502[100] L 56
Leslie, John: The End of the World. The Science and Ethics of Human Extinction
A világ vége. Az emberiség kihalásának tudományos és morális kérdései

London ; New York, NY : Routledge, 1996. - vii, 310 p.
ISBN 0-415-14043-9

KIKNEK SZÓL
Természettudományos és filozófiai érdeklődéssel egyaránt rendelkező felnőtteknek.

TARTALOM
A könyv arra a kérdésre keresi a választ, hogy kipusztul-e az élet a Földön vagy sem. A szerző igyekezett minden lehetséges tényezőt figyelembe venni, amely a mai ismereteink alapján megkérdőjelezheti a földi élet hosszú távú fennmaradását, a szinte triviális okoktól a tudományos fantasztikus regényekbe illőkig. Mindezeket két csoportba sorolta. Az elsőbe a természeti katasztrófák tartoznak, például egy aszteroida becsapódása a Földbe. A másikba pedig az emberi tevékenység következményei, főként a környezetszennyezés és a háborúk, melyek mindegyike végső soron az emberiség túlnépesedésére, valamint az egyének és a társadalmak kapzsiságára vezethető vissza. Ebből az következik, hogy a véletlen eseményeken túl, a földi élet jövője jelentős mértékben függ az emberek magatartásától. Az elemzések a felelősségünkre világítanak rá, amely a szerző szerint azért is hatalmas, mert a Világegyetemben valószínűleg egyedül a Földön létezik értelmes élet. Így ha az emberiség kipusztul, vele az értelmes élet is eltűnik a Világegyetemből.

FEJEZETEK
Bevezetés: A kipusztulás kockázata
1. Háború, környezetszennyezés, betegség
2. Egyéb veszélyek
3. A veszélyek megítélése
4. Mi biztosíthatja az emberiség fennmaradását?
5. Vita az ítélet napjáról
6. A vita elemzése
7. A fogoly-dilemma és a nukleáris megtorlás
Megjegyzések
Irodalomjegyzék
Tárgymutató

MAGYAR NYERSFORDÍTÁS
Nincs

Dr. Adorjánné Farkas Magdolna ismertetése

vissza Ismertetők

vissza Katalógus