Cassidy, John: Earthsearch
(Palo Alto, CA : Klutz Press, 1994)
Szemelvények
Schmid Sára nyersfordítása
A FÖLD FELFEDEZÉSE
Válogatás a játékos földrajzi feladatok közül
ELTŰNTEK VALAHOL A FÖLDÖN (35.o.)
Nyomozás a vonalak segítségével
A térképen tájékozódásból
versenyt is rendezhettek. Ahhoz, hogy pozíciótokat megadjátok
a földgömbön – vagy az "Eltűntek valahol" táblán
– , mindössze két információra van szükségetek;
az, hogy milyen messze vagytok az Északi Sarktól (szélességi
fok) és milyen messze vagytok a kezdő délkörtől
(hosszúsági fok).
Keressetek egy ellenfelet, valakit, aki sokszor eltéved.
1. lépés
Vegyetek egy sárga, tapadós szélű jegyzetlapot
és vágjátok négy részre (úgy,
hogy mindegyiken maradjon tapadós szél), és írjátok
rájuk a következő neveket: Amelia Earhart; D.B. Cooper;
Elvis; és Michael Lewis. Ők mind híres eltűnt
személyek.
2. lépés
Az összes tapadós papírcédulát helyezzétek
el térképeteken, ahogyan az ábrán látható.
Mindegyik lap töltsön ki egy négyzetet a hosszúsági
és szélességi körök által alkotott
hálóban. Ellenfeled ugyanígy készüljön
fel. Ők a ti eltűntjeitek. Állítsátok
fel tábláitokat, hogy ne tudjatok átkukucskálni
a másik térképére.
3. lépés
Kezdjétek sorban találgatni, ellenfeletek hova bújtatta
el az eltűnt hírességeket. Tíz kérdés
után csere. Egy jegyzetpapírra írjátok fel
saját tippjeiteket, nehogy kétszer kérdezzétek
ugyanazt a helyet.
4. lépés
Négy helyes találatra van szükség ahhoz,
hogy egy embert megtaláljatok (a papír négy sarka).
Ezért figyeljétek a szélességi és hosszúsági
vonalakat, hogy jól tudjatok találgatni. (Például:
Hol vagy, 41.fok északi szélesség, 26.fok nyugati
hosszúság?)
5. lépés
Ahhoz, hogy a másik játékos összes elbújtatott
emberét megtaláld, minden adatra szükség van.
Ekkor jelentheted ki:
TARTÓZKODÁSI HELYÜK PONTOSAN ISMERT.
Hol látták a valóságban utoljára ezeket az eltűnt embereket?
Amelia Earhart
1937. július 2-án tűnt el repülőjével
az északi szélesség 1.fok és nyugati hosszúság
176.fok koordinátáknál.
Michael Lewis
A kaliforniai Oaklandba próbált eljutni (északi
szélesség 37. fok, nyugati hosszúság 122. fok),
amikor félreértett egy reptéri tájékoztatást
és az új-zélandi Aucklandba ment helyette (déli
szélesség 36. fok, keleti hosszúság 174. fok).
Bújócskázik.
D. B. Cooper
Az északi szélesség 45. fok és nyugati
hosszúság 122. foknál egy bőrönd pénzzel
együtt kiugrott egy eltérített utasszállító
repülőgépből. Sosem találták meg.
Elvis
Két hónappal halála után egy Burger King
salátabárban látták (északi szélesség
45. fok, nyugati hosszúság 93. fok). Távozott, mielőtt
interjút készíthettek volna vele.
RAJZOLD MEG A LENYŰGÖZŐ "UJJIZÜLET VONULAT" MAGASSÁGVONALAIT (46.o.)
Végy egy kijelölő filctollat, amit le lehet mosni a bőrödről. Szorítsd ökölbe a kezed és tedd az asztalra, mintha éppen kopogtatni akarnál vele. Most a Négy Ujj Hegység lélegzetelállító Ujjizület Hegyvonulatát láthatod. Kis körökkel rajzold meg minden hegy magasságvonalait. Igyekezz a köröket úgy megrajzolni, hogy pontjaik azonos távolságban legyenek az asztaltól (más szóval egy síkban). Rajzolj egy kis háromszöget a legmagasabb csúcs tetejére. Húzz kék folyókat az "ujj-kanyonokba". Ezután nyújtsd ki ujjaidat és tenyereddel lefelé, laposan fektesd az asztalra. Íme itt egy magasságvonal térkép. Amikor ismét ökölbe szorítod, újból magát a vonulatot látod. Váltogasd egy párszor— a magasságvonal térképet és a valóságot.
