KIKNEK SZÓL
Felnőtteknek. A természettudományt tanító tanárok számára háttéranyag.
TARTALOM
A szerző azt vizsgálja, milyen okokra vezethető vissza az áltudományok és a babonák mai térhódítása, valamint elemzi ennek a jelenségnek a veszélyes következményeit. Főként a környezetvédelem problémáira összpontosít. Könyve nagyrészt amerikai tapasztalatokon alapszik, azonban a feltárt jelenségek és a levont tanulságok a magyarországi viszonyokra is vonatkoztathatók.
A húszadik században körülbelül a hetvenes évekig tartotta magát a hit, miszerint a tudomány és a technika minden emberi problémát képes megoldani, és boldogabbá teszi az embereket. Mára azonban megingott a tudomány mindenhatóságába vetett hit, s ehhez hozzájárult az a felismerés, hogy a fejlett technika - az ipari balesetek, a környezetszennyezés és a pusztító fegyverek létrehozása miatt - veszélyeztetheti a földi életet.
Sokan azért fordulnak az áltudományok felé, mert a bonyolult problémákra biztos és egyszerű megoldásokat kínálnak, míg a tudományos elméletek csak komoly szellemi erőfeszítés árán érthetők meg. Az áltudomány az emberek hiszékenységére épít, és általában megtalálja azokat a problémákat, amelyekre a tudomány nem ad kielégítő választ. Sok embert az is eltávolít a természettudománytól és vonz az áltudományok felé, hogy míg a tudományos elméletek sok esetben megdőlnek, a régieket újak váltják föl, addig az áltudományok állításai időben állandóak. A szerző elemzi az emberek természettudományos műveletlenségének a veszélyes következményeit is. A természettudományos tudatlanság miatt az emberek ki vannak téve például a sarlatánság veszélyének. Azonban az egyszerű emberek tudományos tudatlanságánál is sokkal nagyobb veszélyt jelent a politikai és gazdasági döntéshozók természettudományos műveletlensége.
FEJEZETEK
1. Személyes benyomások
2. Természettudományos műveltség: A Teremtéstől a grafológiáig
3. Anekdoták, egybeesések és minták: A természettudományos nyelv ismerete
4. A politikusok felelőssége: A kormány szerepe a tudományos haladásban
5. Globális környezeti problémák: Rövid pillantás a nagy képre
6. Veszélyeztetett fajok
7. A kémia javítja az életminőséget
8. Az vagy, amit megeszel
9. A kizsákmányolt talaj
10. A technikai megoldás mítosza
11.Tárgymutató
Régheny Tamás részletes könyvismertetése:
Michael Zimmerman
Tudomány, áltudomány, képtelenség
(Megjelent: Ökotáj. 16/17. sz. 1997. 165-166. p.)
Napjaink rizikótársadalma, valamint a globális falu
információ-keringése az emberi tudásszerveződés
jó néhány olyan kérdését veti
fel - esetleg több évezredes beidegződéseket
kérdőjelezve meg -, amelyekben napjainkig konszenzus uralkodott.
Nyilvánvaló volt, hogy a tudomány görög
bölcsőjénél a "platóni akadémia"
eredményei szervezték meg, és jelentették a
tudományos valóságot. A polisz népének
sokmindenbe igen, ebbe nem volt beleszólása. Ebből
a szempontból a tudósok a társadalom felkent papjai
voltak.
A tudományszerveződés alapmintái, a tudós
és a társadalom kapcsolata mit sem változott a következő
évezredekben - egészen a huszadik századig. De mi
változott meg ebben az évszázadban? És miképp
alakította ez a változás a tudós és
környezete viszonyát?
Napjainkban a tudomány eredményeit felhasználó
(és egyre többször: elszenvedő) társadalom
beleszólást kér a tudomány eredményeinek
ellenőrzésébe, mi több a tudományos vizsgálatok
folyamatának meghatározásába. A tudomány
eredményeinek többsége az ezredfordulón elsősorban
már nem a világmodell kialakítását jelentik,
hanem mindannyiunk holnapi életlehetőségeinek kanalizálását
- és ez túl nagy tét ahhoz, hogy a tudósokra
bízhatnánk. Kísért a "szép, új
világ". Ezért a tudomány valamilyen demokratizálása
jogos és megalapozott igény.
De miképp lehetséges feloldani azt az ellentmondást,
ami a tudományhoz értő, de saját érdekeik
szerint cselekvő tudós társadalom és a tudományosan
képzetlen, de sorsáért aggódó "kívülállók"
között feszül? Michael Zimmerman könyve erre
a kérdésre keresi a választ. A szerző szerint
mindössze három lehetőség adódik a probléma
kezelésére:
1. A társadalom elismerheti, hogy a világ problémái
túlságosan komplikáltak ahhoz, hogy képzetlen
emberek beleszólhatnának azok felderítésébe,
kezelésébe. Az egyetlen lehetőség megbízni
a tudománnyal foglalkozók értékítéletében
(még akkor is, ha ez már többször is tragédiákhoz
vezetett).
