László Ervin

Mielőtt nekifognánk a világ megreformálásának, nem árt, ha megállunk egy pillanatra és elgondolkoznunk azon, nem kell-e előbb önmagunkat megreformálni. Azok között a belső határok között, amelyek jelenleg az egész emberiség gyarapodását és fejlődését korlátozzák, olyan határok is vannak, amelyek azzal a móddal kapcsolatosak ahogyan gondolkodunk és cselekszünk a magánéletben és a közéletben. Értékeink, véleményeink és tetteink együttvéve hatalmas gazdasági, kulturális és politikai mozgásokat indítanak el, és ezek határozzák meg azokat az utakat, amelyeket az emberiség a jövő felé választ.

Hadd kezdjem ezért fejtegetésemet egy nagyon személyes megjegyzéssel. Hadd vessek fel kezdetnek néhány kérdést, amelyeket magamnak tettem fel, és amelyek naivnak és hétköznapinak tetszhetnek, de alapvetően fontosak, és őszinte választ érdemelnek. Hadd kérdezzem tehát meg mindegyiktektől, kedves olvasóim, valóban és őszintén hiszitek-e vagy sem:

• hogy ebben a világban mindenki önmagáért van, s aki a legerősebb és leghatalmasabb, az szerez jogos kiváltságokat;
• hogy az egyéni és társadalmi érdeket úgy hangolja össze egy "láthatatlan kéz", hogy amikor mindenki a maga hasznát keresi, akkor jót tesz a társadalomnak is;
• hogy a gazdagok akkor segíthetik legjobban a szegényeket és a nélkülözőket, ha még gazdagabbak lesznek, mert a gazdagság elkerülhetetlenül leszivárog, hogy jót tegyen az elnyomottakkal és tisztességes életkörülményeket biztosítson nekik (nem azt mondta-e Kennedy, hogy "a dagály minden csónakot felemel");
• hogy a tudomány minden problémát meg tud oldani és fel tud tárni mindent, amit az emberről és a világról tudni lehet;
• hogy a tudomány "tényeket" fedez fel, és egyedül csak ezek számítanak; az értékek, a vonzalmak és kívánságok pusztán szubjektívek, és nincs jelentőségük;
• hogy a tények feltárásának útja a specializáció, melynek értelmében egy pár dologról kell megtudnunk annyit, amennyit csak lehet, és más szakemberekre kell bíznunk, hogy minden egyébbel foglalkozzanak;
• hogy ha ki lehet gondolni és nyereséggel elő lehet állítani valamit, akkor azt piacra is kell dobni, mert ezáltal legalább bizonyos emberek boldogabbak lesznek vagy jobb anyagi helyzetbe kerülnek;
• hogy az igazi hatékonyság minden egyes gép, minden egyes vállalat és minden egyes emberi lény esetében a maximális termelékenység;
• hogy az emberekről mindazt megtudhatjuk, amit tudnunk kell, ha kiszámítjuk tevékenységeik és erőforrásaik költségeit és hozamait, s néhány futó megjegyzést teszünk személyiségükről és etnikai hátterükről;
• hogy elsősorban mindenki a hazájának tartozik engedelmességgel, és - a néhány, még meglévő gyarmat kivételével - minden ország feltétlen szuverenitással rendelkező, független nemzeti állam;
• hogy saját hazánk gazdagságát és hatalmát feltétlenül biztosítanunk kell, bármilyen következményei vannak is ennek más népekre, mert ebben a világban nemcsak minden egyes ember, hanem minden egyes ország is önmagáért van;
• hogy a gazdaság és a politikai hatalom dönti el, mi legyen, az eszmék pedig főleg arra valók, hogy könyveket töltsünk meg velük és társaságban elkápráztassuk velük hallgatóságunkat;
• hogy felelősségünk véget ér tulajdon jólétünk biztosításával - ami, szerencsére, országunk jólétéhez is vezet -, az utánunk jövő nemzedéket pedig hagynunk kell, hogy maga gondoskodjék magáról, úgy, ahogy a mienknek is kellett;
• hogy a föld méhe szinte kimeríthetetlen kincseket rejteget, s csupán mernünk kellene használnunk a technikáinkat, hogy kiaknázzuk és piacra dobjuk őket;
• hogy egyetlen gazdasági és politikai rendszer van, amely az összes többinél sokkal magasabb rendű, és ezt a világ valamennyi népének át kellene vennie, a saját érdekében;
• hogy az emberi boldogság azt jelenti, hogy birtokoljuk a legújabb, a legnagyszabásúbb és legtöbb kényelmet nyújtó termékeket, és fényűző környezetünk van;
• hogy ha sok gyermekünk van, az férfiasságunkról és életrevalóságunkról tanúskodik, mivel nagy családot tudunk eltartani;
• hogy a természet és a környezet egész jól képes gondoskodni magáról, bármilyen vészjeleket adnak is le enervált értelmiségiek;
• hogy a haladás igazi jele a városok, a gyárak, a gépesített mezőgazdasági üzemek, az autóutak számának és nagyságának növekedése, továbbá az egyre bővülő választék azokból a termékekből, amelyeket egyre nagyobb és fényűzőbb üzletközpontokban vásárolhatunk meg?
  

• Míg a gyors és általános gazdasági növekedés elmúlt korszakában el lehetett tűrni, hogy előnyeiben egyenlőtlenül részesedjenek az emberek (mivel a legtöbb ember számára nőtt az abszolút részesedés), a csökkentett és erősen szelektív növekedés jelenlegi és eljövendő korszakában az egyenlőtlenségek nyereséget jelentenek némelyek, de veszteséget mások számára. Ami a múltban a "láthatatlan kéz" volt, az most láthatatlan lábnak bizonyul, amely irgalmatlanul rugdossa a gyengét, a gazdagság pedig ahelyett, hogy leszivárogna, megreked odafent (a lyukas csónakot még a dagály sem tudja felemelni!);
• Míg a 20. század elejének nagy tudományos forradalmai - melyek a fizika, a kémia és a biológia terén következtek be - és a nyomukban járó technikai fejlődés azt a reményt ébresztették az emberekben, hogy hasonló forradalmak lesznek majd az emberre vonatkozó tudományok alkalmazásának területén, a 20. század második felére nyilvánvalóvá vált az a keserves igazság, hogy tudunk ugyan embereket küldeni a Holdra, és meg tudjuk változtatni a génjeiket, azt azonban nem tudjuk, hogyan biztosítsunk nekik munkát, hogyan részesítsük őket értelmes és hasznos oktatásban, hogyan biztosítsunk nekik méltó öregséget, hogyan fékezzük önzésüket és erőszakosságukat, és gyógyítsuk rövidlátásukat;
• Míg a századfordulót követő időben, miután a pozitivizmus kiseprűzött minden spekulatív elméletalkotást a tudás épületéből, lehetségesnek (és egészen kívánatosnak) látszott, hogy kvantifikálható és mérhető "tényekkel" vessenek össze minden értelmes állítást, a 20. század közepére éles szemű tudósok és filozófusok észrevették, hogy ez a program túl nagyra törő, mivel az értékek és motivációk áthatják az összes emberi tevékenységet, még a tudományos kutatásokat is, és ha figyelmen kívül hagyjuk vagy lebecsüljük őket, azzal nem megoldjuk, hanem csak besöpörjük a szőnyeg alá a problémáinkat;
• Míg a specializáció forradalmi eredményeket hozott a fizikai természet részleteinek megismerésében, és lehetővé tette a környezet mind nagyobb mérvű manipulációját, vele jár az összefüggések és távlatok elvesztése is olyankor, amikor alapvető célokról kell dönteni, és azokat a komplex kapcsolatokat kell befolyásolni, amelyek az embereket összefűzik egymással és a természettel. A szakemberek egyre többet tudnak egyre kevesebb dologról, de nem sok hasznukat vesszük, amikor olyan problémákat kell megoldani, amelyeknek a méretei meghaladják a "csőlátásuk" megszabta határokat;
• A "technikai imperatívusz" (amely kimondja, hogy ha valamit meg lehet csinálni, akkor meg is kell csinálni) hasznot és megelégedést hozott addig, amíg gazdaságaink gyorsan növekedtek, amíg a piacok még nem voltak telítve, amíg az energia és az erőforrások bőségesek és olcsók voltak, a környezet pedig képesnek látszott mindent elnyelni, amit az ember beleöntött; ma viszont gazdaságilag kérdéses, társadalmilag kockázatos, a környezet szempontjából pedig veszélyes engedelmeskedni ennek az imperatívusznak, mivel a gazdasági növekedés görbéi kezdenek ellaposodni, a piacok telítődnek, az energia és a nyersanyagok ára növekszik, a környezet pedig alig tudja befogadni az egyre nagyobb szennyeződéseket;
• Míg az elmúlt években a hatékonyságnak a maximális termelékenységgel való azonosítása az olcsó, sorozatban gyártott árucikkek bőségét eredményezte, és emelte az anyagi életszínvonalat, ma a bőségszaruból fölösleges és részben ártalmas termékek tömkelege potyog az ölünkbe, és ezeknek a "hatékony" előállítása az egész világon 300 millió embert tesz munkanélkülivé (akiknek a száma a századfordulóra 900 millióra fog emelkedni becslések szerint);
• Míg a modern közgazdaságtan megalkotásának első izgalmában lehetségesnek látszott is, hogy a költség és a haszon elemzésének vessék alá az emberi viselkedést, és néhány változóval magyarázzák meg a tiszta gazdasági racionalitástól való eltérést, a tömegkommunikációnak, valamint az átfogó társadalmi, kulturális és politikai érintkezésnek mai korszakában nyilvánvalóvá vált sokak előtt (ha nem is a közgazdászok előtt), hogy az ember nem egydimenziós, racionális lény, hanem gondolkodását és viselkedését tekintve bonyolult és sokarcú lény, és súlyos hibákhoz vezet, ha robotszerű homo oeconomicusnak tekintjük;
• Míg a történelem folyamán kétdimenziós területek alkották azt, "ami a mienk", és azt, "ami a tiétek", a határokat pedig ugyanilyen kétdimenziós, szárazföldön és tengeren folyó háborúskodásokkal lehetett ide-oda tologatni, e területi imperatívusz vak követése ma, a kölcsönös gazdasági függés és a háromdimenziós (tenger alatti, felszíni és űr-) "villámhadviselésnek" a korszakában a szemben álló felek mindegyikének öngyilkosságát eredményezheti;
• Míg az elmúlt évszázadok során néhány európai ország növelhette is hatalmát és gazdagságát a gyarmatok kizsákmányolt népeinek rovására anélkül, hogy ennek közvetlen és szemmel láthatóan kedvezőtlen következményei lettek volna önmagukra nézve, és ha századunk közepén még mindig kifizetődő volt is ez a szűklátókörű, önző politika, amely az elsöprő gazdasági, technikai és katonai fölényen alapult, ma, a kölcsönös gazdasági függés és az egész Földet átfogó, kényes hatalmi egyensúly korában hosszú távon visszafelé sül el az a törekvés, hogy egy ország más nemzetek legyengítése és elszegényítése árán növelje saját gazdagságát és hatalmát;
• Ha a felszínes történelemszemlélet igazolni látszik is, hogy a népek és társadalmak sorsát a hatalom és a gazdagság dönti el, a mélyebbre hatoló vizsgálat rögtön feltárja az eszmei és ideológiai tényezők jelentőségét. Valóban, a modern kor hozta meg "az ideológia korát": szinte az összes nagy forradalomnak és változásnak, amelyet végigharcoltak a 16. század óta, többé-kevésbé kimondott ideológiai (vagy eszmei) indíttatása volt - lásd az amerikai és a francia forradalmat, az alkotmányos demokrácia kialakulását nyugaton és a szocializmusét keleten, továbbá a fasizmus és nemzeti szocializmus keletkezését és bukását Európában. Veszedelmes dolog és a valóság semmibevétele az, ha figyelmen kívül hagyják olyan eszméknek az erejét, mint a nemzeti függetlenség, a társadalmi igazságosság, a demokrácia, a magán-, illetve a köztulajdon, az osztályharc és az emberi jogok; ezek az eszmék továbbra is hatásosabban fogják előmozdítani a változásokat, és nagyobb mozgatóerejük lesz, mint az anyagi jutalomnak és a büntetéstől való félelemnek - a gazdaság mézesmadzagjának és a hatalom korbácsának;
• Ha a mi nemzedékünknek meg kellett tanulni úgy kormányozni ezt a világot, hogy ebben nem segítette szüleink hosszú távú tervezése, ez nem igazolja azt, hogy sorsára bízzuk a következő nemzedéket, és hagyjuk, hogy úgy birkózzék meg azzal, amit ráhagyunk, ahogy tud, hiszen a mi hatalmunk összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint az övék volt. Ha mi voltunk oly szerencsések, hogy meglehetősen jó állapotban levő bolygót örököljünk, ez azért volt, mert elődeinknek - velünk ellentétben - nem álltak rendelkezésükre az eszközök ahhoz, hogy kifosszák és tönkretegyék. Ha most vállat vonnánk és azt mondanánk: après moi le déluge (utánam az özönvíz), akkor valóban annyira lakhatatlanná tudnánk tenni a bolygót az emberek számára, mintha özönvíz pusztítaná el;
• Ha a 60-as évekig kimeríthetetlennek látszottak a Föld erőforrásai, a 70-es évek olajválsága után már aligha látszottak annak - habár sokan tették fel a kérdést, hogy a természetnek vagy az araboknak az összeesküvése idézte-e elő a válságot. Ma már világosan megkülönböztetik az ismert készleteket a fizikai készletek összességétől (ami óriási nagy), s ami számít, az az, hogy hol, milyen áron és milyen gyorsan lehet az ismert készleteket bővíteni és kiaknázni. Több évszázadra elegendőek lennének a tüzelőanyagok, a fémek és az ásványok, ha hajlandók volnának az országok mind betenni a tőkéjüket egy közös alapba, az egész Földet átfogó nemzetközi ellenőrzés alá helyezni az összes erőforrást, megoldani a környezeti problémákat, és elegendő energiát biztosítani a technikák működtetéséhez. Nyilvánvaló azonban, hogy egyelőre egyik feltétel sem áll fenn, és épp ily nyilvánvaló kell hogy legyez az is, hogy az "aki bírja, marja" klasszikus elve szerint történő, exponenciálisan növekvő kitermelés és pazarlás csak még nagyobb igazságtalanságokhoz, valamint az egyre ritkább és egyre drágább erőforrásokért folyó még ádázabb versenyhez vezethet;
• Ha az elmúlt századokban a legtöbb nyugati ember azt gondolta, hogy a szabad versenyes kapitalizmus a válasz valamennyi társadalmi és gazdasági problémára, a radikális értelmiségiek pedig azt hitték, hogy a magántulajdon eltörlése és az irányítás központosítása a válasz, ma már nyilvánvalónak kell lennie, hogy nincs olyan válasz, amely alkalmazható volna az egymástól annyira különböző társadalmak és kultúrák mindegyikére, és hogy elégedetlenséget és erőszakot szül, ha megpróbáljuk rákényszeríteni másokra a meggyőződésünket;
• Míg a háború utáni gazdasági csodák korában, a siker első szédületében az anyagi javak felhalmozása látszott a jó élet netovábbjának, később a divatos dolgok és státusszimbólumok vad hajszolásához, az energia és a nyersanyagok lelkiismeretlen pazarlásához vezetett az a törekvés, hogy mindenki lépést tartson (sőt "lepipálja" a szomszédját), és ma már egyre nagyobb terhet ró a középosztályokra ez a küzdelem a lelassult gazdasági növekedés, az infláció és a visszaesés körülményei között;
• Míg az anyaság szent dolognak látszott még századunk első felében is, amikor még sejteni sem lehetett a küszöbön álló népességrobbanást, ma már tudjuk, hogy ha továbbra is ragaszkodunk a szaporodás jogának szentségéhez és sérthetetlenségéhez, akkor a század végére több ember lesz, mint amennyit el tudunk látni élelemmel, lakással, oktatással és munkával;
• Míg húsz évvel ezelőtt csak néhány ökológus tudta elképzelni, hogy egész óceánok elszennyeződjenek; hogy a nem megfelelő talajművelés következtében a szél és a víz hatására nagy mennyiségű termőtalaj pusztuljon el; hogy veszedelmessé váljék a nagyvárosok levegőjének belélegzése, hogy az emberi beavatkozás következtében úgy fogyjanak a trópusi őserdők, hogy a század végére esetleg teljesen eltűnjenek; hogy hatalmas víztömegek váljanak élettelenné vagy majdnem élettelenné: ma már sok minden bekövetkezett ezek közül, más dolgok igazi veszélynek bizonyultak, és ha az emberiség továbbra sem vesz tudomást ezekről a folyamatokról, akkor a környezet vészesen le fog romlani és egészségtelenné válik ;
• Míg a múlt században a füstölgő kémény az otthon meghitt tűzhelyet jelzett; míg a század közepén iparosodást és ezért haladást jelentett egy füstöt okádó gyárkémény; míg a felhőkarcolók számának növekedésében egy város nagyságának, az autóutak számának növekedésében pedig egy ország nagyságának jelét látták; míg a gomba módra szaporodó üzletközpontokat a növekvő bőség és társadalmi jólét jelének tekintették, ma légszennyezést, esetleg pazarlást és túltermelést jeleznek a füstöt okádó kémények; a tájban elénk táruló épülettömeg egyre inkább valamely városi konglomerátum rákszerű elburjánzását jelzi a zsúfoltsággal, az egyenlőtlenséggel, az elszemélytelenedéssel, az elidegenedéssel és az ezeket kísérő bűnözéssel együtt; a hatalmas autópályákról az jut eszünkbe, hogy ezek az energiapazarlásnak, a lég- és zajszennyezésnek forrásai, és nagy mennyiségű termőföldet tüntetnek el betontakaróik alá; az üzletközpontok garmadái pedig nem csupán közjólétre, hanem kóros fogyasztási mániára, mesterségesen felkeltett szükségletekre, mesterségesen gerjesztett vásárlásra is emlékeztetnek, meg arra, hogy ezekben az üzletekben más és más címkékkel és csomagolásban ugyanazt a néhány divatos cikket kínálják, s mindez csak a fogyasztók önelégültségének erősítésére és a gyártók profitjának növelésére szolgál.