NAPRENDSZER AZ UTCÁTOKBAN (59.o.)
A legtöbb ember tudja, hogy űrbeli szomszédságunkat nyolc bolygó és a Nap alkotja— ez a mi naprendszerünk. De legóriásibb szomszédunkat, azt, ami a bolygók között van: a semmit, legtöbbször képtelenek felbecsülni az emberek. Az űr Semmi, melynek dimenziói teljesen észbontóak. Ha a Napot egy például egy focilabda méretűre csökkentenénk, s ennek megfelelően lekicsinyítenénk a többi bolygót, valamint a köztük levő távolságokat, milyen lenne ez a mini-naprendszer?
Mire lesz szükséged:
Egy futball labda lesz a Nap
Négy sima gombostű lesz a Merkúr, Mars, Plútó
és a Hold
Két borsszem a Föld és a Vénusz
Egy üdítősüveg kupak a Jupiter
Egy játékgolyó a Szaturnusz
Két gabonaszem az Uránusz és Neptunusz
Mit tegyél:
Állj fel! NE ülve olvasd ezt a mondatot! Ebben a tevékenységben
CSELEKEDNED kell. Vedd magadhoz a "bolygókat" és menj ki
a szabadba. Meghökkentő lecke ez, de a lábadon keresztül
kell megtanulnod. A szemeddel nem tudod megtanulni, meg se próbáld.
Kinn vagy a szabadban. Idáig rendben. Most hívj magaddal
valakit, mert ez egy olyan utazás lesz, amiről feltétlenül
beszélgetni szeretnél majd. Tűzzetek ki egy irányt,
amerre hosszasan tudtok sétálni. Helyezd a földre a
Napot (a futball labdát) és kezdjétek meg a sétát.
10 NAGY LÉPÉS után tegyétek le a Merkúrt. (Szúrjátok a földbe a gombostűt, aminek a feje jelképezi a Merkúrt.) A tűvel egy papírlapot is tűzzetek oda, amire rá van írva, hogy "Merkúr", különben sose találjátok meg újból (képzeljétek csak el, micsoda zűrzavart okozna, ha elveszne egy egész bolygó!).
Tegyetek még 9 LÉPÉST és helyezzétek le a Vénuszt (a borsszemet). Valószínűleg itt is szükség lesz egy papírlapra, hogy megjelöljétek.
TOVÁBBI 7 LÉPÉS, itt a Föld. Álljatok meg egy pillanatra, mikor leteszitek a borsszemet. Ez az otthonotok, a legkülönlegesebb bolygó. Hüvelykujjnyira a Földtől szúrjatok be egy gombostűt. Ez a Hold, egyetlen szomszédunk, amelyen ember járt.
ÚJABB 14 LÉPÉS, a Mars. Szúrjatok be egy gombostűt, s készüljetek fel, mert az igazi séta csak most kezdődik.
Menjetek tovább 95 LÉPÉST a Jupiterhez. (Nem tévedés, kilencvenötöt!) A Jupiter, az Óriás Bolygó egy üdítősüveg kupakja.
112 LÉPÉSRE tőle a Szaturnusz, egy játékgolyó.
Innen 249 LÉPÉS az Uránusz, egy gabonaszem.
[Elgondolkoztál-e már azon, miért hívják Uránusznak az Uránuszt? Minden bolygó görög istenek után kapta nevét. Mars a háború istene volt, Vénusz a szerelemé, Neptunusz a tengereké, Uránusz pedig ég istene. Ha a Naprendszert a tested méretére zsugorítanád, s ha a Nap lenne a fejed tetején, a Plútó a talpadnál, akkor a Merkúr, a Vénusz, a Föld és a Mars az állad fölé esne, és az Uránusz pedig…huhú, épp ott lenne…]
281 LÉPÉS ettől az Neptunusz, egy másik gabonaszem.
Végezetül pedig TOVÁBBI 242 LÉPÉS a Plútóhoz. Itt szúrjátok le az utolsó gombostűt.
