KIKNEK SZÓL
Felnőtteknek. A természettudományt tanító tanárok számára háttéranyag.

TARTALOM
A szerző azt vizsgálja, milyen okokra vezethető vissza az áltudományok és a babonák mai térhódítása, valamint elemzi ennek a jelenségnek a veszélyes következményeit. Főként a környezetvédelem problémáira összpontosít. Könyve nagyrészt amerikai tapasztalatokon alapszik, azonban a feltárt jelenségek és a levont tanulságok a magyarországi viszonyokra is vonatkoztathatók.
A húszadik században körülbelül a hetvenes évekig tartotta magát a hit, miszerint a tudomány és a technika minden emberi problémát képes megoldani, és boldogabbá teszi az embereket. Mára azonban megingott a tudomány mindenhatóságába vetett hit, s ehhez hozzájárult az a felismerés, hogy a fejlett technika - az ipari balesetek, a környezetszennyezés és a pusztító fegyverek létrehozása miatt - veszélyeztetheti a földi életet.
Sokan azért fordulnak az áltudományok felé, mert a bonyolult problémákra biztos és egyszerű megoldásokat kínálnak, míg a tudományos elméletek csak komoly szellemi erőfeszítés árán érthetők meg. Az áltudomány az emberek hiszékenységére épít, és általában megtalálja azokat a problémákat, amelyekre a tudomány nem ad kielégítő választ. Sok embert az is eltávolít a természettudománytól és vonz az áltudományok felé, hogy míg a tudományos elméletek sok esetben megdőlnek, a régieket újak váltják föl, addig az áltudományok állításai időben állandóak. A szerző elemzi az emberek természettudományos műveletlenségének a veszélyes következményeit is. A természettudományos tudatlanság miatt az emberek ki vannak téve például a sarlatánság veszélyének. Azonban az egyszerű emberek tudományos tudatlanságánál is sokkal nagyobb veszélyt jelent a politikai és gazdasági döntéshozók természettudományos műveletlensége.

FEJEZETEK
1. Személyes benyomások
2. Természettudományos műveltség: A Teremtéstől a grafológiáig
3. Anekdoták, egybeesések és minták: A természettudományos nyelv ismerete
4. A politikusok felelőssége: A kormány szerepe a tudományos haladásban
5. Globális környezeti problémák: Rövid pillantás a nagy képre
6. Veszélyeztetett fajok
7. A kémia javítja az életminőséget
8. Az vagy, amit megeszel
9. A kizsákmányolt talaj
10. A technikai megoldás mítosza
11.Tárgymutató

Régheny Tamás részletes könyvismertetése:

Napjaink rizikótársadalma, valamint a globális falu információ-keringése az emberi tudásszerveződés jó néhány olyan kérdését veti fel - esetleg több évezredes beidegződéseket kérdőjelezve meg -, amelyekben napjainkig konszenzus uralkodott.
Nyilvánvaló volt, hogy a tudomány görög bölcsőjénél a "platóni akadémia" eredményei szervezték meg, és jelentették a tudományos valóságot. A polisz népének sokmindenbe igen, ebbe nem volt beleszólása. Ebből a szempontból a tudósok a társadalom felkent papjai voltak.
A tudományszerveződés alapmintái, a tudós és a társadalom kapcsolata mit sem változott a következő évezredekben - egészen a huszadik századig. De mi változott meg ebben az évszázadban? És miképp alakította ez a változás a tudós és környezete viszonyát?
Napjainkban a tudomány eredményeit felhasználó (és egyre többször: elszenvedő) társadalom beleszólást kér a tudomány eredményeinek ellenőrzésébe, mi több a tudományos vizsgálatok folyamatának meghatározásába. A tudomány eredményeinek többsége az ezredfordulón elsősorban már nem a világmodell kialakítását jelentik, hanem mindannyiunk holnapi életlehetőségeinek kanalizálását - és ez túl nagy tét ahhoz, hogy a tudósokra bízhatnánk. Kísért a "szép, új világ". Ezért a tudomány valamilyen demokratizálása jogos és megalapozott igény.
De miképp lehetséges feloldani azt az ellentmondást, ami a tudományhoz értő, de saját érdekeik szerint cselekvő tudós társadalom és a tudományosan képzetlen, de sorsáért aggódó "kívülállók" között feszül? Michael Zimmerman könyve erre a kérdésre keresi a választ. A szerző szerint mindössze három lehetőség adódik a probléma kezelésére:
1. A társadalom elismerheti, hogy a világ problémái túlságosan komplikáltak ahhoz, hogy képzetlen emberek beleszólhatnának azok felderítésébe, kezelésébe. Az egyetlen lehetőség megbízni a tudománnyal foglalkozók értékítéletében (még akkor is, ha ez már többször is tragédiákhoz vezetett).
2. Kialakíthatjuk a tudomány külső társadalmi kontrollját, amikor "demokratikus" döntésekkel szavazunk a tudomány eldöntendő kérdéseiben. Ez azonban még az első lehetőségnél is több veszélyt hordoz magában. Hiszen a képzetlen, a tudomány belső törvényszerűségeit nem ismerő ember csak rossz döntést hozhat (arról nem beszélve, hogy a megfelelő tudás nélkül meghozott döntések, még ha a többség hozza is meg azokat, semmiképp nem lehetnek demokratikus döntések).
3. A harmadik lehetőség tűnik az egyetlen kiútnak: megismerni és megismertetni a tudomány működésének alapelveit, a tudományos eredmények értékelését az emberekkel - annak érdekében, hogy áttekintést kapva a tudomány világának működéséről, a megfelelő helyzetben megalapozott tudással szólhassanak bele a tudományos megismerés és világalkotás folyamatába.

