502[150] Ö 17
Kruse, Lenelis - Graumann, Carl-Friedrich - Lantermann, Ernst-Dieter (ed.): Ökologische Psychologie. Ein Handbuch in Schlüsselbegriffen
Ökológiai pszichológia

Weinheim : Psychologie Verlags Union, 1996. - 727 p.
ISBN 3-621-27328-X

KIKNEK SZÓL
Felnőtteknek.

TARTALOM
A könyv egy fiatal tudományágat, az ökopszichológiát és annak eredményeit tárja elénk. A cikkek központi témája az ember és környezete közötti kapcsolat vizsgálata. A tudományág érintkezik a biológiával, az orvostudománnyal, a szociológiával és az etikával is. Lakóhelyünk sokat elárul rólunk: igényeinkről, szokásainkról, értékrendünkről. De nem csak mi alakítjuk a környezetünket, hanem az is alakít minket. Hangulatunkra, teljesítményünkre, a világgal kialakított viszonyunkra döntő hatással van az épített környezet, amelyben időnk javarészét töltjük. De intézményeink is meghatározott értékrendet tükröznek és hatással vannak látogatóikra. A környezet adott esetben gyógyító hatású is lehet. Kialakítását etnikumonként más és más szabályok, hagyományok, befolyásolják. A tanulmányok tárgyalják a legkülönbözőbb céllal létrehozott emberi környezeteket: az ott tartózkodás és az áthaladás tereit (közlekedés), a várost és a vidéket, az öregek otthonát és a börtönöket.

FEJEZETEK:
1. Környezeti pszichológia - Bevezetés
2. A szerteágazó tudomány (biológiai ökológia, társadalmi orvostudomány, környezeti szociológia, környezeti etika, környezetpolitika, ökológiai lehetőségek, humánföldrajz, kulturális összehasonlítás és ökológiai pszichológia, ergonómia, közösségpszichológia)
3. Elméleti megközelítés (a környezeti pszichológia fenomenológiai része, rendszerelképzelés, cselekményvázlat, kritikai pszichológia, honosítás, ösztönzés a középpontban, ökológiai realizmus, A személy és a környezete közötti megfelelés, behaviorista elemzés, környezet és személyiség, kontroll és felügyelet-nélküliség, környezeti stressz)
4. Módszerek (területi kutatás, nem-reaktív módszerek, környezeti becslés, viselkedésszabályozás, módszerek és a környezet bemutatása, az életszínvonal mérése, a következmények becslése és kiértékelése, környezetek szimulálása
5. Környezeti kogníció (a környezet bemutatásának problémás területei, kognitív térkép, környezeti képviselet, ökológiai gondolkozás és problémamegoldás, kockázatfelmérés, környezeti esztétika)
6. Tér és mozgás (tér és mozgás, személyes tér, territórium, tömörség és vékonyság)
7. Környezetek és azok használói (koragyermekkori környezet, a gyermek és környezete, játékos környezet, családok, az ifjúság és a környezet, tanulási környezet: az iskola, az egyetem és a múzeum, munkakörnyezet, irodai környezet, média környezetek, képernyők, a munkanélküliek világa, otthontalanok, börtönök és más hasonló intézetek, terápiás környezetek, betegek és rokkantak, idős emberek, öregotthon, etnikai csoportok)
8. A város, mint speciális környezet (a város, mint jelek birodalma, lakáskörülmények, házak fajtái, szomszédság, szociális háló, város szanálás, bűnözés és vandalizmus, cselekvésminta a városban, nyilvános helyek, grafiti, utak és közlekedés, a közlekedési eszközök igénybevétele, szabadtér, szabadidő, turizmus, lakóhely-változtatás, vidékről a városba és városból vidékre való költözés, választható környezeti és életvezetési modellek)
9. Környezettervezés és környezetalakítás (környezettervezés, hasznos építészet, környezeti design, fény, szín és emberi viselkedés)
10. Környezetterhelés és ökológiai cselekvés ( környezeti tudatosság, környezet és értékek, ökológiai mozgalom, részvétel és tiltakozás, környezeti nevelés, tájképváltoztatás, zaj, hulladék, energiafelhasználás és energiatakarékosság)
Függelék
A szerzők címei
Tárgymutató
Névmutató

MAGYAR NYERSFORDÍTÁS
Nincs

Gaál Zsuzsanna ismertetése

vissza Ismertetők

vissza Katalógus