiszen mondhatnánk-e mást, mint Shelley: ha itt a február, a tavasz sem lehet messze már!

Ismertetés

Katalógus