- Járt nálam tegnap egy fiatalember, Albertus Durerus.

- Tudom, én küldtem - szólt a Lény.

- Nürnbergből jött. Az apja magyar volt, a neve is a magyar ajtósi szó német fordítása: Türer. Mutatta a rajzait. Megdöbbentem, így rajzolni, ahogy ő, senki sem tud a világon, de ezt nem vallottam be neki. Pontosan és szépen beszélt a művészetről, úgy, mintha tőlem tanulta volna. Kifejtette, hogy a helyes arány adja a szép formát, nemcsak a festményen, hanem minden dologban, ami csak elénk tárul. Mélyen vallásos ember. Meggyőződése, hogy a festés művészetét az egyház szolgálatába kell állítani. Szerinte a festészet megmutatja Krisztus szenvedését, és megörökíti az ember képmását halála után. Mindig ilyen szép, komoly fiút szerettem volna. Okosat és istentisztelőt, olyat, aki helyettem is tud imádkozni.

- Lám, lám, így váltják egymást a gnosztikus és az agnosztikus nemzedékek a világban együgyű unalmassággal - szólt Mefisztofelesalai, de itt inkább a Salai fele, az irigy. Az irigység pedig maga a halál. Mégiscsak a sátán irigysége szülte a halált.

A hermelin inkább meghal, minthogy bepiszkolódjon.

- Számomra a legfájdalmasabb tétel, amit Dürer felvetett, az volt, hogy a mi szakrális geometriánk megroppan a művészetekben. Dürer azt fejtegette, hogy olyan változás előtt állunk a képzőművészetben, mint a matematikában akkor, amikor felfedezték a nullát. Én megjegyeztem, hogy azt már a sumérok is ismerték és a hinduk is. Albertus közbevetette, hogy az a régi nulla más nulla volt, mert például a nullát nem is jelölték, csak vesszőt használtak. Nem lépték át azt a filozófiai ellentmondást, hogy ha a semmit valamilyen szimbólummal jelöljük, akkor az azt jelenti, hogy létezik. Szabad-e létezővel nem létezőt jelölni? Vagy ebben a pillanatban jelenik meg a hazugság a világban, vetettem közbe. A mi latin nulla szavunk jelentése: a semmi vagy senki. Ezt a senkit az angol a nobody szóval fejezi ki, és eredetileg a test nélkülit, az ördögöt jelenti. Lehet, hogy a nullával a számokon keresztül az ördög hatolt be a földi Paradicsomba? Lehet, hogy a nulla az ősbűn?

- Abbahagyni a kreténkedést - szólt közbe a Lény. - Egymást álmodjátok és velem viccelődtök. Tudjátok, mi a ti ősbűnötök? Ez az agyament emberközpontú fontoskodás. Azt hiszitek, valaha is lehetett olyan döntésetek, amellyel befolyásolhattátok a Teremtést? Mi egykor, fénylő angyalok, egyetlen egyszer próbáltuk, és hova jutottunk?

- De ha ennyire nem fontos az ember, akkor miért lett emberré Krisztus? És miért akarod Te is most megismerni Krisztus emberi testének titkát? - vetettem közbe.

- Ra-Hoor-Khuit.

- Na, ezt azt hiszem, jobb, ha nem kérdezem meg, mit jelent. Mi csendesen beszélgetünk itt fiatal barátommal, és akkor ilyen hörgésekkel meg lehet szakítani a dialógust, a szellem szép idejét.

Mit akar közölni a végtelen eleven szám?

Különben, ha hallgatsz, könnyebben szabadulsz, mert mindjárt visszatérek a test boncolásához, csak előbb elmondom, hogy még egy érdekes dolgot említett ez az én Albertus barátom. Azt, hogy arabul, németül és magyarul ugyanaz a szó fejezi ki azt, hogy nulla: ez az arab zifr szó. Ez németül a Ziffer, hungarusul a cifra. Mesélt apja gyönyörű pentaton káromkodásairól, amelyben úgy szedte rímbe az élet zaftos dolgait, hogy Isten nevét sohasem vette hiába, de a cifra szó mindig szerepelt benne. Például így, hogy czifra bestia... Lehet, hogy ezek a hungarusok igazi istenhívők, mert nem az Istent szidják, mint más naiv népek, hanem a semmit, az ördögöt. Többet meg kellene tudnom ezekről a magyarokról. Mátyás királyuk úgyis képet rendelt tőlem. Levelet írok szegény, eretneksége miatt Itáliából elüldözött Galeotto Marzio barátomnak, tájékoztasson engem erről a furcsa népről.

De visszatérve a lényegre: Dürer azt mondja, nagyon nagy változás előtt áll a világ szellemileg. Ezért kánonba kellene rögzítenünk aritmetikai, geometriai, antropometriai tudásunkat a harmóniáról. Rögzítenünk kellene azt, ami elsüllyed, hogy egyszer majd megint felemelkedhessen. Nem vagyunk olyan naivak, hogy azt reméljük, meg lehet állítani a zuhanást, de szellemileg képesek vagyunk kitalálni azokat az emeltyűket, amelyek működésbe lépnek, ha a világ a hatás-ellenhatás beteljesedett idejében emelkedni akar.

Dürer ekkor elővett két rajzot, amelyen felállította az emberi test kánonját.

A körforgás az örök élet titkának a kinyilatkoztatása?

Rajza szép volt, pontos és meggyőző. A √ kifejezést nem értettem pontosan, de majd Luca Pacioli barátommal megmagyaráztatom. Különben biztos, hogy tiszta arányokkal dolgozik. Én is erre jöttem rá Vitruvius segítségével. Sőt, gondoltam, megviccelem a fiút, és bemutattam neki a következő, egymásra csúsztatott két rajzot, ezt a pitagoreus aránymindenséget, amely az 1 az 1,25-höz arány bázisán épül.^[4] Majd csendben megjegyeztem: Minden arány, amit Isten a természetben kinyilatkoztat, megtalálható az emberi testben.

- Félek, hogy már megintcsak az én időmet múlatod, és ezen a furcsa arányszépelgésen túl nem haladsz semmire - szólt közbe Mefi.

- Tévedsz, és vedd tudomásul, hogy még az ördög türelme is teremhet rózsát, vagy legalábbis rózsakeresztest.

Az előző éjszakákon túl előreszaladtunk a boncolással. Már a belső dolgoknál, a föltárt koponyánál jártunk, úgy, hogy nem tettünk különbséget az élő test és a halott antropometriája között.

- Mi a lóf... különbség lenne?! - vágott közbe megint türelmetlenül.

- Például, ha valaki letérdel, magasságának egynegyed részét veszíti el, viszont a hulla nem tud letérdepelni - válaszoltam. - Ebből már adódik is két tanulság: addig térdepeljünk le, amíg élünk. Valamint az, hogy ha imához térdepelünk le, nem az a lényeges, hogy mennyivel csökken a testünk magassága, hanem hogy mennyivel nő a lelkünké. Na, ennyit megérdemeltél a közbeszólásodért, de a lényeg az, hogy tényleg más a hulla antropometriája, mint az élő emberé.

Hoztam neked néhány rajzot (lásd a 27., 29., 31., 33. oldalon), amelyekből az sejlik föl, hogy a halálban megnyúlnak a testrészek. Nézd, milyen hosszúnak tűnik a kar (a 27. oldalon), pedig be van tartva minden arány. Hasonlítsd össze akár Dürer kánonjával, akár csak Te magad húzd fel a vállad, és nézd meg, meddig ér az ujjad. Látod, rendben van.

- Elég, a végén még marionett-figurát csinálsz belőlem, te csaló széplélek! - kiáltott fel a Lény.

- Kapisgálod - vágtam közbe. - A szépségben jelen van a csalás. Talán az érzékcsalás, mely a hazugság által lereteszelt, különben kinyithatatlan ajtókon egy áldott pillanatban átvezet, és ott csak fény van, fény, und mehr Licht, und Merlin...