KIKNEK SZÓL
Környezetvédelmi szakembereknek, szociológusoknak és a teológusoknak, valamint az ezekre a hivatásokra készülő fiataloknak.

TARTALOM
A könyv olyan írásokat tartalmaz, amelyek a vallás, a társadalom és az ökológia közötti komplex kapcsolatot tárják föl. Bemutatja, hogy a teológusok, az ökofeministák és a mélyökológusok miként reagálnak a környezeti válságra és milyen kiutat kínálnak ebből a válságból. A könyv szerkesztője elemzéseket és magyarázatokat is fűz az idézetekhez.
A szerkesztő a vallást igen tágan értelmezi: minden olyan hitet, rituálét, mozgalmat, lelki és etikai irányultságot vallásnak tekint, amely az embert többnek tekinti, mint egy csupán szociális vagy fizikai identitással rendelkező lényt. Ezért a könyvben a természeti vallások, sőt egyedi spirituális szemléletmódok követői éppúgy helyet kapnak, mint a nagy vallások képviselői.
Nemrégen a vallásos felfogásból teljesen hiányzott a környezeti etika, mára viszont létrejött a teológia új ága, az ökoteológia. Számos olyan teológiai munka született, amely az egyházak felelősségét hangsúlyozza a környezetvédelem területén is. A vallás és az ökológia közötti kapcsolatot az ökoteológia tükrözi a legjobban, amely újraértelmezi a régi tradíciókat, kiterjeszti a legismertebb vallásos nézeteket, szintetizálja a különböző vallási tradíciók elemeit, és új elméleteket hoz létre.
A tanulmányok arra mutatnak rá, hogy a vallásos természetszemlélet elvezethet minket a környezettudatos életvitelhez. A vallási alapon álló ökológusok és a civil környezetvédő csoportok között sok esetben jön létre együttműködés.

FEJEZETEK
Bevezetés: A vallás a környezeti krízis korában
1. A rácsodálkozás pillanata - Válogatás a természet és a lélek közötti kapcsolatot tükröző írásokból
2. Hogyan vélekednek a tradicionális vallások a természetről?
3. Ökoteológia a környezeti krízis korában - A tradíciók átformálása
4. Ökoteológia a környezeti krízis korában - Az ökofeminizmus szellemisége
5. Spirituális mélyökológia
6. Vallásos gyakorlatok az áldott Földért
Ökológia, vallás és társadalom
További irodalom
Néhány vallásos és környezetvédelmi szervezet
A könyvben szereplő írások szerzői

MAGYAR NYERSFORDÍTÁS
Nincs

Roger S. Gottlieb: This Sacred Earth
Religion, Nature, Environment
Ez az áldott Föld
Vallás, természet, környezet
(Routledge, 1996)

A vaskos (650 oldalas) könyv olyan írások válogatott gyűjteménye, amelyek azt elemzik, hogy a különböző vallások hogyan hatnak a népeknek és ezen belül az egyéneknek a környezethez fűződő viszonyára.
A szerző a munkáját azoknak az élőlényeknek ajánlotta föl, akik fölöslegesen szenvednek az emberi butaság és igazságtalanság miatt. A könyv felhívja a figyelmet ezeknek az élőlényeknek a fájdalmára és ezzel próbálja megváltoztatni az emberek szemléletét.
A szerző a vallást igen tágan értelmezi: minden olyan hitet, rituálét, mozgalmat, lelki és etikai irányultságot vallásnak tekint, amely az embert többnek tekinti, mint egy csupán szociális vagy fizikai identitással rendelkező lényt.
A vallások a világ létezésének spirituális alapját feltételezik. Ez azt jelenti az emberek számára, hogy lényünk egy spirituális igazságban gyökerezik, amely valójában meghatározza, hogy milyenek vagyunk. Ugyanakkor a vallások normákat állítanak fel, amelyek alapján kell a családok, a közösségek és az egész világ életét vezetni. A vallás olyan rituális formákat is biztosít - imádság, meditáció, bűnbánat, ünneplés - amelyek felébresztik vagy megerősítik bennünk azt a személyes és közösségi érzést, hogy kapcsolatban állunk a végső igazsággal. Ezeknek a rituáléknak az a célja, hogy átéljük azt az érzést, hogy a világ áldott és benne önmagunk is megszenteltek vagyunk.
A vallás széleskörű értelmezése miatt a könyvben a természeti vallások, sőt egyedi spirituális szemléletmódok követői ugyanúgy helyet kapnak, mint a nagy vallások képviselői.
Az emberi történelem során a vallások részben arra tanítanak minket, hogy a természetet az ember érdekét szem előtt tartva figyeljük és kezeljük. A vallási mítoszokon keresztül szocializáltuk a természetet és az emberi fogalmak keretébe szorítottuk be. Ezzel egy időben azonban a vallás a természetnek az emberiséghez intézett szavát is képviseli. A vallásos szertartások során ünneplik és felszentelik az embernek a nem-emberi természethez fűződő viszonyát is. Ezek a szertartások emlékeztetnek minket arra, hogy törékeny, szövevényes és elszakíthatatlan kapcsolat köt minket a levegőhöz, a földhöz, a vízhez és élőlénytársainkhoz. Ezért a vallásos természetszemlélet elvezethet minket a környezettudatos életvitelhez is.
A vallás segít az embereknek abban, hogy tájékozódjanak a társadalomban és a természetben. Az előbbit a vallás morális tanításai biztosítják, az utóbbit pedig főként azok a mítoszok, amelyek a világ, az élőlények, valamint az ember keletkezését és elmúlását, valamint a természet jelenségeit magyarázzák. Jelentős különbség van a modern természettudományos látásmód és a vallásos szemlélet között. A természettudományos szemlélet szerint a természet semleges hátteret ad az emberi tevékenységhez. A természetet tanulmányozni kell, valamint felhasználni és megváltoztatni az ember igényeinek megfelelően. A vallásos felfogás szerint ezzel szemben a természet a szerető Isten ajándéka, az életet adó és felnevelő anya kozmikus analógiája, egy olyan színtér, amelyet spirituális erő tölt meg, amely minket is vezérel.

