A társadalmak az érintkezési normák és formák módosulásával is alkalmazkodnak a történelmi léptékű változások követelményeihez. Egyes kitüntetetten fontos szakaszokban ez a folyamat nem marad meg az egyszerű adaptációnál, hanem a használt nyelv sajátszerű, tudatos, nemzeti-nemzedéki program szintjén megvalósuló megújítását igényli - a felhalmozott tapasztalatok és ki nem elégített szükségletek alapján.

Komoly elemzés tárgya lehet ebből a szempontból a magyar irodalmi és köznyelv fejlődése napjainkig. A tanulságokból azonban megelőlegezhető néhány tétel, amely meghatározó jelenségekre irányíthatja rá a figyelmet.

- A köznyelv használatában lényeges elkülönülés mutatkozik az egyes nagy társadalmi csoportok között. Ez ugyan hagyományos eltérés, mértéke és tartalma azonban gátolhatja a csoportok együttműködését, az elemi esélyegyenlőség biztosítását, növekvő tendenciája szociális feszültségek oldását nehezíti, szélesedő rétegekben pedig civilizációs, sőt, identitásproblémákat is okozhat, megzavarva a leszakadók érdekérvényesítő képességeit. Végül a demokratikus társadalmi berendezkedés intézményrendszere kerülhet veszélybe ilyen módon.

- A köznyelv a szokott spontaneitással egyre nehezebben integrálja a szaknyelv elemeit, különösképpen a közigazgatási-jogi-közgazdasági szaknyelv köznyelvbeli alkalmazása tűnik oly mértékben elavultnak, hogy az súlyos gyakorlati konzekvenciákkal jár, nem egyszer a szakembereket is próbára tevő értelmezési nehézségek kíséretében.

- A nyelvi fejlődés forrásai a jelenlegi módszerrel jószerivel kiaknázatlanok az egységes használat számára, amennyiben a tájnyelvek és a szórványmagyarság, illetve tágabban a világ magyarságának nyelvi értékei nem válnak igazán közkinccsé a természetes kívánalmaknak megfelelően és a nyelvi kultúra sokszínűségének, elevenségének valóságos lehetőségei szerint. Ebben a közegben a tudomány eredményei is nehezebben épülhetnek be a nyelvhasználatba.

- Az idegennyelvi kihívásokra a magyar nyelv sohasem idegenkedéssel reagált, természetes védekezőképessége azonban ma már nem elég a kihívások megválaszolására. Tudatosan megvallva a magyar nyelv egyediségében és életképességében rejlő értékeket, az idegen hatásokkal fenntartott kapcsolatot tudatos normák szerint érdemes alakítani, hogy a tévutak elkerülhetők legyenek, a természetessé váló közlekedési vonalak ugyanakkor járhatóbbá váljanak a mindennapi ember számára a nyelvek és kultúrák között.

- Az anyanyelvi kultúra viszonylagos szegénysége és leépülése sokaknál általánosan is zavarja az érintkezést, egyúttal rontja a tanulás s kiváltképp az idegen nyelvek tanulásának esélyeit. A magyar nyelv saját problémájaként is jelentkező tünet hátrányosan érinti európai integrációs törekvéseinket, jobb értelemben vett korszerűsödésünket és társulásainkat a világ nemzeteivel és társadalmaival. Különösképpen vonatkozik ez az anyaországban élő és az azon kívül letelepedett magyarság kapcsolataira.

- Amennyiben a piac nem egyszeri divatjelensége a történelemnek, tudomásul kell vennünk, hogy a verbális kultúra összeépülése a kultúra egészével döntően befolyásolhatja a piacra termelés, piacra jutás, sőt, a piac humanizálásának esélyeit, azaz, hogy közvetlenebbül alárendelődjék az emberi céloknak.

- A szemünk láttára zajló kommunikációs forradalom - az információ egyenlőtlen eloszlású "robbanásával" és a kommunikációs emberi szabadságjogok egyre hangosabb követelésével együtt - pozitív kifejlődése esetén feltételezi az adekvát nyelvi-nemzeti kultúrák illeszkedését a globális folyamatokhoz, illetve a globalizációra való kedvező hatását, mintegy átfordítva azt az ember ökológiai, önmagát nemesítő céljaira.

- Nem mellékesen ez a fajta "felzárkózás sajátmagunkhoz" a kétség kívül haladó patriotizmus nemzetközileg is elfogadható példája, amely megújítható társadalmi energiákat aktivizál, és szelíd technikákat alkalmaz a természetes önkifejezés érdekében.

Magától értetődő cél tehát a társadalomban a nyelvi közérthetőség, színesség, árnyaltság, egyértelműség a legszélesebb körben, a kommunikáció tágabb értelmű elősegítése - és egyfajta nyelvi demokrácia: az értékőrzés, értékteremtés és használat elvi esélyegyenlősége.

A magyarság eddigi nyelvújító törekvései maradandót alkottak, éspedig egyszerre juttatva kifejezésre a nemzeti szuverenitást és korszerűsítve nyelvi készletünket. Ennek következtében hozzájárulhattak a nemzet egészének folyamatos civilizációjához. A jelenkor kihívásaiban mások a hangsúlyok. Az önállóság természetes, bár lehetőségeivel élni kell tudni. Az egységesülő Európa és a globális folyamatok gyorsított alkalmazkodást kívánnak, s ez a racionális közlés képességét, valamint az egyedi árnyaltságra való fogékonyságot egyaránt feltételezi. De a legtöbbet magától a társadalomtól követeli az állandó innovációs késztetés és verseny: belső mechanizmusának hatékonyságát, szilárdságot és rugalmasságot az együttműködésben. Ez ma Magyarországon önmagában kiválthatja a szociális reformokat, amelyek közül egyik a kommunikáció, illetve a társadalmi érintkezés területén esedékes. E vonatkozásban döntő a nyelvhasználat kérdése.

Az elképzelt nyelvújító program emiatt részint mozgalomként valósíthatná meg önmagát. Forrása elsősorban a társadalmi elhatározás és szerveződés volna, tartalmilag az egymást kiegészítő sokféle szellemiség, értékfelfogás, erkölcsiség, napi nyelvhasználati gyakorlat, másrészt a tudomány valamennyi lényeges eredménye. Másrészt a különféle erők anyagi áldozatvállalására, mindenek előtt a kormányzati belátásra lehetne építeni.

A fenti vázlat néhány évvel ezelőtt más formában, szociális nyelvújítási javaslatként szűkebb körben már ismertté vált. A rendszerváltás fejleményei, a nyelvi gyakorlat mindennapjai, jeles intézmények és főleg az Akadémia szívós előkészítő munkálatai, legmarkánsabban pedig a Glatz-tézisek nyomán úgy tűnik, élénken foglalkoztatja a téma a közvéleményt. A nyilvánosságnak ezen a szintjén érdemes lehet összevetni a véleményeket.

A Glatz-tézisekkel a vázolt gondolatmenet lényeges rokonságot mutat, amennyiben a kérdéseket mindkét felfogás tágabb nemzetközi, illetve társadalompolitikai horizonton veti fel, a megoldást nem egyszeri aktussal kívánja elérni, hanem a minőségi változást követően folyamatos karbantartást tart szükségesnek. Ezen felül megfelelő szereposztást biztosít az államnak és polgárai közösségének a fejlesztés munkálataiban, s eközben a magyar nyelvet nem állítja szembe az itt élő kisebbségek nyelvi kultúrájával.

Eszerint célszerű lehet a tudományos elit és a civil társadalom partneri együttműködése a program kidolgozásában és realizálásában. A javasolt szinten a kezdeményezők elegendően tág körben foghatják össze az érintetteket, így a gondolat híveitől nagyobb aktivitás lesz remélhető, az eredményeket természetesebben fogadja a természetes nyelvi közeg. Mindez nem teszi feleslegessé a közösen felvetett-kidolgozott projektumban a feladatok világos elkülönítését az egészért viselt közös felelősség vállalása közben sem. A gyakorta akadályként jelentkező presztízsérdekeket mérsékelni kell a közös cél javára, a feladat nagysága által megkívánt alázattal. Az együttműködés zavartalansága és szakszerűsége jól jelzi majd, milyen mértékben sikerül valóban a társadalom egészének érdekében irányíthatóvá tenni az anyanyelv fejlődésének folyamatait.

A program végső soron nyelvújításként nevezhető néven ebben a gondolati és társadalmi általánosításban. Ugyanis:

1. - Történelmileg nagyon rövid idő alatt jelentős változásra van szükség - és megfelelő részvétellel - lehetőség a magyar nyelv fejlődésében.

2. - Az anyanyelv szelektív változásai minőségiek és átfogóak lesznek: a köznyelv, az irodalmi és szaknyelv elemeinek és szerkezetének megőrzése és továbbfejlesztése, valamint a használat szempontjából.

3. - Az értékőrzés és értékteremtés társadalmon belüli természetes pluralizmusa eleve meghaladja a pusztán tudományos program kereteit, miközben nem válhat pártpolitikai tényezővé sem.

4. - A program csak kellő társadalmi általánosítás révén válhat sikeressé: anyagi és szellemi függetlenségét a legtágabb kör összefogása biztosíthatja, szakmai garanciáit pedig a létező felfogások és helyi nyelvészközösségek együttműködése.

5. - Egyik fontos érv a kezdeményezés mint tudományos program és országhatáron átívelő mozgalom mellett az, hogy a belátható évtizedekben az idegen anyanyelvűek számára is meg kell könnyíteni a magyar nyelv tanulását, ugyanakkor a korszerűsítés révén a magyar ajkúakhoz is közelebb juthat más nyelvek elsajátítása.

6. - A komputerizáció és az információs forradalom éppenséggel megköveteli érett nyelvi logikai készségek birtoklását és a nyelvi igényességet. Ez is minőségi elem.

7. - Az eredmények próbája és a visszajelzés ugyanúgy feltételezi a legszélesebb intézményes, ezen belül médiahátteret, mint a megújult nyelv terjedése, használata, folyamatos tovább-művelése.