Nézzetek vissza, mekkora távolságot tettetek meg. Majdnem 1000 méter kell legyen – tíz futballpálya hosszúságú. A Nap, a futball labda innen egyáltalán nem látható. Próbáljátok meglátni a Földet, a borsszemet, úgy ötszáz méterről…
Ez a ti bolygószomszédságotok, de a világűr létező valósága mostanra nyilvánvaló lehet. Ez az űr, elképzelhetetlen semmi.
Amint levegőhöz jutottatok és végigtekintettétek a bolygók sorát, kapaszkodjatok meg, mert most következik a csattanó: a Napon kívül a Földhöz legközelebbi csillag a Proxima Centauri. Ha a Proxima Centauri-t is be akarjátok venni a feladatba, fogjatok egy másik futball labdát és keljetek útra. Vigyetek elemózsiát, mert el fog tartani egy ideig: majdnem 7000 kilométert fogtok menni…
SZELETELD FEL A FÖLDET! (76.o.)
Vágj egy almát negyedekre. Három negyedet tégy félre. Mit jelképeznek ezek? Földünk óceánjait, a Kék Bolygót.
1/4 rész marad. Vágd félbe, s az egyik felet tedd el. Ez az a rész, amin emberek nem képesek élni vagy dolgozni, a sarkok, sivatagok, mocsarak, magas hegységek, stb. Mi maradt?
1/8 alma. Ez jelképezi a Földnek azt részét, ahol emberek élnek, de nem feltétlenül ugyanitt termelik meg élelmüket.
Az 1/8 részt szeleteld további négy részre. Hármat tégy félre. Mi maradt? 1/32 alma. A félretett három szeletke jelképezi azokat a helyeket, ahol gazdálkodásra alkalmatlan a talaj – ahol túl köves, vizes, hideg vagy meredek ahhoz, hogy élelmiszert termeljenek rajta. Ez képviseli a városokat, házakat, utakat, bevásárló utcákat, iskolákat, parkokat, gyárakat, parkolókat és mini golfpályákat is, ahol az emberek laknak, szórakoznak és dolgoznak — de nem termelnek semmilyen élelmiszert.
Fogd a maradék 1/32-edet és óvatosan hámozd meg. Nézd ezt az almahéj darabot, ez jelképezi bolygónk termőtalaj rétegének gazdálkodásra alkalmas felületét, a földkéreg vékony köpenyének vékony héját, melytől teljességgel függ az emberiség. A valóságban kevesebb, mint másfél méter mély és egészen behatárolt mennyiségű termő földterület.
Most akár meg is eheted az alma többi részét, de óva őrizd ezt a parányi almahéjdarabot. Bánj úgy vele, mintha életed függne tőle!
HOVÁ LENNE JÓ SZÜLETNI? (89.o.)
Mire van szükség a játékhoz?
1. Tanári engedélyre
2. A 89.oldalon látható papírból készült
"órára" (Három részre, 57-26-17% arányban
osztott körlap, forgó nyíllal. A Föld lakóinak
17%-a él a leggazdagabb országokban (piros), ha a nyíl
itt áll meg, közöttük vagy. 26% él közepesen
fejlett országokban (sárga), ha itt áll meg a nyíl,
közéjük tartozol. A Föld lakóinak 57%-a él
a legszegényebb országokban (zöld), ha itt áll
meg a nyíl, most te is közöttük vagy.)
3. Egy nagyobb zacskó többszínű cukorkára
(pl. M&Ms)
A játék menete
1. lépés: Nyissátok ki a zacskót és
számoljatok ki három kupac cukorkát: 50 darabot a
nagy kupacba, 30-at a közepesbe és 20-at a kicsibe. A maradékot
küldjétek el nekünk.
2. lépés: Az osztály minden tanulója részt
vesz a játékban, a tanár is. Kezdjétek a forgó
nyíl pörgetését, amilyen színnél
megáll a nyíl, olyan színű lesz, aki pörgetett.