Az ökoteológia
Az ökoteológusok tevékenysége sokrétű: újraértelmezik a régi tradíciókat, vagyis a régi szövegekben megkeresik azokat a részleteket, amelyek segíthetnek nekünk abban, hogy megoldjuk a jelenlegi környezeti krízist. Példaként idézik, hogy a Talmud arra inti az embereket, hogy ne éljenek olyan városokban, ahol nincsenek fák. Az ökoteológusok megpróbálják kiterjeszteni és tágabban értelmezni a legismertebb vallásos nézeteket, különösen azokat, amelyek azt hirdetik, hogy szeressük, becsüljük és tiszteljük embertársainkat és a természetet. A természetet Isten testének vallják, a "felebarátot" pedig - akivel úgy kell bánnunk, ahogy mi szeretnénk, ha bánnának velünk - szintén a természetként értelmezik. A kreatív ökoteológusok a különböző vallási tradíciók elemeit szintetizálják. Így vannak olyan keresztény gondolkodók, akik taoista elképzeléseket ötvöznek a keresztény tanokkal, vagy ismerünk olyan zsidó gondolkodót, aki az írásában buddhista verset idéz a természetről. A spirituális beállítottságú gondolkodók egy része pedig új elméleteket hoz létre.
A vallási alapon álló ökológusok törekednek arra, hogy együttműködjenek a "civil" környezetvédő csoportokkal is. Az együttműködésre való törekvés kölcsönös. A környezetvédő csoportok felismerik, hogy érdemes a vallás tanításaira támaszkodni, hiszen sok ember számára a vallás adja meg a vezérelvet ahhoz, hogy megtalálja a helyét a Világegyetemben, és ahhoz is, hogy kapcsolatot tudjon teremteni a többi emberrel és más élőlényekkel.

A könyv fejezetei
A szerző az írásokat hét fejezetbe csoportosította.

Az első fejezet címe "A rácsodálkozás pillanata", amelyben olyan írásokat találhatunk, amelyekből az derül ki, hogy a csodálatos természet egy ihletett pillanata véglegesen megváltoztathatja a kapcsolatunkat a természettel. Ebben a fejezetben olyan írók művei szerepelnek, akik a teremtő jelenlétét érzik, amikor kinyílik a lelkük egy természeti csodára, vagy akár egy teljesen mindennapi jelenség gyönyörűségére. A "rácsodálkozás pillanatában" arra is ráérezhetnek az emberek, hogy ők is a természet részei.

A második fejezet címe "Hogyan vélekednek a tradicionális vallások a természetről?" A régi szent írásokat új módon kell olvasnunk: most arra kell keresünk a választ, hogy ezek az írások milyen útmutatást adnak nekünk ahhoz, hogy helyre tudjuk hozni a természetben elkövetett rombolást. A tradicionális vallások igen eltérő szemléletmódot képviselnek. A második fejezetben találhatunk olyan elemzéseket, amelyekben a szerző összehasonlítja a különböző vallások természet iránt érzett felelősségét és úgy találja, hogy az ősi kínai, indiai, afrikai, sőt a régi európai pogány vallások is több felelősséget mutattak és mutatnak a természet iránt, mint a mai európai és az észak-amerikai életfelfogást meghatározó keresztény vallás.
Az egyik hosszú elemzésben a szerző érveket és ellenérveket sorakoztat fel annak a bizonyítására illetve cáfolatára, hogy a kereszténység olyan vallás, amely szentesíti az ember környezetre káros tevékenységét. Európában a kereszténység térhódítása előtt olyan ősi természeti vallások útmutatása szerint éltek az emberek, amelyek hitvilágában minden patakra, minden fára és minden hegyre egy-egy istenség vigyázott, és mielőtt az emberek a patakra malmot helyeztek, egy fát kivágtak, vagy egy hegyen bányát nyitottak, ki kellett engesztelniük az istenségeket. A kereszténység a természetet képviselő és őrző sok istenséget egyetlen Istennel helyettesítette, akit a Földtől távoli Mennyországba helyezett. Ezzel elutasította azt az ősi szemléletet, amely szerint a természetet áthatja a lélek.
Több filozófus is úgy godolja, hogy a Bibliában található gondolat - miszerint az Isten a saját képmására teremtette meg az embert, majd az egész Föld királyává tette és neki adott minden kincset a földön és a föld alatt - adta meg az ideológiai alapot ahhoz a környezet-pusztításhoz, amelyet a nyugati ember véghezvitt a Földön. A Biblia és maga a keresztény hit nagyon emberközpontú: azt hirdeti, hogy az embernek a Teremtőtől származó joga, hogy a többi faj és az egész természet fölött uralkodjon. A kereszténység az ember dominanciáját, felsőbbrendűségét hirdeti a többi lényhez képest, ezzel elszakítja őt a természettől, sőt szembe is állítja vele. A Biblia tulajdonképpen azt mondja ki, hogy az Isten a világot elsősorban az ember számára teremtette.
A keresztény felfogás szerint az élő és élettelen természet sokkal alacsonyabb rendű, mint az ember, akit az anyagon kívül a nemesebb lélek is alkot. Sőt a lélek az, ami igazán a sajátja, hiszen az ember földi, tehát anyagi léte csak átmeneti. Az ember a világ hierarchiájában Istenhez közeli helyet foglal el, hiszen halála után a lelke az Isten országába, a mennybe száll. Az ember felsőbbrendűségét hirdető szemléleten a reformáció sem változtatott.
A keresztény vallást követő környezetvédők azonban úgy gondolják, hogy a Bibliában található felszólítás, hogy az ember legyen ura a Földnek, arra is utal, hogy az ember vállaljon felelősséget a természetért és gondoskodjon róla. Találtak a Bibliában olyan szövegrészeket is, amelyek arra utalnak, hogy a keresztény vallás nagyobb figyelmet fordít a környezet megóvására, mint ahogy azt a felületes szemlélő véli. A zsoltárokban előfordulnak olyan szövegrészek, amelyek azt hangsúlyozzák, hogy fontos, hogy a Földön minden élő és nem élő teremtmény boldog legyen. A kereszténység évszázadai során voltak olyan szentek és gondolkodók, akik a természet szeretetére és megbecsülésére nagy gondot fordítottak. Közülük Assisi Szent Ferenc a legismertebb, akit az állatok és a növények tisztelete és szeretete az első keresztény ökológussá avatta. Saját fívéreinek és nővéreinek tekintette a többi élőlényt, imádkozott értük, prédikált nekik, és ha szükségük volt rá, aktív cselekedetekkel is óvta őket, vagy enyhítette a szenvedésüket.

Egy másik írás - a Gilgames eposzt elemezve - arról szól, hogy már évezredekkel ezelőtt is történt nagy méretű erdőirtás, mégpedig vallási köntösbe burkolt indokkal. Gilgames i.e. 2700 körül élt és Uruk Sumér város legendás hírű királya volt. Uralkodása után körülbelül hatszáz évvel született meg az a sumér eposz, amely megemlékezett róla. Gilgames, hogy a neve fennmaradjon az utókor számára is, elhatározta, hogy azzal bizonyítja be a bátorságát, hogy vállalva az úttal járó veszélyeket, elmegy a hegyekbe és legyőzi a nagy cédruserdő démonát, Huawát. Ez prózai megfogalmazásban azt jelenti, hogy egy veszélyes út után a hegyekben megküzdött az erdőt védő helybeli törzsekkel és kivágta az értékes cédrus- és fenyőfákat. Ezzel nemcsak bátorságát és erejét bizonyította be a népének, hanem értékes faanyagot is szerzett. Valaha Uruk városa közelében is voltak hatalmas cédruserdők, azonban ezeket az évszázadok alatt fokozatosan kivágták, tehát az értékes faanyagért egyre távolabbra kellett merészkedni. Az egyre nagyobb területre kiterjedő erdőirtás végül is tönkrette a sumér birodalmat.

Amikor az európai ember felfedezte Észak-Amerikát, azt az indián őslakosság népesítette be. Az indiánok a kontinens minden részén éltek, a magas hegyekben és a sivatagokban is, és mindenféle természetes környezethez tudtak alkalmazkodni. Mindenhol úgy éltek, hogy nem tették tönkre és nem szennyezték be a környezetüket és nem zsákmányolták ki a természeti kincseket. Ismerték azt a titkot, amit az európai és a mai észak-amerikai ember mára elfelejtett: hogyan lehet a Föld Anyával harmóniában élni, hogyan lehet felhasználni azt amit ad, anélkül, hogy őt magát megsértenénk. Az indiánok úgy gondolták és ma is úgy gondolják, hogy az ember rokona a többi élőlénynek, és nem felsőbbrendű azoknál. Az indiánok a természetet egységes egésznek tekintették, amelynek az ember csupán része, és nem különül el attól. Az ember függ a természettől, nem uralja azt, és nem felsőbbrendű a többi élőlénynél. A természet egy nagy közösség, amelynek minden résztvevője kölcsönösen függ egymástól.

Az indiánok megpróbáltak úgy élni, hogy minél kevesebb változást idézzenek elő a természetben, és általában megpróbálták helyrehozni az okozott károkat. A számukra létfontosságú volt, hogy a tevékenységükkel ne borítsák föl a természetes egyensúlyt, hiszen nagyon közel éltek a természethez, és erőteljesen függtek tőle. Ha valamit tönkretettek a környezetükben, annak azonnal érezték a káros következményeit, azonnal veszélybe került a saját fennmaradásuk is.
Az indiánok nemcsak vigyáztak a természetre, hanem örömmel és csodálattal szemlélték annak szépségeit, erről sok rajzuk, daluk, legendájuk és imádságuk tanúskodik. Az indiánok viszonyulása a természethez lelki, vallásos volt. Náluk a vallás nem vált el élesen az élet többi megnyilvánulásától. Az indián felfogás szerint van egy olyan szent "erő", amely a természetben mindent áthat és irányít. Azonkívül létezik egy személyes Istenség is, és a kétféle szellem egymással összhangban irányítja a világot. Az indiánok minden jót a Teremtő ajándékának tekintenek, amiért hálásnak kell lenni és meg kell becsülni: "Mindannyian belőled származunk és hozzád tartozunk, Föld Anyánk. Tőled kapjuk az élelmet és úgy vigyázol ránk, mint a saját anyánk. Minden lépést, amelyet rajtad teszünk, óvatosan kell megtennünk, úgy, mintha minden lépésünk egy imádság lenne."

A mai idők ökológusai megpróbálják az embereket rádöbbenteni arra, hogy vegyék észre, hogy a természetben minden mindennel összefügg. Rámutatnak arra, hogy a természetben az oxigén, a víz, a tápanyag, és az energia végtelenül zajló körfolyamatokban áramlik a természet élettelen és élő részei között. Az ember ennek az örök körforgásnak a részese és nem a folyamatok irányítója. Tehát a modern ökológusok megpróbálnak ma egy olyan szemléletet meghonosítani, amely szerint az amerikai indiánok éltek.

A buddhizmus is olyan vallás, amely az embert a természet részének és nem uralkodójának tekinti. Ebből következik, hogyha a természet szenved valami miatt, akkor a szenvedésből az ember is kiveszi a részét. Ha nem megfelelően bánunk a természettel, ezzel önmagunkat is bántjuk. A buddhizmus szerint ha az ember mesterségesen kiszakítja magát a természetből, akkor ezzel a tettével agresszívan szembe is fordul a természettel. A buddhizmus első számú tanítása - "Ne ölj!" - nemcsak az emberekre vonatkozik, hanem minden élőlényre. Figyelemre méltó az is, hogy Buddha tanításai között szerepelnek "környezetvédelmi szabályok" is: például büntetés vár arra, aki a vízkészletet beszennyezi.

A hindu vallás is fontosnak tartja a természet megbecsülését és védelmét. A hinduizmus szerint csak az Istennek van korlátlan hatalma az élő és az élettelen természet fölött. Tehát az ember nem rendelkezhet még a saját életével sem, nemhogy más teremtményekével. Az embernek a Földön nincs nagyobb hatalma, mint a többi élőlénynek.
A hinduizmus egyik legfőbb tanítása: az emberek és egyes állatok egyaránt a legfelsőbb lény reinkarnációi. Ez a tanítás egyaránt meghatározza az állatokkal és az emberekkel való bánásmódot. A hindu vallás erőszakmentességet hirdet az emberekkel és más élőlényekkel szemben is. A hinduizmus szerint a világban a születés és az újjászületés állandó folyamata megy végbe. Egy ember a halála után egy állat képében is visszatérhet a Földre, ezért az állatokat is hasonlóképpen kell kezelni, mint az embereket. A vallás sok esetben azzal is irányítja az emberek viselkedését, hogy bizonyos cselekedetekért isteni büntetést helyez kilátásba, hasonlóan, mint az emberi törvények esetében. A hindu vallás azokat, akik az állatokkal gonoszul bánnak, a pokol tüzével fenyegeti: "Az a gonosz személy, aki megöl egy szent állatot, annyi napig fog a pokol tüzében égni, ahány szőrszála volt az állatnak."
A hinduk szerint a fák ültetése is vallási kötelesség. A fák vagy más növények tönkretétele pedig bűnös cselekedetnek minősül. A környezet szennyezése is büntetendő cselekedet. Már az i.e. 200-ból származó hindu írásokban úgy írnak a levegő- és a vízszennyezésekről, mint a betegségek okozóiról.

A hindu vallás a földi javakról való lemondást tanítja és a materializmus és a fogyasztói társadalom ellen prédikál. Ezek a tanítások nagy erőt adhatnak a hindu közösségeknek abban a harcban, amit a fenntartható fejlődésért vívnak. Meg kellene fontolnunk Mahatma Gandhi szavait: "A természetnek elég kincse van ahhoz, hogy mindenki szükségleteit kielégítse, de ahhoz nem, hogy mindenki kapzsiságát kielégítse."
Felmerülhet egy fontos kérdés: Ha a hindu vallás tradíciói, filozófiája és ideológiája ennyire fontosnak tartja a környezet megóvását, hogyan jöhetett létre mégis környezeti krízis a hinduk által lakott területeken is? A környezeti problémákért részben az idegen kultúra betörése a felelős, amely megrázta a tradicionális hitet. A másik ok pedig az, hogy a közelmúlt és a jelen súlyos gazdasági helyzetében az emberek és a közösségek a távlati céloknál a pillanatnyi túlélést tartják fontosabbnak.
Az emberek lelkében azért mégis munkálnak a hindu vallás tanításai. Vallási indíttatású "civil" mozgalmak szerveződtek a környezet megóvására, a hatalom túlkapásai ellen. Indiában erre a történelem során többször is volt példa: egy-egy falu lakói életük feláldozása árán is megvédték a környékük fáit olyan esetekben, amikor a hatalmon lévők terjeszkedésük biztosítása érdekében ki akarták irtani azokat. A falu lakói átöleltek egy-egy fát, a testükkel védve azt. Ez először évszázadokkal ezelőtt történt meg. Ekkor a hatalom érdekét képviselő katonák sorra gyilkolták a fákat átölelő embereket, de végül is meghátráltak az emberek elszántsága elől. Ennek az évszázadokkal ezelőtti eseményeknek a példájára 1973-ban, 1974-ben és 1983-ban az ipari terjeszkedés ellen léptek fel egyes indiai falvak lakói.

A harmadik fejezet címe: "Ökoteológia a környezeti krízis korában", alcíme pedig: "A tradíciók átformálása." A legtöbb ember számára ma is a vallás a moralitás legfontosabb meghatározója. Ha a vallást áthatja a környezetért való aggódás, ez a szemlélet az egyes emberhez is eljut. A "zöld egyház" létrejötte sokat segíthet a környezetet megóvó szemlélet elterjedésében. Amerikában több egyház is felismerte, hogy nekik is van feladatuk a környezet megóvásában. Vannak közöttük olyanok, amelyek Assisi Szent Ferenc követőinek vallják magukat. Nemrégen a vallásos felfogásból teljesen hiányzott a környezeti etika, mára viszont létrejött a teológia új ága, az ökoteológia. Az egyházakon belül olyan mozgalmak jöttek létre, amelyek azt vallják, hogy a mai kor környezeti problémái új szemléletet követelnek meg az egyháztól is. Az embernek az is morális kötelessége, hogy megóvja a Földet. Számos olyan teológiai munka született, amely a környezetvédelem terén is felhívja a figyelmet az egyházak felelősségére. Ezek az írások általában azt hangsúlyozzák, hogy minden élőlényben jelen van az Isten, ezért minden teremtménynek joga van létezni, élni és virágozni.
Amerikában a környezetvédelem és a vallás közötti kapcsolat alakulására egy másik tendencia is jellemző: a környezetet féltő emberek egy része olyan keleti vallások felé fordul, amelyek filozófiájában nagy szerepet játszik a természet megbecsülése.
A környezetvédelmi mozgalmak is sok esetben fordultak a vallás felé. Arra is láthatunk példát, hogy a környezeti etikát tulajdonképpen vallássá nyilvánították. A Greenpeace mozgalom például az ökológiát egyfajta vallásnak tekinti.
A vallás támaszt ad az embernek ahhoz, hogy meg tudjon birkózni a technológiai társadalom által létrehozott problémákkal. Megvédi az egyén gondolkodását a technológiai-ipari folyamatok veszélyes hatásaitól. Ráébreszti az embert az esendőségére és arra készteti, hogy a realizmust ötvözze az idealizmussal. Azonkívül a vallás morális erőt ad ahhoz, hogy az ember fékezze magában a dominanciára törekvést és az önzést, bár a technológia biztosítja az embernek a fizikai erőt ahhoz, hogy létrehozza vagy lerombolja maga körül a világot.

A környezeti krízis veszélyét az egyházak legmagasabb rangú vezetői is felismerték. Erről tanúskodik például II. János Pál pápa 1990-es újévi üzenete is, amelyben az egyházfő hangsúlyozta, hogy a világ békéjét nemcsak a fegyverkezés és a regionális konfliktusok veszélyeztetik, hanem az a tendencia is, hogy nem tiszteljük a természetet, hanem tönkretesszük és kizsákmányoljuk. Az egyházfő úgy vélekedik, hogy Ádám és Éva bűnével megszűnt a harmónia a világban. A pápa a beszédében azt is hangsúlyozta, hogy a krízishelyzet megkívánja, hogy a nemzetek összefogjanak a megoldás érdekében, és ez minden egyénnek is morális kötelessége, tekintet nélkül a vallási hovatartozására.
Az Egyházak Világtanácsa kiadott egy könyvet, amely a következő könyörgéssel kezdődik: "Gyere Szentlélek és újítsd meg az egész teremtést!" A Teremtés megújulást igényel a szegénység, az elnyomás és az erőszak miatt, amelyektől az emberek milliói szenvednek, valamint az erdőterületek zsugorodása, a termőföld lepusztulása, a légszennyeződés, a vizek szennyezettsége és a háborúk miatt is. Ez az új teremtés tőlünk, emberektől függ, azonban az Isten adhat ehhez erőt.
Az élet minden formája szabadulásért kiált: az emberek szerte a világon felszabadulásra vágynak a szegénység, az igazságtalanság és az elnyomás alól. Ennek a felszabadításnak ki kell terjednie a növény- és állatvilágra is. A természettudományok is jelentősen hozzájárulhatnak ehhez a folyamathoz. A természettudomány lecsökkenti az ismeretlen területeket, közben azonban egyre mélyebben vezet minket a felfoghatatlan misztériumba. A fizika, a biológia és más tudományágak feltárják az Univerzum fejlődésének történetét, amit a vallásos magyarázat mellé kell tennünk. A darwini evolúciós elmélet az isteni erő mélyebb megértését eredményezheti. Isten nem varázsló, hanem elvárja az ember aktív részvételét a befejezetlen kozmikus történet alakításában. Mi is ugyanabból az anyagból épülünk fel, mint a csillagok. Az emberi élet mégis egyedi: különlegesek vagyunk érzékenységünk miatt, a szabad akaratunk miatt, valamint azért, mert meg tudjuk érteni a világot, és irányítani tudjuk a saját életünket. Fenn kell tartani a párbeszédet a tudomány és a teológia között, ez segíti a tudományt abban, hogy szolgálja a teremtést, a teológiát pedig abban, hogy a reális világ talaján álljon. Ez a párbeszéd segít abban is, hogy az emberek megértsék a bioszféra, az emberi közösség és a világmindenség összefüggéseit és kölcsönös egymástól függését.

Az új problémák mindig új fogalmak megjelenését is maguk után vonják. Ilyen új fogalom az "öko-kóser". A zsidó vallási előírások egy része a táplálkozási szokásokat szabályozza, például megtiltja azt, hogy a zsidó vallás követői az "életet" szimbolizáló tejet és a "halált" szimbolizáló húst egyszerre fogyasszák, vagy az ilyen nyersanyagból készült ételeket ugyanabban az edényben főzzék meg. Az ezen szabályoknak nem megfelelően elkészített vagy elfogyasztott étel nem "kóser". Ezt a fogalmat az ételen túl az egész életvezetésre ki lehet terjeszteni. Nem lehet "öko-kóser" az a paradicsom, amelyet növényvédő szerekkel átitatott talajban termesztettek, vagy az az újság, amelyet olyan papírra nyomtattak, amelyet ősi, pótolhatatlan erdő kiirtása árán állítottak elő, vagy az az ajtó és ablak, amelyet olyan gondatlanul készítettek el, hogy a meleg kiáramlik rajta a szabadba, vagy az a bankügylet, amelynél az ügyfelek pénzét a környezetet károsító ipari tevékenységbe fektetik. Arra kell törekedni, hogy a cselekedeteink "öko-kóser"-ek legyenek.

