Igen, én kertész vagyok. Tudok a rózsákkal bánni. A titkos értelműekkel is, mert én az Arany Rózsától származom. Tudom, hogy a rosa caninát hogyan lehet beszemezni. Hogyan kell a gyönge növényi húson borotvaéles szemzőkéssel kereszt alakban sebet ejteni, majd felpattintani a rózsatő húsát, hogy feltáruljon a fás rész, a csont. Tudom, hogyan kell behatolni a kis sebbe a fallosz-ék alakra, lapra vágott rózsaszemmel, majd rafiával szorosan, tengerész harántcsomóval körbekötni, hogy jól fakadjon a szem, és amikor itt az ideje, kibomoljon a vad tőből a nemes virág.

Gyerekkoromban anyám minden hajnalban rózsát szedett. Anyám, a Montalcino fekete rózsája, hová lettél. Hová lett a fiatalasszony, aki hajlong a harmatos rózsák között, vagdossa a hosszú szárú virágokat. Több száz szálat leszed minden hajnalban anélkül, hogy egyetlen tövis is megszúrná a kezét. Könyörületesek voltak az én anyámhoz a rózsák, nem úgy, mint Krisztus töviskoszorúja, de hát az nem is rózsából volt.

Anyámat a felkelő nap már úton találta, ahogy a Vinci melletti Anchinóbl viszi Firenzébe, a piacra a rózsát. Amint beért, első útja a templomba vezetett, ott bemártott egy szál rózsát a szenteltvízbe, keresztet vetett vele magára és arra a csokor rózsára, amit minden alkalommal a Szűz Mária-szobor lábához helyezett. Ez egy fekete Mária-szobor volt, az a titkos jelentésű, amely az európai gótikus katedrálisok félhomályos kápolnáiban megbújva mentette át a szimbólum-értetlenség századain a titkos értelmű rózsa szent titkát. Szűz Mária-Anyám, fekete rózsa,^[29] imádkozz érettem...

Rosa pimpinellifolia

Micsoda rózsaillat van itt, a Sírban, biztosan a Testből árad, és most nem zavarja az az átható rókaszag, amit akkor érzek, ha Mefi is itt van. Lehet, hogy eddig ezért nem tűnt fel ez a tisztító rózsaillat, mert a fuxos szag megrontotta, mint a legjobb bort is a fuxosodás. Mindenesetre jó jel ez a rózsaillat, ha rózsa születik, valami megvilágosodik, valami regenerálódik, valami isteni tudás, valami kozmikus erő kezdi jelenteni magát, és közel a Paradicsom is, mint Danténak, amikor egy aranyközepű fehér rózsában megpillantja a Mennyek Országát.

De azért még mindig itt ez a rókaillat is, bár most csak a végén és hátulról jön elő, úgy, ahogyan borkóstolásnál az üres pohár száraz illatpróbáján érezzük meg, hogy a nagynak hitt borban valami sántít. Vélhetőleg ott is az ördög, ami a mi bűnünk, a hiba, hogy borunk érzékeny testét nem elég szakértelemmel ápoltuk. De milyen szakértelemmel ápoljuk saját testünket egészségesen és betegen? A teremtés legtitkosabb gyümölcsének, szőlejének és borának milyen szőlőmunkásai, milyen vincellérei vagyunk? Megtartjuk ezt a különleges edényt olyan tisztának, hogy belőle indulhat ki majd a megvilágosodásra törekvő szellemi út, ahogy Buddha hívei hiszik? Vagy örök Vízözön előtt élünk, mert megtelék a föld erőszakoskodással, és így minden test megrontotta vala az ő útját a földön?^[30] És mára is ugyanaz a feladatunk maradt, mint Noénak, el kell kezdenünk gyűjteni a goférfát és a szurkot. El kell kezdeni építeni a bárkát...

Látod milyen groteszk a túloldalon halott arcunk tükörjátéka.

Vagy ezen már túlvagyunk, mert minden ördögi, sőt sátáni praktika ellenére a Test feltámadt, a Test megdicsőült, s kaput nyitott nekünk is, hogy kövessük?

Kaput nyitna, de most még nem támadt föl, mert még itt fekszik árván, most még nem dőlt el, hogy Isten fia-e, vagy csak egy egyszerű palesztin szélhámos próféta nagy vágyakkal, kis csodákkal, aki született Betlehemben, amit a görögök egyszerűen Scythopolisznak, szkítavárosnak neveznek, az arabok meg tudnak arról valamit, ami itt a mélyben történik, mert Betlehem arabul BEITH EL LAHAM, a hús szobája, vagy a test szobája. Mit üzen ez a galileai városka, és miért született a Messiás Galileába, a gójok közé?

Vagy ezért is nem ő a Messiás? Elevenbe vág itt a szellemfeltáró kése, a kutakodó gondolat. Elevenbe, mint az én késem éjszakánként, amikor gyermekhullákat boncolok. Néha olyan meghatóan esetlenek, mintha csak aludnának, és nekem az az érzésem, nincs jogom boncolni, mert nem tudom megkülönböztetni az eleveneket és a holtakat. Ilyenkor elkezd remegni a kezem. Nem tudom tovább folytatni a munkát.

A testet sem lehet megismerni.

Jó lenne imádkozni. Imádkozni, ha tudnék. Már a Miatyánkat is elfelejtettem, pedig valamikor még arra is emlékeztem, hogy Dante hogyan imádkozta. Valahogy így: