- Miért tűnt el a Sír, és miért a Test? Miért itt találkozunk, Mefisztofelesalai?

- Különben majdnem jól fejtetted meg a nevemet. Én vagyok mindennek és mindenkinek a másik fele. Neked is. Én vagyok a Nagy Másság - mondta pátosszal. Majd cinikusan legyintve így folytatta: De mindez most nem lényeges. Tudom, készültél. Te eminensen értelmiségi vagy. Nagy szellemi kihívásért anyátokat, hazátokat, Isteneteket eladjátok. Ti vagytok a szellemi világ vírusai, a szellem korruptjai vagytok. Zsibárusok a gondolkodás piacán.

- Mielőtt túlélveznéd megvetésedet - vágtam közbe -, gondold végig: ez mind Te vagy bennünk, és lásd be, nincs nevetségesebb egy flagelláns ördögnél. Csak nem te akarod a szív javára gyengíteni az értelmet? De térjünk a mai álomra rendelt házi feladat lényegére. Bár előtte megkérdezem, mit jelent a következő idézet:

- Ez provokáció, ezért nagy árat fizetsz. A Nagy Cinizmussal szemben mindig vesztenek a kis cinikusok - szólt a lény, és kissé vörösebb volt, mint szokott. Ettől elfogott a nevetés, ami még nagyobb dühöt váltott ki belőle, majd hirtelen kegyesen így szólt: - Ne tetézd, ne tetézd!

Mégiscsak a felszabadult emberi nevetés, a kinevetés bontja le a hajnali hübriszen nevelkedett hatalmi gőgöt, az estére megerősödöttet már csak a vér, gondoltam magamban, és rádöbbentem hirtelen, hogy kivel viccelődöm. Így gyorsan felvettem éltanulói ábrázatomat, és kisfiúsan kiböktem, hogy készültem.

- Az igazi boncoláshoz meg kell fejteni, hogyan tagozódik az emberi test a világ szövetébe, hogyan felel meg, hogyan része annak. Sokan foglalkoztak már ezzel. Úgy tűnik, az ember testében őshonos, szellemében hontalan a Földön. Hogyan lehetne kibékíteni ezt a kettősséget, azt hiszem, ez a kérdés. Vannak, akik úgy próbálkoznak, hogy szellemivé emelik a testet. Templomnak képzelik, annyira, hogy mintájára építik Istennek a templomot.

Mások úgy próbálnak fogást találni a mindenségen, hogy csillagképekkel keresztezik az emberi testet. Eszerint nekem boncolás közben egy elrejtett csillagvilágot kell felfedeznem, és nemcsak képletesen, hanem a valóságban is. De jó is lenne megtalálni a megfelelőnek a megfelelőt.

- Félreérted a feladatodat - vágott közbe a Lény. Neked nem megfejtened kell a testet, hanem felboncolni, feltárni, analizálni, számokkal leírni, számmá tenni, digitalizálni. - Ezt az utolsó szót gépies, hörgő hangon mondta. Nem is értem, mit jelent. Majd még rejtelmesebben hozzátette: - Ne keverd össze a Haláltáncot az élet táncával. A mi szerződésünk a Danza della Morte.

- Nem értem pontosan, milyen szerződésről beszélsz, mondtam neki. Hol az alku, hol a szöveg, hol az aláírás, hol az áldomás? Meg az áldomáspoharat, az ukkont sem láttam, és nem emlékszem, hogy együtt ittam volna veled az Auerbach-pincében, ahol te tokaji bort hamisítottál.