2. Kialakíthatjuk a tudomány külső társadalmi
kontrollját, amikor "demokratikus" döntésekkel szavazunk
a tudomány eldöntendő kérdéseiben. Ez
azonban még az első lehetőségnél is
több veszélyt hordoz magában. Hiszen a képzetlen,
a tudomány belső törvényszerűségeit
nem ismerő ember csak rossz döntést hozhat (arról
nem beszélve, hogy a megfelelő tudás nélkül
meghozott döntések, még ha a többség hozza
is meg azokat, semmiképp nem lehetnek demokratikus döntések).
3. A harmadik lehetőség tűnik az egyetlen kiútnak:
megismerni és megismertetni a tudomány működésének
alapelveit, a tudományos eredmények értékelését
az emberekkel - annak érdekében, hogy áttekintést
kapva a tudomány világának működéséről,
a megfelelő helyzetben megalapozott tudással szólhassanak
bele a tudományos megismerés és világalkotás
folyamatába.
A szerző e harmadik lehetőség kialakításához
nyújt segítséget könyvével. Bár
elismeri, hogy a tudomány eredményeinek korrekt megismerése
lehetetlen a kívülálló számára
(hiszen senkitől nem várható el, hogy az atomfizika
kurrens eredményeivel csakúgy tisztában legyen, mint
a géntechnológia, vagy például az anyagtudományok
legújabb vívmányaival), azt állítja,
hogy a "tudomány-vallás" alapelvei elsajátíthatók.
Mindegyikünk képes lehet megérteni, hogy egy eredmény
mitől "tudományos eredmény", mit jelent a "tudományos
bizonyítás", minek köszönhető, hogy
a tudomány prediktív erővel bír, és
így tovább. A rengeteg példával és történettel
a szerző eléri, hogy az adat fogalma, a bizonyíthatóság
elmélete, a falszifikáció elve csakúgy
ismerőssé váljon, mint a tudomány alapját
képező szkeptikus hozzáállás vagy
metodológiai szigor. Az így megszerzett tudás
igazi haszna: a különbségtevés képességének
kialakítása. Ezzel a kiszolgáltatottság,
a félrevezethetőség lehetőségének
csökkentése és megalapozott döntések kialakítása.
A könyv különös figyelmet szentel a mostanság
divatos "misztikus tudás" terjedésének, értékelésének.
Példák során mutatja be, hogy miért félrevezető
a nem ellenőrizhető tudást áruló csodadoktorok,
világmegváltást ígérő sarlatánok
tudásának elfogadása. Részletesen elemzi a
tudományos ismereten és a hiten alapuló tudás
különbségeit, és bemutatja azokat a gondolkodási
módszereket, amelyekkel e különbségek biztosan
felismerhetőkké válnak.
Sajnos azonban kevés szó esik arról a folyamatról
("paradigmaváltásról"), amelynek során épp
a posztmodern tudomány kezdi átértékelni hozzáállását
a felvilágosodás óta negligált többezer
éves tapasztalaton nyugvó tudáshoz. Ami ugyan ténylegesen
nem tudományos ismeret, de mindenképpen olyan tudás,
ami hozzájárulhat a világban történő
eligazodáshoz. Néhol egy kalap alá kerül a csodadoktor
és a kínai akupunktúra, az ősi térszervezési
ismeretek és a "misztikus tudáson" alapuló jövőképek.
Mindenképpen hasznos azonban, ahogy a szerző bemutatja: miképp
lehet elrejteni a tudományos (nak tűnő) nyelvhasználat
mögé mindazt a nem kellően alátámasztott
tudást, amire a ma gyakran már csak a csodában bízó
ember hálásan alapozza életét. Az egyetlen
védekezés ez ellen az információ "tesztelése"
- a megfelelően feltett kérdések sora mindenkinek
lehetőséget ad arra, hogy eldönthesse : a szóban
forgó ismeretnek milyen mértékben van valóságalapja.
A könyv külön érdeme, hogy példáit
mindvégig a környezeti problémák, a természetvédelem
témaköréből meríti (szó esik a
veszélyeztetett fajokról, a kemikáliák által
okozott problémák értékelhetőségéről,
a tájhasználat kérdéseiről stb.), bemutatva,
hogy ezek a kérdések még komplexebb látásmódot
és problémakezelést kívánnak mindannyiunktól
- a túlélésünk érdekében.