Amikor mindenki pörgetett, az összes sárgának egy
csoportba kell állnia, a pirosaknak egy másikba, a zöldeknek
egy harmadikba. E három csoport: a fejlett országok, a fejlődő
országok és a legkevésbé fejlett országok.
3. lépés: a legkönnyebb. A legnagyobb csoport, a zöldek
kapják a legkisebb kupac cukorkát. A legkisebb csoport, a
pirosak kapják a legnagyobbat. Így osztozik a világ
az "energiafelhasználási tortán". Amikor készen
vagytok, mindenki feleljen a kérdésre, mennyire igazságos
a játék. Vitatkozzatok.
INDÍTS ÚTNAK EGY GEOMACIT! (102.oldal)
Ez egy tantermi tevékenység, a legjobb, amit valaha is hallottam arra, hogy a világot behálózó láthatatlan folyókról tanuljunk. A tengerbe dobott, palackba zárt üzenet modern változata. Indítványozd tanárodnak: azok a diákok, akik csatlakozni akarnak a játékhoz, hozzanak egy játék mackót az osztályba, melynek elvesztését túlélnék. Minden macit elő kell készíteni az utazásra. Ez annyit tesz, hogy egy erős kicsi mackóhátizsákot rögzítenek a hátára, amiben ceruza, képeslapok és egy utaskártya (jegyzettömb) van.
Kézírással írjátok rá egy kemény kártyára a következőt:
ÜDVÖZLET
Én Geomaci vagyok ……………………tanárnő/úr ………..osztályából és szeretnék világot látni! Lenne szíves aláírni az "úti okmányom" és magával vinni, amerre csak utazik? Ezután kérem adjon át egy másik utazónak, aki még messzebbre megy. Amikor végül hazatérek, kérem hívja fel telefonon iskolámat és valaki értem jön majd! Köszönöm!
(azaz angolul célszerű ráírni: GREETINGS I'am a Geobear from Ms/Mr……………'s………th grade class and I want to see the world! Could you sign my logbook and take me with you as far as you're going? And then give me to another traveler who's going even further? When I finally get back home, just call my school and someone will come to get me! Thanks!)
Ezt a rövid üzenetet ragasszátok egy osztályfénykép hátuljára. Készítsétek el jól, borítsátok be átlátszó ragasztószalaggal, vagy átlátszó tapadólappal, hogy kiállja majd a megpróbáltatásokat. Ezután üssetek egy lyukat rá, és egy madzaggal kössétek a Geomaci nyakába, úgy, hogy ne tudjon leesni róla. Ez az üzenet az ő névcédulája. Ha elveszíti, nem valószínű, hogy hazatér.
A következő lépés nagyon könnyű. Egyszerűen adjátok oda a macit valakinek, aki útra kel. Talán valaki szülei üzleti útra indulnak vagy az igazgató megy egy konferenciára. Mondjátok neki, hogy adja tovább a macit, amikor kedvező lehetőség adódik rá.
Egy csomó Geomacinak volt szerencséje a repülőjáratok személyzetével. Egyszer egy Geomaci nem egész egy hónap alatt járta körbe a Földet, egyik repülőgép stáb adta tovább a másiknak. Esetleg egy kamion telepen is hagyhattok egyet és kipróbálhatjátok a kamionvezetői hálózatot. Próbáljatok szerencsét!
Ha az osztályotok több Geomacit is útnak indít, hamarosan hallotok felőlük hírt. Tűzzetek térképet a falra és szúrjatok tűt oda, ahonnan képeslapot kaptok. Így követni tudjátok minden maci haladását.
Geomacik világbajnoksága?
A kansasi Judy Dollard hatodikos osztálya a legnagyobb Geomaci "starthely" lehetne a világon. Minden évben több, mint 25 maci indul kalandra Judy osztályából. Végül majdnem mindegyik visszatér, és gyakorlatilag az év összes hetében jelentkezik valamelyik — képeslapon vagy telefonon. A fenti képen látható maci több, mint 80 ezer km-t tett meg Skandináviában, mielőtt egy doboznyi szuvenírrel visszatért volna. Egy másik macit az NBA -nál adtak kézről kézre és egész úton aláírásokat gyűjtött. S megint másik Dél-Afrikában Desmond Tutu-val találkozott, mielőtt végleg hazatért.