  

• hogy ebben a világban az marad fenn, aki leginkább képes szimbiózisban élni embertársaival és környezetével, nem pedig az, aki környezetének rovására kívánja elérni azonnali, önző céljait;
• hogy nincsen láthatatlan kéz, amely összhangba hozná az egyéni és a kollektív érdekeket, hanem - a világ összes népének egymástól való függése és közös sorsa következtében - olyan "kéz" van, amely (kevesek kivételével egyelőre mindenki számára láthatatlanul) az összes hosszú távú érdek egybeesését biztosítja;
• hogy a gazdagság "leszivárgásának" kudarca után a szegények és hátrányos helyzetűek segítésének egyetlen módja az, ha módszeresen és tudatosan jobb életkörülményeket teremtünk számukra, alkalmat biztosítunk haladásukhoz, és biztosítjuk fokozottabb részvételüket a gazdasági, társadalmi és politikai folyamatokban, még ha ez azzal jár is, hogy le kell mondanunk néhány, a hatalmunkkal és gazdagságunkkal hagyományosan együtt járó kiváltságról;
• hogy a tudományok nyújtotta szakismereteket ki kell egészíteni a nagy vallások, a nagy művészek és a nagy humanisták örök érvényű bölcsességével, mert az emberi lényekben és társadalmakban mindig van - és mindig is lesz - valamilyen többet azokhoz a folyamatokhoz képest, amelyek tudományosan megállapítható "tényekre" vezethetők vissza;
• hogy a szakembereken kívül, akik egyre többet tudnak egyre kevesebb dologról, szükségünk van magas képzettségű polihisztorokra is, akik épp eleget tudnak majdnem mindenről ahhoz, hogy ne csak fák sokaságát, hanem az egész erdőt is lássák, és ezért alkalmasabbak arra, hogy vezessék lépteinket azon a sok útelágazáson és kereszteződésen át, amelyek utunk keresztül visz;
• hogy a technika az emberiség szolgája és nem ura kell, hogy legyen, alkalmazásait pedig nem csupán a gazdasági, hanem az emberi, társadalmi és környezeti haszon szempontjából is mérlegelni kell (a "minél nagyobb, annál jobb" elve minden szempontból alacsonyabb rendű annál az elvnél, hogy az a technika a legjobb, amelyik valóban szolgálja az emberi szükségleteket);
• hogy az igazi hatékonyság nem azonos egyszerűen és közönségesen a maximális termelékenységgel, hanem társadalmilag hasznos javak és szolgáltatások előállítását jelenti annyi munkaerő felhasználásával, amennyit értelmes módon alkalmazni lehet (még ha ez csökkenti rövid távon a nyereséget és a hozamokat);
• hogy nem arra kellene törekednünk, hogy "tiszta gazdasági racionalitással" itassuk át az embereket, és így olyan robotokká változtassuk őket, amelyek mindig csak a költséget és hasznot nézik, hanem a személyiség tökéletes kibontakozását és sokféleségét kellene elősegítenünk, még ha ez megnehezíti is a viselkedés előrejelzését és ellenőrzését;
• hogy a saját országunk iránti vak és kizárólagos lojalitás éppoly önző és rövidlátó magatartás, mint kizárólagos és vak ragaszkodás saját személyünkhöz (a sovinizmus nem más, mint önzés, nagy betűvel); és ezért a lojalitásnak inkább azokra a viszonylatoknak azokra a koncentrikus köreire kellene kiterjednie, amelyekben valamennyien benne találjuk magunkat, közvetlen családunktól egészen az összes nép és kultúra családjáig;
• hogy a mai nemzetállamok szuverenitása és függetlensége csak valamiféle önkényes jogi okoskodásban van meg, amely hamis legitimitást kölcsönöz a kormányok önző akcióinak; hogy lelkiismeretes állampolgároknak nem szabad többé úgy viselkedniük, mintha függetlenségében országuk el volna szigetelve minden más országtól, hanem úgy kell szolgálniuk országuk érdekeit, mint az egymástól függő részekből álló nemzetközi közösség egy tagjának érdekeit;
