Gyerekként szinte kizárólag műszaki, technikai dolgok kötötték le érdeklődésemet. Lelkes izgalommal olvastam, álmodoztam autókról, hajókról, repülőkről, és persze űrhajókról. Annyira ez jellemzett, hogy a gimnázium második évének végén egy osztályfőnöki értékelésben Kulcsár tanár úr az osztály érdeklődési polarizáltságának bemutatásakor engem nevezett meg a "masiniszták" tipikus képviselőjeként, mint egyik végletet. Akkor ez engem dacos büszkeséggel töltött el, pedig az elkötelezett irodalmár részéről némi rejtett bírálat, ébresztési kísérlet volt benne.

Hónapokkal korábban kezdett kialakulni leplezett, kicsit félszeg kíváncsiságom, közeledési késztetésem az osztály szellemi krémjét alkotó csoport beszélgetései, témái iránt. Nagyon más dolgok foglalkoztatták őket, aminek nem értettem az indítékait. Általam addig hiábavalóságoknak tartott témákról folytattak elmélyült beszélgetéseket: az emberi és társadalmi lélek működése, a jól működő közösségek fontossága, a költészet, a történelem ismeretének fontossága, a személyiség fejlődésének buktatói és esélyei, és még sorolhatnám.

Közeledési szándékomat jóindulatú közömbösséggel tűrték, ami örömöm és bosszúságom volt egyidejűleg. Öröm, mert a kialakult klikkek között nem volt az átjárás természetesnek elfogadott, noha - szerencsére - nem volt ellenséges, inkább folytonosan piszkálódó, ugrató a viszony. Bosszúság, mert - utólag jól érthetően - némi leereszkedéssel, meg-megnyilvánulásaim eltűrésével, az úgyis önként távozó iránti elnézéssel álltak hozzám. Összetett és állandó dacom egyik változata a csakazértis maradásra sarkalt. Így lettem folytonosan kinnrekedt beltagja annak a barátságnak, amelynek legsokoldalúbb, legrejtélyesebb, legmelegebb szívű képviselője Eff Lajos.

Ő már kezdetben elfogadólag kezelte megjelenésemet társaságában, noha nem rejtette véka alá kétségeit próbálkozásom kifutási esélyeit illetően. Viszonylag hamar érdekes párbeszédeim alakultak ki vele, melyekben én inkább a témák valódi fontosságát feszegető felvetésekkel vettem részt, míg ő a folytonosan fejlődő nézeteit tárta elém, a figyelő, ám nem eléggé tájékozott érdeklődő elé. Az egyre hosszabbra nyúló eszmecseréink hamarosan szétfeszítették az iskola tér- és időkereteit, és mivel Lajosék lakásának adottságai inkább alkalmasak voltak a beszélgetésekre, hát egyike lettem a rendszeres látogatóknak náluk.

Visszagondolva, csodálattal vegyes meghatódottság lesz úrrá rajtam, amikor Lajos szüleinek magától értődő, "mi sem természetesebb" szeretete idéződik fel, amivel látható megkülönböztetés nélkül fogadtak bármelyikünket, hiszen Lajos barátai voltunk.

Akkor is már, de ma kiváltképpen elképesztőnek értékelem türelmüket, aránylag kedvező lakásadottságaik ellenére mégiscsak életük zavartalan működését korlátozó jelenlétünk elfogadását, a felnőtt és sokat próbált létük tapasztalataihoz képest kiforratlan, sokszor nyilván kaotikus gondolataink iránti tapintatukat. Különösen nagyra tartom ezt, mert a gimnáziumi tanulmányaink végeztével nem maradtak abba ottléteink, vagy tíz éven át még. Ilyen sokáig tartó, és alkalmanként is hosszadalmas (gyakran hajnalba nyúló) jelenlét akaratlanul a család életének tanújává, sőt - nem sok túlzással - tagjává tett. Lajos barátom áldott emlékű szülei, Mariska néni és Lajos bácsi elég hamar "fogadott" gyermekükként bántak velem. Ők lettek számomra a megfellebbezhetetlen és elérhetetlen minta az egymás és a másik iránti megértés, az esendőségeket tartalmilag becsületesen megítélő, a hibákat nem leplező, de az esendőt felemelkedni segítő gondolkodásra. Az egymásért áldozatot hozni akaró és tudó, a valóban létező szeretetet adó, de erejével soha vissza nem élő, a működő harmóniára törekvő - a kikerülhetetlenül képződő feszültségeket, ellentéteket kezelni képes, azokat feloldó -, és így harmóniára jutó életvitelre.

Külön is említve: Lajos bácsi lett a szakmáját magas fokon tudó, hivatását hetvenévesen is rajongva művelő, a fát alázattal formáló, annak ízét, szagát is az alkalmasság jeleiként használó, művészi tökélyre törekvő mesterember (műbútorasztalos) élménye nekem.

Túlzás nélkül mondhatom, ami sikert saját családom, gyermekeink nevelése terén elérhettem, azt a náluk szerzett tapasztalatok (ezzel nem csökkentve saját édes szüleim érdemeit) hatására jött létre, s ami kudarc e téren ért, az a saját alkalmatlanságom volt példájuk követésére. Hála Nekik mindenért!

Nos! A rengeteg beszélgetés során Lajos a világra nyitottság, a gondolati szigor, a működőképes élet, a társadalmi beágyazottság, az elháríthatatlan felelősség vállalása, az ellenőrizetlen beidegződések feltárása, az állandó szellemi és lelki építkezésre törekvés irányába tolta, fordította figyelmemet (figyelmünket). Elfogadhatóan és elfogadandóan jól felfogott önérdekében is tette, mert ezeken edzette, próbálta, fejlesztette saját személyiségét, viszonyulásainak megalapozottságát. Jobb, értékesebb, hatékonyabb emberek lettünk általa.

Egészségben, a lehető legteljesebb, szellemileg friss évtizedeket kívánok Neki (és persze mindannyiunknak) közelgő születésnapja alkalmából. Töretlen barátsággal: