A magyar kultúrában többféle értelemben is beszélnünk kell felzárkózásról. Egyrészt van bizonyos elmaradásunk ebben a tekintetben is a nemzetközi élvonaltól. Másrészt - ettől némiképpen függetlenül - nem kevés az adósság saját közvetlen művelődési hagyományaink továbbvitelével sem, amit tehát ugyancsak sürgős lehet törlesztenünk. A mostani helyzetben azonban egy "harmadik fajta" felzárkózás a legnagyobb feladat, amelynek alanya a valamilyen oknál fogva legalább nemzedéknyi kulturális-oktatási-képzettségi hátrányba került fiatalok jelentős tömege, s amely feladat megoldása nélkül minden egyéb felzárkózási kísérlet - akárcsak a társadalmi modernizáció - eleve kudarcra volna ítélve. Sőt, egyre nyilvánvalóbbra az átalakulás sikerének egyik minőségi feltétele éppen ez a "belső felzárkózás", amit más szóval élve dinamizált mobilitásnak is nevezhetünk.

A hátrányos helyzetnek számos típusa van és valamennyiből következhet súlyos kulturális hátrány, esetenként diszkrimináció is. Egy társadalom előrehaladottságát és mozgásirányát jól jellemezhetik azok a módszerek és intézmények, amelyek segítségével az állam, a civil szféra és az egyén megpróbálja feltárni e tünetek okait, és ennek megfelelő kezelést alkalmaz. A mai Magyarországon a jobb áttekintés végett a hátrányos helyzet következő főbb típusát emeljük ki a fiatalok szempontjából, elismerve más lehetséges csoportosítások jogosságát is, és nem tagadva, hogy kategóriáink bizonyos mértékig átfedhetik egymást:
- szociálisan hátrányos helyzet;
- települési-térségi különbségekből adódó elmaradások;
- nemzeti kisebbségi léttel összefüggő hátrányos megkülönböztetés;
- egészségügyi vagy mentális sajátosságokból származó hátrányok;
- társadalmi beilleszkedési zavarok okozta veszélyeztetettség.

A hátrányok leküzdése korunkban fokozott terheket ró az államra és a társadalomra, a megoldás nem lehet kizárólagos kormányzati feladat. Igaz, hogy a felzárkózás imént említett harmadik fajtája nem képzelhető el az illetékes tárcák közreműködése nélkül, gyakorlati kivitelezése olyannyira "decentralizált", oly mértékben igényli a helyi szervezést és sok vonatkozásban a mozgalmi eszközök használatát, hogy nem nélkülözhető a hagyományos módszerek ötvözése új eljárásokkal, és eközben a társadalom és az állam speciális együttműködése szükségeltetik. Ennek a legszerencsésebb formája - úgy tűnik - alapítványi keretek közt bontakozhatna ki. Éspedig azért, mert a pártpolitika-mentességen kívül is ez demonstratívan társadalmi kezdeményezés volna, elfogulatlanul és céltudatosan válogatva össze a működtetés kapacitásait, inkább érdekintegrációban - és nem az érdekképviseleti oldalak elkülönültsége mellett, s végül a finanszírozás terhei is várhatóan megoszlanak. Emiatt nem maradhat meg központi jellegűnek a diszpozíció. Kétségtelen, hogy ez ugyanakkor még nem dönti el az alapítványi formula jogi kérdését, tehát hogy közalapítvány legyen-e meghatározó befolyással a minisztériumok számára vagy sem.

Az Alapítvány mindenesetre országos hálózatként épülhetne ki, hiszen aligha nélkülözhető a szakmai, anyagi és szervezeti koordináció a sikeres működéshez. Lazábban vagy szorosabban integrálhatná a már meglévő helyi próbálkozásokat - ez egyben adalék a jogi megformulázáshoz is. Ám akárhogyan is alakulna a szervezeti koncepció, a lényeg nem változna: az egész országban meghirdetné a hátrányos helyzetből induló fiatalok számára a versenyképessé válás célját, és ehhez a célhoz keresné meg az összes hatékony eszközt egy nemzedéknyi időtartamra.

Az Alapítvány döntően arra összpontosítana, hogy minél több fiatal legyen képes bejutni a felsőoktatási intézményekbe és ott eredményes tanulmányokat folytatni azok közül, akiknek erre kevés esélye volna körülményei miatt, jóllehet minden más tekintetben indokolt volna továbbtanulásuk. Az Alapítvány célszerűen megállapított körzetenként előkészítő kurzusokat szervezne mintegy két évvel a felvételi vizsga előtt. Időnként táborokban, koncentráltan folyna a felkészítés, máskor konferencia-szintű találkozókon, ahol egyébként tanár és diák együtt juthatna szerephez. Ezen kívül alkalmazható volna a levelezéses, távoktatásos és "internetes" forma is, továbbá kipróbálható a klubhálózatok és kollégiumok köztifoglalkozások rendszere. Kapcsolódni lehet a szakköri tevékenységhez, szervezni lehet próbafelvételi akciókat és saját versenyeket. A jelöltek számára nem titkoltan a szerepelni tudás is tárgya a felkészülésnek, ennyiben ez tehát nevelési funkció. Természetesen az egész "melléktermékeként" a foglalkozások, illetve a tevékenység mint tehetséggondozás is értékelhetők. Említésre méltó, hogy a Nemzeti Alaptanterv bevezetésének első évtizedében segíthet áthidalni a 16-18 évesek oktatásának problémáit: csökkentve a tantervi bizonytalanságot az érintettek számára, egyszersmind fokozva az oktatás hatékonyságát és mélységét - értelemszerűen a felvételi, illetve az érettségi tárgyakból. A lehetőségekhez mérten a tevékenységi kör idővel kiszélesedhet. Például már a középiskola megválasztásában segíthetne a hálózat, vagy az első egyetemi kollokviumokra való módszertani felkészülés terén, végül a diplomamunkák tematikájának megválasztásában és az álláskeresésben is. - Egy idő után felvetődhet speciális ösztöndíjak meghirdetése, külföldi továbbtanulás, illetve csereakciók sorozata, határon túli magyarok és mások bevonása. Ami a tantárgyakat illeti, eleinte a matematika, a történelem, a magyar nyelv és irodalom, valamint az idegen nyelvek jöhetnek reálisan számításba, ide értve a nemzeti kisebbségek nyelveit is, később elvben valamennyi felvételi tárgy. - Az Alapítvány e lehetőségek elnyeréséhez pályázatokat hirdetne meg a szóba jöhető legtágabb körben.

Mivel egyértelműen nemzeti érdek testesül meg az ügyben, joggal remélhető támogatása minden lehetséges szinten, vagyis a közvetlenül megcélzott rétegekben éppúgy, mint a távlatosan gondolkodó elitben, a pedagógusok körében vagy a mindenkori kormányzat vezetésében és apparátusában. Ez a valószínű tény meghatározhatja a szerveződés sikerét, nagyban segíti annak szakmai, erkölcsi és anyagi alátámasztását, sőt, magát a gyors és hathatós szerveződést is.

Egyes csoportokat támogató, továbbtanulást segítő alapítványok ma is működnek, ezt csak üdvözölni lehet. A probléma generális kezeléséhez azonban nagyobb méretekre és teljesebb áttekintésre van szükség.

Az elképzelés részletesebb formába öntése, elveinek tisztázása, gyakorlati elindítása - erre alkalmas és vállalkozni kész szakemberekből álló előkészítő bizottság dolga lenne. A Bizottság megfelelő egyeztetések után alapítóként felkérhet közismert személyeket, akik megfelelő szellemiséget és súlyt biztosíthatnak a kezdeményezésnek, garantálva annak megfelelő irányát, és igazolva hitelét az Alapítvány minden lehetséges partnere - kedvezményezettje, munkatársa, támogatója - számára. Hasonló szerepet remélhetünk a védnökséget vállalóktól: ők nem döntéshozóként, hanem olyan tekintélyként állnak az ügy mellé, akik erkölcsileg igazolják a tevékenység céljait, nevüket kölcsönözve hozzá. A lehetséges "válogatás" igencsak széles körű, amennyiben szóba jöhetnek a jelenlegi és a korábbi közjogi méltóságok, a még élő oktatási és kultuszminiszterek, államtitkárok, a NÉKOSZ jelentős pályát befutott személyiségei, elismert művészek és tudósok, neves közéleti személyiségek, meghatározó - és támogató! - intézmények, szervezetek delegáltjai, rektorok, parlamenti felelősök, médiumok vezetői. A felsorolásból néhány kiemelés: MTA, önkormányzatok, szakszervezetek, Magyarok Világszövetsége, egyházi méltóságok, Magyar Kulturális Szövetség, MTV, illetve a hátrányos helyzetűek különböző érdekképviseleti szervezetei, esetleg pártok politikusai, főként akkor, ha több irányzatból vállalkoznak erre. Nem szabad elfelejtkezni a diákszervezetekről és a lehetséges szponzorokról sem.

Ami a forrásokat illeti, kezdetben biztosan nem mellőzhető az állam anyagi támogatása: részint költségvetési tételként az MKM fejezetében, részint pályázati úton állami vagy regionális közalapítványoktól, netán az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtól stb. Reális lehetne forrásokhoz jutni vissza nem térítendő hitelek formájában, nonprofit gazdálkodásból, világbanki vagy más fejlesztést célzó pénzekből, talán a PHARE programból. Szükséges volna a szakszervezetek és önkormányzatok hozzájárulása, az egyéb szponzorok pedig a bankok és biztosítók, üzletházak, világcégek, más alapítványok és egyéb intézmények, valamint magánszemélyek - köztük az idegenbe szakadt magyarok - közül kerülhetnének ki, megfelelő hírverés után, elérve az adókedvezmény megítélését.

Kísérletileg néhány körzetben elindítható lehet néhány száz fő számára a tevékenység az ország kritikus helyzetben lévő pontjain, viszonylag kevés pénzből: 5-10 millió forintból, sok önkéntes felajánlással. A folytathatósághoz - akár tízezres diáklétszám felkészítéséhez - évi ötszázmilliós nagyságrendben elkölthető forrás elég volna a későbbiekben. Ez egyelőre felületes becslés, de nem sok benne a túlzás. Mindenesetre a várt eredményhez képest, hogy évente néhány ezer olyan diák is beiskoláztassék, akinek az Alapítvány segítsége nélkül ehhez talán kevés volna az esélye és ereje, ez a "beruházás" rendkívül hatékonynak ígérkezik, főleg ha beszámítjuk az emiatt ki nem fizetendő vagy elhalasztott munkanélküli segélyeket is.

További kérdés a fellépés taktikájára vonatkozik. Ennek alkérdése az előkészítő bizottság összetétele. Szerencsés volna 8-11 fős, önkéntesekből álló testület úgy, hogy nem köztisztviselők volnának többségben, bizonyos mértékig képviselnék a fiatalabb korosztályt, a női nemes a kistelepülési tapasztalatot, a modern technikai lehetőségekre vonatkozó szakismeretet, az alap-közép-felsőoktatást, a nemzetközi kapcsolatokat, a médiumokat és legfőképp a hátrányos helyzetűeket. Jó esetben részint ők adnák az Alapítvány minimális szervezeti apparátusát utóbb a normális működéshez. - A fellépés taktikájához tartozik az előzetes személyközi és "politikai" egyeztetés is, ami egyebekben a hangszerelést és az image-választást befolyásolja, és sok múlik ezen a forrásgyűjtéskor is. Egyébként életrevalónak látszik az az ötlet, hogy a sajtóban röviden meg kell hirdetni a programot, felsorolni a nevüket adó és alapító személyeket a hozzájárulásukkal, rögzíteni, hogy kitől igényelt és kitől kapott eddig támogatást az Alapítvány.

Ha megvalósul az elképzelés, egyik legnagyobb hozadéka a ma sokszor éles ellentétben álló irányzatok demonstrálható és hatásos együttműködése lesz. - Egyelőre megoldatlan a névválasztás nemes feladata is, ebben szintén az, alapítók döntenek, illetve a javasolt kuratórium foglal előre állást. Javaslatot tennie azonban módjában á11 az előkészítőknek. Leltetne talán éppen Érintkezés Alapítvány Fényes Szelek (vagy SZEL) Alapítvány, esetleg Másképpen Lesz Holnap Alapítvány - a továbbtanulásért (a Továbbtanulásért). "Mobilitás". "Tenger". "Értől az Óceánig". - Nem ezen múlik.