8. - Az eredmények egy bizonyos, meghatározott és meghatározó részét esetleg az anyanyelv művelésének egyes kérdéseire vonatkozó törvényben válhat szükséges rögzíteni, s ennek ideológia-mentességét és valóságos érvényét is csupán a nemzeti és országos szinten megalkotott koncepció szavatolhatja.

9. - Az anyanyelvi program - elképzelhető népszerűbb nevén: a (szociális) nyelvújítás - legfontosabb üzenete, hogy tág értelemben nemzeti, ezen belül (ennek feltételeként) szociális megújulást ígér.

10. - Az egész program - mint közös mű - e kiterjedt változatában korszakos jelentőségűvé nőheti ki magát a következő évtized folyamán a magyar kultúra és a hazai társadalom történetében.

A lényege szerint szociális-modernizációs-értékelvű nyelvújító program kezdeményezői és gondozói egyaránt lehetnének: a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyarok Világszövetsége, az Írószövetség, a Magyar Kulturális Szövetség, a sajtószakma szervezetei és mások, ehetve az állam részéről a Művelődési és Közoktatási Minisztérium. Ugyanis mind a társadalmi, mind az intézményi, mind a tudományos, mind pedig a nemzetközi támogatás elengedhetetlen a vállalkozás sikeréhez, amely ugyanakkor nem képzelhető el a végrehajtó hatalom anyagi, koordinációs és egyéb szerepvállalása, szervezeti kapacitásai nélkül.

A (szociális) nyelvújítás megvalósításához a kezdeményezők alapítványt ("Nyelvújító Közalapítvány", a továbbiakban: Alapítvány) hozhatnak létre - vagy támogatásukra az Országgyűlés Nyelvújítási és Nyelvművelési Alapot létesíthet. Ennek kuratóriuma és védnöksége megfelelő reprezentációban országos figyelmet kelthet, elindíthatja azt a társadalmi mozgást, ami egyáltalán életképessé teheti a programot: az önkéntesség megnyilvánulásaitól az eredmények hasznosításáig. Az anyagi források ezáltal hatékonyabban működhetnének, utánpótlásukat a közadakozás szavatolhatná az egyéni hozzájárulástól a költségvetésig, vállalkozói szponzorok részvételétől a nemzetközi mecenatúráig, illetve a személyi jövedelemadó 1%-ának lakossági átengedéséig. Emellett az Alapítvány nyelvi-információs-oktatási-kutatási szolgáltatásai részben vállalkozásként is tevékenykedhetnének a nonprofit gazdálkodás szabályai szerint.

Az Alapítvány legoperatívabb intézménye a tartalom szempontjából a Nyelvújítási Kutató és Információs Intézet lehetne, mely bizonyos tudományszervezési és adatfeldolgozási feladatokat is ellátna az alapkutatás mellett. Tevékenysége a széles körű szakmai és társadalmi viták lebonyolításától, a nyelvújító klubok szakmai-erkölcsi támogatásától a számítógépes hálózat üzembe állításán keresztül a kutatási eredmények alternatívákba rendezéséig, egyfajta döntéselőkészítésig terjedne. Döntést a nyilvánosság vállalhat magára, a "próbaévek után" pedig az Alapítvány, illetve az. Akadémia kaphatna törvényi felhatalmazást. Az Intézet a gyakorlati tesztelt egy részét is magára vállalná, és az eredményeket az Alapítvány elé terjesztené hitelesítés végett. Első dolga mindenesetre a problémakör és a helyzet feltárása kell legyen. - A kezdeményezés indításától számított 5-10 éves program hozzávetőleg tízmilliárd forint állami hozzájárulást igényelhet nem időarányos eloszlásban, amennyiben az infrastruktúra kiépítése az első másfél évben szükséges. Karbantartó jellegű munkálatokra folyamatosan szükség lesz a program lényegi részének lezajlását követően is.

A nyelvújítóprogram eredményei elsősorban az általános nyelvi és más kifejezőkészség, a tudás és érdeklődés szintjének jelentős emelkedésében testesülnek meg. A párbeszéd készsége, a szóértés lehetővé teszi a társadalmi kohézió megerősödését és értelmes távlati célok (nemzeti felemelkedés, európai integráció) szolgálatába állítását. A kultúra legjobb ércelemben vett egysége és sokfélesége minőségi alapon bontakozhatna ki, egészségesebbé, aktívabbá és a mindenirányú érintkezésre alkalmasabbá válhatnék az identitástudat. A közéleti nyelvhasználat öntisztulását magától értetődővé tenné az állampolgárok avatott kritikusi szerepvállalása és innovációs hajlama, valamint a program keretei közt megújuló nyilvánosság. A szakzsargon túltengése, a divatok szolgai követése, a többség számára követhetetlen és felesleges idegen hatás ugyanúgy visszaszorulna, mint bármiféle uniformizáló törekvés vagy a köznyelv eldurvulása. Mindez avval párhuzamosan történnék, hogy felszínre kerülne az anyanyelv alkotóinak: a társadalom valamennyi kis- és nagyközösségének, egyéneinek, jelentős személyiségeinek kreativitása és kezdeményező szándéka.