• hogy az eszméknek létfontosságú katalizáló szerepük van világunkban, és nemcsak a technikai újításoknak, hanem azoknak a még fontosabb társadalmi és kulturális változásoknak is a kiindulópontját alkotják, amelyek olyannyira szükségesek ahhoz, hogy az emberiség gyorsabban alkalmazkodjék az új korszakhoz;
• hogy ki kell számítanunk, milyen várható költsége és haszna lesz cselekedeteinknek az utánunk jövő nemzedék számára, nehogy meggondolatlanul megfosszuk őket a lakható környezettől, az alapvető erőforrásoktól, a megfelelő tértől és azoktól eszközöktől, amelyekkel meg tudják teremteni a kívánságuk szerinti társadalmi, gazdasági és politikai rendszereket, minthogy ezek a jogok valamennyi nemzedéknek alapvető és elidegeníthetetlen jogai;
• hogy a Föld kincsei nem arra valók, hogy kényünkre-kedvünkre garázdálkodjunk velük, mert a természet visszaüt - fölborított ökológiai ciklusokkal, lakhatatlan környezetekkel és veszedelmesen megváltoztatott időjárási viszonyokkal; hogy szelektív módon kell felhasználni a természeti kincseket és az energiaforrásokat, a technikákat pedig gondosan meg kell vizsgálni mind hosszú távú előnyeik, mind várható mellékhatásaik szempontjából;
• hogy egy bizonyos társadalmi és gazdasági rendszer, ha mégannyira jól működik is némely társadalmakban, csak akkor lehet megfelelő valamennyi társadalom számára, ha mindnyájan egyformák leszünk, ez az egyformaság viszont csak emberek tömeges lemészárlása és valamilyen, az egész Földet átfogó diktatúra által lehetséges, és ezért minden egyes társadalom számára meg kell találni a szabadpiaci gazdaságnak és a hosszú távú, kollektív tervezésnek azt a sajátos, a társadalomhoz és a kultúrához alkalmazkodó ötvözetét, amely a gazdasági virágzás előnyeit legjobban egyesíti a szabadsággal és a sokféleséggel;
• hogy a gyermekekhez való jog elválaszthatatlan attól a felelősségtől, hogy olyan életre adjunk nekik lehetőséget, amelyben teljes és egyenlő esélyei vannak mindenkinek, a társadalom javára végzett munkájuk pedig összességében felül tudja múlni azt a terhet, amelyet létük ró a társadalom erőforrásaira és létfenntartó rendszereire;
• hogy a boldogság nem valamilyen végső cél elérése, hanem folytonos keresés; és hogy boldogságot nemcsak az anyagi javak birtoklása ad, hanem a személyes kreativitás, a tisztesség és a becsület, a szeretet és a barátság, a szolidaritás egy közösségen belül, a természettel való harmónia megtalálása, valamint az is, hogy tiszta a lelkiismeretünk, mert mindent megtettünk, amit tehettünk, mégpedig nemcsak magunkért, hanem társadalmunkért és az egész emberiségért is;
• hogy az igazi haladás jelei a valóban lakható városok, az egészséges környezet, azoknak a javaknak és szolgáltatásoknak a biztosítása, amelyek valóban szükségesek a szenvedés enyhítéséhez és a jólét előmozdításához, valamint azok az életformák és termelési módok, amelyeknek a fenntartása minimális pazarlással jár, és az erőforrások lehető leghatékonyabb kihasználásán alapul;
• hogy a Föld szép és nagyon törékeny dolog, élő formák sokaságának otthona, amely minden bizonnyal ritka, ha nem egyedülálló az egész világmindenségben, s épségének megőrzése most az emberiség előjoga és kötelessége.