A negyedik fejezet címe: "Ökoteológia a környezeti krízis korában", alcíme pedig az ökofeminizmus szellemisége. Világszerte az 1960-as években indultak a feminista mozgalmak. 1974-ben egy francia feminista vezette be az ökofeminizmus fogalmát, amellyel azt fejezte ki, hogy kapcsolatot lát a természet leigázása és a nők elnyomása között. A patriarchális társadalom hasonló ideológiák szerint és hasonló gyakorlatot alkalmazva uralkodik a nőkön, mint a természeten. Ezt a tendenciát a csupán férfiak által irányított keresztény egyház is támogatja. Az ökofeminizmus követői párhuzamot vonnak a gyerekeknek életet adó, őket tápláló és felnevelő anya és a mindannyiunkat éltető természet között. A nőket éppen ezért inkább érezzük a természet részének, mint a férfiakat. Ezzel a gondolattal legendákban, mesékben és irodalmi alkotásokban is találkozhatunk, ahol például a nők értenek a többi lény nyelvén.

A feltárt leletekből arra lehet következtetni, hogy az ősi európai társadalmak matriarchális berendezkedésűek voltak. A vallásra pedig jellemző volt az istennők jelenléte (gondoljunk például az ősi görög és a római mitológiára) és a vallás földi irányítói, megszemélyesítői között szintén voltak papnők. Ha összehasonlítjuk ezt a jelenlegi európai és észak-amerikai vallásgyakorlattal, szembeötlő a különbség: nemcsak azért, mert az egy Isten férfi, hanem azért is, mert a keresztény papok között csak elvétve akad nő, és még ez a korlátozott jelenlét sem jellemző minden keresztény vallásra.

Az ötödik fejezet címe: "Spirituális mélyökológia". A mélyökológia egyszerre jelent orientációt a környezeti etikán belül és az emberi azonosságtudat lelki alapú újragondolását. A mélyökológia fontos alapgondolata az, hogy a természetnek saját jogon is van értéke és nem csupán eszköz az emberi szükségletek kielégítésére.
A mélyökológia problémája azonban az, hogy nem tud választ adni néhány alapvető kérdésre. Nem oldja fel például a következő ellentmondásokat: a természet szent, az egyén viszont csak úgy tud életben maradni, ha megeszi az élőlényeket. Az ember ahhoz, hogy házat építsen, és megtermelje azokat az anyagi javakat, amelyekre szüksége van, meg kell változtatnia a természetet. A mélyökológia álláspontja szerint nem tehetünk különbséget az élőlények között, vagyis nem tekinthetjük az élet egyik formáját magasabb rendűnek a másikkal szemben, vagy az egyik életet értékesebbnek a másikhoz képest, hiszen a Föld ökorendszerében mindegyik élőlénynek megvan a maga fontos helye. Az ezzel ellentétes viszonyulás emberközpontú világnézetet tükröz, ugyanis akkor azt tekintjük értékelési szempontnak, hogy az ember számára értékes, káros vagy éppen közömbös-e egy élőlény. Ez az értékítélet azért is veszélyes, mert azt sugallja, hogy az ember a számára káros, vagy éppen csak közömbös élőlényeket szabadon kiirthatja. Ez a kategória a rovaroktól az értéktelennek ítélt embercsoportokig, vagy a sérült, fogyatékos emberekig is terjedhet. Feloldhatatlan dilemma azonban az, hogy a minden élőlény iránt kötelező megbecsülésünknek ki kell-e terjednie például a patkányokra, vagy az AIDS vírusra is?

Ezekre a dilemmákra az lehet a reális válasz, hogy a mélyökológia arra ösztönöz minket, hogy csak olyan változtatásokat tegyünk a természetben, csak annyi élőlényt pusztítsunk el és csak annyi természeti kincset használjunk fel, amennyit valóban föltétlenül szükséges.
Az ember és az élővilág többi része között aszimmetrikus a kapcsolat, hiszen az élővilág nem igényli az ember jelenlétét és közreműködését, azonban az ember nem maradhat életben a többi élőlény nélkül. Azonkívül az ember elő tudja idézni az egyes fajok kihalását, sőt a technika mai szintjén a teljes élővilág kipusztulását is, azonban önállóan nem tud új élőlényeket létrehozni, csupán a természetes folyamatok felhasználásával.
Az ember reálisan arra törekedhet, hogy elfogadható arányt biztosítson a természetben okozott veszteségek és a természet számára létrehozott előnyök között. Azt el kell fogadnunk, hogy az ember, akár bármely más élőlény, a létezése miatt változást idéz elő a természetben. Az embernek csatlakoznia kell az Univerzum nagy liturgiájához, amely sokkal hamarabb kezdődött az ember megjelenésénél. A liturgia a Föld ősi misztériumában gyökerezik és részben a ciklikusan ismétlődő folyamatokat, részben pedig a megfordíthatatlan átalakulásokat foglalja magában. Az ökológiai nevelés célja, hogy megismerjük a Föld történetét és az ember szerepét ebben a történetben.
Mit jelenthet a vallásos hit a mai világban? A hit válaszai sok esetben éppen a környezetet védő szemlélet ellen hatnak: "Isten úgysem fogja megengedni, hogy kihaljon az élet." Ez burkoltan azt jelenti, hogy nekünk semmit nem kell tennünk a környezetromboló folyamatok megállítása érdekében, hiszen Isten a megfelelő pillanatban majd úgyis közbeavatkozik. A másik vélemény, amelyet szintén hallani lehet a vallásos emberektől: "Isten akarata, hogy ez így történjen." Vagyis mindaz a rossz, amely jelenleg a világban történik, büntetés az ember gonoszságáért.
Ahhoz, hogy a földi élővilág túlélje a környezeti krízishelyzetet, át kell formálnunk az emberek gondolkodásmódját. A legtöbb ember gondolatvilágától ugyanis idegen, hogy távoli globális katasztrófák bekövetkezésétől féljen, inkább a jelen és a közeli személyes jövő veszélyei keltenek aggodalmat az emberekben. Sokan azt mondják: "Ne beszéljenek nekem a savas esőről, vagy a fegyverkezési versenyről. Én semmit nem tudok tenni ezek ellen a veszélyek ellen. Nekem most a családomról kell gondoskodnom és az állásomat kell megtartanom. Ha én a globális gondok terhét magamra venném és átérezném, akkor nem lennék képes arra, hogy a jelenlegi feladataimat teljesítsem." Az emberek megfelelő rávezetés után hamar rájönnek arra, hogy a mindennapjaik során mindannyian tapasztalják, hogy mit is jelent egy veszélyeztetett bolygón élni, hiszen mindannyian látják a környezetükben a rombolás jeleit, és sokan érzik az egészségük megromlásában a környezetszennyezés hatását.

A hatodik fejezet címe "Vallásos gyakorlatok az áldott Földért".
Minden fejezet néhány idézettel kezdődik. A hatodik fejezet első oldalán többek között az Álló Medve lakota indián főnöktől származó idézetet találhatjuk:

A legtöbb ember számára a vallás nem elvont teológiai fejtegetéseket jelent, hanem szertartásokat és ceremóniákat. A szertartások ismétlődése megnyugtató állandóságot jelent a folytonosan változó és kiszámíthatatlan világban. A gyertya vagy a bor szimbólumai, az egyes ünnepek speciális ételei, vagy az ismerős dallamok mindennél jobban megragadhatják az érzelmeinket. A vallási szertartások megnyugtatják a lelkünket, vagy éppen ellenkezőleg, eksztatikus állapotba emelhetik azt, így megérinthet minket az Isten vagy az Élet szentsége. Ebben a fejezetben különböző vallások szertartásait írják le a szerzők. A szertartások célja az, hogy megtanítsanak minket a természet tiszteletére, és hangsúlyozzák a vele való kapcsolatunk megszentelt jellegét. Megtanítanak minket arra, hogy a természet, vagyis a nem-emberi világ integritással, szépséggel és nagysággal rendelkezik, így megérezhetjük, hogy a természet Isten ajándéka. Másrészt felhívja a figyelmünket arra, hogy az emberi tevékenység szennyezi és veszélyezteti a környezetet.
A fejezet első írása egy buddhista szertartás része. Arra bátorít minket, hogy a mindennapi élet megszokott tevékenységei közben is gondoljunk arra, hogy mindaz, amit az életünk során felhasználunk, a Teremtő ajándéka.

"Áldás és imádság" címmel zsidó környezetvédelmi tanításokat is olvashatunk a fejezetben. Az írás leckékre bontva, az ősi szent szövegekre támaszkodva kombinálja a vallási tanításokat a környezeti ismeretekkel.
A mai kor zaklatott élettempója megfoszt minket attól, hogy az egyszerű mindennapi csodákat is élvezni tudjuk. Nehéz észben tartanunk a dolgok célját és jelentését, emlékeznünk a közöttük lévő kapcsolatokra és tudni azt, hogy minden tettünknek következménye van. Ha tudjuk, hogy kik vagyunk és ismerjük a helyünket a világmindenségben, akkor válhat az ember a világmindenség irányítójává és urává.
Az első lecke a kenyér fölötti imádsággal kezdődik: szegjük meg a kenyeret és osszuk szét. Mielőtt hozzálátnánk az evéshez, imádkozzunk. Az imádság alatt figyeljünk arra, hogy a megszokott cselekedet mögött csoda van. Az imádság időt hagy az evés elhatározása és az evés, mint megvalósult cselekedet között. Ilyen nincs az állatoknál. Ez az imádságnyi szünet lehetőséget ad nekünk arra, hogy tudatosuljon bennünk, hogy különbözünk az állatoktól.
Amit a természettől elveszünk, az nem a miénk, hanem valójában mind Isten ajándéka. Ha anélkül veszünk el bármit, hogy az Istennek köszönetet mondanánk érte, az olyan, mintha tolvajként ellopnánk. Az ember vendég a Földön, vendéglátónk az Isten. Része vagyunk az élet bonyolult szövedékének. Az a kötelességünk, hogy a következő generáció számára megőrizzük a Földet.

A hetedik fejezet címe Ökológia, vallás és társadalom. A környezetvédelmi mozgalmak célja, hogy megakadályozzák a környezet tönkretételét. A célt részben az emberek tudatának átformálásával próbálják elérni, részben pedig konkrét cselekedetekkel. Azok a környezetvédő mozgalmak, amelyek az utóbbi módszert is alkalmazzák, radikális szervezetekké is válhatnak. Ilyen például az "Első a Föld" (Earth First) nevű mozgalom, amely a mélyökológiai mozgalmak közé sorolja magát. Az akcióikra új elnevezést is bevezettek: "ecotage", amely olyan szabotázs akciót jelent, amelyet az ökorendszerek védelmében követnek el. Az "Első a Föld" mozgalom követői az akciók során sok esetben az erőszaktól sem riadnak vissza. Azt vallják, hogy a környezetet kegyetlenül károsítókkal szemben a brutális eszközök, például bomba robbantás, is megengedhetők.