A szerző e harmadik lehetőség kialakításához nyújt segítséget könyvével. Bár elismeri, hogy a tudomány eredményeinek korrekt megismerése lehetetlen a kívülálló számára (hiszen senkitől nem várható el, hogy az atomfizika kurrens eredményeivel csakúgy tisztában legyen, mint a géntechnológia, vagy például az anyagtudományok legújabb vívmányaival), azt állítja, hogy a "tudomány-vallás" alapelvei elsajátíthatók. Mindegyikünk képes lehet megérteni, hogy egy eredmény mitől "tudományos eredmény", mit jelent a "tudományos bizonyítás", minek köszönhető, hogy a tudomány prediktív erővel bír, és így tovább. A rengeteg példával és történettel a szerző eléri, hogy az adat fogalma, a bizonyíthatóság elmélete, a falszifikáció elve csakúgy ismerőssé váljon, mint a tudomány alapját képező szkeptikus hozzáállás vagy metodológiai szigor. Az így megszerzett tudás igazi haszna: a különbségtevés képességének kialakítása. Ezzel a kiszolgáltatottság, a félrevezethetőség lehetőségének csökkentése és megalapozott döntések kialakítása.

A könyv különös figyelmet szentel a mostanság divatos "misztikus tudás" terjedésének, értékelésének. Példák során mutatja be, hogy miért félrevezető a nem ellenőrizhető tudást áruló csodadoktorok, világmegváltást ígérő sarlatánok tudásának elfogadása. Részletesen elemzi a tudományos ismereten és a hiten alapuló tudás különbségeit, és bemutatja azokat a gondolkodási módszereket, amelyekkel e különbségek biztosan felismerhetőkké válnak.
Sajnos azonban kevés szó esik arról a folyamatról ("paradigmaváltásról"), amelynek során épp a posztmodern tudomány kezdi átértékelni hozzáállását a felvilágosodás óta negligált többezer éves tapasztalaton nyugvó tudáshoz. Ami ugyan ténylegesen nem tudományos ismeret, de mindenképpen olyan tudás, ami hozzájárulhat a világban történő eligazodáshoz. Néhol egy kalap alá kerül a csodadoktor és a kínai akupunktúra, az ősi térszervezési ismeretek és a "misztikus tudáson" alapuló jövőképek.
Mindenképpen hasznos azonban, ahogy a szerző bemutatja: miképp lehet elrejteni a tudományos (nak tűnő) nyelvhasználat mögé mindazt a nem kellően alátámasztott tudást, amire a ma gyakran már csak a csodában bízó ember hálásan alapozza életét. Az egyetlen védekezés ez ellen az információ "tesztelése" - a megfelelően feltett kérdések sora mindenkinek lehetőséget ad arra, hogy eldönthesse : a szóban forgó ismeretnek milyen mértékben van valóságalapja.
A könyv külön érdeme, hogy példáit mindvégig a környezeti problémák, a természetvédelem témaköréből meríti (szó esik a veszélyeztetett fajokról, a kemikáliák által okozott problémák értékelhetőségéről, a tájhasználat kérdéseiről stb.), bemutatva, hogy ezek a kérdések még komplexebb látásmódot és problémakezelést kívánnak mindannyiunktól - a túlélésünk érdekében.

Ismertetők

Katalógus