A népmesék a beteljesülés végnélküliségét gyakran jellemzik ilyen fordulattal, hogy a sok akadályon átjutott, egymásra talált fiatalok a hét országra szóló lakodalom után boldogan éltek, "míg a világ világ és még egy nap". Talán még annál is tovább. Az olvasó szívesen megosztaná idejét e kozmikus társasággal, többet azonban nem tudhatunk meg - saját közös reményeink mesebeli sorsáról. Mégis sejtjük, hogy a részletekben nem az ördög van, és akarjuk is, hogy így legyen, amíg úgy találjuk, hogy egy még a világ.

Hogy az ember maga is több attól, ami túlmutat rajta és utána következik (ha belőle következik), egyszerre paradoxona és evidenciája az emberlétnek. Az ebben rejlő igazságot senkire sem kell ráerőltetni, és bármit könnyebb elvenni bárkitől, mint ezt a felismerést, az öntudat mozgástörvényeinek egyikét, miközben az aljas indok önmaga rendszerét is kikezdené.

A teljesség igénye csak emberségével együtt idegeníthető el az embertől. Megmérgezhető a múltnak kútja és előre beszennyezhetők a jövendő áramlatai. Azért még az ember nincs végleg sikeresett leigázva. Maga ellen és magáért is a humán közösség teheti a legtöbbet, amikor időről időre választásra kényszerül.

A mindenkori jóérzés mellett a tudás szervezheti meg ellenállóvá és cselekvőképessé a szándékot a pillanat tudatlanságával szemben. Az egyéniség önállóan gondolja végig esélyeit. Azt kezdettől fogva tudja, hogy egymagában és csupán magáért minden lépése hiábavaló. Aki igazáért a kiűzetést is vállalná, az utolsó pillanatig meg kell próbálnia a tágabb közösség indulatait megérteni, és oldani a feszültségeken, s ezt mindig saját elveinek újra tisztázásával és formálásával kezdheti. Akkor is ez lesz az egyetlen út, ha még egyetlen út sem létezik.

A hatalom tudásával szemben a jóindulatú kollektívum mint felvilágosult, okos gyülekezet - nem féltékeny a nagy elődök hagyatékára, más okból tekint előre. A teljesség csak közösen művelhető, a mi éveink pedig végesek. Az idő abszolút győzelmét egyedül a türelem tudja kétségessé tenni. Az igazi ellenfél az idő, megszelídíteni a legértelmesebb kihívás, senki sem térhet ki a válasz elől. A folytathatóság tudatos vállalása révén a kultúra összebékülhet az idővel. ehhez már csupán saját magán belül kell megszerkesztenie a harmóniát.

Az ezredforduló nem tesz kivételt, amikor számvetésre kötelezi az emberi nemet, csoportjait és tagjait. A megszokott szólamok hitele lejár, a megválaszolatlan kérdések száz évekről visszhangoznak elő az egykor sebtében betemetett mélységekből. A világméretekben összesített hihetetlen, gazdag megnyitó ünnepek nem tudják elhomályosítani a reális arányokat, amelyekben több a fenyegetettség, a megoldatlanság, a gond, mint a tékozolnivaló. együtt látni az egészet, egészben tudni, ami ránk bízatott, ez volna méltóságunk lényege.

Az ezredforduló pillanata olyan egyetemes napfogyatkozás, amelynek megrendítő élménye után semmi sem marad meg régi fényében, mert átvilágítja és újra minősíti az emberi belátás. Mégsem romokból építkezünk tovább. Az írás és a kő marad.

A tisztán vállalt értékek, a becsületes viták, a hétköznapok el nem hallgatható, de összeilleszthető elemi tényei, a távlatokat jelentő ideák - mind érdemesek arra, hogy a társadalom csoportjai egy folyóirat hasábjaira gyűjtve havi rendszerességgel foglalkozzanak velük; mintha ezáltal mutatkoznának be másoknak, és őket is érdekelné a tágabb valóság. A "Szökőév" nem ígérheti a teljességet, csak azt, hogy segít elgondolni és értelmezni a teljessé válást.

Eközben nem keresi a művi konfliktusokat, mesterségünk nem szembeállítani egymással korokat, nemzedékeket, nemzeteket és nemeket. A sokféle határ túlontúl egybemosódik, de arra keressük a választ, mi kötheti össze a különféle oldalakat, hisz különbségeiket nem tagadhatjuk - és senkitől se várjuk, hogy tagadja meg saját magát. Azért kérdezünk, hogy a jövő hihető legyen, találjunk minél több és jobb új kifejezést és megszólítást, mert szükségünk lehet rá. Lapunk válaszkereső fórum a létező és keletkezőben lévő kérdésekre, ahol a tematika csak az emberidegenséget mellőzheti. Egyébként várjanak tőlünk az olvasók szórakozást, tudatosulást, önkifejezést, várják napi ügyeink ügyesebb gyakorlását saját nevükben is. Szerkesztőségünk nem a megszokott elven működik, inkább visszatér a sajtó történelmi kezdeteire, és hagyja a polgárt szerkeszteni, írni, bírálni, segíti megtalálni a legjobb mintákat és mértéket. Mellékleteink is lehetnek hangos, képes anyagok, számítógépes illusztrációk, hálózati kölcsönhatások, amit a gondolat és a technika ingere kínál.

Elveinkhez ragaszkodunk. Hogy az idő mit tartogat mindannyiunknak: tisztító sorsfordulókat?, korszakos várakozásokat?, a leltárok leltárát, ahol trükkös megszámláltatásunk és megmérettetésünk mégiscsak végbemegy? Nem olyan szorongató a válasz, ha sokan és őszintén keresik. Leginkább azokat az olvasóinkat, szerzőinket várjuk, akik egyvalamiben egyetértenek velünk. Hogy minden gyermek az emberiség követe.

Lapunk tehát lehet a béke magazinja is, ha lesz értelme beszélni róla. A folytathatóság enciklopédiája is egyben, amely a különféle népelemektől működik, általuk hagyja bővíteni a látókört és az időhorizontot. Talán nem minden nyelven ilyen szép ez a szó, hogy "szökőév", mint a magyarban. Bátrabb emberek arról is többet mondhatnak, mitől ilyen. De az igazi szépség az öntudat utolsó napjáig tartalmaz megfejteni valót. És tovább.