A cikk írója azt bizonygatja, hogy az "Első a Föld" mozgalom valójában vallásnak tekinthető, mert rendelkezik azokkal a sajátosságokkal, amelyek a vallásokat jellemzik: vannak mítoszai, szimbólumai és szertartásai.
A mítikus elemek közé sorolja azt, hogy a fajok keletkezésének magyarázatára ökocentrikus elméletet használ, az evolúció elméletét. Ebben fontos, hogy a földi élővilágban minden fajnak megvan a maga szerepe, egyik faj sem értékesebb a másiknál és nem azért jött létre egyik faj sem, hogy az embert szolgálja. A Homo Sapiens létrejötte nem volt célja ennek a fejlődési folyamatnak, csupán egyik állomása. A környezet védelme azért is fontos feladat, mert a háborítatlanul meghagyott élővilág biztosíthatja a génkészletet a további evolúciós folyamathoz. Az "Első a Föld" mozgalom követői hisznek abban, hogy az élet minden formája szent és egymással kölcsönösen összefüggő.
A mozgalom követőinek egy része valamilyen vallás követője, főként a taoizmus, a buddhizmus, a hinduizmus, vagy valamilyen pogány föld-imádó hit, vagy esetleg a keresztény természeti miszticizmus követői. Mivel ez a mozgalom főként Észak-Amerikában terjedt el, a spirituális gyökerei az indiánok hitvilágában találhatók meg.
A mozgalom szertartásai részben az észak-amerikai indiánok, részben az ősi pogányok rituáléihoz hasonlóak: ezek a törzs egységét kialakító táncok, rituális harcok, és az állatokat és a növényeket megszemélyesítő ceremóniák. Ezekkel hangsúlyozni akarják, hogy az ember a természet része, illetve hangot akarnak adni a természet panaszának, amely az emberek nem megfelelő bánásmódja miatt szenved. Ezek a szertartások visszaidézhetik azokat az időket, amikor az emberek harmóniában éltek a természettel.
A Föld nagy társadalmi problémája az iparilag fejlett és az iparilag fejletlen országok közötti igazságtalan különbség. Egy indiai szerző arra világít rá, hogy milyen visszatetsző az, amikor a fejlett országok képviselői aggódnak az esőerdők pusztulása miatt. A szerző azt írja, hogy a fejlett országok lakóinak azért fontos az esőerdők megmaradása, hogy legyen ami elnyeli az autóikból és az erőműveikből kiáramló hatalmas mennyiségű széndioxidot. Az ott élő emberek is szeretnék megóvni a saját erdeiket, nekik azonban a belőle nyert faanyag vagy termés az életben maradáshoz szükséges építőanyagot, tüzelőanyagot és a táplálékot jelenti, az erdő helyén ültetett haszonnövények szintén az életben maradásukat szolgálják. "Barátaim, látjátok-e az igazságtalanságot? Ti amiatt aggódtok, hogy fenn tudjátok-e tartania az autóitok és légkondicionálóitok működését további évszázadokig, sőt évezeredekig. A mi gondunk viszont az, hogy elő tudjuk-e teremteni magunknak a holnapi élelemet, bármi áron."
Létezik egy olyan felfogás, amely szerint a Föld egyetlen hatalmas, önmagát szabályozó élő szervezetnek tekinthető. A Gaia elvet James Lovelock, brit atmoszféra-kémikus és felfedező 1979-ben publikálta "Gaia, a földi élet új szemlélete" című könyvében. A szerző azt állítja a könyvében, hogy a Föld éghajlatát és a felszíni környezetét a bolygó bioszférája szabályozza, a földön élő összes mikroorganizmus, növény és állat közreműködésével. Lovelock ezt a Föld-méretű élő szervezetet az ismert brit író, William Golding sugallatára a Föld görög Istennőjéről Gaiának nevezte el. A Gaia hipotézis valójában nem egy istenség jelenlétére utal, hanem inkább egy céllal rendelkező Föld-lélek létezésére, amely mint egy arkangyal, ügyel a Föld jólétére. Ez a közös gondoskodás a Földön élő összes élőlénytől származik.
A hit az élő Földben és valamilyen Föld-lélekben ősi eredetű és majdnem minden kultúrában megjelenik, kivéve a mai szemléletünket. A Gaia elképzelés a mai modern, ipari, materialista világban is újra felébresztheti az emberek érzékenységét. Újra rádöbbenthet minket arra, hogy az anyag egy hatalmas méretű, az élő és élettelen világ minden részére kiterjedő körforgásban vesz részt, amelyben minden élőlénynek megvan a maga helye és szerepe. A Gaia elképzelés azt is sugallja, hogy a földi bioszféra több, mint a természet egyes összetevőinek mechanikus összegzése.

A következő Gaia meditáció azt érzékelteti, hogy az ember is része a természetben végbemenő örök körforgásnak, amely az egész élő és élettelen természetet egységgé kapcsolja:

Mi vagy te? Mi vagyok én? Egymást keresztező körforgása a víznek, a földnek, a levegőnek és a tűznek. A szervezetünk nagy részét víz alkotja és a szervezetünkben végbemenő anyagcsere és tápanyagszállítás is vizes oldatokban zajlik. A szervezetünket ugyanazok az elemek építik fel, mint a Földet. A belélegzett oxigén és a kilélegzett széndioxid az életfolyamataink alapja. A tűz a Napból érkezik, amely minden életet energiával táplál. A tápanyag elégetésekor a szervezetünkben is lassú égés megy végbe. Az első szerves anyag is villámlások hatására keletkezett az "őslevesben". Ezeken a folyamatokon keresztül kapcsolódunk a nagy természeti körforgásba, és így válunk a természet részeivé.

A könyv igen fontos alapmű a környezetvédelemmel foglalkozó szakemberek számára, a vallás ugyanis ma is sok ember gondolkodását meghatározza közvetlenül vagy közvetve, a kultúrán vagy a művészeteken keresztül. Bár a különböző vallások eltérően vélekednek a metafizikai, az etikai és a társadalmi kérdésekről, a természet megóvására vonatkozó tanítások szintézise az alapját adhatja egy vallási alapú globális környezeti etikának.

Ismertetők

Katalógus