- Legalább azt ne mondd, hogy nincs aláírás! - kiáltotta ő. - Hogyan írod alá a neved, mióta te lettél Sandro Filipepi, vagyis Botticelli barátod után a Prieuré de Sion nagymestere? Ti azt hiszitek, hogy a Szerződés a Rosszal vagy a Jóval, az teátrális keretek között és egy pokoli vagy ünnepi pillanatban megy végbe. Nem, a szerződés általában hosszú, lassú emelkedés vagy süllyedés. Hajszálereken hatol be az életetekbe, észrevétlenül és könyörtelenül, miközben ti önfeledten rabságról és szabadságról beszéltek. Csak egy dolog menthet meg benneteket, de azt nem én fogom nektek megmondani. Különben is - folytatta most már higgadtabban - téged okosabbnak tartottalak annál, hogy elhidd azokat az infantilis bohózatokat, ahol elképedve szemléli a pórnép, hogy valaki egy drámai pillanatban elhatározza, hogy holnaptól gonosz lesz, vagy hogy áldomást iszik Mefisztóval. Ezek a színképek csak arról szólnak, hogy a polgár hátradőlve megnyugtassa magát: ő ilyen ronda nagy alkut nem kötött, tehát ő végül is jó. Látod, ebben a pillanatban már süllyed is, vagy jobban mondva: hozzám emelkedik.

- Jó - mondtam én -, ennek az aláírás-ügynek utánanézek, mert azért nem szeretném, ha lyasmiben vennék részt, ami nem tudatosult. Nem szeretnék úgy járni, mint a polgárok a politikával. Úgy vélve, hogy legyőztek egy előző hatalmi szerkezetet, nem veszik észre, hogy a metafizika ördöge már rohan is velük ugyanabba az irányba. Például a polgár képes úgy hitetlen és ateista lenni, hogy a hatalma megőrzése érdekében hitre és vallásra szólít fel. Hányszor láttam ezt Velencében! De hagyjuk a politikát, hoztam neked egy rajzot kiindulásul a boncoláshoz. Megrajzoltam az emberi testben a vérerek fáját. Elhatároztam, hogy ezután minden éjszaka hozok neked egy rajzot. Mert az ember alakját és tagjainak minden megjelenési formáját szavakkal nem lehet leírni. Fel is kell hagyni a szándékkal. A testet nem leírni, hanem lerajzolni kell. A lerajzoláshoz pedig boncolni kell. Ezért - jelenthetem neked - vettem tegnap egy embert. Szó szerint, nem egy hullát, hanem egy embert vettem. Hallottam tegnapelőtt, hogy lesz egy hulla a kórházban, ha bemegyek, elvihetem. Bementem, és még élt. Tudta, hogy megvettem, és fel fogom boncolni a testét. Intett, hogy beszélni akar velem. Zavartan ültem le az ágya szélére. Azt kérdezte, érzek-e iránta annyi részvétet, mint a madarak iránt, amelyeket a piacon azért szoktam megvásárolni, hogy szabadon engedjem. Nem vallottam be neki, hogy ember iránt nem nagyon tudok részvétet érezni. Anyám halálos ágyán feküdt, de én még mindig felfirkáltam a naplómba, hány fillért költöttem rá. Szegény anyám - most mondom így, az álomban, hogy szegény - félig mór volt - tehát nem arab, hanem berber -, félig zsidó, vagy tán egészen az... Talán miatta lettem, ahogy ez a jólfésült ördög mondja, a Rend nagymestere. Mindig azt hittem, hogy saját megkerülhetetlen zsenialitásomnak köszönhető, és most kiderül, hogy a dávidi vérvonal volt a döntő. Végül kiderül, hogy az ember csak saját esze okán még igazi összeesküvő sem lehet.

Visszatérve az öreg hullajelöltre, képzeld, Mefisztofelesalai, azt mondta, hogy olyan érzékenyen, a látás és értés olyan magas fokán boncoljam a testét, mintha Krisztus testét boncolnám. Mikor ezt meghallottam, szörnyű érzésem támadt, mint annak, aki észreveszi, hogy a gondolataiban olvasnak, sőt borzalmasabb, mint akinek belelátnak az álmaiba.

Ki lehet ez az ember? Csak nem ő az, akire méla egyházatyák azt mondják: testvérem Krisztusban? Vagy azt, hogy mindnyájan Krisztus kortársai vagyunk. Folyamatosan velünk történik a Nagypéntek és a Feltámadás.