502 M 60
Meyer, William B.: Human Impact on the Earth
Az ember hatása a Földre

Cambridge : Cambridge University Press, 1996. - vii, 253 p., ill.
ISBN 0-521-44847-6

KIKNEK SZÓL
A környezetvédelem gazdasági, történelmi és társadalmi kérdései iránt mélyebben érdeklődő szakembereknek valamint egyetemi és főiskolai hallgatóknak.

TARTALOM
A könyv tudományos alapossággal, pontossággal és tárgyilagossággal elemzi, hogy az utóbbi 300 évben az ember milyen hatással volt a környezetre. Táblázatok, térképek és grafikonok segítségével hasonlíthatjuk össze a különböző korok környezetszennyezési adatait, illetve összevethetjük az ember által okozott változásokat a természetes folyamatok hatásával. A földi környezet a Föld kialakulása óta állandó természetes változáson megy keresztül. Az ember létezése óta szintén hatással van környezetére, bár ez sokáig elhanyagolható mértékű volt s főként helyi következményekkel járt; csak az utóbbi évtizedekben vált a természetes folyamatokkal összemérhető jelentőségűvé. A szerző a globális környezeti hatások mellett a kis területeket érintő veszélyekre is felhívja a figyelmet. A környezetszennyezés természettudományos alapjait olyan mélységben tárgyalja, hogy azt minden átlagos természettudományos műveltséggel rendelkező ember megértse.

FEJEZETEK
1. Az emberi tevékenység által átalakított Föld.
2. Változások a népességben és a társadalomban.
3. A föld.
4. Az élővilág.
5. A víz.
6. Vegyi szennyeződések.
7. Óceánok, atmoszféra, éghajlat.
8. Három évszázad, amely megrengette a Földet.

MAGYAR NYERSFORDÍTÁS
Egyes részekről
[ Rich Text formátumban, tömörítve letölthető]

Dr. Adorjánné Farkas Magdolna ismertetése

vissza Ismertetők

vissza Katalógus